|
AZ URBÉRI
KÁRMENTESÍTÉS TÁRGYÁBAN.
I.
A képviselőház 1848.
deczember 14-dikén tartott ülésében Kossuth Lajos indítványára választmányt
küldött ki az urbéri kármentesítés végrehajtásának módja tárgyában. A
választmány munkálatát a deczember 20-ikán tartott ülésben az osztályokhoz
tették át.
A képviselőház 1848.
deczember 23-dikán tartott ülésének napi rendjén volt a központi bizottság
jelentésének átalános tárgyalása az urbéri kárpótlás végrehajtása iránt hozandó
országos határozat tárgyában. A választmány javaslatának 1. §-a így szólt: «1.
§. A kárpótlás kiszámításánál főtekintet lévén, hogy az mielőbb
végrehajtható legyen, a részletes becslés mellőzésével átalános
osztályzatok állapíttatnak meg. A legmagasabb osztályba eső egész telekért
700, az utolsó osztályba eső egész telekért 300 frt kárpótlás fog
fizettetni.» A központi bizottság e szakasz elé a következő szerkezet
elfogadását javasolta: «1. §. Addig is, míg az ország egyes vidékeinek
kárpótlás tekintetébeni osztályzása véghez mehetne, s ezen arány szerint az
illető birtokosok a kárpótlás egész összegéig kármentesíttethetnének,
minden egész telek után 300, minden házas zsellér után 60 frt előlegezés
fog adatni.» Palóczy László nem helyeselte, hogy a kárpótlás
kiszámításánál kilencz osztály állapíttatik meg, hanem kivánta, hogy legyen
átalában egy osztály, s kapjon minden földesúr egy házhelyért 400 pengő
frt kárpótlást. Többen pártolták indítványát.
DEÁK FERENCZ: Ha a tisztelt ház mennél
rövidebben és könnyebben akar keresztülesni a dolgon, akkor Palóczy
képviselőtársunk indítványát kell elfogadni, mert az elmetszi a dolgot,
mint Nagy Sándor kardja a gordiusi csomót, hanem fel nem oldja azt, még pedig
azért nem oldozza fel, mert igazságtalan, s e miatt nem pártolhatom
indítványát. Hogy ezen indítvány igazságtalan, azt mutogatni nem igen
szükséges, mert midőn szerinte az egyik teljes kárpótlást kap, akkor a
másik felét sem kapja annak, a mit vesztett, a harmadik pedig többet is kap,
mint kapnia kellene. De én a központi bizottság véleményében sem osztozom. A
márcziusi törvény kimondotta, hogy az urbéri veszteségekért teljes mértékben
fog kárpótlás adatni, s ennek tekintetéből az elvesztett jövedelem
lelkiismeretesen ki fog számíttatni. Ezen törvénynek foganatba vételét
megkezdette már a volt földmívelési miniszter az által, hogy a vidékekre
összeirókat küldött ki; mennyire haladt a dolog ezen háborús időkben, azt
nem tudom, de annyit tudok, hogy sok eredménye nem lett. Most már azon kérdés
áll elő, mit kell jelenleg csinálni? Legegyszerűbb az, hogy meg kell
tartani a törvénynek ebbeli rendeletét, t. i. tökéletes kárpótlást kell adni,
ha lehetséges; ha pedig nem lehetséges, ismét az a kérdés, mit kell tenni
akkor? Nézzük, hogyan áll a dolog a gyakorlatban. Az állam mindig rendelkezett
az urbéri javak felett, s meghatározta, hogy egy telektől járó szolgálat
52 napot fog tenni, későbben megállapította a törvényhozás, hogy ezen munkának
egy részét nem köteles a jobbágy természetben megtenni, hanem pénzzel is
megválthatja azt; 1848-ban a közállomány azt mondotta, hogy az állam czéljával
nem egyez meg, hogy ezen természetbeni szolgálatok továbbá is fennmaradjanak,
ennélfogva megszünnek, s a vesztő fél kárpótlást nyer érettök. Tehát az
állam kisajátította az urbéri jövedelmeket, s azokat az állam czéljainak
áldozta fel. Czélszerű volt-e ezen eljárás, az már más kérdés. Ha
czélszerű volt, a milyennek én is tartom, épen nem volt czélszerű az
ajándékozás, hanem helyesebb lett volna azt mondani mindjárt kezdetben, hogy
megszünnek az urbéri viszonyok, s a volt birtokosok kármentesítést nyernek az
állam pénztárából, de nem egyszerre, hanem időközönként, s ha húsz évre
lett volna is felosztva a kárpótlás megadása, most nem volna semmi nehézség,
