1-500 | 501-1000 | 1001-1153
Rész
1 1| ügettek a kapu felé, - de alig hogy a töltésforma útra értek,
2 1| lárma s veszekedés között, hogy még a kapuzárást jelző ágyúlövés
3 1| lándzsája nyelével egy öszvérre, hogy ez a saját gazdáját rúgta
4 1| most is a fejedben van, hogy ide vezettél? A stambuli-kapun
5 1| sárgább lett a méregtõl.~- Hogy mersz velem így beszélni,
6 1| Hiasszár.~A nemes úr látva, hogy a körülállók is figyelni
7 1| szavaidat, mondá fennhangon, hogy a körülötte állók is meghallhassák,
8 1| rekedni! - parancsolá gõgösen, hogy mindenki hallhassa.~- Allah
9 1| nemes úr fojtott hangon és hogy mások is reá ne ismerhessenek,
10 1| legellõbben is tudjad meg, hogy Hollókövy Gábor csatlósával,
11 1| az öreghez fordult:~- Jó, hogy tudom, hol szállt meg, legalább
12 1| kalmárja ide gyülekezett. Hogy lármáznak, hogy zajongnak,
13 1| gyülekezett. Hogy lármáznak, hogy zajongnak, mintha valamennyibe
14 1| recsegõ hangon hirdette ki, hogy a moldvai és berber lócsiszároktól,
15 1| füleit! Nem hallottátok, hogy nem szabad árulnunk? Egy
16 1| rekedtté kiabálták magukat, hogy maradék süteményeiken is
17 1| mosdást11 mielébb elvégezni, hogy aztán tarka lámpásait a
18 1| olyant rántottak rajta, hogy a paripa ijedten fölágaskodott.
19 1| lábáról! Száz botot a talpára, hogy cipóvá dagadjon!~A felbõszített
20 1| emellett rémülten vette észre, hogy a renegát eltûnt mellõle.~
21 1| a veszedelemben forgott, hogy királyzöld csizmáit bõrével
22 1| olyant penderített rajta, hogy hármat is fordult maga körül.~-
23 1| suhintott Kányavári uram lábára, hogy elordította magát.~Erre
24 1| százszor elátkozta a véletlent, hogy éppen azt az embert küldi
25 1| Valami azt súgja nekem, hogy most is a mi vesztünkön
26 1| azt a hirt terjeszteti, hogy ágyban fekvõ, halálos beteg -
27 1| De uram, nem láttad, hogy segítségért nyargaltam!?
28 1| megfizetek érte. Nézz rám, hogy megcsúfoltak! Hogyan menjek
29 1| édeskés hangon azt igérte, hogy csak várjanak, még mielõtt
30 1| üres csarnok alá vonult, hogy a renegát segítségével,
31 1| falai azon módon vannak, a hogy a beléjük furódó ágyugolyók
32 1| midõn Kányavári uram, úgy a hogy, rendbeszedte magát. Az
33 1| fogva ismersz, s jól tudod, hogy én semmi bántalmat, semmi
34 1| ismerlek, ez azt jelenti, hogy keresztül látok rajtad!
35 1| felbontották, átkozódva látták, hogy csak egy piszkos réz asper12...~
36 1| eszed kezd visszafelé járni, hogy igazhívő létedre, a tulipán-ünnep
37 1| sietett megfelelni:~- Igaz, hogy elkéstünk - de jöttömről
38 1| Hiasszár! Úgy leitta magát, hogy miatta egy egész nappal
39 1| hitvány kutyának a talpára, hogy belesántuljon! kiáltá. Kányavári
40 1| elégedetten nevetett magában, hogy goromba szavaiért ilyen
41 1| renegáton.~- Hadd lássa, hogy a legkisebb sértést is visszatorlom.
42 1| ne feledd, vitéz Chihaja, hogy Allah nem egyformán osztá
43 1| meg van neki parancsolva, hogy itt kell Budán maradnia.
44 1| tapasztalást szereztem, hogy mindenki vágyik jövendõjét
45 1| harsanásokat csalva ki belõle, úgy, hogy végtére az egész ércedény
46 1| végig hosszú szakállát.~- A hogy Allah elrendelte, úgy van
47 1| a dicsõségben részesül, hogy történetíróink által az
48 1| padisah rendelte úgy el, hogy a három elsõ város, a három
49 1| Budavárát? Ugy van-e megírva, hogy karddal kezeimben esem el
50 1| néked a jövendõ képeit, a hogy lesz és történni fog minden!~
51 1| szakállát és felállott.~- A hogy itt a jövendõ képét láttátok,
52 1| hatalmas! Történjék minden, a hogy elvégeztetett! szólt a teljes
53 1| volt mélyedve gondolataiba, hogy a dervis távozását észre
54 1| nem? Nem megparancsoltam, hogy hozz ötszáz aranyat? rivalt
55 1| Fejemmel kezeskedem érte, hogy holnap megkapod az ötszáz
56 1| tegnap kaptam üzenetet, hogy Abu el Máni minden foglyot
57 1| foglyoknak. Gondoskodjatok tehát, hogy Abu el Máni hajói ne soká
58 1| enyém. Senki se olyan erõs, hogy nálánál erõsebb ne volna,
59 1| Tudod-e, vitéz Abdurrahmán, hogy Hollókövy a császáriaknak
60 1| várairól - szóval, nincs hét, hogy tudósítást ne kapna, vagy
61 1| mindenhol, mert úgy hallom, hogy az egészet az ozmanok ellen
62 1| lõszereket akar rajta vásárolni, hogy Budát visszafoglalhassák...
