AZ ORSZÁGGYŰLÉS BÉKEKÜLDÖTTSÉGE
WINDISCHGRAETZNÉL.

I.

A képviselőház és a főrendiház 1848. deczember 31-dikén estve tartott vegyes ülése elhatározta, hogy az országgyűlés az ellenséges táborba néhány tagból álló választmányt küld, mely az ország szabadsága, becsülete és jóléte alapján fegyverszünetet, s ha lehet, békét eszközöljön, s e küldöttség egyik tagjává Deák Ferenczet választotta.

DEÁK FERENCZ: Tisztelt képviselők! Én ugyan az egész békekisérletből sikert nem remélek, mert meglehetősen gyanítom, hogy mindjárt első lépésünkben hajótörést fog szenvedni a dolog, ott t. i., hogy az a hatalom, mely ezen pesti országgyűlést el nem ismeri az ő fogalma szerint törvényes testületnek, minket semmi esetben elfogadni nem fog; azonban ha a ház velem parancsol, részemről kötelességemnek tartom teljesíteni mindazt, a mi az ország javára, habár a siker reménye nélkül is, minden esetre megkisértendő. Hanem mulhatatlanul szükségesnek tartom, a haza jelen körülményei között kivált, de átalában más körülmények között is megkivánni, hogy a tisztelt ház a kiküldöttekre nézve némely dolgokat határozottabban mondjon ki. Az ellen nincs semmi kifogásom, hogy átalános elvet állapít meg a ház a szabad alkudozásokra, mert ha ezek egyszer megkezdődhetnek, úgyis a tisztelt ház beleegyezésével lennének folytatandók. De a dolog érdemére nézve tegyük fel az eventualitásokat. Arról nem is szólok, hogy ha azon hadvezér vagy alvezér, a ki az ellenség táborát vezérli, a küldötteket tovább nem ereszti, hanem visszautasítja; mert ekkor természetesen magában megszünik a megbizatás; hanem mit tegyenek a küldöttek akkor, ha azon vezér azt mondja: én semmire nem vagyok felhatalmazva, én veletek semmi tractatusokba nem ereszkedem, hanem ha akartok beszélni, beszéljetek például a fővezérrel, a ki távol van, de én addig semmi fegyvernyugvásba bele nem egyezem, s a hadi munkálatokat folytatni fogom. Mit csináljanak akkor azon küldöttek? Visszajőjjenek-e vagy tovább menjenek, ha azon főtábornok maga mondaná: én veletek semmi alkuba nem ereszkedem, mert sem felhatalmazva reá nem vagyok, sem el nem ismerlek titeket, mint törvényes testület küldötteit, de ha fejedelmemhez akartok járulni, fogalmunk szerint azt megkisérteni hatalmat adunk, de a hadi munkálatokat azért folytatni fogjuk: ekkor menjünk-e tovább? És mennyire s mikép hatalmazza fel a ház a küldötteket azon esetre, ha, a mit adna isten, hogy megtörténhessék, fegyvernyugvást készek ajánlani? hogy ez micsoda feltételek mellett és mennyi időre köttessék? Szóval ezt átalában a küldöttekre bízzák-e avagy oda utasítják-e a megbizottakat, hogy fegyverszüneti munkálatok iránt a magyar hadsereg tábornokával intézkedhessenek-e? Mert máskép a küldöttek meg fognak akadni. A másik pedig, a mit meg akarok jegyezni, az, hogy addig, míg ez iránt a határozat formulázva lesz, jó volna a ház vegyes üléséből a többi tagokat is tudosítani, elfogadják-e vagy képesek-e elfogadni ezen békekisérleti megbizatást, mert a háznak nem igen lesz alkalma holnap vagy holnapután intézkedni, s mihelyt fogalmazva lesz az utasítás, a küldötteknek egymással kell érintkezni az igen hamar bekövetkezendő elindulás órája iránt; mert máskép majd késő lehetne. Jó volna tehát a megválasztott érdemes tagokat felszólítani: nyilatkozzanak az el- vagy el nem fogadás iránt, hogy ehhez képest azután a ház még ezen ülésből intézkedhessék.

II.

