A KATONASÁG ÉLELMEZÉSÉRŐL.

I.

A KK. és RR. 1835. október 16-dikán tartott országos űlésének napi rendjén volt: az «azon közterhekről, melyeket a jobbágyföldeket használó nemesek ezen használattól viselni tartoznak» szóló törvényjavaslat. Ennek 6. §-a a következő volt: «a bennfekvő és átutazó katonaságnak élésházi táplálásához oly móddal, mint a többi jobbágyok járulni fognak». Piller László, Sárosmegye követe, a logika ellen valónak látta annak kimondását, hogy «a jobbágyok telkén lakó nemesek is oly móddal járuljanak a katonaságnak élésházi táplálásához, mint a többi jobbágyok, mielőtt a rendek elhatároznák, mikép járuljanak hozzá a többi jobbágyok. Ugyanazért az alimentatióról rendelkező t. cz. megalkotásáig a tárgyalt 6. §. fölfüggesztését indítványozta. Almásy Károly, Hevesmegye követe, a 6. §-t a jobbágytelken lakó nemesekre igen súlyosnak, igazságtalannak és inpolitikusnak mondotta, s azért kihagyását kérte.

DEÁK FERENCZ: Nem akar ezen törvényczikkelyben a nemes és nem nemes között az alimentatióra nézve különbséget tenni, hanem azt kivánja, hogy a deperditák terhétől egyik úgy mint a másik mentessék fel. Ugyanis akkor, mikor a regulamentális ár meghatároztatott, az az ország legnagyobb részére, nézve jelentékeny volt, de az időnek változásai, a kereskedésnek előhaladása és a népesedésnek szaporodása oda vitték a dolgot, hogy már most ezen ár főkép némely megyékre igen terhes és felette káros, mit a nemzet tovább el nem nézhet. Akkor, mikor ezen országgyűlés elején tanácskozni kezdettünk a sorozatról, nem épen megvetendő kisebb szám volt az, mely sürgette, hogy oly munka vétessék fel, mely az egész hazára nézve egyformán hasznos. Ilyennek mondatott a kereskedési munkálat, mert sokan voltak, kik attól tartottak, hogy a kormány egyedül a földesúr költségén fog segíteni akarni az adózón, a többi túlnyomó terheket pedig, melyeket még súlyosabban érez a jobbágyság, de a melyek iránt a kormánynak kellene engedményeket adni, nem hárítandja el. Erre akkor azt mondá a RR. többsége, hogy ez nem fog megtörténhetni, és mindenekelőtt szükség figyelemmel lenni az adózó nép iránt, mely számosabb, és főleg érzi a nyomasztó terhek súlyát. Ezen okok oly fontosak valának, hogy a többség az úrbért első helyre tette, s ennek folytában nem volt egy eset is, midőn a kormány engedményt kivánt a jobbágyokra nézve, hogy a KK. és RR. közűl az számos pártolókra ne talált volna, sőt a többség többnyire elfogadta, mert szükségesnek látta, hogy az adózón segíttessék. Már most nem vonná-e a kormány azon vádat magára, hogy a jobbágyon más költségén akar segíteni, ha a deperditák úgy mint eddig létben maradnának? Ha ezen teher első állásától fogva nem helyes, nem törvényes, törekednünk kell azon, hogy alóla az adózót felmentsük. Mennyi nyomorgással és keserűséggel van az összekötve, ezt előszámlálni nem szükséges, mert tudjuk, hogy minden közterhek között, melyek az adózót nyomják, a földesuri adózásokat és a közadót is ide számítva, súlyosabb és igazságtalanabb teher nincsen, mint a deperditák terhe. Kötelességének tartja a szóló azon végzésnél fogva, mely szerint némely tárgyaknak kiszakasztásképeni felvétele elhatároztatott, minthogy az adó biztosságbeli munkálat a maga egész kiterjedésében fel nem vétethetik, ezen deperditák kérdését mindenekelőtt sürgetni, s a tanácskozás alatti törvényczikkelylyel szorosan összekötni, mert az hiszi, hogy ha átalában kimondatik, hogy az alimentatióra úgy fog adózni a nemes, mint a nem nemes, ezzel kimondatik, hogy a deperditák terhét is fogja viselni, ezt pedig kimondani nem akarná. Azért a mostani szerkezetbe inkább azt látja szükségesnek tenni, mit Sáros vármegyének követe előhozott, hogy t. i. utaljunk azon törvényczikkelyre, melyet készítendők leszünk, azt mondván, hogy a katonaság élésére épen oly módon, mint egyéb jobbágyok fognak a jobbágytelken lakó nemesek hozzá járulni, azon törvényczikkelyt pedig, mihelyt ezt elvégeztük, tüstént vegyük tanácskozásba, s minthogy úgyis az a végzésük a rendeknek, hogy az excerptákat egyszerre fogjuk felküldeni, kössük ezen kérdést szorosan és elválaszthatatlanul össze ama törvényczikkelylyel, t. i. hogy valamint ezen törvényczikkely nélkül urbariumot sanctionálni nem lehet; úgy a deperditák elhatározása nélkül ez se sanctiónáltassék. Előre kimondá itt küldői abbeli akaratát is, mely szerint ők azt óhajtják, hogy miután a katonaélelmezés a regulamentális ár csekélysége miatt az adózóra nézve igen terhes, ez átalában megszüntessék s elhatároztassék, hogy a kormány arról maga gondoskodjék, a nélkül, hogy alimentatióval tartozzék az adózó; vagy a mennyiben ez meg nem történhetnék, a termesztményeket a kormány egyenesen piaczi áron tartozzék megtéríteni. Ezt világos törvény által meghatároztatni s elválaszthatatlanul a jelen törvényczikkelylyel öszszekapcsoltatni kívánván, újabban is határozottsággal azt nyilatkoztatja ki, hogy a nemes és nem nemes jobbágy között ezen szakaszban különbéget tenni nem kiván.

