VÉDŐ BESZÉD EGY RABLÓGYILKOS ÜGYÉBEN.

Zalaegerszegen 1829. szeptember 10-dikén egy hirhedt rablóbanda büntető pere «fölvétetvén», vasban állott Babics József rabszemélynek védelmét Deák Ferencz tiszti ügyész adta elő. Az akkor 26 éves korában volt tiszti ügyésznek nem sikerült védenczéről a halálos itéletet elhárítani. Az 1831. január 28-dikán hozott itélet szavai szerint «Babics Józsi nevezetes gonosztevő ellen a tiszti ügyész által fölsorolt vádbeli minden pontok a legnagyobb világossággal megbizonyíttatván, a részére beiktatott jeles védelem által bűneinek sulya semmit sem gyöngíttetvén, mint egy rablásait rablással, dúlásait dúlással, utonállásait utonállásokkal, undok gyilkosságait még kegyetlenebbekkel tetéző ember, kora első zsengéjétől fogva egész befogatásáig hol egyik, hol másik rablótársaság fővezére, mint embertársai iránt épen semmi szánakozást nem ismerő, soha jobbulást nem igérő leggonoszabb gyilkos, útonálló és rabló, maga megérdemlett büntetésére, másoknak pedig rettentő példájára, az emberiség közül keréken törés által, úgy, hogy előbb lábai, azután vérengző kezei zuzattatván össze, végre a mellén teendő halálos ütéssel kitöröltetni biróiképen rendeltetik.» A királyi itélő tábla a halálbüntetést 1833. november 14-dikén a keréken törés helyett pallos által, a királyi curia pedig 1834. márczius 11-dikén kötél által rendelte végrehajtatni.

A védő beszéd így szól:

Polgári társaságunk főczélja a közbátorság, s ennek fentartása a legszentebb kötelesség. Hazánk törvényei kemény büntetést szabnak mindazokra, kik a közbátorságot megzavarják, s a rablónak és gyilkosnak fejére nálunk is halált mond a törvény szava. A törvény azonban nem különböztet, csak átalános rendszabásokat tesz, büntetést határoz a vétkes ellen, de azon mellékes környülállásokra, azon ezer meg ezer tekintetekre, melyek a bűnöst oly igen mentik vagy terhelik, egyesleg ki nem terjeszkedhetvén, azoknak megfontolását a birónak bölcsességére s emberszerető szivére bizza.

Nálunk a biró nem vak eszköze a törvény szavainak, hanem érezve és gondolkodva itélő teljesitője azoknak; és valóban, a törvény rendelését minden különbség nélkül, minden esetnél vakon eszközlésbe venni, gyakran nem is volna egészen igazságos; mert azon jobb nevelésű kimívelt ember, ki embertársát orozva meggyilkolja, csakugyan méltóbb a halálra, mint a barmok között, minden oktatás nélkül, durván felnőtt, vad indulatú pásztorlegény, ki korosabb társai által elcsábítva, rablásnak indul, és rablás közben a maga vagyonát ellentállással védelmező utast agyonsujtja.

Mindezeket nem oktatva, csak emlékeztetve bátorkodik itten előadni a védelmező tiszti ügyész, és kéri e pörnek biráit, kövessék figyelmökkel ezen sorokat, melyekben Babics Józsefnek élte-folyta röviden elmondatik; de ne úgy, mint a törvénynek komoly és irgalmat nem ismerő végrehajtói, hanem úgy, mint érezni és szánakodni tudó emberek vegyék fontolóra azokat.