Az elnök úgy vélekedett, hogy a küldöttségnek más utasítás ne adassék, mint hogy a határozatban említett alapon késznek nyilatkozzék a békére, következőleg mindazokat megajánlhassa, mik e czélra vezetnek; a határozat vezérelve ellen pedig ne tehessen.

DEÁK FERENCZ: Azt mindenesetre világosan ki kell mondani, hogy tisztában legyen a dolog, mi lesz ezen küldöttség teendője; mert némelyek azt kivánnák, hogy ha fegyvernyugvást a fővezértől eszközölni nem tudunk, térjünk vissza, mások pedig, hogy ha akár lesz, akár nem lesz fegyvernyugvás, mindenesetre igyekezzenek a küldöttek a fejedelemhez jutni.

A határozat, mely e tárgyban hozatott, a következő:

A képviselőház határozatának következtében fölszólíttatván a honvédelmi bizottmány, hogy hazánknak átalán, de különösen hadseregünk állapotáról és működéséről jelentést tegyen, ennek folytán a honvédelmi bizottmány elnöke előadta, hogy az ellenségnek a fővároshozi közeledése miatt az országgyűlés tanácskozása minden pillanatban mostani helyén lehetetlenné válhatván, az ország gyűlése és kormánya Debreczenbe által tétessék és minden törvényhatóságok ezentúl is az ország kormányának engedelmeskedni tartozzanak. Továbbá indítvány tétetett, hogy a haza jelen eldöntő perczeiben a békés kiegyenlítés a nemzet becsülete, törvényes szabadsága és jólétének alapjain és biztosításával megkisértessék. Mindezek határozattá váltak, mire Majláth György országbiró, gr. Majláth Antal, Lonovics József érsek, gr. Batthyány Lajos és Deák Ferencz megbizatván, oda utasíttatnak, hogy az ellenség fővezérétől fegyvernyugvást és a czéloztatott békekötést kieszközölni iparkodjanak, sőt a körülmények úgy hozván magukkal, magához ő cs. kir. felségéhez, Ferencz Józsefhez is járuljanak. Miről a törvényhozáshozi jelentésük elváratik.

III.

A képviselőháznak 1849. január 13-dikán Debreczenben tartott II. ülését Palóczy László korelnök a következő szavakkal nyitotta meg: «Emlékezik a t. ház, hogy a Pesten deczember 31-dikén tartott országos vegyes ülésben öt tag küldetett ki az országgyűlés kebeléből azon határozattal, hogy a császári seregek főtábornokához menvén, ott mint a nemzet küldöttei jelentsék ki azt, hogy a magyar nemzet és annak képviselői a hazát csak védelmezvén, mindent el akarnak távoztatni, a mi ellenségeskedésre magyarázható, s annál fogva a nemzet oly békére, mely becsületével, jólétével és szabadságával nem ellenkezik, kész. A kitűzött helyre elutazott öt tag tegnap küldött az országgyűléshez hivatalos jelentést, melyet a jegyző úr föl fog olvasni.»

Ezután Irányi Dániel jegyző fölolvasta a küldöttségnek Deák Ferencz által szerkesztett következő jelentését:

«Magyarország gyűlésének.