63 1| Most pedig engedd meg, hogy õszintén beszéljek.~- Miben
64 1| hûségemben, de mindjárt meglátod, hogy igaztalanul vádolsz...~-
65 1| hiszik a vaksorsot és azt, hogy mindenkinek a sorsa, végzete
66 1| úgy fordítja maga felé, hogy a jó útra terelõdjék. Ne
67 1| bele? Beszélj világosabban, hogy megérthesselek!~- Mindjárt
68 1| találni és csak tõlünk függ, hogy találjunk. És akkor az a
69 1| Mert ezt nekem tudnom kell, hogy Alit melléd adhassam, mert,
70 1| kegyelmemet, mégis attól félek, hogy megcsalsz! Te ravasz róka
71 1| alá, de kicsi híján múlt, hogy el nem botlott a lépcsõk
72 1| megdicsértelek a pasának, hogy szemem láttára tizenöt arany
73 1| lássák ezek a latorfajzatok, hogy fel vagyunk fegyverkezve, -
74 1| Nem szép tõled, uram, hogy kicsúfolsz...~- Ejha! Majd
75 1| elõkurjantá az egyik cselédet, hogy vezesse el a lovakat.~Hiasszár
76 1| annyira hasonlított hozzá, hogy ha egymás mellé álltak,
77 1| késõn jársz! Nem tudod, hogy az idõ pénz? A ki ezzel
78 1| gazdálkodni.~- Majd, ha meghallod, hogy miért jártam ily késõn,
79 1| megigérted! Azt mondtad, hogy van? Megigérted, hogy elviszed?
80 1| mondtad, hogy van? Megigérted, hogy elviszed? Nem mondtad, hogy
81 1| hogy elviszed? Nem mondtad, hogy semmink sincs? Hogy koldusok
82 1| mondtad, hogy semmink sincs? Hogy koldusok vagyunk, míg a
83 1| szerencsétlen?~- Azt mondám, hogy az ötszáz arany holnap reggel
84 1| lelkendezett izgatott hangon.~- Hogy türelmed fonala nagyon meg
85 1| röviden csak annyit mondok, hogy Hollókövy Gábor kedves atyánkfiának
86 1| mellékes. A fõ, bátya, az, hogy az arany és drágakövek nagyobb
87 1| országban olyan idõk járnak, hogy az eszesnek könnyû a zavarosban
88 1| szövetkezni fognak ellene, hogy visszaûzzék Ázsiába. Míg
89 1| A világ tudja ugyan, hogy van bátyád, de Libor gazdát
90 1| szükséges senkinek se tudni, hogy mi úgy hasonlítunk egymáshoz,
91 1| hasonlítottak egymáshoz, hogy senki se tudta egyiket a
92 1| senkinek se szabad sejteni, hogy mennyire gyûlöljük a mi
93 1| tekintélyes tanuval bizonyította, hogy õ akkor itt, meg itt volt
94 1| pasának viszesz. Add értésére, hogy ezt magunk is kölcsön vettük
95 1| Továbbá add tudtára, hogy a zsidó-városban (a mai
96 1| Ellenben megmondhatod neki, hogy Rúben zsidó, a kassai kalmároktól
97 1| karaván szeráljból ide izent, hogy Abu Máni holnapután megérkezik
98 1| megrakodva.~Tudósítást kaptam, hogy a lõcsei sokadalomra, a
99 1| hahahaha!~Kricskó azt üzente, hogy lerándul az alvidékre. A
100 1| erõsen a lelkemre kötötte, hogy mennél több foglyot szerezzünk.
101 1| Igyekeznünk kell tehát, hogy Abu el Máninak nemcsak Buda
102 1| ha megmondanád a pasának, hogy a tatárokból nagyobb csapatokat
103 1| csapatokat adjon kezünk alá, hogy a gazdagabb fõurak kastélyaira
104 1| komoly gondokat okoz az, hogy annyi emberrel van dolgunk...
105 1| azonban csak néhány tudja, hogy tulajdonkép kinek szolgálnak.
106 1| szolgálnak. Azt gondolják, hogy a török tartja õket bérben,
107 1| Különben bölcsen tudod azt, hogy én mindent megtudok és észreveszek.
108 1| szót.~- Bátya te, látom, hogy a könyved éppen Körtövély
109 1| Volt-e nála?~- Azt izente, hogy az ötszáz arany már készen
110 1| lefizeti. Átkozódott, a hogy csak a torkán kifért. Azt
111 1| olyan mását tudja készíteni, hogy még nagyító üveggel se lehet
112 1| szintén úgy megfabrikálja, hogy még maga a káptalan is esküt
113 1| káptalan is esküt tesz rá, hogy náluk állították ki, - és
114 1| hoznom a dokumentumokat, hogy a fiskális uraimékat, ha
115 1| gyüjtöttél, nem is sejtve, hogy ezt mind a mi számunkra,
116 1| mint a tej. Feljöttem hát, hogy megbízatásomról számot adjak.~-
117 1| meglát és meghall idejében. Hogy jól fog szolgálni, arról
118 1| kis leckét kapott arról, hogy velünk nem lehet tréfálni.
119 1| Azután nagyon jól tudja, hogy feje a mi kezünkben vagyon!~-
120 1| hiába. Erre azt mondta, hogy elmegy Naftali ékmûveshez,
121 1| úgy ütötte nyakszirten, hogy menten az árokba fordult.