II.

Bárczay József, Tornamegye követe, a következő szöveget ajánlotta «a bennfekvő katonaság élelmezése jövőre megszüntetvén, az átutazó katonaság élelmezéséhez a nem nemes telkeket birtokló nemesek is tartoznak hozzájárulni a kir. kincstár által a folyó piaczi árak szerinti megtérítés mellett». Fáy András, Pestmegye követe, illőnek tartotta, hogy midőn a tárgyalt «törvényczikkelylyel sok ezer holdat toldunk az adózói fundushoz, s így szépen adunk vele a kormánynak, a kormány is viszont a deperditák tárgyában adjon nekünk». Marczibányi Antal a kerületi szerkezetet pártolta, mert elég igazságtalanul fizette már ekkoráig is a szegény nemtelen jobbágy az adót a telkeket biró nemesek helyett. «Ha azon számos megyék követei - így szólott - kik a nemeseket e teher alól felszabadítani kivánják, meg tudnák mutatni, hogy megyéjükben csak egy földesúr is elengedte a nemes jobbágynak a robotot, tisztelném liberalismusukat, de midőn csak a szegény adózó nép rovására kivánják fölszabadítani a telkes nemes embert az adó alól, ők pedig duplán is megveszik a robotot, sőt contributió alól kihúzván a telket, róla utoljára a szegény nemes embert elkergetik, s azt curiálizálják, akkor ezt nem liberalismusnak, de elnyomatásnak és erőszakos elfoglalásnak kell tekinteni. De még az sincs tudva, hogy az utasítások többsége a katonai táplálásnak tökéletes megszüntetését vagy megváltását fogja-e kivánni». Gyertyánffy Dávid, Torontálmegye követe, kivánatosnak tartotta a deperditák megszüntetését, az indítványozott föltételt azonban nem fogadhatta el, «mert vajjon megegyezik-e az igazsággal, hogy az esetre, ha a kormány szorgalmazásainkat nem teljesítendi, az adózó régi állapotában átalában meghagyatván, az úrbéri földeket használó nemest illető terhet ezentúl is viselje». Pfanschmied Zsedényi Ede, Szepesmegye követe, ki a Deák és Bárczay indítványa közti különbségre figyelmeztette a rendeket, a mennyiben az utóbbi a conditió sine qua non-t el nem fogadván, az alimentatió terhét mindjárt meg akarta szüntetni, visszásnak látta Fáy előadását, mert az úrbéri tanácskozások idején Pestmegye követe azok között volt, kik a nemtelen jobbágyoknak a földesúri tulajdon sértésével engedményt adván, ezen engedményekért semmi kedvező kárpótló választ nem kivántak, de most, a midőn nemes jobbágyokról van szó, ezen kárpótlást sürgeti. Az úrbér végrehajtását a módosítvány elfogadása által bizonytalan időre nem akarta elhalasztani.

