A BÜNTETŐ TÖRVÉNYKEZÉSRŐL.

I.

Az országbirói értekezlet 1861. február 16-dikán tartott VI. ülésében tárgyalta alválasztmánya javaslatát a büntető törvénykezés tárgyában. Az alválasztmány addig is, mig az országgyűlés véglegesen intézkedik, ideiglenesen azonnal behozhatónak vélte és javasolta némi csekély módosítással az 1843-diki büntető törvényjavaslatot. A szólók közül többen egyedül a magyar büntetőjogi gyakorlatra való visszatérést tartották kivihetőnek, mások azt kivánták, hogy ő felségének előlegesen ajánltassék az 1843. országos bizottság javaslata, a mennyiben pedig ennek életbe léptetése ellen nehézségek forognak fönn, ne másra, mint a szükséghez képest módosított régi büntető gyakorlatra való visszatérés kéressék ő felségétől.

DEÁK FERENCZ: Két tekintet tartóztatott, hogy a mai tanácskozás folyamában a dologhoz szóljak. Egyik az, hogy én is szerencsés valék akkor, midőn ezen büntető codex az országgyűlési bizottság által kidolgoztatott, ebben tettlegesen résztvenni, s némileg talán azon aggódtam, hogy véleményemet azon munka iránt, melyben résztvettem s mely némileg a magam munkája, elfogultsággal, előszeretettel fognám csak előterjeszteni; másodszor, mert azon albizottságnak is tagja voltam, mely ezen indítványt teszi, s nem akartam azon gyanuba jönni, hogy véleményemet másra tolni kivánom; annál inkább nem, mert azon okokat, melyek minket ezen véleményünkre birtak, javaslatunkban részletesen előadtuk, s azokat ismételni, minthogy föl is olvastattak s minden tagnak kezében vannak, nem tartám szükségesnek, s még kevésbbé volt szükséges a fölszólalás azután, midőn Tóth Lőrincz t. barátom nézeteimet bővebben kifejtette s azon okok mellé, melyeket javaslatunkban előadtunk, ujabb okokat is hozzáadott. Mi teljesítők kötelességünket, kimondtuk meggyőződésünket, s megtettük a javaslatot: a többi a nm. tanácskozmánynak dolga.

Egy okot azonban szándékosan nem mondtunk el az albizottsági javaslatban, s egy okot a bizottságban sem említettem meg, s valóban most is csaknem tartózkodva mondom meg, de mégis megmondom, hogy miért nem akarom a régi magyar büntető gyakorlatot behozni. S ez ugyanazon ok, melyért az ausztriai büntető törvényt nem akarom megtartatni, t. i. mivel a magyar büntető törvényben határozatlan a publiko-politikai vétkek formulázása és definitiója. Szomorú, kedvetlen eseményeket éltünk azon kornak emberei, a magyar törvénynek ezen szerencsétlen szavai miatt: «qui semet manifeste erigunt contra statum publicum!» Ezen törvény nyomán köztanácskozási beszédek miatt Wesselényi, Balogh és többen notæ per alá vétettek. Ez ellen a nemzet képviselői az országgyűlésen fölszólaltak, és a törvény megváltoztatását sürgették, de a főrendi tábla nem engedvén, a dolog elhatározatlan maradt, s ezen bizonytalanság az, mi köztanácskozásainkat kétségessé teszi. Fennáll továbbá még egy szennyfoltja a criminalis praxisnak s ez a «nota és a crimen læsæ majestatis» való perekben a titkos eljárás, mely gyakorlat 1797 után hozatott be, s 48-ig fennállott. Ez ellen is felirt az ország, de nincsen megváltoztatva. Ez is egy igen fontos ok.

Azonban, ha a többségnek máskép tetszik, s úgy látszik, hogy nemcsak ezen tanácskozmány többségének, hanem meg vagyok győződve, hogy az ország többségének is máskép tetszik, mert ez is a régit akarja visszaállítani: hódolok a többségnek, s ellene nem szólok; csupán csak egyet jegyzek meg. Azon két dolog összekapcsolását nem tartom czélszerűnek, helyesnek, t. i. hogy azt mondjuk: «az egyik ez; ha nem tetszik, a másikat ajánljuk.» Ehhez az itt kimondott elv szerint jogunk sincs, mert ezen tanácskozmány mindjárt első ülésében kimondotta, hogy a mit a magyar törvényből meg lehet tartani, azt meg kell tartani; a mit belőle vissza lehet állítani, azt vissza kell állítani: a nm. tanácskozmány többsége kijelentette s indokolta, hogy a régi criminalis praxist vissza lehet állítani, tehát vissza kell állítani. Logikai összefüggést nem látok abban, ha azt mondjuk: «ez is jó, az is jó; ezt is lehet, azt is lehet»; mert a kettő közől választani kell. A nm. tanácskozmány, hacsak kimondott elvéhez hűtlen nem akar lenni, nem mondhat egyebet, mint azt, hogy visszaállítja a régi magyar büntetőjogi gyakorlatot a szükséges módosításokkal, mert a magyar gyakorlat mellett egyúttal az országos bizottsági javaslatot is indítványba hozni, nem más, mint courtoisie, mely a jelen esetben nincs helyén. Ha a nm. tanácskozmány azt hiszi, hogy az 1843-diki javaslatot nem lehet behozni, mert ahhoz sok idő kell, s ő felsége nem fogja azt helybenhagyni, s másrészről azt hiszi, hogy a régi büntető gyakorlatot vissza lehet állítani, - mit azonban én nem hiszek - méltóztassanak ezt ajánlani; ez egyezik a tanácskozmány által kimondott elvekkel, s méltóztassanak egy bizottságot megbízni az e részbeni javaslat kidolgozására. (Köztetszés s helyeslés.)

II.

Az elnök kimondván az értekezlet határozatát, hogy tisztán és egyszerűen a régi büntetőjogi gyakorlathoz való visszatérés ajánltassék az utóbb kidolgozandó módosításokkal ő felségének, Sárközy Kázmér hétszemélynök az e tárgyban működött alválasztmányt akarta a formulázással megbizni.

DEÁK FERENCZ: Én ugyan nem igen gyakran hivatkozom az ausztriai szokásos gyakorlatra, hanem most az egyszer mégis igénybe veszem azt. Az ausztriai gyakorlatban ugyanis az van, hogy ha az előadó véleményét az ülés megváltoztatja, amaz átadja a tollat másnak, (Derültség) s ez csak komicus oldala volna a dolognak, de van komoly oldala is. Ha az mondatott volna, hogy «ez jobb mint amaz, ezért és ezért», akkor volna a felszólításnak értelme; de mi - az albizottság - határozottan kimondottuk, hogy a régit visszaállítani nem lehet, mert ha azt hitte volna az albizottság, hogy lehet, akkor e tanácskozmánynak az első ülésben kimondott elve szerint mi is javaslottuk volna a régi magyar törvénynek visszaállítását. Most a többség azt mondja, hogy lehet visszaállítani a régit, s kisértsük meg az ebbeli javaslat elkészítését. Mi, kik azt hiszszük, hogy a régit visszaállítani nem lehet, e tekintetben segédkezet nem nyujthatunk. Méltóztassanak a dolgot máskép elintézni. (Helyeslés.)

Az értekezlet a formulázás czéljából albizottságot küldött ki.