122 1| kiakasztám, - ebbõl megtudták, hogy három aranytollu madár készül
123 1| hártyadarabkára nyomott pecsétünket, hogy máskor ne kényteleníttessél
124 1| körben...~- Nem mondtam, hogy ne cifrázd! förmedtek rá
125 1| legyen...~- Gondunk lesz rá, hogy ne legyen! Folytasd.~- Mint
126 1| mert sietünk. De mégis, hogy megmondjam, aranynyal a
127 1| mellett hívta a dervist, hogy beteg nejét gyógyítsa meg,
128 1| Libor az ajtóhoz csoszogott, hogy megnézze, de semmikép se
129 1| elõ volt arra is készítve, hogy szükség esetén hamarosan
130 1| kell fáradnunk, dolgoznunk, hogy ládáink szinültig megteljenek... -
131 1| felelet helyett ráförmedt, hogy olvassa ki a pasa ötszáz
132 1| belemerültek a tervelgetésbe, hogy már hajnalt kukorékoltak
133 1| egymás mellett, észrevette, hogy a renegát idõnként kihívó
134 1| azt a gyanút merítette, hogy mégis megleste, kihallgatta
135 1| erõsödött, midõn látta, hogy gyûlöletes pillantásait
136 1| tettetve sarkantyúzá meg lovát, hogy mielébb a palota elé érjenek.~
137 1| Csauszok, huszonötöt a talpára, hogy belegebedjen!...~A renegáttal
138 1| huszonötöt vertek dagadt talpára, hogy azt hitte, belehal. Aztán
139 1| fel fektébõl.~Nem érezte, hogy megkínzott talpából csorog
140 1| úgy leszidta az öreget, hogy azt se tudta, melyik lábára
141 1| mondanod. Kövess el mindent, hogy ne érjen el több napkeltét.
142 1| lehet tudója... Siess hát, hogy neszét ne vegye valaminek.~-
143 1| ismerkednem a vezérlõ bégekkel, hogy megbeszélhessem velük a
144 1| fenyegetõn elborult és alig hogy bevergõdött Hidegkútra,
145 1| és felhõszakadás támadt, hogy mindenki a világ végét várta.~
146 1| zavarosban halászni, a helyett, hogy kezet fognának a török ellen
147 1| beszédet, mert attól félt, hogy ez az egyeneslelkû, szókimondó
148 1| Kányavári.~- Nem titok, hogy meg ne mondhatnám kegyelmednek.
149 1| azonban annyit mondott, hogy Istennek tetszõ cselekedet
150 1| útját Hiasszár. Bizonyos, hogy Hollókövyt akarja figyelmeztetni,
151 1| sûrün hullott a mennykõ, hogy a jó öreg pap alig bírta
152 1| uram fundusán? Nem félsz, hogy megzálogol?~- Nézze meg,
153 1| karjukba.~Kányavári, a helyett, hogy fiát érdeme szerint megfeddte
154 1| csókoljatok neki mindjárt kezet, hogy elereszszen benneteket.
155 1| kötelékeit és rájuk parancsolt, hogy takarodjanak.~- De hát mit
156 1| gyerekei?~- Azt vétették, hogy mikor a nyulacskájukat el
157 1| el akartam tõlük venni, hogy kiszurkáljam a szemét, hát
158 1| ezüst-dénárt, a mit tõle kapott, hogy a kastélyba ment az izenettel.~-
159 1| el neki? Az volt benne, hogy Hollókövy vigyázzon magára,
160 1| volna azon való jókedvében, hogy íme, a véletlen mely könnyû
161 1| okos fiú vagy. Igérd meg, hogy mától fogva mindenben szót
162 1| azt parancsolja általam, hogy mindenekben szavamat kövesd.~-
163 1| Hollókövynét temetik... Hejh, hogy sírhat most a vitézkedõ,
164 1| hûséges öreg cselédem, hogy mindenkoron és minden körülmények
165 1| kopogtat ajtómon. Azért, hogy én szenvedek, ne szenvedjen
166 1| uraknak kellõ tisztelettel, hogy addig beszéljenek maguk
167 1| csak kegyelmedre várnak, hogy szétoszoljanak, mondá Bálint.~-
168 1| Engedd meg hát, édes apám, hogy én is veled mehessek!~-
169 1| foglalák el kebelem...~ S hogy legyőzhessem magamban a
170 1| öreg. Adja a Mindenható, hogy e kehelylyel örökre távozzék
171 1| elküldte a cselédházba, hogy étel-ital mellett pihenje
172 1| vigasztalta a szerencsétleneket, hogy ezek, mielőtt meggátolhatta
173 1| kiséreteikkel egymásnak találkozót, hogy a török rabiga alatt nyögő
174 1| össze és ott tudták meg, hogy Petróczy, Czibak és a három
175 1| keresztül egy martalóc-csapaton, hogy ide érhessenek, - ami általános
176 1| Enyingi Török Gábor tudatja, hogy betegsége miatt nem jöhetett
177 1| tudtára a gyülekezetnek, hogy a győri, bárkányi és füleki
178 1| mindjárt névszerint kijelölték, hogy kik fognak dandáraikat egyesítve,
179 1| vidékenként lesbe állani, hogy felkoncolva a kisérő török
180 1| bécsi követ megjegyezte, hogy üdvös volna még egy küldöttséget
181 1| mosolyával biztosítá az urakat, hogy Bécs mindent meg fog tenni
182 1| folyamán aztán elhatározták, hogy Bajomi, Patasics és Kobak
183 1| sárgahajú lányasszonynak, hogy ma is megfogtam a legkedvesebb
184 1| Úgy-e, Edömér, azt akarod, hogy ne szomorkodjam?~- Azt,
185 1| Édes jó atyuskám!~- Sejtém, hogy itt talállak benneteket
186 1| utolsó szavával arra kért, hogy övezzem ezt nyakatokra.