mert a megváltásnak volna hypothekája, s egy másik haszon volna belőle:
hogy nem zavartatott volna meg a népnél a tulajdonnak fogalma s nem
ébresztettek volna fel annyi követelések, melyeket kielégíteni képesek nem
vagyunk és semmi hatalom lecsillapítani képes nem lesz. (Zaj a baloldalon.) Ezt
azonban már megváltoztatni nem lehet. Most arról lehet szó, mennyi a
kifizetendő somma. Hogy ezt tudhassuk, okvetetlenül ki kell mutatni, kinek
mennyi vesztesége van. Ebből az következik, hogy a somma oly nagy lesz,
hogy az állam azt meg nem bírja; például néhány száz millióra felrughat, s az
állam kénytelen lesz azt mondani, mit minden egyes ember, kinek kiadásai
értékét meghaladják, t. i. hogy nem tud fizetni. Ebből ismét az
következik, hogy az illetők a lehetetlenség miatt kénytelenek lesznek
kevesebbel megelégedni. Tehát mi a teendő? Az-e, hogy az állam azt mondja:
valamennyinek ki nem fizethetem az egész sommát, tehát adok mindenkinek 400
frtot egy telekért? Ez nem igazság; hanem igazság lesz az, hogy határoztassék
meg a procentuatio, s mindenki kapja a kárpótlást bizonyos procentuatio
szerint. Ha már a státus áldozatot igényel, azt szivesen fogja mindenki
viselni, csakhogy az áldozat arányos legyen mindenkire nézve, ne pedig hogy egy
átalános somma állapíttassék meg, mely szerint az egyik semmit sem veszt, a
másik nyer, a harmadik pedig három negyed részét is elveszíti annak, a mit
kapnia kellene. A törvényes igazságot tekinteni az államnak kötelessége. Azt
mondá valaki, sok idő telik abba, míg a veszteségek eruálása megtörténik.
Az igaz, hogy ez évekig is eltarthat, de épen ez oknál fogva a javaslat csak
előlegezést vett fel. Ne csináljunk magunknak illusiót. A telkeknek
egyszerű összeírása sem mehet oly hamar végbe. Igaza volt a trencsini
képviselőnek abban, hogy az összeírások némelyeknél bizalmatlanságot
okoznak, de azért a telkek számát mégis össze kell írni. (Fölkiáltások: Az már
megvan!) Engedelmet kérek, én jól tudom, hogy ezen összeírás nem találtatik mindenhol
a megyei levéltárakban, s a hol létezik is összeírás, a zsellérek száma nincsen
benne. Ki a gyakorlati manipulatiót ismeri, tudni fogja, hogy a mennyiséget
összeírás nélkül kimutatni nem lehet. Könnyű azt mondani, hogy modica non
curat prætor, de ennek majd az a következése lesz, hogy némely ember
koldusbotra jut. Ha az összeírást nem lehet elvégezni hamar, ne végezzük el
hamar, s teljesítsük a törvény rendeletét; az igazságügy élén álló egyén
nevezzen ki biróságot, a kereskedelmi ügyek vezérlője pedig rendeljen
összeírókat; addig pedig adjunk valamit előlegesen. Én abban nem látok
igazságtalanságot, ha előlegesen az egyik aránylag véve többet kap, mint a
másik; ha ez némileg igazságtalannak látszik is, nincs benne annyi
igazságtalanság, mintha egyszerre végezzük a dolgot és azt mondjuk valakinek:
te nem kapsz többet. Mi az osztályozást illeti, azt elkészítheti valaki a
kezénél levő adatokból, vagy pedig a hely szinének megtekintése kivántatik
ahhoz, s ha ez szükséges, akkor az osztályozás nem fog hamarább menni, mint
valóságos kiszámítása annak, ki mennyit vesztett; ha pedig itt akarja valaki az
osztályozást megcsinálni, sok szerencsét kivánok annak, ki azt hiszi, hogy elég
lelkiismerettel bír, ezen tárgyat per bausch kidolgozni. Lehet ember, ki azt
mondja, hogy megnyugszik abban, mit a képviselőház tesz; de azon egyénnek,
ki az osztályozás elkészítésével meg lesz bízva, kell magamagától követelni,
hogy ne nyugodjék meg abban összeírás nélkül. A prudens arbitrium azt kivánja
ugyan, hogy a körülményeket fontolja meg mindenki, s ne vegyen mindent szorosan
latra; ámde az ilyen osztályozást a prudens arbitrium sem készítheti el adat
