PEST VÁROSA FÖLIRATA A JANUÁR 16-DIKÁN
KELT KIR. LEIRATRA.

Pest városa közgyűlése 1861. február 1-sején tárgyalta ő felségének január 16-dikán kelt és a törvényhatóságokhoz intézett leiratát. Ezen leirat elrendeli:

«1-ször. Hogy mindenütt, hol a birodalmunk határain kívül tartózkodó hűtlen és felségsértő, vagy oly egyének választattak bizottmányi tagokúl, kik birodalmunk ellenségeihez szegődve, Ellenünk s az állam ellen jelenleg is vétkes merényleteket terveznek, ezen választások semmiseknek és érvényteleneknek tekintessenek.

2-szor. Megparancsoljuk, miszerint az egyenes adó behajtásának s közvetett adózásoknak megakadályoztatására irányzott mindennemű közvetlen vagy közvetett kisérletek vagy határozatok és bárminemű új adókivetések szoros felelet terhe alatt mellőztessenek, s minden efféle végzések rögtön megszüntettetvén, ennek foganatosításáról magyar királyi helytartótanácsunknak haladéktalanul jelentés tétessék.

3-szor. A jövő országgyűlési megállapodásig, s illetőleg az országbiránk által teendő ideiglenes javallatok fölötti intézkedésünkig, minden határozatokat érvényteleneknek nyilvánítunk, melyek a mult évi Mindszent hó 20-dikán kelt elhatározásaink által ideiglen fentartott törvénykezési intézkedések megszüntetésére, vagy tevékenységük megzsibbasztására irányozvák; utasítván egyszersmind az országban létező törvényszékeket, miként a még hatályban álló törvényeket és szabályokat az említett időszakig pontosan és lelkiismeretesen alkalmazzák, miután ezek az országnak és egyeseknek érdekében véglegesen csak rendes törvényhozási tárgyalás útján, nem pedig egyoldalú helyhatósági határozatok által változtathatnak meg a nélkül, hogy a jogi viszonyok föloldhatatlan bonyodalmakba sodortassanak.

4-szer. Miután az 1848-diki törvényeknek átvizsgálását s illetőleg módosítását, megszüntetését vagy megerősítését, úgy szinte azoknak mult évi Mindszenthó 20-dikán kelt elhatározásainkkali kiegyenlítését a folyó évi Szentgyörgy hó 2-dikára összehivandó országgyűlésére utasítottuk, s azoknak tettleges életbeléptetése oly kérdésekkel függ össze, melyeknek egyoldalú, elhamarkodott megoldása az elmult idő lefolyta alatt keletkezett, s oltalmunkra számot tartó viszonyokat és érdekeket - úgy Magyarországunkban, mint többi tartományainkban - veszélyeztethetné, s miután ezen törvényeknek hatályba léptetésükkel összekapcsolt kérdéseknek elhatározása a legérettebb megfontolás és meghányás tárgya, mely sem egyeseket, sem egyes megyéket nem illethet: ennélfogva az ezen törvények tettleges foganatosítása iránti minden kisérleteket szigorúan eltiltunk, s azokat a legkomolyabb eszközökkel akadályoztatni rendeljük.»

Ha a megyék részéről - mondja a leirat - ezen meghagyások ellenében ellenszegűlés tapasztaltatnék, a bizottmányi ülések be fognak tiltatni, s maguk a bizottmányok fölfüggesztetni, vagy föloszlattatni, mi - a szükség úgy kivánván - anyagi hatalommal is foganatosítandó lészen.

A leirat fölolvasása után Lukács Móricz szólalt föl. Kifejtette, hogy Pest városa véletlenül egyikét sem követte el azon tényeknek, melyekkel a leirat az ország törvényhatóságait vádolja, és kimutatta, hogy épen ez okból kell nyilatkoznia, nehogy úgy lássék, mintha az ország többi törvényhatóságainak intézkedéseit rosszalná. Kérte, hogy a főjegyző kezénél levő fölirati javaslat, mely a közgyűlésen jelen nem levő Deák Ferencz tollából folyt, olvastassék föl, s azt elfogadásra ajánlotta.