187 1| bevésve és megfogadták, hogy szent ereklyeként őrzik
188 1| csak el kellett hinnie, hogy Kányavári Áront látja ott
189 1| megbotránkozással látta, hogy mind a hárman gyászba vannak
190 1| pedig úgy elforgatja szemét, hogy csak a fehérjét lehet látni, -
191 1| kifundálni megint? Mert, hogy valami gonosz praktika vagyon
192 1| jelentse be kegyelmes urának, hogy fontos küldetésben kivánjuk
193 1| ellenséges tekintettel válaszolá, hogy tüstént bejelenti őket.~-
194 1| Mondjad nekik, Bálintom, hogy házam mindazoknak nyitva
195 1| kenetteljes szavakban ismerte be, hogy mennyire el volt eddig vakulva
196 1| gyászeset felett, jól tudva, hogy ezzel legérzékenyebb húrját
197 1| előtt szent esküvel fogadom, hogy ezentúl csak jó hitemet
198 1| Legyen hát neki megengedve, hogy ezt személyesen is megtehesse,
199 1| kegyelmednek a szine előtt, hogy nyugodalmas, könnyű szívvel
200 1| apának:~- Szivemből sajnálom, hogy most kell távoznunk. Mennyi
201 1| előtte, de meg is fogadta, hogy ezentúl Edömért választja
202 1| gyermekekre nézett s látta, hogy Edömér komoly, mozdulatlan
203 1| diskuráljatok szépen. Igérd meg, hogy Erdélyből szép örvösnyakú
204 1| volna a társaságra, úgy, hogy mindenki könnyebbülten lélekzett
205 1| az öt aranyat. Mondjad, hogy ez csak foglaló ám!... Minden
206 1| beszélgetett, mert alig, hogy eltávoztak, rögtön behívta
207 1| szóig mindent, a nélkül, hogy hallgatództam volna, mert
208 1| fundusait?~- Úgy beszélik, hogy a budai pasa vette volna
209 1| sokkal hirtelenebb, sem hogy igaz lehetne. Gonosz komédia
210 1| megejteni.~- Nem hallottad, hogy elköltözködik innen?~- Hát
211 1| akkor nem hiheti kegyelmed, hogy ebbõl az emberbõl jó válhatik
212 1| nem csinált titkot belõle, hogy gyûlöl, el akar veszteni
213 1| lelkemen rágódik.~- Feleded, hogy kevés napok multán örökre
214 1| rettenetes rosszra készülõdhetik, hogy mindenáron el akarja éberségünket
215 1| Bántotta és nyugtalanította, hogy õ is ugyanezt érzi s a reá
216 1| szabadulni. Nem a sors intése-e, hogy mind a ketten ugyanegyet
217 1| elérzékenyülve és feltette magában, hogy mától fogva éjjel-nappal
218 1| Ki kell találnom valamit, hogy lebeszéljem e kedvtöltéseirõl.
219 1| fogja keresni a veszedelmet, hogy bátorságát kitüntethesse.
220 1| eszem, most mutasd meg, hogy te is vagy a világon. Aha,
221 1| még azt is elmondom néki, hogy a régi szaracén és mór lovagok
222 1| asszonynak, futólag megmondva, hogy a faluházához megy, - elsietett.~
223 1| beszélgetésbe merülve, mert alig hogy szobájába lépett, ez kopogtatott
224 1| megállva, ráparancsolt, hogy hirdesse ki tüstént a faluban:
225 1| inkább csak elismerése annak, hogy mi uraitok vagyunk, így
226 1| a kastélyba, jól tudva, hogy a nemes szívû földes úr
227 1| küldöm kegyelmednek ez irást, hogy a kellõ tisztelettel tudassam
228 1| az egész territoriumán, hogy új fejadót vet ki a népre.
229 1| hûbéri elismerése annak, hogy uraitok vagyunk...«~- Hallja,
230 1| szegény föld népe örülvén, hogy ilyen olcsó szerrel szabadul
231 1| Bizonyosak lehetünk tehát benne, hogy nálunk is ugyanezt akarják.
232 1| kihirdettetem a biróval, hogy senki egy polturát se fizessen.
233 1| azért vagyok ura a népnek, hogy segítsek a sorsán. Különben
234 1| Abdurrahmán pasa nevében, hogy elõnkbe akadályokat ne gördíts,
235 1| a tatárcsapat elszéledt, hogy átkutassa a kastélyt környezõ
236 1| röviden csak annyit felelt, hogy a kispénzadót a nép jogosan
237 1| titkos fogadással együtt, hogy õ is ezeknek a nyomdokaiban
238 1| menetelt elhalasztom, mert, hogy megtagadtuk az adót, büntetésül
239 1| megtorlatlanul. Adja Isten, hogy a sarcolásnál egyéb ne történjék...~-
240 1| Ez okból elhatároztam, hogy családi kincseimet és egyéb
241 1| Higyje el kegyelmed, jó uram, hogy elõbb-utóbb megteszi, mert
242 1| vascsillárt, azután kinézett, hogy a cselédség már lenyugodott-e?~-
243 1| még idejében megtudtam, hogy Ali gyõri pasa el akar fogatni, -
244 1| ezüst-dénárt hagytak ott, hogy elköltözésük emlékére osztassék
245 1| mert apraja-nagyja örült, hogy végre-valahára megszabadul
246 1| keményen megparancsolta, hogy a távozó kegyes uraságot
247 1| Innen-onnan már három hete lesz, hogy nálatok vagyok, ideje hát,
248 1| nálatok vagyok, ideje hát, hogy szép csendesen tovább álljak!...
