|
AZ ŐSISÉGRŐL.
A KK. és RR. 1834. junius 25-dikén tartott kerületi
ülésükben tanácskoztak a Vághy Ferencz, Sopron városa követe, által
benyujtott törvényjavaslatról «a polgárok, nem különben a szabadosok és
jobbágyok özvegyei iránt». Ennek 5. §-a elrendelte, hogy a törvényes jegypénzt
meghaladó dos scripta, midőn a szerzeményekből ki nem elégíttethetik,
törvényes sommára lesz szorítandó. Borsiczky István ennek ellenében
indítványozta, hogy a polgároknak szabadságokban álljon írott jegypénzt
ősi vagyis örökösödésben nyert javaikról is tetszésük szerint lekötni. Havas
József, Pest városa követe, ellenezte annak kimondását, hogy a polgár
törvényes örököseinek sérelmével határtalanul lekötött jegypénzzel terhelhesse
ősi vagyonát, s e részben az aviticitas megtartása mellett nyilatkozott.
DEÁK FERENCZ: Törvényes értelemben hogyan lehessen kétségbe hozni, hogy
aviticitas nélkül lehessen örökösödés, meg nem foghatom. Az örökösödés
természeti szabály, mely a szeretet ideáján épül, s oly fokonkint száll, a mint
föltenni lehet, hogy a megholt személy ezt amannál inkább szerette, pl.
gyermekét testvérei előtt, ezeket a fiscus előtt stb. De ezen
praesumptio azt ki nem zárja, hogy valaki világos rendelkezés által szeretetét
máskép ne nyilváníthassa, s épen ebben van a különbség: mert az aviticitas az,
mely a rendelkezési szabadságot korlátozza. Az örökösödés egész Európában meg
van állapítva in casu intestati, a nélkül, hogy a végrendelkezési szabadság sok
országokban kizárassék, vagyis az aviticitas ismertetnék. És ez a dolognak
valódi értelme: mert az elidegeníthetetlenség s az ezen épült invalidatio az
aviticitásból nem következik; sőt merem állítani, hogy az egy oly
monstrum, mely, bátran kimondom, egyenest csaláson alapul, t. i. hogy ha az
idők körülményei szerint az eladott jószág becse növekedett, azt
visszavenni, különben pedig a vevőnek nyakában hagyni lehessen. A mit a
kir. városok követei az eddigi szokásról mondanak, az helyén lenne, ha valamely
eddigi eset elitélése végett birói széket ülnénk; de a törvényhozás szent
helyén bennünket csak a hon javának tekintete, nem az eddigi szokás vezérelhet.
Liptómegyének a hitelből merített ellenvetése állana, ha hogy az írott
jegypénznek más adósság fölött elsőség adatnék, de midőn nem adatik,
egyedül a rendelkezés szabadságának elve forog itt kérdésben, pedig a
tapasztalás arra tanít, hogy minden szabadság, mely a polgári társaság czéljával
összefér, leghatalmasabb rugója az iparnak, ez pedig az egyetlenlenegy út a
polgárok materialis boldogságára, s így a szabadságnak mindazon korlátozása, a
melyet a társaságos lét meg nem kiván, nem csak a polgárok boldogságát sérti,
hanem a társaságos viszonyok miatt korlátozást nem kivánó természeti jussokba
is belevág. Ha tehát olyasmit határoznánk, a mi ily természet elleni
korlátozást foglalna magában, nem törekednénk a polgárok boldogságára s
törvényhozói kötelességünket sem teljesítenők. Szavazatomat tehát arra
adom, hogy ne hozzuk be a városokba az aviticitásnak egy új nemét, s
bárminő volt is némely helyen az eddigi gyakorlat, állítsuk föl itt, hol
az írott jegypénzről van a szó, a rendelkezés szabadságát.
|