Királyi Pál főjegyző a következő fölirati javaslatot olvasta föl:

Császári, Apostoli Királyi Fölség!

Midőn cs., apostoli kir. Fölséged a sanctio pragmatica alapján Magyarország alkotmányának isméti helyreállítását elhatározta, nem kételkedhettünk, hogy azon alapelv, miszerint minden jogszerűleg alkotott törvény jogérvényes mindaddig, míg azt a koronás fejedelem és nemzet egyesült akaratja el nem törli, hazánkra nézve is sértetlenül fennáll.

Hittük és hiszszük ezt annál inkább, mert a sanctio pragmatica, melyre, mint alaptörvényre, maga Fölséged kegyelmesen hivatkozik, és a sanctio pragmatica értelmében kiadott királyi hitlevelek világosan azt tartalmazzák, hogy az országnak törvényei, melyek t. i. országgyűlésileg alkottattak, szorosan megtartandók.

A Fölséged által mult évi október 20-dikán kiadott diplomát és királyi elhatározásokat úgy tekintettük, mint világosan kijelentett tanuságát annak, hogy Fölséged a sanctio pragmaticát, mely a koronás fejedelem és nemzet jogait egyaránt biztosítja, teljesen és egész terjedelmében életbe lépteti, s meg valánk győződve, hogy Fölségednek legmagasabb czélja és akaratja más nem lehet, mint az egy ideig félretett, de soha el nem évülhető, soha meg nem semmisíthető magyar alkotmánynak visszaállítása által a nemzetet megnyugtatni, s a kölcsönös bizodalmat, mit a lefolyt 12 évnek szomorú eseményei annyira megingattak, ismét helyreállítani.

De hűtelenek volnánk az alkotmányosság elvéhez, eltérnénk a sanctio pragmatica alapeszméjétől, ha nem ragaszkodnánk törvényeinkhez, s azoknak szoros megtartását, pontos teljesítését nem sürgetnénk a jognak és igazságnak minden fegyverével.

Önmaguk a fejedelmek sem bizhatnak oly népben, mely könnyen felejti elvesztett szabadságát, könnyen változtatja ősi alkotmányát, hamar megnyugszik a vak eset játékain és csakhamar beletalálja magát minden viszonyba, mit a körülmények rákényszerítenek. A mely nép sorsát, helyzetét, alkotmányát, intézményeit könnyű szerrel cserélgeti, az urat is hamar cserél.

Az 1848-diki törvények alkotmányszerűleg lőnek alkotva, s nincsenek e mai napig alkotmányszerűleg eltörölve; mi tehát úgy is mint egyes polgárok, úgy is mint törvényhatóság kötelesek vagyunk azokat tisztelni, teljesen jogérvényeseknek tekinteni mindaddig, mig a nemzet és a koronás fejedelem egyesült akarata országgyűlésileg azokban változtatást nem tesz.

Mi nem akarjuk jogainkat a törvény korlátain túl terjeszteni; ezt cselekednők pedig, ha azon hatalmat, mely a nemzetet és koronás fejedelmet együtt illeti, mint törvényhatóság akarnók gyakorolni az által, hogy a még jogilag fönnálló s országgyűlésileg meg nem szüntetett törvények ellen cselekednénk.

Kik azok és vannak-e olyanok, kik a birodalom ellenségeivel szövetkezve, az állam ellen vétkes merényleteket terveznek, azt mi nem tudhatjuk; képviselőtestületünk tagjai között ilyenek nincsenek. Azon honfiak közül pedig, kik politikai multjok miatt még most is számüzetve külföldön tartózkodnak, ha választottunk volna is valakit képviselőtestületünk tagjává, ezt kétségtelenül azon reményben tevénk vala, hogy a magyar alkotmánynak visszaállítása megnyitja egyszersmind hazánk határait mindazoknak, kiket az idegen biróságok által idegen törvény szerint hozott alkotmányellenes itéletek kényszerítettek a távozásra. E reményünk minél előbbi valósulása bizalmat gerjesztő záloga leend az alkotmányosság teljes visszaállítása iránti komoly szándéknak, meghiusulása ellenben könnyen káros kétkedést szülhetne a nemzetben.