A szerencsétlen Babics József Petesházán szegény sorsban született. Szülőinek nem vala módjuk, hogy őtet iskolába küldjék; helyben pedig sem templom, sem isteni szolgálat, sem pap vagy mester nincs, ki a gyermeket a keresztény hitvallásnak és az erkölcsiségnek elsőbb ágazataira oktatta volna. Ily elhagyattatás mellett szilajon fölnevelkedve, ifjúságának serdülő korában, midőn még minden jó és rossz behatásnak tárva van a szív és elme; midőn az érett megfontolást még a legjobbnál is oly gyakran elnémítják az indulatok: hogy kenyerét keresse, Becsehelyen, mint gulyás-bojtár szolgálatba állott. És épen ez vala szerencsétlenségeinek legelső kútfeje; mert Becsehely a közvélekedés szerint is mindenkor kiirthatatlan fészke és tanyája volt a magokat rejtegető csavargóknak. Tóth János, az ottani csikós nyujtott az ilyeseknek menedékhelyet, s ez által oly tekintetet szerzett magának a tőle rettegő s ezért barátságát kereső vidékbeli pásztorok előtt, hogy méltán azok fejének mondathatik. A pásztor pásztorral barátkozik inkább, mint földmívelővel, mert életmódjoknak és foglalatosságaiknak egyformasága őket egymáshoz húzza; így ismerkedett meg a pásztorkodni kezdő Babics József is gyenge korában becsehelyi pásztortársaival, kiknek élete folytáról már maga ezen pör is elegendő bizonyságot tészen.

Ugyanis Tóth János csikós, a pörnek irományai szerint, mind az itt kóborló, mind a Szlavóniába által szökött gonosztevőkkel összeköttetésben lévén, a legsulyosabb vétkek tetemes gyanújával terhelve, bővebb vizsgálat végett ns. Verőcze vármegyének általküldetett; a bojtárok közül pedig némelyek vétkeikért már büntetést kaptak; mások mint rablók és gyilkosok rettegve várják az ezen pörben hozandó végső itéletet. Ezen vétkek barlangjában tehát Babics Józsefnek meg nem romlani majdnem lehetetlen volt. A példa és a társaság oly hatalmas eszközei jónak és rossznak, hogy még a míveltebb ember sem tagadhatja meg ezek hatalmát; s a legerősebb lelkű is beszívja vétkes szokásait azoknak, kikkel ifjuságától fogva kirekesztőleg társalkodott; de azonkívül is gyülöli a bűnt gyakorló gonosz ember jobb lelkű embertársát, és maga körül nem igen szenvedi meg azt; rész szerint, mert árulástól fél, társa előtt pedig titkolódzni felette terhes, és némelykor lehetetlen is; de rész szerint azért, mert annak jámbor életében, derült és egyenes tekintetében, mindenkori szemrehányást olvas vétkeiért; üldözi tehát és gúnyolja azt mindaddig, míg vagy el nem válnak egymástól, vagy a jó is elcsábíttatik. Ezek szerint nem bocsánandó-e, hogy Babics József, kinek szívében az isteni és polgári törvények, a jónak és igaznak magvai nevelés által nem igen mélyen valának beplántálva, jó nem maradott egy oly társaságban, hol csak a véteknek örömei ismertettek, hol a jámbor élet kigúnyoltatott, az erkölcsös ember üldöztetett, és csupán a hasonlóul elvetemedett vétkes volt többi társainak barátságára érdemes?

Itt csalta el Fehér Józsi, Tóth János csikósnak bojtárja és érdemes tanítványa, Babics Józsefet magával az aligvári majorba, hol legalább ez utolsónak, a pör irományai szerint is, semmi vétkes szándéka nem volt; de midőn a majorbeli cselédek által megtámadtattak, társának biztatásából, sőt egyenes parancsolatjából, a neki nyujtott pisztolylyal mind magát, mind társát védelmezni kötelességének tartotta; mert még a legvadabb rablócsoportnak is vannak bizonyos és különös szokásbeli törvényei, melyek szerint öregebb társának nem engedelmeskedni, valamelyiket föladni vagy elhagyni, és a veszedelemben nem védelmezni, legalacsonyabb véteknek tartatik; a becsehelyi pásztorok csoportja pedig ezen törvények szentségét Babics Józsefnek is hihető hathatósan lelkére kötötte. Büntetés követte ezen első hibát, mely büntetésnek súlyát az effélékhez nem szokott Babics Józsi fölötte terhesnek érezvén, hogy attól megmenekedhessék, módokat keresett és talált is az elszökésre. De épen ezen szökése által lett ő kizárva a polgári társaságnak békés köréből; mert az elillanásért még terhesebb büntetés várakozott reája, melynek félelme miatt nyilván megjelenni sehol sem mervén, bujkálva csavarogni volt kénytelen. Csavargása közben Strobl Józsi kanászbojtárhoz vetődött, s ott Kovács Ferkó csavargóval is szerencsétlenségére megismerkedett. Kenyere már ekkor elfogyott, ruhája nem volt, szolgálatba lépni nem bátorkodott, pénz nélkül nem élhetett: csoda-e tehát, hogy egyrészről élte föntartásának természeti ösztönétől szorongattatván, másrészről prédát igérő, gonosz indulatú társainak álnok csábításai által elragadtatott, s azoknak vérengző példájára Selyem Bódi kirablásában és meggyilkolásában részes lett?

