A SZÓLÁS SZABADSÁGÁN EJTETT SÉRELMEKNEK A KATONÁK
MEGAJÁNLÁSA ELŐTT VALÓ ORVOSLÁSÁRÓL.

I.

A KK. és RR. 1839. november 21-dikén tartott országos űlésében az elnök tudatván, hogy Lederer Ignácz báró, mint ő felségének kiküldöttje, már megérkezett, fölszólította a KK. és RR.-et, válaszszanak küldöttséget, mely előtt a nevezett lovassági tábornok a katonaadás szükségét felfedezendi. Andrássy József helytelennek tartotta a kerületi űlés azon megállapodását, hogy a katonaadás mindaddig tanácskozás alá nem fog vétetni, míg a szólásszabadságbeli sérelmek föl nem terjesztetnek. A RR. a sérelmeket a kir. előadásokra vonatkozó fölirattal junctim fölterjesztették, azonban kir. leirat csak a kir. előadásokra érkezett s így a junctim czélra nem vezetett. Nem fog czélra vezetni a záradék sem, hogy a KK. és RR. az ujonczok szüksége tudakozásába addig bele nem bocsátkoznak, míg a szólásszabadság tárgya fölterjesztésében a főrendek meg nem egyeznek, mert ha a főrendeket az okok meg nem győzték, annál kevésbbé fogja őket meggyőzni az eröltetés. Várkonyi Ádám, Temesmegye követe, szintén kivánta a kerületi végzés megváltoztatását, «nehogy valamikép a kormánynak érdeke és tekintete a külhatalmasságok előtt csökkenjék». Zsedényi Ede pedig úgy tartotta, hogy tiszteletlenség nélkül nem is lehet elmellőzni azon czélt, melyért Lederer b. kiküldetett, s azért elejtendőnek mondotta a kerületi végzést, mely amugy is következetlenségben van azon országos határozattal, hogy a katonaszükség megtudakoltassék, s a mely végzés irásba nem is foglaltatott. Az elnök a bizalom szempontjából támadta meg a végzést, hozzátévén, hogy «ő a kerületi űlések határozatainak kötelező erejét soha el nem ismeri.»