249 1| érzi kegyelmed valaminek, hogy már ráúnt a házamra? kérdé
250 1| olyan ítéletidő kerekedett, hogy csak úgy szakadt a zápor,
251 1| is.~- Azt fiam... Félek, hogy valami baj éri az úton,
252 1| annyi magához való esze, hogy addig valahol meghúzódik,
253 1| kitombolja a mérgét, habár tudja, hogy nehezen várom...~A zivatar
254 1| annyira megbokrosodott, hogy kénytelen volt leszállani
255 1| és hogyan meneküljön hát, hogy megelőzhesse őket? Ezen
256 1| paripája karcsú nyakát, hogy csendesen maradjon és el
257 1| Bandi rémülten vette észre, hogy a lova egyszerre csak nagyot
258 1| pedig gyujtsa fel a falut, hogy a nép segítségökre ne jöhessen.~
259 1| kezedet itt még egyszer, hogy úgy cselekszel, a mint az
260 1| belészakadni, de esküszöm; hogy úgy teszek! felelt megindulástól
261 1| nyomulni.~Hollókövy megrettent, hogy el lesznek vágva az utolsó
262 1| utolsó lehelletünkig, apám, hogy Ilonka menekülhessen! kiáltá
263 1| szavait, s Bálint azt hívé, hogy meghalt. Rettentõ átokkal
264 1| üdvösségére esküszöm, Edömér, hogy Kányavári Áron, apád, családod
265 1| bozót közé... Siessünk, hogy észrevétlenül elérjük az
266 1| felhangzó lódobogás tudatta, hogy a két árvát egymástól örökre
267 1| rejtekuton a kastélyba, hogy senki ne lásson bennünket.
268 1| rabszolgavásár.~»Lelked mit érezett, hogy elhagyád e hont,~ Midőn
269 1| Midőn úgy hagytad el, hogy soh'se lásd viszont?~ Nem
270 1| rabszolgakereskedő, megtudva, hogy az alvidéken portyázó csapatok
271 1| hangszerekkel, megütteté a dobokat, hogy csak úgy hangzottak belé
272 1| Itt az én hajómon van, hogy folytonosan szem elõtt tarthassam...
273 1| kell korbácsoltatnom õket, hogy elhallgassanak. A sírás
274 1| Olyan szép, olyan gyönyörû, hogy még szultána is lehet belõle,
275 1| válogattuk szét... Tudod, uram, hogy szétválogatom a nõket, gyermekeket
276 1| parancsolták meg szigorúan, hogy ne engedd a többi fogolylyal
277 1| szóval se mondjuk senkinek, hogy megöljék. Neked sem mondom!
278 1| jobb! Gondod legyen rá, hogy valami kegyetlen emberhez
279 1| életével. Add el olcsón, hogy messze, a tartomány belsejébe
280 1| neked, folytatá gõgösen, hogy úgy vigyázz rá, mint a szemed
281 1| nemcsak az úton, de azért is, hogy olyan helyre kerüljön, honnan
282 1| kellett Alit elküldenem, hogy a martalóc kapitányok mennél
283 1| azt egy szóval se mondom, hogy megöld! Rám ne szálljon
284 1| nem mondom, nem akarom, hogy megöld, tiltakozott Kányavári
285 1| sietve megindult Eszék felé, hogy itt veszteglõ hajóival egyesülve,
286 1| református pap: »Valóságos csuda, hogy e rengeteg hidat el nem
287 1| öblözetében horgonyzott és alig, hogy megérkezett, búsás ajándékkal
288 1| Csak óvatosan készülõdj, hogy észre ne vegyék.~Csakugyan
289 1| szerencsétlen foglyokat a helyett, hogy megszánta volna, - lelketlenül
290 1| Végig nézett a ruháján, hogy melyik nemzetbõl való.~Karcsú
291 1| felfedezésre.~- Sajnállak, hogy szenvedsz s szeretnélek
292 1| rázta fejét.~- Rosszul esik, hogy barátságomat visszautasítod.
293 1| fogadok el semmit...~- Látom, hogy büszke vagy, - azért nem
294 1| tiszteletteljes távolságban, a hogy az elõkelõ török szokások
295 1| tiszteletteljes bámulással suttogták, hogy övének és turbánjának drága
296 1| szorító szíjakat, intett neki, hogy álljon fel, aztán lefeszítve
297 1| gyalázatos bánásmódra, de, hogy amúgy is szomorú sorsát
298 1| este megmondtam, úgy-e, hogy urad elsõ pillantásra megveszi
299 1| hát, Hanif! Azért engedem, hogy legalább ötezer piasztert
300 1| takaríts magadnak a vételárból, hogy úgy tégy, úgy bánj vele,
301 1| felügyelõje. Járjatok kedvében, hogy kegyelmes szemekkel nézzen
302 1| parancsolólag intett nekik, hogy kövessék...~A leányka halálsápadt
303 1| ijedtében, midõn meghallotta, hogy e setét, gonosztekintetû
304 1| a felügyelõ tudtul adta, hogy a leánykát átadja a ház
305 1| benne bízókat... Ne feledd, hogy én szeretõ, védelmezõ bátyád
306 1| az én kis Ilonka hugomat, hogy neki is legyen védelmezõ
307 1| vétettem néked, istenem, hogy ilyen súlyosan büntetsz?
308 1| kétségbeeséssel küzdve, hogy annál inkább érezze: csak
309 1| arcra magát a derékaljon, hogy ne hallja azt az üvöltöző,
310 1| nekik... De csak ő látta, hogy a fehér kendőt köhögve ajkához
311 1| ki vigyorogva biztatta, hogy ne búsuljon! Majd valami
312 1| minden erõmet megfeszítem, hogy a rabságból menekülve,
313 1| Szent esküvéssel fogadom, hogy halálodat meg fogom bosszulni.
