A KŐSZÉNBÁNYÁKRÓL.

Az országbirói értekezlet 1861. február 18-dikán tartott VII. ülésében tárgyalta a bányaügyben kiküldött alválasztmánya jelentésének a kőszénbányákra vonatkozó részét. Az alválasztmány az 1854. évi osztrák bányatörvény rendelkezéseitől eltérőleg, tekintettel az 1848. előtt hatályban volt törvényekre és törvényes rendeletekre, a kőszenet a föntartott ásványok közül kivette és azt a földtulajdonos tulajdonának mondotta ki, úgy hogy a földtulajdonos beleegyezése nélkül azon túl adományozás, vagy csak kutatási engedély is megadható ne legyen.

DEÁK FERENCZ: Előrebocsátom, hogy szakértő nem vagyok, a fenforgó kérdéshez tehát inkább általános jogi szempontból akarok szólni. A tulajdon, t. i. a föld birtokával járó tulajdonjog, a törvények által gyakran korlátozást szenvedett státusczélokból; fokozatonkint lehet kimutatni a törvénykönyvből, hogy különösen a nemes érczek mivelésére nézve a tulajdonjog időnkint mikép szoríttatott meg; de az is kétségtelen, hogy ezen megszorítás mindig csak rendes törvényhozás útján tétetett és tétethetik. A honpolgárnak gyakran kötelessége a tulajdon megszorítását státusczélok tekintetéből eltürni s azt áldozatul hozni, de ezt reá csak az államhatalom szabhatja, s mivel Magyarországon az államhatalom csak az összes törvényhozás organuma által szólhat, ezen megszorítás csakis az összes törvényhozás által jöhet létre. Magyarországon a Maximilianus codex nem volt az országgyűlés által megállapított bányatörvény, hanem igenis volt az országgyűlés által provisorie elfogadva, mert az 1723-diki 108. törvényczikk ezt mondja: «Judicia montanistica, secundum privatas eorundem leges ultra seculum stabilitas in suo esse manebunt.»

Tehát ezen törvényczikk a bányatörvényeket, mint akkor állottak, elfogadta ideiglenesen; ujabbakat maga a törvényhozás nem készített, mert a magyar törvényhozás 1843-ban akart ugyan a bányaügyben törvényt készíteni, de az legfelsőbb helyen megerősítést, nem nyert.

Most felmerül azon kérdés, hogy jelenleg mi a törvényes jogi állapot? A jogi állapot természetesen az, mi akkor volt, midőn a törvényhozás ama törvényt elfogadta. Ezen jogi állapoton az ujabb 1854-diki rendelet némi változtatást tett, különösen a kőszénre nézve, s ezt tette az ország ipara s a bányászat érdekében. Ha most törvényhozási körben ülnénk, hajlandó volnék azt mondani, hogy figyelembe kell venni a bányászat érdekeit, s a kőszénbányákra nézve úgy kellene intézkedni, hogy azokra mint az állam közkincsére főtekintet legyen, és sok tekintetben azokra nézve kész volnék az állam czéljai iránti tekintetnek a tulajdonjogot is alárendelni; azonban a nm. tanácskozmánynak első ülésében megállapított elve az volt, hogy a joggyakorlatot csak ott kivánja változtatni, hol a réginek visszaállítása vagy megtartása magánjogi viszonyokban tetemes zavart nem okozna. Ez volt a kiindulási pont.

1848-ban s az 1848 előtti jogállapot a bányászatra vonatkozólag az volt, hogy a kőszén a földtulajdonosnak joga volt, ebbe másnak beavatkozni joga nem volt, és a kőszén nem volt bányaregale. A kérdés tehát az, hogy az 1848-ban és előtte fennállott jogállapot visszaállítása nem csinálna-e a magánjogi viszonyokban zavarokat, mert ha nem csinál, akkor állittassék vissza; ha pedig igen, akkor ne állíttassék vissza.

Ismétlem, szakértő nem vagyok, de a mint a kérdést felfogtam, ezt legjobban megoldotta az albizottság, midőn azt mondja, hogy a bányaregalét meghagyni, mint azt az 1854-diki rendelet határozta a kőszénre nézve, sértené a magánjogot; egyszerűen visszavetni pedig ama rendelet hatását, megzavarná a magánjogviszonyokat. A bizottság tehát azt javasolja, hogy azon időhalasztás, mely szükségesnek látszott 1854-ben, öt évre hosszabbíttassék meg az országgyűlés által. Ezt természetesnek találom, mert csak az országgyűlés rendelkezhetik, hogy mi eddig bányaregale nem volt, legyen azzá. De egyszersmind azt mondja az albizottság, hogy 1854 óta időnkint nyittattak bányák; ezeket az illetőtől elvenni nem lehet, mert ez a magánjog megzavarása volna, s ebből magára a bányászatra nézve is hátrányok keletkeznének; s hozzátette az albizottság, hogy az urburát fizessék a bányászatnyitók az illető földesurnak. Ezen eszme teljesen kielégít, s nem habozom az albizottság javaslatát e pontra nézve egészen elfogadni.

Az értekezlet az albizottság véleményét magáévá tette.