Rész
1 1| sikoltozásra odajött az Edömér és mivel erõsebb nálamnál,
2 1| Nos, örülsz-e neki?...~- Edömér pedig szegény, nyomorult
3 1| uram, a mi jobbágyunk lesz Edömér, mi parancsolunk neki?~-
4 1| most a vitézkedõ, büszke Edömér! ~Csakugyan ebben a pillanatban
5 1| tanácskozást! veté közbe félénken Edömér.~- Ugyanezt mondták a nemes
6 1| haza javáról van szó...~Edömér bocsánatkérõleg csókolta
7 1| visszafoglalását fogják megkisérleni.~Edömér atyja széke mögött állva,
8 1| paripáikat nyergelték.~- Edömér fiam, míg én a követ úrral
9 1| öltözött vézna alakját.~Edömér éppen távozni akart, midőn
10 1| alácsüngő lombjai közül.~Edömér gyengéd erőszakkal vonta
11 1| galambpecsenyét eszem...~Edömér szeme haragosan felvillant:~-
12 1| fordult hozzá:~- Úgy-e, Edömér, azt akarod, hogy ne szomorkodjam?~-
13 1| gyermekekre nézett s látta, hogy Edömér komoly, mozdulatlan arccal
14 1| majd rá se gondoltam... Edömér urfinak se üdvös többé magányosan
15 1| mögötte, de mindjárt elmondom. Edömér fiam, hozzad ide azt a kis
16 1| kiáltott harsányan.~E lármára Edömér és Ilonka is megjelentek
17 1| is! kérte kigyúlt arccal Edömér, midõn az egyik apród fiú
18 1| nagyobbal a fegyverek, de Edömér, ki úgy lépett mindenkor
19 1| azután menj te is aludni.~Edömér nagyon szeretett volna még
20 1| Kevéssel ezután Bálint és Edömér érkeztek haza a parókhiáról,
21 1| közbe a plébános is, mire Edömér és Ilonka szintén vetekedve
22 1| Bandi? kérdé nyomott hangon Edömér is.~- Azt fiam... Félek,
23 1| atyám! csendült meg mögöttük Edömér hangja. - Öten, ismétlé,
24 1| Atyám, hol van Ilonka? kérdé Edömér.~- Lent a rejtekútban...
25 1| hirtelen ellágyulással, mire Edömér hevesen vonta atyja kezét
26 1| vérsugár szökellt elõ...~Edömér õrjöngõ fájdalommal fogta
27 1| lelkem üdvösségére esküszöm, Edömér, hogy Kányavári Áron, apád,
28 1| erõlködéssel... Bálint, esküd... Edömér, neked is parancsolom, siessetek,
29 1| lelkemnek az utat országodba...~Edömér melléje roskadva, zokogva
30 1| Ilonkát és facsarták hátra Edömér kezét, a másikban pedig
31 1| túlkiabálni igyekezett.~Edömér szintén ott volt a foglyok
32 1| némán tûr mindent, gondolá Edömér és szerette volna néhány
33 1| büszke, visszautasító hangon.~Edömér szomorúan rázta fejét.~-
34 1| kínáltalak meg vele! szólt Edömér lágy, rokonszenves hangján,
35 1| hugocskám, mint te vagy... Edömér hangja itt elakadt.~- És
36 1| össze-vissza forgatta s tapogatta.~Edömér arca égett e megalázó, gyalázatos
37 1| súlyosbítsd sorsodat, intette Edömér. Tûrjünk és reméljünk!~-
38 1| emberrel kell menniök, de Edömér gyengéden magával vonta.~-
39 1| Mi a neved? kérdé gyorsan Edömér, a lányka kezét gyengéden
40 1| megindult hangon.~- Az enyém Edömér. Csilla, kis hugom, folytatá
41 1| keze görcsösen szorongatta Edömér jobbját, azután egyszerre
42 1| vén négernõ elé sietett...~Edömér utána nézett lebegõ járású,
43 1| vigasztalta, erõsítette s Edömér egyszerre csak saját hangjára
44 1| tájon.~A fenséges napkelte Edömér szívében is a remény éltetõ
45 1| ruhanyalábot hajított be hozzá.~Edömér szó nélkül vetette le ruháit,