nélkül, és bizonyosan senki, ki annak elkészítésével lesz megbízva, nem fog
megnyugodni abban, miért tette egyiket az egyik, másikat a másik osztályba. Még
az összeírás sem segit ki a bajból, mert az urbéri telek jövedelmeinek
alkatrészei mások, mint a mi a portális összeírásban és az urbéri tabellákban
van; vagy pedig azt mondani, menjenek ki a hely szinére, annyit tesz, mint a
jövedelmeket kiszámítni. De ha mindez nem volna is, magában az eszmében, a
maximum és minimum meghatározásában, benn van az igazságtalanság, mert sok
telek lesz, melyre nézve a 300 forint minimum is sok, például hol urbéri
szerződések értelmében kevesebb szolgálat járt a földesuraságnak a
telektől, a maximum pedig az ország nem csekély részében felette kevés. Az
imént mondotta valaki, hogy 50 frtért vétetett ki árendába az urbéri jövedelem
egy megyében, már pedig ezen somma 1000-tőlinek megfelelő kamat. E
szerint mi eltérünk az igazságtól. Ha tehát azt akarjuk, hogy minél előbb
keresztülessünk a dolgon, s nem törődünk az igazsággal, akkor állapítsuk
meg az átalános summát. Ha pedig a törvényt meg akarjuk tartani, de az állam
nem bírja az egészet kifizetni, akkor aránylag húzzunk le mindenkinek, s ez
esetben szükséges az elvesztett jövedelmeket valóságosan kiszámítani. Ha pedig
azért, hogy a földesurak valami előlegezést kapjanak, egy részt most
kifizetni akarunk, ezt helyén találom, de sem a bauschalis meghatározást, sem a
bauschalis osztályozást nem tartom helyesnek.
II.
Az átalános vita a deczember
24-dikén tartott ülésben folytattatván, Plechl József az urbériséget
mint legatum acquisitumot gyenge alapon állónak mondotta, s azért kérdezte,
okosan tesz-e az aristokratia, midőn azt kivánja, hogy a robot, dézsma és
egyéb præstatiók teljes árban számíttassanak? Keresztesy Ambró elvárta
volna az aristokratiától, hogy tekintetbe veszi az ország jelenlegi állapotát. Gozmán
János kiemelte, hogy «800 évekig megszolgálták a jobbágyok a telkek árát, s
jövendőre is a kármentesítési terhet maguk a jobbágyok fogják
teljesíteni».
Az 1. §. tárgyalásánál Palóczy
László előterjesztette az átalános tárgyalás alkalmával bejelentett
módosítványát. Deák ellenében megjegyezte, hogy soha sem mondotta, hogy
módosítványa hollandus kereskedői hidegvérűséggel megegyezik a szoros
igazsággal, de állítja, hogy attól nem is jár távol. Az aristokratia az urbéri
præstatiók elengedését úgy tüntette föl, mint áldozatot, s így itt nem szabad a
szoros igazságot emlegetni, különben megszünik az áldozat. Ha a földesurak itt
szoros igazságot követelnek, legyenek az adókulcs kidolgozásánál is szorosan
igazságosak. Az elnök a szavazásra bocsátandó kérdéseket sorolta
elő.
DEÁK FERENCZ: A szabályok szerint először
a szerkezetre kell szavazni. Ha ezt a szerkezetet a ház elvetette, akkor jöhet
elő Palóczy indítványa; mert ha a szerkezet, t. i. az, hogy
előlegezés adassék, el nem fogadtatik, akkor az én indítványom egészen
elmult, mert ez abban áll, hogy ne ereszkedjünk a kármentesítési sommának
átalános meghatározásába, hanem becsültessük meg a kárt, s habár a teljes
kárpótlás lehetetlen is, ez nem baj, mert állítottam és állítom, hogy azt
tartom igazságosnak (Zaj. Halljuk!), hogy ha áldozatra van szükség, vigyük azt
aránylag, és mindenki veszítsen egyforma procentuatiót, nem pedig az egyik
semmit, a másik pedig sokat, s így mindaz, mit az ékesszóló és szellemdús
Palóczy kifejtett, egyedül a teljes kielégítés ellen van. (Zaj.) Azt mondám én,
hogy hozzon az aristokratia áldozatot, de aránylag, s erre a nehézségre ő
szóval sem felel, mert ügyes taktikájával átvitte a dolgot a másik térre, és
fegyverével, melylyel megtámadta az aristokratia előjogait, annyival
inkább nem czáfolt meg, mert a mely okot előhozott, az egyenesen a teljes