314 1| Életemet, véremet áldozom, hogy gyilkosaidat lesújthassam!...
315 1| hirdeté.~Odament az ablakhoz, hogy lüktetõ, forró homlokát
316 1| ruhákban senki se mondaná, hogy hitetlen, mormogá elégedetten,
317 1| hozzászokott a félhomályhoz, látta, hogy a szoba falai ékes perzsa
318 1| Hanif, Edömérnek is intve, hogy hasonlót tegyen, mellén
319 1| nem értette.~- Mi a neved, hogy hínak?~Edömér kérdõleg fordult
320 1| tõled. Gondoskodom róla, hogy hamar megtanulja,~- Jó,
321 1| a fal mellett és nézte, hogy megtanulja a reggeli szolgálatot,
322 1| mit megértett, érezte, hogy megalázó, szenvedésekkel
323 1| magát.~E közben észrevette, hogy fiatal ura lopva nézeget
324 1| iparkodott megérthetõvé tenni, hogy az arab nyelvet mielõbb
325 1| nap mulva annyira vitte, hogy meg tudta magát értetni.~
326 1| ringatódzva gajdolt, ordított, a hogy a torkán kifért, úgy, hogy
327 1| hogy a torkán kifért, úgy, hogy Edömér minden szomorúsága
328 1| szomorúsága mellett is, majd hogy el nem nevette magát, mikor
329 1| elveszítve - úgy ledobta hátáról, hogy csak úgy nyekkent és mikor
330 1| mondott:~- Nem gondolod, hogy a teve néha meg is bokrosodik,
331 1| bokrosodik, effendi? Örülj, hogy össze nem rugdalt és jól
332 1| hitvány, cudar rabszolga, hogy a nyakadra állva, szakíthassam
333 1| mintha rá akarna rohanni, hogy összetépje; de ugyan e percben,
334 1| tedd nehezebbé sorsodat, hogy megszabadulhass!~A másik
335 1| erejét össze kellett szedni, hogy el ne jajduljon és rá ne
336 1| örömmel nevetett, látva, hogy szorítja össze ajkát, mekkorákat
337 1| erõsebben meghúzta tehát íjját, hogy még nagyobb fájdalmat okozzon.~-
338 1| hatással voltak vad szívére, hogy íjját és nyilait eldobva,
339 1| effendi, akkor hát engedd, hogy sebemet beköthessem, felelt
340 1| Edömér sorsa annyiban javult, hogy Kairam most már nem kínozta
341 1| azzal az ujsággal lepte meg, hogy a ház mind a négy úrnõje,
342 1| utakkal kell tisztába lennünk, hogy menekülésünk biztos legyen.
343 1| kancellárjának. Úgy-e, bámulsz, hogy eshettem mégis fogságba?
344 1| õrködtek drága szüleim is, úgy, hogy senki se férhetett hozzám.~
345 1| kastélyunkban, az a hir jött, hogy Balboa gróf rokonunk végleg
346 1| hallatszott felõle, úgy, hogy végre is nyugodtan lélekzettünk
347 1| nyugodtan lélekzettünk fel, hogy a veszély teljesen elmult...~
348 1| megrázó mély zokogását... Hogy kereshetett mindenfelé!
349 1| kereshetett mindenfelé! Hogy kiáltozhatták nevemet az
350 1| Edömér, ez fáj nekem annyira, hogy majd a szívem szakad meg
351 1| Kimondhatatlan jól esett nekik, hogy végre-valahára feltárhatták
352 1| szívüket és úgy érezték, hogy csak e naptól fogva értették
353 1| egymástól, de elõbb megfogadták, hogy ezentúl mindennap találkoznak
354 1| csakugyan nem volt nap, hogy ne találkoztak volna, ha
355 1| csüggedtebben panaszolta, hogy mennyit kell szenvednie
356 1| türelmetlenséggel sürgette Edömért, hogy találjon ki, eszeljen ki
357 1| tovább.~- Istenem a tanum, hogy magam is minden percben
358 1| lépésedet lesni fogják, hogy árthassanak. Lásd, az én
359 1| egy napon eszébe jutott, hogy a madzsarli rabszolga bizonyára
360 1| érdekfeszítõen tudta elõadni, hogy a keleti fiú, kinek a Nyugat
361 1| melegen ragaszkodott hozzá, hogy Edömér nemes szíve is szeretettel
362 1| hajolni.~- Nem Kairam hibája, hogy kegyetlenül bánt velem,
363 1| rendesen elvégezte, úgy, hogy nem tudtak semmikép sem
364 1| bizonyosan meg fogja bánni, hogy gyávának, félénknek nevezett,
365 1| annyira. Nem akarom hinni, hogy reám haragszol.~A leányka,
366 1| sértéseidért? Nem hittem, hogy ily önzõ és fejes légy!...~-
367 1| Én meg nem hittem, hogy te ily kislelkû vagy! Ha
368 1| beszélsz!~- Még ez se gátol, hogy meg ne mondjam neked az
369 1| kiválogatni... Megkérem, hogy te is velünk jöhess. - Ezekkel
370 1| Te hitvány rabszolga, hogy mersz ilyen rövid tiszteletlenséggel
371 1| prófétát és õrangyalait, hogy uradat õrizzék meg az éjszaka
372 1| le-leszaladt a konyhába, hogy a szûknyakú ezüst kantát
373 1| Edömér is.~- De tudod-e, hogy a messze-messze szíriai
374 1| vagy be akarta árulni, hogy megbüntessék.~- Köszönöm,
375 1| korbácsoltatni.~- De hát hogy történt? Miként tudtál annyira
376 1| kezd el a büntetést! Tudod, hogy fiatal gazdám nagyon szeret!