Vétke után bűntársát, Strobl Józsit, már el nem hagyhatta, mert a felfödözéstől rettegve, máshol élelmet és rejtekhelyet még csak keresni sem mert; midőn pedig Strobl Józsi a sági pusztán kanászgazda lett, Babics József is követte őtet, és hogy élhessen, távol hazájától, mint első vétkeinek helyétől, nevét is, eltitkolhatás végett, változtatva, csábító álnok barátjának szolgálatába lépni kénytelen volt.

Hogy ezen szolgálatában Babics Józsi az erkölcs utjára vissza nem tért, hanem inkább a vétkek örvényébe mélyebbre sülyedett, ismét természetes következése vala helyheztetésének. Gazdája Strobl Józsi és bojtártársa Kovács Ferkó mindketten tudói, sőt részesei voltak előbbi bűnének; ezek pedig a megtérni akarót nem csak kigúnyolták, hanem vétköknek elárulásától félvén, talán életétől is megfosztották volna; nem mert tehát azokkal egyet nem érteni; mert egyrészről véres bosszújoktól, másrészt az őtet is üldöző büntető igazságnak ostorától méltán irtózott. Azok, kik gazdájához jártak, s ez által ő vele is társalkodtak, mint példának okáért: Fülöp Jakab, Kertész Józsi, Nagy Jancsi, Takács Miksa és több mások mind czégéres gonosztévők lévén, hivogató biztatásaikkal őtet is rosszra ingerelték; de talán tulajdon lelkiismerete is volt egyik oka későbbi vétkeinek; mert a nyáj mellett henyén heverésző pásztornak lehetetlen volt élte lefolyt részére is némelykor vizsgálódva vissza nem tekinteni, és ha ezt cselekedte, fel kellett ébrednie mardosó lelkiismeretének, melyet hogy ismét elnémítson, bort és zajos társaságot keresett; de mivel ezt pénz nélkül el nem érhette, pénze pedig csekély béréből csak csekély lehetett, társainak példájára és ingerlésére ismét rabolni indult. Így lett Babics Józsi részes társ mindazon vétkekben, melyek hosszú sorát szabad vallásában maga is elismeri; de mindenhol régi megrögzött bűnösök, mint Toldi Józsi, Kovács Ferkó, Király Jancsi és Radics József voltak társai, kik addig csábították, tüzelték, míg heves indulatja őtet is elragadta. Igaz ugyan, hogy némely rablásoknál magát Babicsot mondják vezetőnek a tanúk; ez azonban csak minden korlátokon keresztül rontó hevesebb indulatjának és vakmerő bátorságának, nem pedig gonoszabb szívének bizonysága; mert épen a csábítók, kik mást vétekre ingerelnek, magok jobbára félénkek, és a veszedelem helyén hátra állanak.

Azon vétkeken kívül, melyeket Babics József maga is megvallott, a Somogyban elkövetett rablással és gyilkolással is terheli őtet felperesi tiszti ügyész urnak vádja; de próbái nem tökéletesek; mert a rabtársaknak vallása, kik ezen rablást elismervén, a véle összekötött gyilkosságot Babics Józsira hárítani azért akarják, hogy az ezt követő terhesebb büntetés súlyától megmenekedhessenek, hitelt nem érdemel; a kirablott kárvallottnak, úgyis mint egyes tanúnak, bizonyítása ily terhes esetben elegendő próbául nem szolgálhat; Király Jancsi pedig a 39. szám alatt tett azon vallását, hogy Babics Józsi a sümegi rablás alkalmával már három embernek a meggyilkolásával dicsekedett, hitelesítéskor egyenesen visszavonta. Figyelmet érdemel végre még azon környülállás is, hogy Babics József ezen vádnak minden tétovázás nélkül állandóul ellene mond; pedig midőn a három gyilkosságot és több rablásokat erőltetés nélkül önkényt megvalló vétkes a negyedik gyilkosságot, melylyel vádoltatik, ily elhatározottan tagadja, méltán föl lehet tenni róla, hogy el sem követte azt.