DEÁK FERENCZ: Esztergom vármegye követe beszéde után rövidebb lehet előadása. Ugyanis a szóló hosszasabban kivánta volna megmutatni, hogy a nemzetnek sérelmei junctim nélkül fel nem küldethetnek, junctimmal pedig felküldve minden haszon és siker nélküliek, s ebből azt akarta kihúzni, hogy a legczélirányosabb lett volna, mindaddig semmit nem tárgyalni, míg a nemzet sérelmei nem orvosoltatnak. Esztergom vármegye követe azonban a sérelmeket elhallgatván, máskép okoskodik és azt mondja: mivel a junctim nem jó, azért a záradék hasztalan; az előlülő a kerületi végzésnek kötelező erőt nem tulajdonit, a szepesi követ pedig annál fogva, mert üzenetbe nem tétetett, megszüntnek tekinti. Messze terjedhetne e mezőn előadása, de felhagy az okoskodással, mert megfelelt ezen ellenvetéseknek a gyakorlat. Igy tegnap mult egy hete, hogy a kérdéses kerületi végzés hozatott és jelenleg is tapasztaljuk, mi hatással legyen az. Mennyire legyen a kerületi végzéseknek kötelező erejük, azt látjuk gyakorlatilag az országos űlésekben, a mi végből erről nem is szól többet. Szepesnek követje a kerületi végzést következetlennek állítá; meg vagyon azonban erre már nagy részben felelve; de a dolog historiája is nyilván mutatja, hogy állítása nem áll. A rendek t. i. a tudakozó felirat alkalmával a szólásszabadsági sérelmeket azon reményben, hogy azok felett a két tábla nem sokára meg fog egyezni, a tudakozó felirattól elválasztották, azonban hatodik hónapja immár és az egyesség nem eszközöltetett, a remény tehát csalt, s így az ennek folytában hozott végzést is meg kell változtatni. Egyébiránt különös, hogy az ellenfél, ha csak valamely kis okot találhat is, mindig a következetességet vitatgatja. Azonban a kormány a mox szavát mindekkoráig nem teljesitette, és ha valaki arról biztosította volna a megyéket vagy követeket, kik utasításaik változtatásával az ellenpárthoz állottak és a tudakozó felirat felküldését elősegítették, hogy a mox értelme bizonytalan időre is terjed, bizonyosan hiszi, hogy abba soha meg nem egyeztek volna. A kormány részéről mindenkor emlegettetik a bizodalom, azonban senki sem beszél többet az egészségről, mint a beteg; ki-ki legtöbbet emlegeti; a minek leginkább hijával van. Csudálkozni lehet valóban, hogy valaki még csodálja, hogy a magyarnak - kinek panasza, hogy százados sérelmei nem orvosoltatnak - a kormányban bizodalma nincsen. Ezen eset nem akarva is azon palócz asszony panaszát juttatja eszébe, ki panaszkodott a felett, hogy fia nem szereti, holott ő eleget veri. Ha csökkent tehát ily körülmények közt a nemzetnek kormányához való bizodalma, nem természetes-e? és lehet-e a felett meg tovább is csodálkozni? Egyébiránt a bizodalomról kénytelen még megjegyezni, hogy tegyék szivökre kezüket a kormány fő emberei, és emlékezzenek vissza, ha vajjon mindazok; melyeket ezen végzés hozatala óta mondottak, nevelhették-e a nemzet bizodalmát? vagy gyengitették-e a RR. meggyőződését? avagy annál makacsul megmaradni kényszeríttettek? Ez-e tehát a bizodalom gerjesztésének módja? nem szünt-e meg akkor mindjárt minden bizodalom? nem fogta-e el mindenkit a constitutió elvesztésének félelme? Uralkodni, parancsolni lehet ekkép, de bizodalmat megtartani nem. Temes vármegye követe azt mondá, hogy a kormány tekintetét fel kell a külső hatalmak előtt tartani. A szóló szívén hordozza, hogy a kormány nagy legyen, arra azonban csak egy módot lát, ha t. i. a nemzet sérelmeit orvosolandja, mert akkor a nemzet egyesülése által nagy lesz, mert a nemzet szive a fejedelem kincse, mely nagyság többet nyom, mint a katonaság sokasága, mert az csak számban számíttatik, a nemzet egyetértése és lelkesedése pedig felszámíthatatlan. Így ha egy nemzet a másiknak háborút indít, nem csak a bajonettek számát, hanem főkép a lelkesedést tekinti, mit ha a kormány a nemzetnél elérni kiván, orvosolja százados sérelmeit, s a magyar előtt semmi áldozat se lesz nagy. Egyébiránt, a mik még a következetlenségről vagy tiszteletlenségről előadattak, megjegyzi, hogy ő azokat a kerületi végzésben fel nem találja, mert tökéletesen hiszi, hogy e teremben senkinek sincsen szándéka ő felségének a szükséghez képesti katonaságot megtagadni, vagy pedig ő felsége kiküldöttjétől a szükséget meg nem tudni. Véleménye szerint a kérdés csak az, mit kell elsőbben felvenni, és erre nézve a felelet, hogy katonaság nélkül lehet tanácskozni, szólás szabadsága nélkül nem, s azért a rendek csak azt mondják, hogy közelebb állván hozzájok a szólás szabadsági sérelem, mielőtt a szükséget megtudnák, azt kivánják orvosolni. Ebben azonban nem lát semmi következetlenséget, semmi tiszteletlenséget, de ha ez utóbbi talán volna is benne, mentsen isten, hogy e gyengédség miatt a nemzet valaha nemzeti jussait feláldozná. A felhozottaknál fogva tehát, minthogy ő a kerületi végzésben sem következetlenséget, sem tiszteletlenséget nem lát, különben pedig az nem szokatlan, nem törvénytelen, azt részéről pártolja; ha pedig a többség által ezen véleményétől elüttetnék, fentartja szavazatát. A modalitás kérdését azonban, hogy t. i. az 1830-dik esztendő példáját. kövessük-e, vagy pedig máskép járjunk-e el, a kerületekre tartozandónak véli.

II.

Ugyanebben a tárgyban még egyszer szólott a november 22-dikén tartott országos űlésben.

DEÁK FERENCZ: A tegnapi tanácskozások folytában Sopron vármegye követe módosítást adott elő; t. i. hogy ha a kerületi végzés elesnék, akkoron a kisebbségben maradott félnek megnyugtatására országos határozatképen azt kivánta kimondatni, hogy a katonai ujonczok ajánlatának érdemleges fölterjesztésébe ne bocsátkozzanak a rendek mindaddig, míg a szólás szabadsági sérelmek föl nem terjesztetnek. Noha ezen biztosítás a kerületi végzésnél jóval gyengébb, mivel azonban mégis némi kötelezést foglal magában és így utasításához közelebb áll, azt részéről elfogadja, s mindaddig, míg a szólás szabadsági sérelmek föl nem terjesztetnek, a katonai ujonczok iránt érdemleges föliratot tenni nem kiván. A mi azonban a modalitás kérdését illeti, minthogy ennek sok ága van, ezt a kerületi tanácskozásokra kivánja bizni.