377 1| Várj addig, míg megkérem, hogy járjon közbe édes anyjánál,
378 1| könyörgött neki olyan hangon, hogy még ennek durva lelke is
379 1| Szelim, nem lehet! Nézd, hogy leskelõdnek onnan felülrõl
380 1| szolganõk. Várva várják, hogy ez az akaratos, önfejû teremtés
381 1| rezgett át szívén, úgy, hogy az ölelést melegen viszonozva,
382 1| mondá:~- Kelj fel, Szelim! Hogy pedig lássad, mely jó szivvel
383 1| kimondhatatlan szigorú! Nagyon félek, hogy kereken el fog utasítani...~
384 1| várakozni, kin meglátszott, hogy látója, hallója volt mindennek.~
385 1| félszemû eb? Ki engedte meg, hogy ide belépj!?~A félszemû
386 1| mozdult.~- Hanif küldött be, hogy parancsaidat vegyem! Szidi!39
387 1| az udvarra érve, látták, hogy Hanif ugyancsak nyujtogatja
388 1| Szandzsabagli40, jelentsd anyámnak, hogy fia szeretne orcája fényében
389 1| megbüntetendõ... Tudom, hogy megérdemli a legszigorúbb
390 1| Fiam, micsoda beszéd ez! Hogy kérhetsz anyádtól ilyen
391 1| szívszakadva könyörgött, hogy nem tudtam neki ellenállni.
392 1| meg neki én érettem...~- Hogy még makacsabb, még fejesebb
393 1| beszélni, oly jó, oly hûséges, hogy nem szeretném megszomorítani.
394 1| maradhat büntetés nélkül, de, hogy kérelmed mégis teljesítve
395 1| teljesítve legyen, - megengedem, hogy rabszolgád, Szelim állja
396 1| sokat engedtem, - tudod, hogy szavamnak ura szoktam lenni.~
397 1| tekintetébõl mindjárt megtudta, hogy nem hoz semmi jót...~- Tudtam,
398 1| hoz semmi jót...~- Tudtam, hogy így lesz! biccentett Hanif
399 1| kedvemért... Oh, Allah, hogy is mondjam meg neked...
400 1| nem, azt nem engedhetem, hogy te...~- Oh, beszélj, beszélj
401 1| Hanif, Ibrahim! Üssetek, hogy meghaljak!~Kairam álmélkodva
402 1| versenybõl sejteni kezdé, hogy az eddig lenézett és megvetett
403 1| után felrepedezett, úgy, hogy mezítelen hátáról egész
404 1| minden erejét megfeszítette, hogy a tizenötödik ütést is állva
405 1| gondolattal erõsíté magát:~- Hogy állta volna ezt ki Csilla!
406 1| szorongatva, s mikor felállt, hogy távozzék, zokogva borult
407 1| nevezte! Szemébe mondta, hogy megveti, gyűlöli. - Lenézte,
408 1| pillantással nézett fel rá, hogy még ennek érzéketlenné kövült
409 1| Engedd meg, minilla41, hogy Szelimet kissé ápolhassam!
410 1| szelid, könyörgõ hangon, hogy majd leesett az álluk csodálkozásukban.
411 1| büszke jószág egyszerre, hogy megjámborult!~- Megérdemli -
412 1| félhomályban észre sem vette, hogy egy férfialak csendesen
413 1| csak egy szóval mondd, hogy megbocsátasz!~És mintha
414 1| hangjáról.~- Mily jó vagy, hogy eljöttél! mondá száraz,
415 1| haragos lennél hozzám, hogy szeretetemmel, alázatosságommal
416 1| szent fogadási teszek, hogy e naptól kezdve minden hibámat
417 1| levetkezem s megtanulom tõled, hogy kell a balsorsot nemesen,
418 1| Várjatok, világot hozok, hogy lássátok egymást és te,
419 1| jobbját, mert most látta csak, hogy fekvõ helye körül van rakva
420 1| emésztette erejét, úgy, hogy gyakran eszméletét vesztette
421 1| és Hanif megjövendölte, hogy két hét mulva egészen meg
422 1| Edömér azt is megigérte, hogy annyi mesét fog mondani,
423 1| fellelkesítette Edömért, hogy ihletett hangon hazájáról
424 1| távoli Magyarországról, hogy Kairam egész tündérországnak
425 1| mégis megkérem atyámat, hogy velünk jöhess!~Edömér mosolygott.~-
426 1| hitetleneket!« hanem arra tanít, hogy szeressétek embertársaitokat,
427 1| kérdezted tõlem, mi adott erõt, hogy azt a sok fájdalmat és keservet
428 1| Istenhez fohászkodtam, hogy adjon erõt a további megpróbáltatások
429 1| szintén kínhalált szenvedett, hogy megválthasson.~- Óh, milyen
430 1| és szorosan melléje ült, hogy egyetlen szót se veszítsen
431 1| ragadta meg az alkalmat, hogy Kairam fogékony lelkébe
432 1| magvakat, nem is sejtve, hogy az így elvetett jó magvakból
433 1| különböztetni. Megbíztál, hogy a keresztény rabszolga minden
434 1| figyelmeztettelek, mert láttam, hogy gonosz, behálózó szavaival,
435 1| Többször intettelek, uram, hogy fiad tisztátalanná lesz,
436 1| meglepetésében. Azt várta, hogy szenvedélyes ura dühében
437 1| hóhérok után fog kiabálni, hogy halálra korbácsoltassa fia
438 1| annyira kivette sodrából, hogy elkövette a legnagyobb sértést,
439 1| rabszolga, részeg vagy, hogy kérdezni mered urad és parancsolód
440 1| fiát, ridegen kijelenté, hogy rabszolgája, Szelim, szintén
441 1| akkor fogadást tettem, hogy minden hibát levetkõzöm.