A közadót illetőleg épen azért, mert köztörvényhatósági állásunkban nemcsak alkotmányos jogaink, de alkotmányos kötelességeink is vannak; épen azért, mert mi, mint köztörvényhatóság, őrei és kezelői vagyunk azon jogoknak, melyeket az alkotmány a népnek biztosított csak azt tehetjük, mit e részben a törvény enged és parancsol. Alkotmányos országban az adónak minden nemei csak a nemzet beleegyezésével jogszerűek, mi tehát csak azon adónak jogszerűségében nyugodhatunk meg, mit az országgyűlés megállapít vagy elfogad. A jelenlegi adónak, mint országgyűlésen kívülinek, jogosságát tehát elismernünk a törvény tiltja. Erő és hatalom ellen a mi fegyverünk igazság és törvény, miket az erő és hatalom sérthet vagy mellőzhet, de jogszerűleg meg nem semmisíthet.

A törvénykezés visszaállítására nézve be akarjuk várni az ország birája és illetőleg a hétszemélyes Tábla által teendő javaslatokat, mint ideiglenes intézkedéseket, főkép azért, hogy a törvénykezésre nézve egyformaság legyen a hazában, mit egyébkint a törvényhatóságoknak sokban egymástól eltérő nézetei miatt elérni alig lehetne; de várakozásunkat azon bizalom és kivánathoz kötjük, hogy az ország alkotmányos jogai a törvénykezésre nézve is a magánjogviszonyok megzavarása nélkül minél előbb vissza fognak állíttatni.

Az 1848-diki törvényeknek újabb átvizsgálása s illetőleg módosítása nézetünk szerint is az országgyűlés köréhez tartozik; de épen azért mi köztörvényhatósági állásunkban azoknak bármely egyoldalú mellőzésében vagy megszegésében meg nem nyughatunk. Azon törvényeket a jövő országgyűlésen nem szükséges alkotni, mert már megvannak s jogilag fönnállanak; czélszerű leend talán azokat újra átvizsgálni, talán némely részben módosítani, s a mennyiben vagy nem eléggé határozott, vagy csak ideiglenes rendelkezést tartalmaznak, javítni is; de mindaddig, míg ez nem történik, kötelességünk azok fönnálló rendeletéhez ragaszkodni. Ismételjük azonban itt is, hogy a mi fegyverünk nem erőszak, hanem igazság és törvény.

Mindezeket a legmélyebb tisztelettel és őszinteséggel előadni, a törvény és alkotmányos állásunk teszi kötelességünkké, s meg vagyunk győződve, hogy Fölséged, ki alkotmányos úton akarja a nemzet bizalmát s teljes megnyugtatását elérni, e kötelességünk teljesítését s az alkotmányos őszinte szót nem fogja túlcsapongásnak tekinthetni.

Fontos és nehéz föladatok várnak a közelgő országgyűlésre, oly föladatok, melyeknek elhibázott megoldása végtelen bonyodalmakba vezethet, s veszélyt hozhat hazánkra; higgadt és nyugodt kedélyállapot, a helyzet nehézségeit méltányló óvatosság, egymást értő és a félreértéseket eltávolító kölcsönös bizalom szükséges e nehéz munkához.

Mindez pedig csak úgy remélhető, ha minden ok, minden ürügy gondosan mellőztetik, mi félreértésre, bizalmatlanságra vezethetne; ha legszentebb ereklyénk, az ősi alkotmány, meg nem támadtatik, s legforróbb érzelmünk, a honszeretet, melylyel hazánk szabadságához s alkotmányos önállásához ragaszkodunk, nekünk vétkül nem tulajdoníttatik; ha tőlünk oly cselekmények vagy mulasztások nem követeltetnek, melyek által a törvénynyel, önérzelmeinkkel és legszentebb kötelességeinkkel jönnénk ellenkezésbe.

Ily módon, és csak ily módon lehető a hon föntartása, s ha Isten engedi, fölvirágzása.

