BÉCSBEN ALKALMAZOTT MAGYAR HIVATALNOKOK ÜGYÉBEN.

A képviselőház 1848. október 28-dikán tartott ülésében tárgyalta a bécsi cs. kir. kamara magyar-erdélyi osztályában szolgált, s a közigazgatás átalakítása után, minthogy rájuk a magyarországi administratiónál szükség nem volt, a birodalmi német kamara hivatalnokai közé sorolt egyéneknek kérvényét, a melyben a képviselőház azon határozata következtében, hogy Magyarországnak külföldön tartozkodó honfiai 15, illetőleg 30 nap alatt térjenek vissza, esedeznek, hogy ők már hivataluknál fogva is Bécsben maradhassanak. Madarász László indítványozta, hogy e folyamodvány, mint a melyen aláirás nincs, érvénytelennek nyilváníttassék. Madarász József elfogadta «Madarász László polgártársa és előtte szólt képviselő» indítványát, de nem helyeselte okoskodását, mert ő a folyamodványt, még ha alá volna is irva, félre akarta tenni.

DEÁK FERENCZ: A fenforgó folyamodásra nézve Madarász László képviselő úr véleményében osztozom, osztozom pedig igen egyszerű oknál fogva, osztozom azért, mert tudni akarom, s tudnia kell a képviselőháznak is, hogy ki a folyamodó, s micsoda viszonyban áll ott, hol szolgálatban van. Mert ha absurditást nem akar elkövetni a ház, nem mondhatja ki, hogy minden ember, ki Magyarországon kívül bármely államban szolgál, tartozzék haza jönni. Mi Ausztriával, magával a nemzettel, legkevésbbé sem vagyunk ellenséges viszonyban, már pedig az ilyen lépés könnyen ellenségeskedést idézhet elő. Kérdem a tisztelt házat, ha példáúl most megtámadtatásunk közepette Francziaországból egy pár geniális tiszt ide jönne Magyarország harczában részt venni s nekünk szolgálatot tenni, s Francziaországnak egyszerre eszébe jutna elhatározni, hogy noha Magyarországgal ellenséges viszonyban nincs, mégis tartozzék minden franczia haladék nélkül haza menni: vajjon minő kedvvel vennők a határozatot? Meg kell tehát tudni, hogy kik azok, a kik folyamodnak s milyen viszonyban vannak ott. Lehet, hogy vannak közöttük, kik az ausztriai államnak hasznos szolgálatot tesznek, itt pedig nem akarják őket alkalmazni, mert ha akarták volna, alkalmazhatták volna eddig is; meglehet, van közöttük ember, kitől elvennők a kenyeret, s itt nem adnánk helyette mást. Ilyen tekinteteket figyelembe kell venni, mert ha ellenséges állam szolgálatában lennének, s az ország irányában ellenség gyanánt állnának: akkor az okoskodás állana; de azt hiszem, hogy a politikának egyik főbb feladata, a szomszéd nemzetekkel barátságos viszonyban lenni, s a létező barátságos viszonyt fentartani; az ily lépések pedig az ügynek is több kárt tesznek, mint a mennyi hasznot hajtanak. Ezeknél fogva nem a határozat alól kibúvhatás végett, hanem épen hogy alóla kibúvás ne történhessék, kell megnevezni a folyamodókat, mert különben olyan emberek, kik ezt ürügyül akarnák használni, könnyen azt mondhatnák, hogy a ház határozata őket is illette; de nem látok nehézséget olyanoknál, kik alapos okokat hoznak fel, s kiknek megadni az engedelmet több haszon, mint kár, s nem is igazságtalan. Osztozom tehát Madarász László nézetében, hogy mondjuk ki, hogy a folyamodás nem lévén aláírva, most benne nem határozunk, hanem majd ha a folyamodók aláirják magukat s így tudva lesznek: akkor fog a ház határozni. (Átalános helyeslés.)

A képviselőház kimondotta, hogy «a folyamodás névaláirás nélkül adatván be, névtelensége miatt tárgyalhatónak nem találtatott».