A WESSELÉNYI SZEMÉLYÉBEN MEGSÉRTETT
SZÓLÁSSZABADSÁG TÁRGYÁBAN.

A KK. és RR. 1835 julius 9-dikén tartott kerületi űlésökben tanácskoztak a főrendek viszonüzenetéről a Wesselényi személyében megsértett szólásszabadság ügyében. A főrendek sérelemnek anyagát nem látván, nem járultak a dolognak a KK. és RR. által javasolt alakban való fölterjesztéséhez. A kerületi gyűlés többsége a felirat fentartása mellett nyilatkozott.

DEÁK FERENCZ: A főrendek üzenetét pontról-pontra felvévén, előterjeszti, miket kiván a főrendeknek felelni. Mondják ugyanis 1. a főrendek, hogy a szólás szabadságát az alkotmányos nemzet szabadsága legbiztosabb támaszának ők is elismerendik, mihelyt e magyarázat a törvényes szabadság kifejezését magában foglalandja. Erre feleletül lehet adni, hogy a KK. és RR. előbbi üzenetének homlokirása, s abban a törvényekre történt hivatkozás bőven mutatja, hogy a törvényesen kívül más valami szabadságot nem érthettek, de a főrendek által is nemzeti főkincsnek elismert szabad szólásnak törvényen túli korlátolását fájdalmas sérelemnek tekintik. 2. mondják, hogy a természeti korlátlan szabadságot a társas élet több oldalról fékezi. Ezt a KK. és RR. legkisebbé sem veszik kérdésbe, sőt magok kijelölték azon törvényeket, melyek által a szólásszabadságnak különben közös természeti jussa korlátolva van. De ép ezeknek következtében azt is kell vallaniok, hogy társaságos életben a végrehajtó hatalom csupán a törvény által tulajdonított hatóságot gyakorolhatván, túl a törvényeken szorító korlátokat nem vonhat, s ha teszi, megsérti azon törvényeket, melyeknek végrehajtása reá bizatott. És épen ez a felelet illik 3. azon törvényekre is, melyeket a főrendek bizonyitásul idéznek arra, hogy a szó szabadsága nálunk is korlátoltatik. Mert hogy nem korlátoltatnék, azt a RR. soha sem állították, hanem csak a törvényes korlátokon túl terjesztett önkényes szorítás felett panaszkodnak. A mi pedig különösen a 2. rész 72. czímére, az annak megmutatására tett hivatkozást illeti, hogy birsági büntetés miatt a főügy el nem enyészik, ezen hivatkozást a szónok egyenesen hibásnak tartja. Mi van azon törvényben? Az, hogy a ki saját perében «emenda lingvæ» vétségbe esik, perét folytathatja, a ki pedig «calumniát» követ el, nem folytathatja. Innen a főrendek azt a következést vonják, hogy a ki széksértésben marasztaltatik el, az - saját peréről itt szó nem lehetvén, mert ő pert nem folytat - a királyi fiscus által hűtelenségi perbe vonathatik. A szónok nem tehet róla, de ezen syllogismusban ismét nem lát logikát. 4. hivatkoznak Debreczenyi Györgynek az 1588: XLVIII. czikkelyben foglalt esetére. Meg kell itt jegyezni, hogy a salvus conductus megsértése azon időben az 1. rész 14. czime szerint még hűtelenségi büntetés alá tartozott. Debreczenyi György tehát notoriusnak declaráltatott nem a kormány, hanem a diaeta által, s nem szólás vétkeért, hanem mivel a diaetalis szabad oltalmat (salvus conductust) megbántotta. Úgy de Verbőczynek idézett törvényét az 1723: VII, IX., X., XI. és XII. czikkelyek e részben megváltoztaták s a salvus conductus vétségét, a hűtlenség esetei közül kivették. Debreczenyi György példájára tehát többé hivatkozni nem lehet. 5. a mi legfőbb, a főrendek egész üzenetükben mindig a fejedelem személyét s méltóságát emlegetik. A KK. és R.R. azonban erről egyszóval sem tettek említést; nem felségsértésről, hanem nota eseteiről szólottak, és szólottak köztanácskozások közben a kormány felől történő emlitésekről, már pedig mind ezen tábla, mind a másik tábla is hosszas gyakorlattal több példáját adta annak, hogy alkotmányos országban a kormánynak említése a fejedelem személyétől egészen különbözik, de természet szerint is különböznie kell, különben sérelmeinket elő sem adhatnánk. 6. mondják a főrendek, hogy széksértés mellett a sértett félnek magános keresete fenmarad. De a RR. erről hasonlókép nem szólottak, hanem csak azt állították, hogy egy vétségért két publica actiónak helye nem lehet; már pedig hogy a hűtelenségi kereset nem magános kereset, azt csak senki sem fogja tagadni.