Szilágyi Virgil a felolvasott fölirati javaslat ellen szólt. Kifogása volt annak úgy alakja, valamint tartalma ellen. Szerinte a javaslat hangjában annyi a mentegetődzés, hogy a fenyegető leirat ellenében Pest városához méltónak nem tartja. A mi pedig lényegét illeti, hiányzik belőle az erélyes tiltakozás az 1848-diki törvények revisiója ellen. Félt, hogy «a könnyen hivés, a rosszul alkalmazott nemzeti nagylelkűség ismét megrontásunkra fog kizsákmányoltatni, ha elég óvatosak nem leszünk, megvonni minden erkölcsi támogatást azon párttól, mely a hazában immár fölütötte fejét, s melyet ő nem tartózkodik a maga valódi nevén megnevezni, érti az osztrák pártot.» «A sajtó és a törvényhatóságok egy része már is annyit tőn e pártnak fölbátorítására, hogy meg kell döbbennünk a következmények gondolatától, s legalább mi ne szolgáltassunk okot arra, hogy ezen párt örvendve lássa, miszerint törvényhatóságunk kebelében mesterkedésének biztos basisa van.» Jobb szerette volna ugyan, ha a nemzet október 20-dikával szemközt megmarad még egy ideig a negatio terén, s «bevárja, míg teljes igazságot szolgáltatnak föltétlenül, vagy ha ez nem történik, önmagát erősítve bevárja az időt, mi okvetlenül jönni fog, midőn az európai viszonyok kedvező fordulata mellett módja, alkalma lesz a nemzetnek követelni a teljes igazság kiszolgáltatását.» De mivel a város már egyszer fölirást intézett, az újabb fölirás kényszerűséggé vált; e fölirat azonban olyan legyen, melyből láthassa mindenki, «hogy ha akadnak a nemzetnek egyes tagjai, ha akadnak törvényhatóságai, melyek az 1848-diki törvényeket szentségtelen kezekkel érinteni mernék, vagy azokat kérdésbe vonni engednék: az ország fővárosának törvényhatósága nem tartozik azok közé.» Ez után élénk színekkel festette az osztrák absolutisticus irányzatnak Magyarország beolvasztására irányzott s többször már az erőszakosság alakjában is fellépett törekvéseit egy részről, más részről pedig azon alkotmányos küzdelmeket, melyeket azoknak, a kik a nemzeti önállóság fentartásához ragaszkodtak, ismételten kellett folytatniok az osztrák törekvések támogatói ellen. Végre négy pontban formulázta azt, a mit a határozottabb hangon szerkesztendő feliratnak tartalmaznia kellene: tiltakozást az absolut kormány által kivetett adók behajtása ellen; tiltakozást az október 20-diki diploma rendszerének életbeléptetése ellen; tiltakozást az absolut kormányzásnak az országgyűlés esetleges feloszlatásával még egyszeri megkisértése ellen, és követelését az 1848. évi törvényekben szervezett alkotmányos biztosítékok helyreállításának.

Eötvös József b. azt tartotta, hogy «az országban lehetnek különböző véleményű egyének, de párt nincs, az országban csak egy nemzetet látunk». Az előterjesztett fölirati javaslatról pedig azt mondotta, hogy Pest városának szellemét a törvényhatóság méltóságához illő formában tökéletesen kifejezi. Lehetnek egyesek, - így szólott - kik a jelen alkalommal hangzatosabb phrasisokat helyzetünkhöz méltóbbaknak találnának; de én nem osztozom e nézetben. Vész pillanataiban a fa lombja susog, a gyengébb ágak verdesik a levegőt, de a törzs maga mozdulatlan marad. Ereje épen abban van, hogy meg nem mozgatható. Ezt teszszük mi. Hogy az egyszer választott iránytól magunkat eltéríttetni nem engedjük; hogy az 1848-diki törvényekhez szilárdul ragaszkodunk: ennek tiszta kimondásában, s nem egyes szavakban van föliratunk ereje. A magyar nemzet, ha nem is megyünk vissza a multba oly messze, mint Szilágyi, csak az utolsó tíz évben többet tett és többet szenvedett, sem hogy nagy szavakra lenne szüksége, hogy szavainak tekintélyt szerezzen.

A közgyűlés elfogadta Deák Ferencz fölirati javaslatát.