442 1| egymástól, azzal a fogadással, hogy szüntelen egymásra fognak
443 1| az épület lapos tetejére, hogy alátekintsen a tájra, vajjon
444 1| öröm annyira elkábította, hogy egy pillanatig szívére szorított
445 1| hirrel lepte meg Edömért, hogy atyja a nûzidi vilajetba
446 1| nehezedett szívére, úgy, hogy Csilla e miatt szelid szemrehányást
447 1| megszólalt:~- Magad mondád, hogy senkid sincs hazádban, csupán
448 1| magammal a próféta sírjához, hogy hitet és ihletet nyerj az
449 1| egészen elfeledkezett arról, hogy ki elõtt beszél s mit beszél
450 1| Óh, uram, megengedted, hogy beszéljek. Sokkal nagylelkübb,
451 1| Hanif mellett, a nélkül, hogy észrevenné, ha ez karon
452 1| lelki aggodalmak gyötörték, hogy akaratlanul felkiáltott:~-
453 1| nagyon rosszat álmodott, úgy, hogy midőn másnap felébredt,
454 1| között, azzal biztatta, hogy elérkezvén a dinnye- és
455 1| minden szavát, nem is sejtve, hogy minden emberi terv és akarat -
456 1| hahaha! és úgy kacagott, hogy félszeme szinte kidülledt
457 1| kiáltá szilajon Edömér, hogy mindene megrázkódott bele!
458 1| Jússzúf úgy megkorbácsoltat, hogy arról koldulsz. Azután tekints
459 1| megláncol kezed-lábadnál fogva, hogy lesz mit cipelned az úton.~
460 1| pillanatig arról gondolkodott, hogy rájuk rohan s keresztül
461 1| lész! Legalább megtudod, hogy a földön is van ám pokol,
462 1| fel nemes tekintetû arcát, hogy ne lássák, mennyire fáj
463 1| semmi árnyék, üdítõ forrás, hogy tikkadt ajkukat megnedvesíthették
464 1| mégis megkettõzteté lépteit, hogy e borzalmas tájról mielébb
465 1| az istállóba szólította, hogy segítsen a többieknek a
466 1| látszik! kiálta olyan hangon, hogy rezgett belé a márvány-csarnok!
467 1| szeraszkier kacagni kezdett, hogy egész potroha megrázkódott
468 1| meglesz!~Hát te, farkaskölyök, hogy merészelsz ilyen arcátlanul
469 1| hûsítõ lábvizes dézsába, hogy környezetének szeme-szája
470 1| tevéket segített málházni, hogy a messze fekvõ jószágokra
471 1| mutatott irányában, elmondta, hogy az Antilibanon járhatatlan
472 1| nagy számban bújnak elő, hogy sziszegésükkel megtelik
473 1| találok élőre! Lehetetlen, hogy rajtam kívül más élő is
474 1| ide az Alsiráth-völgyébe, hogy lassú, sorvasztó halállal
475 1| levegõbõl elég egy lehellet, hogy sorvasztó pestis-forma betegségben
476 1| azt a nagy boldogságot, hogy még egy testvérem, hazámfia
477 1| nagybátyja titkon elraboltatott, hogy õ örökölhesse az Abasszidák
478 1| álnok természetét ismerte, hogy semmi módon nem fog törni
479 1| kenjed be vérrel - és mondd, hogy az oroszlán tépte szét.
480 1| örömtõl egészen feledém, hogy neked elejétõl végig mindent
481 1| Figyelj hát! Azt már tudod, hogy e völgy a halál völgye.
482 1| megfeddte és fenyegette, hogy a nép is forrongni kezdett.~
483 1| igért neki a szeraszkier, hogy elhallgattassa; kérte, fenyegette,
484 1| házára és elhurcolták, és hogy minden gyanut idegen rablókra
485 1| csak most jutott eszébe, hogy Edömér egész nap nem evett.
486 1| furfangosan alkotott meg, hogy emberi kéz nem tudta volna
487 1| hangon László...~És elmondá, hogy a menekülésre már minden
488 1| mi jó apánk nem akarja, hogy itt hervadjunk el fiatalon
489 1| szikla-völgyben, hanem, hogy mindegyikünk térjen vissza
490 1| tudnók rávenni Taib atyánkat, hogy ő is velünk meneküljön a
491 1| apó mindent tud! Tudja, hogy a vad sivatag rablótörzsei
492 1| kószálnak szerteszét; várja, hogy a szorosokat megtöltő hegyi
493 1| várnunk a lisztet és kölest, hogy legyen mit magunkkal vinni
494 1| hangon Dsámi, midőn látta, hogy Edömér bánatosan maga elé
495 1| ő... ő?... Fáj a lelkem, hogy semmit se hallhatok róla,
496 1| semmit se hallhatok róla, hogy nem küldhetek neki izenetet...~-
497 1| bennünket, igérem neked, hogy izenetet küldök neki rólad.
498 1| Edömér ujjongva ugrott föl. Hogy neki ez a jó gondolat eleddig
499 1| nem furdal a lelkiismeret, hogy nem válthatom be neki adott
500 1| azzal a hirrel fogadta őket, hogy holnap a nyájat a mocsár-völgybe
1-500 | 501-1000 | 1001-1153 |