46 1| meglátja a szép rabszolgafiút.~Edömér karcsú, nemes alkatán csakugyan
47 1| parancsoló gõgös, megvetõ hangon.~Edömér inkább a parancsoló intésnek,
48 1| Mi a neved, hogy hínak?~Edömér kérdõleg fordult a háta
49 1| forgószélként elrohant, Edömér pedig keresztbevetett karokkal
50 1| az edényeket, ezzel aztán Edömér új szolgálatára fel volt
51 1| mielõbb meg kell tanulnia.~Ezt Edömér amugy is érezte és gyors
52 1| apróra törhetném! háborgott Edömér lelke, de ökölbe szorított
53 1| torkán kifért, úgy, hogy Edömér minden szomorúsága mellett
54 1| drága volt a jó tanács, mert Edömér találékony, ügyes esze már
55 1| állva, szakíthassam le!~Edömér arca elfehéredett és keze
56 1| Edömér és Csilla.~»Ne epedj, szívem,
57 1| így, lassan, egymásután. Edömér sorsa annyiban javult, hogy
58 1| mondhattak egymásnak addig, míg Edömér a nehéz kõkorsókat a kristálytiszta
59 1| és február végéig tart.~Edömér sóváron számította a napokat
60 1| estéjét együtt tölthetik el.~Edömér, Hanif útján már napokkal
61 1| szerencsétlenségük történetét.~Midõn Edömér éjjeli megtámadtatásukig
62 1| kiáltá hevülten és midõn Edömér el-elakadó hangon atyja
63 1| mennyire bízom benned!~Csilla Edömér kezét szorongatva, lélekzetét
64 1| elmondott, hevesen felugrott:~Edömér, bátyám, barátom, igérj
65 1| kimondhatatlanul... Ah, Edömér, ez fáj nekem annyira, hogy
66 1| vágni! - kiáltá ingerülten.~Edömér arca pirosra gyúlt e méltatlan
67 1| férfi lehetnék, mint te!~Edömér szomorú, aggodalmas tekintettel
68 1| nézett utána...~Csakugyan Edömér sorsa - mint maga is mondá -
69 1| nem is csalatkozott, mert Edömér gazdag képzelete és költõi
70 1| ragaszkodott hozzá, hogy Edömér nemes szíve is szeretettel
71 1| szolgát irigyévé tette. Edömér sokszor rajtakapta hol az
72 1| félénknek nevezett, reménykedett Edömér nap-nap után, midőn az alkony
73 1| azután szó nélkül elsietett.~Edömér, noha sértette a hideg,
74 1| ment...~- Csilla! kiáltá Edömér fájdalmas hangon, miközben
75 1| eltûnt a bokrok között.~Edömér haraggal vegyes fájdalommal
76 1| együtt, mint tavaly, noha Edömér az idén is megjelent a szökõkút
77 1| mondjam neked az igazat, szólt Edömér higgadtan.~- No hát akkor
78 1| kiáltotta haragtól reszketve.~Edömér azonban, egy szót se válaszolva,
79 1| volnának, - de ezen az estén Edömér nem mert Aleppóról és környékérõl
80 1| ajtófüggöny mögül, midõn Edömér kilépett a szobából.~- Mit
81 1| fogott a hûvös teremben és Edömér gyakran le-leszaladt a konyhába,
82 1| nagy forróságban, nevetett Edömér is.~- De tudod-e, hogy a
83 1| elfeledkezni magadról? kiáltá Edömér fájdalmasan.~- Óh, ne gyötörj
84 1| élem túl e szégyent! Menj, Edömér menj, hacsak egy kicsit
85 1| mert elõtted halok meg!~Edömér egy pillanatig tanácstalanul
86 1| Ibrahim mindjárt jönni fog.~Edömér lélekszakadva rohant vissza
87 1| bocsát meg soha!~Ez alatt Edömér rohant vissza urához, ki
88 1| meg kell történni, Szelim!~Edömér szemében könnyek égtek az
89 1| küzdöttek a vonzalommal, mit Edömér iránt érzett, de aztán valami
90 1| félbe egész komolyan, midõn Edömér örömkiáltással felemelkedett.