Mult évi deczember hó 31-én történt kiküldetésünk következtében, f. évi január 1-ső napján délután Promontoriumba mentünk a főhadiszállásra. Onnan két tisztnek kiséretében Hamzsabékra értünk, hol az ottani katonai parancsnok Géczy huszárhadnagyot adta mellénk 12 legénynyel és egy trombitással katonai kiséretül, s a tisztnek meghagyta, hogy minket a császári tábor előőrségeig kísérjen. Mi Hamzsabékről megindultunk későn este, s mivel Martonvásáron sem tudták megmondani, hogy az érintett tábornak előőrsei mely tájon állanak, a kisérő tiszt nem tartotta czélszerűnek tovább menni s a sötétben bizonytalanra tévelyegni. Ott késtünk tehát néhány óráig, és reggel megindultunk Vál felé, mert értésünkre esett, hogy herczeg Windischgrätz főtábornokot hihetőleg Csákvár vagy Bicske táján fogjuk találni. Válban megtudtuk, hogy azon éjjel Verebre érkezett egy tetemesebb hadcsapat, általmentünk tehát azonnal Verebre, de mire odaértünk, onnan az egész cs. katonaság előnyomult Baracska felé. Verebről tehát elküldöttük a kísérő huszártisztet Baracska felé azon megbízással, hogy ott, hol az említett tábornak bármely részét találja, ittlétünket jelentse be s a parancsnokot szólítsa fel, hogy minket a szokott módon Windischgrätz herczeg főtábornok úrhoz kisértessen. A tiszt este visszaérkezett s a Baracskán talált tábor főparancsnokától, b. Jelasicstól, azon választ hozta, hogy mi a főtábornokot másnap délben már Bicskén találandjuk. Katonai kíséretet nem küldött, de kisérő huszártisztünknek adatott egy iratot, melyben Bicskéig háborítatlan utazás biztosíttatott. Mi tehát másnap január 3-án dél tájban kiséretünkkel együtt háborítlanul ide érkeztünk, s azonnal Majláth Antalt elküldöttük, hogy minket Windischgrätz főtábornok úrnál jelentsen.

Csakhamar értesíttettünk arról, hogy a herczeg főtábornok a küldöttségnek négy tagját elfogadja ugyan, de gróf Batthyány Lajost nem fogadhatja. Ezen izenetre, miután egyik társunk elfogadása megtagadtatott, mint országos küldöttség érdemileg ugyan nem működhettünk volna, nehogy azonban bármit elmulaszszunk a czél elérésére, s remélve azt is, hogy ha a herczeg főtábornok bölcs kiegyenlítésre czélzó küldetésünkről értesítve lesz, talán hajlandó leend az összes küldöttséggel érintkezésbe bocsátkozni, mi négyen, úgymint Majláth György, Lonovics József, Majláth Antal és Deák Ferencz a herczeg főtábornok előtt megjelentünk. Majláth György ország birája előadá, hogy mi a magyar országgyűlésnek küldöttei vagyunk, s erre a herczeg főtábornok azonnal azt felelte, hogy ő a magyar országgyűlést el nem ismeri, minthogy azt ő felsége eloszlatta. Elmondá mégis az ország birája békés kiegyenlítésre czélzó kiküldetésünket, de a herczeg főtábornok határozottan azt válaszolá: hogy azok után, mik az országban történtek, sem fegyvernyugvásról, sem bármi egyéb egyezkedésekről szó sem lehet, hanem egyedül csak feltétlen alávetésről (unbedingte Unterwerfung). Ő az országot fegyverrel fogja elfoglalni, katonai kormányt hozand be, s majd akkor ő felsége fogja elhatározni a jövendőre teendőket. Most azonban ő felségéhez sem bocsát minket, mert őtet ő felsége teljhatalommal ruházta fel, s ő felsége sem adna egyéb feleletet. Ő tehát tanácsolja, hogy feltétlen alávetéssel igyekezzünk kegyelmet nyerni ő felségénél. A katonaság azonnal tegye le a fegyvert, s esküdjék hűséget ő felségének, az elfoglalt várak pedig haladék nélkül adassanak által.

Mi ezen válasz után látva, hogy miután az ország gyűlése sem ismertetnék el, s mi országos küldötteknek nem tekintetünk, s ő felségéhez sem bocsáttatunk, kérdést tevénk az iránt, hogy mikor és mi módon mehetünk vissza? s kérdésünkre az válaszoltatott, hogy mivel a herczeg főtábornoknak előrenyomuló seregei hadi munkálataikat már Buda közelében is megkezdették, visszamenetelünkre most intézkedések nem tétethetnek addig, mig azt a hadi munkálatok megengedik.

Eltávozván a herczeg főtábornoktól, azonnal szállás rendeltetett számunkra s gr. Batthyány Lajos is velünk együtt van. Ellátásunkról rendelkezések tétettek s a legillendőbben bánnak velünk. Kiséretünk, a huszártiszt és legényei, szintén nem levének visszabocsátva.