Mindemellett azonban számosak az említett somogyi gyilkosságon kívül is Babics Józsefnek maga által megvallott vétkei, melyek a törvények szoros rendeléséből halált hozhatnak fejére. De nem is védelmezettjének ártatlanságában bizakodik a védelmező tiszti ügyész, hanem egyedül hazánk itélőszékeinek kegyességében; nem a biráknak szoros igazságától, hanem felebarátjaik gyarlóságán könyörülni szerető szelid emberiségétől remél irgalmasabb itéletet. Nem a megvallott vétkek valóságát veszi kétség alá, nem föloldoztatást kiván, mert ezt óhajtani vakmerő képtelenség volna; hanem csak odajárul kérelme, hogy a törvénynek kemény rendelése által kiszabott halál helyett, ideig tartó bármely nehéz büntetés rendeltessék.

Ki kell ugyan a köztársaság sorából törölni minden olyan vétkest, kinek gonoszsága polgártársainak ostorává lett; de csak akkor, ha a vétkes jobbíthatatlan.

A halálos büntetésnek czélja nem bosszúállás, mert a bosszúállás kegyetlen indulat, ilyen indulatot pedig az igazság kiszolgáltatásának ismerni nem szabad. De elégtételt sem szerez a halálos büntetés; mert a meggyilkolt polgárok életét semmi büntetés, semmi kegyetlenség vissza nem adja többé a köztársaságnak. Ha azonban a kemény törvény szoros rendelését irgalom és könyörületesség mérsékeli; ha az itélet nem csak törvényen, hanem felebaráti szereteten is alapul: megtartatik egy polgár, kinek élete a köztársaságnak még talán hasznára válhat. Csak olyan gonoszokat kell tehát halálos büntetésekkel kiirtani, kiknek megmaradása több kárt okozna a közjónak, mint a mit az egy polgárnak eloltott életében veszthet; de a hol a bűnös megtérni készül, a hol alapos reménység lehet jobbulásához, ott szebb és felségesebb, a közjóra hasznosabb, s talán ezért igazságosabb is az életet megtartó kegyelem, mint a halálos törvénynek pontos teljesítése.

Ily tekintetet érdemel a szerencsétlen Babics József is. Megvallotta ő legterhesebb vétkeit önkényt és erőltetés nélkül, melyeket tökéletesen kinyomozni nem is lehetett volna; felfödözte minden bűntársait, s ez által módot nyujtott arra, hogy a büntető igazságnak hatalmas keze azokat is elérte, s további gonoszságaikat meggátolta. Kezességül szolgálhat ezen őszinte vallomása, hogy törődött szívvel bánja vétkeit, és ha a halálos büntetéstől megmenekedve, ideig tartó bármely kemény büntetését kiállhatná, ezen fenyíték által istenével, embertársaival megengesztelődve, tiszta kebellel léphetne ismét a világba; nyiltan és félelem nélkül keresné munkája által kenyerét; önkárával megismert társait, kiknek barátsága neki oly gyászos volt, s az ezekhez hasonlókat kerülné, a nyomorúság és életkorának haladása heves indulatjait lecsillapítanák; s így lenne idővel belőle hasznos és szorgalmatos polgár, ki veszedelem idején még hazájának védelmére is fölállhatna, s akkor rettenthetetlen bátorsága; mely eddig a nem igaz úton féktelenül kicsapongva, terhes vétkek szülő anyja lett, a legszentebb czélra vezéreltetvén, a közjónak nem csekély hasznot hajtana.

Mindezeket, de különösen védelmezettjének huszonhárom esztendőkre csak alig terjedő korát tekintetbe vétetni kérvén, a védelmező tiszti ügyész ezen pört itélet alá bocsátja.