|
A KŐSZÉNBÁNYÁKRÓL.
Az országbirói értekezlet 1861. február 18-dikán tartott
VII. ülésében tárgyalta a bányaügyben kiküldött alválasztmánya jelentésének a
kőszénbányákra vonatkozó részét. Az alválasztmány az 1854. évi osztrák
bányatörvény rendelkezéseitől eltérőleg, tekintettel az 1848.
előtt hatályban volt törvényekre és törvényes rendeletekre, a
kőszenet a föntartott ásványok közül kivette és azt a földtulajdonos
tulajdonának mondotta ki, úgy hogy a földtulajdonos beleegyezése nélkül azon
túl adományozás, vagy csak kutatási engedély is megadható ne legyen.
DEÁK FERENCZ: Előrebocsátom, hogy szakértő nem vagyok, a
fenforgó kérdéshez tehát inkább általános jogi szempontból akarok szólni. A
tulajdon, t. i. a föld birtokával járó tulajdonjog, a törvények által gyakran
korlátozást szenvedett státusczélokból; fokozatonkint lehet kimutatni a
törvénykönyvből, hogy különösen a nemes érczek mivelésére nézve a
tulajdonjog időnkint mikép szoríttatott meg; de az is kétségtelen, hogy
ezen megszorítás mindig csak rendes törvényhozás útján tétetett és tétethetik.
A honpolgárnak gyakran kötelessége a tulajdon megszorítását státusczélok
tekintetéből eltürni s azt áldozatul hozni, de ezt reá csak az
államhatalom szabhatja, s mivel Magyarországon az államhatalom csak az összes
törvényhozás organuma által szólhat, ezen megszorítás csakis az összes
törvényhozás által jöhet létre. Magyarországon a Maximilianus codex nem volt az
országgyűlés által megállapított bányatörvény, hanem igenis volt az
országgyűlés által provisorie elfogadva, mert az 1723-diki 108.
törvényczikk ezt mondja: «Judicia montanistica, secundum privatas eorundem
leges ultra seculum stabilitas in suo esse manebunt.»
Tehát ezen törvényczikk a bányatörvényeket, mint akkor
állottak, elfogadta ideiglenesen; ujabbakat maga a törvényhozás nem készített,
mert a magyar törvényhozás 1843-ban akart ugyan a bányaügyben törvényt
készíteni, de az legfelsőbb helyen megerősítést, nem nyert.
Most felmerül azon kérdés, hogy jelenleg mi a törvényes
jogi állapot? A jogi állapot természetesen az, mi akkor volt, midőn a
törvényhozás ama törvényt elfogadta. Ezen jogi állapoton az ujabb 1854-diki
rendelet némi változtatást tett, különösen a kőszénre nézve, s ezt tette
az ország ipara s a bányászat érdekében. Ha most törvényhozási körben ülnénk,
hajlandó volnék azt mondani, hogy figyelembe kell venni a bányászat érdekeit, s
a kőszénbányákra nézve úgy kellene intézkedni, hogy azokra mint az állam
közkincsére főtekintet legyen, és sok tekintetben azokra nézve kész volnék
az állam czéljai iránti tekintetnek a tulajdonjogot is alárendelni; azonban a
nm. tanácskozmánynak első ülésében megállapított elve az volt, hogy a
joggyakorlatot csak ott kivánja változtatni, hol a réginek visszaállítása vagy
megtartása magánjogi viszonyokban tetemes zavart nem okozna. Ez volt a kiindulási
pont.
1848-ban s az 1848 előtti jogállapot a bányászatra
vonatkozólag az volt, hogy a kőszén a földtulajdonosnak joga volt, ebbe
másnak beavatkozni joga nem volt, és a kőszén nem volt bányaregale. A
kérdés tehát az, hogy az 1848-ban és előtte fennállott jogállapot
visszaállítása nem csinálna-e a magánjogi viszonyokban zavarokat, mert ha nem
csinál, akkor állittassék vissza; ha pedig igen, akkor ne állíttassék vissza.
Ismétlem, szakértő nem vagyok, de a mint a kérdést
felfogtam, ezt legjobban megoldotta az albizottság, midőn azt mondja, hogy
a bányaregalét meghagyni, mint azt az 1854-diki rendelet határozta a
kőszénre nézve, sértené a magánjogot; egyszerűen visszavetni pedig
ama rendelet hatását, megzavarná a magánjogviszonyokat. A bizottság tehát azt
javasolja, hogy azon időhalasztás, mely szükségesnek látszott 1854-ben, öt
évre hosszabbíttassék meg az országgyűlés által. Ezt természetesnek
találom, mert csak az országgyűlés rendelkezhetik, hogy mi eddig
bányaregale nem volt, legyen azzá. De egyszersmind azt mondja az albizottság,
hogy 1854 óta időnkint nyittattak bányák; ezeket az illetőtől
elvenni nem lehet, mert ez a magánjog megzavarása volna, s ebből magára a
bányászatra nézve is hátrányok keletkeznének; s hozzátette az albizottság, hogy
az urburát fizessék a bányászatnyitók az illető földesurnak. Ezen eszme
teljesen kielégít, s nem habozom az albizottság javaslatát e pontra nézve
egészen elfogadni.
Az értekezlet az albizottság véleményét magáévá tette.
|