Ez volt küldetésünknek eddigi lefolyása, melyről sietünk az ország gyűlését előre tudosítani. A herczeg főtábornok ajánlotta, hogy tudosításunkat szokott katonai úton tovább juttatja.

Kelt Bicskén, 1849. január 4-én.

A kiküldött országos választmány.»

A jelentés kapcsán támadt vita közben Asztalos Pál indítványa ellen, «mondassék ki, hogy az elküldött követek békélési fölhatalmazása ezennel megszünt», fölszólalt Bezerédy István, ki azt kivánta, hogy «a küldöttség kisértsen meg tovább is mindent, mit a nemzet becsületének, jólétének és szabadságának alapján megkisérthet». E véleményt támogatta Kubinyi Ferencz, Kossuth Lajos azonban azt fejtegette, hogy «békealkudozásról többé szólani sem kell», s hogy akár azt mondani, hivassék vissza a küldöttség, akár mást mondani «haszontalan beszéd». Nyáry Pálnak Bezerédy István és Hunfalvy Pál által támogatott következő indítványa pedig: «mondjuk ki, hogy mi erőszakkal voltunk a védelmi térre szorítva; hogy védjük magunkat, a meddig lehet, s föl nem adjuk a nemzet jogait; mindamellett a nemzet törvényes jogainak és függetlenségének alapján készek vagyunk minden pillanatban a békére», szintén Kossuth Lajos ellenzése következtében elejtetett.

A képviselőház a következő határozatot hozta:

Miután a magyar nemzet nem valami új jogok megnyerése, hanem csupán királyi esküvel is biztosított, s most hitszegőleg fegyveresen megtámadott ezredéves országos létele, önállása és alkotmányossága megvédése végett kényszerült az önfenntartás természeti törvényénél fogva szinte fegyveresen ellenállani; s miután, hogy a további vérontást megszüntesse, az alkotmány biztosítása feltétele alatt maga részéről békeajánlatot tőn, s a helyett, hogy az elfogadtatott volna, az ausztriai császár teljhatalmú fővezére által a nemzet küldöttsége népjogellenesen letartóztatott, s föltétlen alávetés követeltetvén, az alkotmány megsemmisítésével az ország elfoglaltatni, s katonai kormány alá vettetni fenyegettetik; a képviselőház ezen feleletből teljesen s a legméltóbb indignatióval meggyőződvén, mikép az ausztriai ház, mely eddigi fennállásáért is annyi hálával tartozik ezen nemzetnek, oly fennhéjázó hangon, s oly zsarnok feltételeket nem átal szabni, minőket még tökéletesen megvert nemzet irányában sem szabad tennie, holott a magyar nemzet eddig nemcsak hogy leverve nincs, sőt seregeink száma és vitézsége, s a nép áldozatkészsége győzedelmet is igér, egy akarattal elhatározta: miszerint országos lételét, függetlenségét, alkotmányát és nemzetiségét utolsó emberig, utolsó csepp vérig tovább is védelmezni fogja.

Mely határozat sok ezer példányban kinyomatni, a nép és hadsereg közt mielőbb kiosztatni rendeltetett.

Kossuth Lajos kormányelnök indítványára minden egyes képviselő ünnepélyes igéretet tőn, s illetőleg a képviselőház elhatározta:

Hogy mindaddig egy sem fog eltávozni, és a képviselőház együtt maradand, míg a haza megmentve nem leend.

Ugyancsak a kormány elnöke további indítványaira még a következő határozatokban történt megállapodás:

1-ször. Miszerint ezen határozat kihirdetése napjától mindaz, ki a harczban gyáván megfutamlik, főkép a tisztek, mint hazaáruló fog büntettetni.

2-szor. Miszerint a kormány főbb gondjai közé számítsa, ügyelni, hogy a hadjáratok által a nép minél kevesebb terhet érezzen: minden zsarolás, bárki kövesse is el, szinte halálbüntetést huzandván maga után. Végre

3-szor. Hogy mindazt, mit a nép kiszolgáltat, a kormány vagy adóban elfogadja, vagy pedig készpénzben kifizesse, s mennyiben az álladalom pénzereje a tüsténti kifizetést itt-ott meg nem engedné: a képviselőház ezennel ünnepélyesen fogadja s ezen kötelezést a nemzeti becsület oltalma alá helyezi, hogy mihelyt a körülmények megengedik, az álladalom részére történt bárminemű kiszolgáltatás törvényes kamatokkal együtt fog megtéríttetni.

