A MAGYAR ÜGYEK ÁLLAPOTA SZEPTEMBER VÉGE FELÉ.

Deák Ferencz 1848. szeptember 22-dikén Pestről a következő levelet intézte Tarányi József sógorához:

Tegnap este érkeztem Bécsből, tagja valék azon küldöttségnek, melyet a magyar országgyűlés az ausztriai országgyűléshez küldött, s melyet a bécsiek el nem fogadtak. E tárgyról nem írok, mert a hírlapokból fogod olvasni, mit róla tudni érdemes.

Több leveledre nem válaszoltam, és most már elmondhatom okát. Hónapok óta kínos aggodalomban élek itt, mert hónapok óta láttam, miként dolgozik titkon és nyilván egyik rész az alkotmányos szabadság és nemzetiség megdöntésén, s miként segítik ezeket törekvéseikben akaratlanúl azok, kik forradalmi térre lépni, forradalmi lépéseket előkészítgetni óhajtanak idétlen könnyelműséggel, s kik talán csak most sejtik: hogy számításaik a nemzet erejére s a nép rokonszenvére, alaptalanok voltak. Így álltam én e kettős erőnek vészes működése között, fokról fokra közelíteni láttam a veszélyt, szóltam, figyelmeztettem, de sükeretlenűl, míg végre bekövetkezett, mitől minden pillanatban rettegtem. Ilyen lelki állapotban nem mertem, nem akartam neked írni. Kebledbe öntsem én azon keserű aggodalmakat, miket én tápláltam? Nehezítettem volna minden órádat, megtörtem volna közléseimmel, aggodalmaimmal erődet, melyre néked is oly igen szükséged volt, s minden haszon nélkül magadra és a közügyre, mert az eseményeket, miket mások idéztek vagy segítettek elő, mi megállítani, vagy bármi részben változtatni nem valánk képesek. Sokkal inkább éreztem, mennyire kínos, fájdalmas azon állapot, melyben az ember naponként, óránként közelíteni látja a veszélyt, mely a haza függetlenségét elsodorja, mint hogy ne tartozkodtam volna mindazt, mit láttam s tapasztaltam, s mi nálam az aggodalmat bizonyosságra emelte, veletek is közleni, s kebletekben az aggódó sejtelmeket annyira kínos bizonyossággá emelni. Akartam írni szárazon és mellőzve állapotunk fejtegetését, de ez meg lehetetlen volt, s így inkább szemrehányásodnak tevém ki magamat, semhogy azon parányi lelki nyugalmat, melyet talán tápláltatok, elraboljam tőletek.

Azt írod: lépjek vissza ismét a miniszteriumba, s a haza szent nevére kérsz: hogy ezt cselekedjem. Vagy nem ismered még most is a dolgok állását, vagy nem gondolkoztál komolyan, épen nem gondolkoztál. Én a miniszteriumból kiléptem, midőn az felbomlott, mert az udvarnak (a miniszterium megkérdezése nélkül, s ismételt előterjesztése ellen) követett politikája mellett, hacsak részese nem akart lenni azon politikának, fenn nem állhatott. Az udvar ezen honunk elleni gonosz politikája nem változott, sőt még gonoszabb lett, midőn Batthyányt a nádor miniszterelnöknek felterjeszté. Batthyány feltételül kötötte ki: hogy Jelasicsot ő felsége visszaparancsolja. Batthyány miniszterelnöknek kineveztetett, de a feltétel el nem fogadtatott, s Jelasics az udvar akaratjából, a fejedelem tudtával s annak nevében háborút folytat ellenünk, s ő felsége még csak parancs által sem gátolja ezen háborút. Most már miként lehessek én azon hatalomnak minisztere s eszköze, mely hazám ellen háborút folytat, s mely a békesség feltétele gyanánt nemzeti önállásunk s alkotmányos szabadságunk leglényegesebb részének föláldozását követeli? Monarchiában a miniszter mindig a király minisztere, s mint ilyen felelős az országnak; de midőn a király nevében s tudtával, sőt tettleges engedelmével háború folytattatik a nemzet ellen, hogyan legyek én minisztere a királynak? Azt mondhatnád, legyek minisztere az országnak; de monarchiában az országnak külön, a fejedelemtől elvált s azzal ellentétben álló miniszteriuma képzelhetetlen. Lehet provisorius kormánya, dictatura, revolutió alkalmával; de ily provisorius országos kormány nálunk nincs, nem is igen lehet, mert ennek első feltétele volna: kijelentett fellépés a király ellen, ez pedig nálunk balgatag, sükeretlen lépés volna. Batthyány más állásban van. Ő kénytelen volt elfogadni állását, mert csak ő volt, kit ott fenn is mint elnököt megerősítettek, itt alant is elfogadtak; nélküle tüstént anarchia lett volna. Kivüle a többi miniszterek egyénisége nem nagy fontosságú jelenleg, sőt minél később töltetnek be a többi tárczák, minél tovább áll maga, nem korlátolva minisztertanács által, annál több erélyt fejthet ki, a közigazgatás rendes dolgait pedig a státus-titkárok vihetik. Még ha én lettem volna hadügyminisztere, nehezebb volna lelépésem, mert most a hadügy mindenek felett szükséges; de az én tárczám rendes folyamát más is elviheti, s én magamat az udvarnak jelen politikájával egy óráig sem identificálhatom.

Sorsunk itt felette bizonytalan. Semmit, de semmit előre gyanítani nem lehet, csak annyi bizonyos, hogy veszély környezi hazánkat is, magunkat is; de hiszen ez közös bajunk az egész honban. Jelasics közelget seregével, a tótoknál, oláhoknál lázító izgatások nevelik a közbajt, s az ország átalános bomlásnak indul. Ez az, mit hónapok óta jövendöltem, de pessimistának tartottak, s azt mondották, felette feketén látok. Szavaim itt is elhangzottak némelyek öröm-mámorában, mások, különösen egy, forradalmi számítgatásai közben nem akart hallgatni reám, s most együtt iszszuk meg a levét e menthetetlen bajnak.