|
AZ URBÉRI
TELKEK MAXIMUMÁRÓL.
A KK. és RR. táblája 1833.
julius 23-dikán tárgyalta «a jobbágyok szabad költözéséről és ennek
következéséről» a kerületi ülés által előterjesztett urbéri I. t. cz.
javaslatának 11-dik §-át, mely így szólott: «Hogy számosabb teleknek kevés
kézbe jutásából kár ne következzék, a legnagyobb mennyiség, melyen fölül
ugyanazon egy vevőnek egy községben urbéri telkeket szerezni nem szabad,
oly módon állapíttatik meg, hogy azon helyekben, hol 40 egész urbéri telkeknél
több nincsen, csak egy egész telket; hol 80 a jobbágytelek száma, ott két
telket; továbbá, ha 120-ra megy a telkek száma, ott három telket; végre a mely
helyeken 120-on fölül akárhány a telkek száma, ott négy - nem több egész telket
vehet ugyanazon egy személy.»
Deák Ferencz: Sok igen fontos
okok hordattak elő a jobbágytelkek határtalan számu megvásárlása mellett;
de vannak figyelmet érdemlő tekintetek, melyek ezen szabadság
megszorítását javalják; ezek között bizonyosan legfontosabb az, hogy ekképen a
jobbágytelkek kevesebb kezekre kerülnének. Azon állításra, hogy épen a kevesebb
kezeknél lévő jobbágytelkek által a földesúrnak haszna is szaporodik,
könnyű volna megfelelni; mert vannak a mezei gazdálkodásnál oly
időpontok, melyekben az egyszerre előállított számosabb kézi munkás
felette hasznos, sőt gyakran szükséges, mert tetemes kár gátoltatik
általok, pedig azt csak tagadni senki nem fogja, hogy húsz féltelekből
több munkás állhat ki egyszerre, mint azon egy gazdától, ki a húsz egész telket
maga birná. Minekutána azonban a szabad adást vevést most ingyen adták által a
földbirtokosok jobbágyaiknak, ezen áldozat mellett az ilyen apróbb hasznot
számba venni nem volna méltó; de magasabb tekintetek azok, melyek a szóló
véleményét elhatározták: a szegény jobbágynak boldogsága és a statusnak
közjava, mert nem az a boldog ország, hol legtöbb gazdag ember, hanem az, hol
legkevesebb szegény ember vagyon, a mint ezt Angliának e részben szomorú
példája bizonyítja. Polgári belső elrendelkezésünk csak 70 ezer nemes
háznépnek kezébe adta az egész földbirtokot, s a 7 millió lakosnak fekvő
tulajdona nincs; de ezen rendelkezésnek nem egészen igazságos voltát enyhíti
némileg az, hogy 200,000 jobbágytelek legalább 400,000 háznépnek biztos lakást
és élelmet nyújt, melytől azt megfosztani, vagy az úri adózást felemelni
nem szabad. Arra kell tehát törekednünk, hogy ezen jótétemény kevés kezekbe ne
kerüljön; pedig a határtalan számú vásárlások bizonyosan sok háznépet
kirekesztenének a jobbágytelkek birtokából, kik eddig ott találták táplálásuk
forrását. Azt hozzák némelyek elő, hogy, az ilyen háznépek napszámos kézi
munkából, mesterségekből, gyárakból élhetnének; de a napszámos kézi munkákra
nézve meg kell azt jegyezni, hogy annyi munkás bizonyosan nem szükséges
akármely határnak megmíveléséhez, a mennyit az féltelkekre felosztva
eltáplálhat; így például nálunk 20 telkes határon 40 háznép él, a 20 teleknek
400 holdat tévő szántó földjeit pedig bizonyosan kevesebb munkás mívelné.
A mi továbbá a kézműveket és gyárakat illeti: ezekre földmívelőnek
egyszerre általtérni nem olyan könnyű. Szabad legyen e részben Anglia
belső helyheztetésének árnyékoldalára hivatkozni. Ott az 1790-ik
esztendőtől fogva többel, mint 200,000-el kevesedett a földbirtokosok
száma, s így a földbirtok kevesebb kezekbe került. Azt lehetne talán vélni,
hogy ezen kétszázezer a virágzó kereskedésben, a naponkint nevekedő és
szaporodó gyáraknál biztosabb élelmet találva hagyta el a földbirtokot; de
ellenkezőt bizonyít azon körülállás, hogy ugyanazon 1790-től fogva a
szegények taxája hetvenhét millió ezüst forintra, és így két annyira
szaporodott, mint a mire Magyarországnak minden tisztán befolyó
statusjövedelmét számítják. Ha tehát ez Angliában így történt, mi következnék
nálunk, hol a kézművek és gyárak sínlődnek? Kereskedésünknek szabad
függetlensége pedig csak törvénykönyvünkben vagyon meg, de valósággal nem
létezik. Felhozatott az is, hogy olyan megyékben, hol a szabad adásvevés már
régen divatoz, a jobbágytelkek azért kevesebb kezekre nem kerültek; de
ebből a jövendőre biztos következést vonni nem lehet, mert naponkint
szaporodván országunk népessége, rövid idő alatt sok tekintetek
megváltoznak. Hozzájárul még az is, hogy eddig a szabad adás csak kevés helyen
lévén szokásban, az, a ki ott jobbágytelket nem vehetett, könnyen kapott
máshol, és pedig a földesúrnak kegyelméből ingyen, a mi ezentúl végképen
meg fog szűnni. Könnyű volna ugyan ezen segíteni, ha Owen tanácsa
szerint Angliának újabb példájára az ország míveletlenebb részeibe szegények
szállítványai telepíttetnének meg; de tartani lehet, hogy az ottani földesurak
hasznos pusztáikat megszállíttatni nem igen örömest fogják, már pedig nem a
népes Trencsén vármegyében kell tartani a jobbágytelkeknek kevés kézre
kerülésétől, hanem az alföldnek áldott tér mezején, hol a föld termékeny,
az állomány nagy és így sok tiszta hasznot igér. Végre megvallja, szeretné a
törzsökös népet hazánkban fentartani; szeretné a magyart terjeszteni inkább,
mint megszorítani: tart pedig attól, hogy határtalan vásárlás által a
legboldogabb vidékeken sok jobbágytelek egynehány gazdag rácznak vagy
czinczárnak kerül kezére, ez pedig a nemzetiségnek mennyire ártalmas, a KK. és
RR. itéletére bizza.
|