IV.

Minthogy Budapesten az a hír volt elterjedve, hogy a békeküldöttség jelentése nem érkezett meg rendeltetése helyére, a küldöttség tagjai egy újabb jelentés elküldésére határozták el magukat, s ennek megirásával megbizták Deák Ferenczet. Deák Ferencz a következő levél kiséretében küldötte meg Majláth György országbirónak e jelentést:

Nagyméltóságú Országbiró s Elnök Úr!

Küldöm újabb jelentésünket, méltóztassék azt átnézni, pro re nata kijavítani, s ha lehet, még ma gróf Antallal és Lonovics ő excellentiájával közleni; ha azután megállapíttatik, jó volna talán tisztára iratni, hogy gróf Antal, midőn holnap átmegy, magával átvihesse, ha elfogadják elküldését, legalább nem késik a dolog.

Mély tisztelettel

Excellentiádnak

Pest, 1849. január 14-én

alázatos szolgája
Deák Ferencz.

A jelentés így szól:

Magyarország gyűlésének.

Küldetésünk eredménytelen lefolyásáról azonnal, még Bicskén folyó hó 4-én elkészítettük jelentésünket az ország gyűléséhez s azt herczeg Windischgrätz főtábornok úr kezeihez küldöttük, ki nékünk azt igérte, hogy jelentésünknek elküldetését szokott katonai úton eszközlendi. De mivel tegnap hirből azt értettük, hogy ama jelentésünk még a folyó hónak tizedikén sem jutott rendeltetése helyére, sietünk annak másolatát º/_º alatt ide mellékelve újra megküldeni s egyszersmind jelentjük a következőket:

Miután herczeg Windischgrätz főtábornok seregei Budapestet folyó hónak 5-én ellentállás nélkül elfoglalták, minket folyó hó 8-án Bicskén az ottani katonai parancsnok arról értesített, hogy már mehetünk Budára, határozzuk meg indulásunk óráját s ő katonai díszkiséretet (Ehrenbegleitung) rendelend mellénk. Egyszersmind tudosított minket arról is az említett parancsnok: hogy azon huszárkiséret, mely vélünk Bicskére a főhadiszállásra érkezett, egytől-egyig szabad akaratból a császári táborban kiván maradni, s már a hitet is letette. Mi tehát Bicskéről 20 vagy 24 dsidásnak s egy tisztnek kiséretében délután elindultunk s este felé Budára a várba érkeztünk, hol a kiséretünket vezető dsidás-tiszt a főtábornoknál azonnal bejelentette megérkezésünket s a főtábornok köszönve bejelentésünket, azt izente, hogy most már lakásunkra mehetünk. Mi haladék nélkül által is mentünk Pestre minden kiséret nélkül.

Gróf Batthyány Lajost, ki folyvást vélünk volt utunkban, s vélünk együtt jött által Pestre, még azon éjjel 11 óra tájban katonai karhatalommal elfogták, s Budára kisérték, hol még most is fogva tartatik.

A sokféle bizonytalan hirek mellett nem tudjuk, ha ezen jelentésünk eljuthat-e rendeltetése helyére. A város ostromállapotban; Pest és Debreczen között pedig hadseregek s többféle fegyveres csapatok gátolják a közlekedést.

De még e bizonytalanság mellett is szükségesnek véltük e jelentésünknek herczeg Windischgrätz főtábornok úr közbenjárásával leendő elküldését megkisérteni, annyival inkább, minthogy említett első jelentésünknek, melyet Csányi k. biztos úrhoz utasítva küldöttünk herczeg Windischgrätzhez, véletlen eltévedése miatt is aggódunk.

Kelt Pesten, 1849. január 14-én.

Deák Ferencz Pestről Kehidára ment. Innen többször elindult Debreczen felé; de az útja közben levő osztrák katonaság miatt mindannyiszor kénytelen volt visszafordulni.