kielégítés ellen szól, de nem az ellen, hogy mikor az egyik teljes kielégítést
kap, a másik felét kapja meg, vagy ennél is kevesebbet. És épen az, mit az
adóra nézve felhozott, ő ellene szól, mert szeretném tudni, mit mondana
hozzá az ország, ha a képviselőház azt mondaná: sok bajunk lesz az
adókivetéssel, azért tehát egyforma mennyiségű földtől mindenki fizet
egyformán Nyitrában, Trencsinben, Torontálban stb. Ezen mód is keresztülvágná a
gordiusi csomót: tehát mondása szerint ez is czélszerű lett volna. A
teherviselés olyan dolog, melyet kiki aránylag viselni tartozik, úgy szintén a
kárpótlást is aránylag kell mindenkinek kapni; egy kalap alá valamennyit nem
lehet venni. Szellemdús modorára Palóczynak lehetetlen, hogy eszembe ne jusson
azon sajátszerű argumentum, melyet egy megyének alispánja szokott
használni a sedriában, a ki, midőn elhagyta a béketűrés, és nem akart
vesződni az igazságszolgáltatásnak hollandiai hidegvérűséggel
eszközlésével, ezt mondá: soha se vesződjünk vele oly igen, az államra
nézve mindegy, akár a felperes, akár az alperes nyeri meg a pert. (Zaj.) A
törvényhozásnak kötelessége a közterheket aránylagosan szabni ki, s nem
mondhatja: az idők zavarosak, erre rá nem érünk, s szintúgy a
kármentesítésnek is aránylag kell történni. Az előlegezés ellen is áll
ugyan az az ok, hogy igazságtalan, ha az egyik mind megkapja, a mi neki jár, a
másik pedig nem; de nagyobb igazságtalanság, ha azt mondjuk, hogy mindegyik
csak 400 frtot kap most, és jövőre semmit. Azt mondá Palóczy, a 300 frttal
nem segítünk a birtokosokon. Ezt én által nem látom, mert a mennyire én
tanultam az arithmetikát, 300 a 400 frtnak három negyed része, tehát 300 frt
előlegezést adni akarni, nem annyi mint semmi. Azt hiszem, ha Palóczy
javaslata elfogadtatik, a dolgon keresztülesünk, a szél elfujja a sok
panaszokat, de nem sok köszönet lesz benne azok előtt, kik az igazság
szerint szeretnek mérni. Egyébiránt Palóczy maga is megvallotta, hogy nem igen
vitatja tervének igazságosságát, de igyekezett legalább némi igazságot mutatni;
hallottam azonban olyanokat is az igazságra nézve, melyekre most nem lehet
felelni. Meghajlok az ilyen mély politika előtt, de olyan politikus nem
vagyok, hogy mint törvényhozó akárminemű politikai tekintetnél fogva az
igazság elve alól akarjam magamat feloldoztatni. Igazságtalanságot elkövetnünk
nem szabad, s azért inkább egyezem az előlegezésbe, és az utóbbi
evalvatióba, csak ne per bausch röviden vessünk véget a dolognak. Nem az
aristokratia érdeke ez, hanem az igazságé. Lehet, hogy az aristokratiának nagy
része 400 frtot sem kapna, de én erre nem gondolok, hanem arra van gondom, hogy
igazságos arányban osztassék fel, mi az ország védelmének fenntartásához
mulhatatlanul megkivántatik.
Az elnök azzal a
kijelentéssel bocsátotta a központi bizottság 1. §-ának szerkezetét szavazás
alá, hogy ha az elfogadtatik, Palóczy László módosítványa megbukottnak
tekintendő. Név szerint való szavazás utján 83 képviselő a szerkezet
mellett, 107 ellene nyilatkozott. Minthogy a szabályok szerint törvényes
határozat hozatalára a képviselőház tagjainak átalános többsége
kivántatott, a 190 azonban az átalános többséget meg nem ütötte, a határozat
nem mondatott ki.
A képviselőház
deczember 27-dikén tartott ülésében a központi bizottság javaslatának 1. §-a
117 szóval 89 ellen elejtetett. Palóczy László módosítványa mellett 102
képviselő szavazott, ellene 91, s e szerint a szavazók száma nem volt
elégséges határozat hozatalára.
A deczember 29-dikén tartott
ülésben az elnök ötödször bocsátotta szavazás alá Palóczy László módosítványát.
129 képviselő elvetette, 105 elfogadta, s így a módosítvány elesett. A
képviselők egy része ezután elszéledt, úgy hogy a ház azon a napon más
határozatot nem hozhatott.
|