DEÁK FERENCZ: A liberalismus elveiről vetélkedni senkivel sem szeret; átalában a gyakorlat mutatja azt ki, t. i. a törvényhozás ösvényén a vélekedések előadása és a voksolás, mert egyes emberek elveiről szó nincs. Azt hallja Pest vármegye követének szemére hányatni a szepesi követtől, hogy akkor, midőn földesuri jussokról volt a szó, nem kötötte hozzá semmi kárpótló válasz megnyerhetését, most azonban hozzá köt feltételeket, s jó királyi választ óhajt. De vajjon mi nemesebb? Mikor a földesurak hasznairól volt a szó, a pesti követ nem kivánt semmi concessiót, mert akkor maga volt kész adni; ellenben most, mikor leginkább az adózó terheltetéséről van a kérdés, akkor a kormánytól kiván concessiót. Nemde nemesebb ösvényen jár ezen követ, midőn részrehajlás s önhaszon vadászás gyanuja nélkül sürgeti annak könnyebbítését eszközöltetni? Habár óhajtja is a szóló indítványának pártolását, de alig remélheti, mivel tudja, hogy vannak a hazában oly megyék, melyek az eddigi alimentatióval s az eddigi mód által nyomást nem szenvednek, mert kebelökben tanyázó katonaság nincs. Azon okoskodás, melyet Trencsén vármegyének követe előhozott, nem egészen alkalmazható az indítványra, mert a tornai és sárosi követek vele nem azt mondották, ne adózzék a nemes ember, és csak egyedül az adózó nép viselje továbbra is a deperditák terhét, hanem az adóbeli terheknek tisztábahozására törekednek s annálfogva kivánják: hogy a kormány is a maga részéről hozzájárulván, a deperditák terhét, mely nem igazságos, nem törvényes, nem helyes, megszüntesse. Ez igen egyenes. Azon ellenvetésre, hogy ha a kormány e kivánatot el nem fogadja, mi lesz belőle, azt jegyzi meg, hogy ezen okoskodás, habár sokszor használtatik is, mindenkor valami morális gyengeségnek jele. Maga az ellenvetést tevő követ megegyez a deperditák megszüntetése eszközlésében, s nem teszi hozzá, «hogy ha a kormány el nem fogadja, annak mi káros leend következése!»? Már a kettő közül mi sikerülhet inkább, akkor fogadja-e el a kormány az alimentatiónak megszüntetését, ha a mi kivánságunkhoz képest azt mint feltételt kimondjuk? mert ez oly dolog, mi a kormánynak is szívén fekszik egy jól elrendelt státusban; vagy akkor, ha ahhoz simpliciter semmi feltételt sem kötünk? Melyik esetben lehetőbb, hogy félre vesse azt, miután nemcsak a nemességnek, hanem átalában az adózó népnek sorsáról van szó? Vajjon melyik vélemény megy egyenesebben azon ösvényen, melyet a többség követett az urbéri munkálatnak felvétele kezdete óta, az-e, ha bizonytalan időre s minden feltétel nélkül halasztatik el a deperditák iránt az intézkedés, vagy ha oly feltételekkel köttetik össze, melyeknél fogva a kormány kénytelen alkudozásba bocsátkozni? azt a szóló a KK. és RR. itéletére bizza. Azon észrevételre, hogy a küldők utasításai hiányzanak, azt feleli: épen azért tanácskozunk, mert azoknak hijával vagyunk; ha hogy beérkezendnek, azon esetben úgyis az fog történni, mit azoknak összehangzó többsége tart. Mi a szepesi követnek abbeli ellenvetését illeti, hogy ez indítványnyal az úrbér behozatala elhalasztatik, erre azt feleli a szóló: hogy igenis; de kérdi, nem ugyanazon adózó nép javára-e, kinek javára kivántuk az úrbért alkotni? Midőn nem magunk hasznáért, hanem egyedül az adózó nép kedveért teszszük ezt, akkor tisztán áll a dolog isten és világ előtt, mert részrehajlás nélkül cselekszünk. Azon vádakozásra, ha nem sikerülend az indítvány, az adózón fogna maradni továbbra is az egész teher, azt viszonozza, hogy ugyanaz a czélzás és törekvés; hogy ne maradjon, s ép azért gondolja szükségesnek a jelen tárgy összeköttetését az urbáriummal; hogy annyival bizonyosabb alkalma legyen a rendeknek a körülállások kivánata szerint czélirányosan intézkedni. Midőn erről egy külön törvény készítését hozá javaslatba, indító oka csak az volt, mert úgy vélekedett, hogy a nagy fontosságú tárgy felett bővebben kivánandnak tanácskozni a KK. és RR.; de minthogy javaslatának veleje csak az, a mi a tornaié, azt egészen elfogadja. Nem is áll Szepes vármegyének azon ellenvetése, hogy ebben nincs meg a conditio sine qua non, mivel tettleg már magában foglalja azt; a mit szóló kimondatni óhajtott; egyébiránt nevezze azt valaki liberalismusnak vagy másnak, ő meg van győződve, hogy semmi sem segít jobban az adózón, mint ezen deperditák kérdésében a tornai inditvány értelmében hozandó igazságos törvény.