91 1| támasztott basztonádot, Edömér pedig eléje rohant:~- Megbocsátott?
92 1| valami remény? sietteté Edömér leírhatatlan izgatottsággal.~-
93 1| Hála Istennek! ujjongott Edömér. Szívesen elszenvedem érte
94 1| parancsát, fordult hozzájuk Edömér nyugodt, határozott hangon.
95 1| tétováztok! kiáltott közbe Edömér felcsattanó hangon. Hanif,
96 1| kitépte magát kezükbõl és Edömér felé terjeszté karját, de
97 1| részvétet s könyörületet.~Edömér azonban a legkisebb jajszó
98 1| keseredett dühvel, midõn Edömér hosszú sóhajjal rogyott
99 1| derékaljra fekteté.~E jajgatásra Edömér felnyitotta szemét.~- Nem,
100 1| Oh, istenem, istenem! Edömér, Edömér! Ezt a két szót
101 1| istenem, istenem! Edömér, Edömér! Ezt a két szót mormolták
102 1| önmagához:~Mit kiáltott Edömér fiatal ura neki.~»El innen,
103 1| minden eddigi hibáiért, Edömér jó tanácsait pedig szívébe
104 1| és megvonul a sarokban...~Edömér lázas önkívületben hánykolódott
105 1| hullottak volna kezére. Edömér egyszerre csak felébredt
106 1| gyengéden megszorította kezét.~- Edömér barátom, testvérem, megbocsátasz-e
107 1| mondtad.~- Megbocsátottál? Ah, Edömér bátyám, köszönöm, szívembõl
108 1| juhfaggyu-gyertyák égtek.~Edömér megindulva nyujtá feléje
109 1| ujjongásra fakadt, kivált midõn Edömér azt is megigérte, hogy annyi
110 1| titkosan Kairam, a mire Edömér szíve nagyot dobbant.~-
111 1| szép álomként a két hét és Edömér teljesen felépülve hagyta
112 1| vendégséget szándékozott rendezni.~Edömér még lélekzeni se ért rá,
113 1| olcsóbb a lónál és ökörnél.~Edömér iszonyattal vegyes utálattal
114 1| atyámat, hogy velünk jöhess!~Edömér mosolygott.~- Hidd el, az
115 1| keresztények vagyunk! felelt Edömér nemes egyszerûséggel. Sokszor
116 1| se veszítsen el belõle.~Edömér örömmel ragadta meg az alkalmat,
117 1| tehetséggel, szóról-szóra elmondta Edömér szavait s a két fiú beszélgetését.~-
118 1| lobogó fáklyavilágnál, Edömér pedig Csillától búcsuzott
119 1| nélkül gondolok reád! kiáltá Edömér és már lefelé kezdett hajlani
120 1| a végéhez közeledett, de Edömér még mindig nem tért vissza...~
121 1| a szolgák között pedig Edömér és boldog viszontlátással
122 1| fiához illik, - és mikor Edömér még egyszer búcsút intett
123 1| ugrott fel helyébõl és ha Edömér el nem kapja, hát megcsókolja
124 1| hát e kihallgatás? szólt Edömér is elgondolkozva.~- Jót
125 1| türelme rövid!~Pár perc mulva Edömér dobogó szívvel hajtotta
126 1| végre, mélyen dörgõ hangján.~Edömér vére arcába szökött e rideg,
127 1| ura némán intett és midõn Edömér elvégezte, újra megszólalt:~-
128 1| hatalmassá és tiszteltté teszlek!~Edömér halvány lett, mint a fal
129 1| lesz. Mit felelsz erre?~Edömér még halványabb lett és csak
130 1| engesztelhetetlen fenyegetése.~És Edömér maga is jól érezte ezt!
131 1| húzta a folyosó homályába.~Edömér õszintén elmondta az egészet.~
132 1| hallgatta, mikor napszállat után Edömér a történteket elbeszélte
133 1| Csillának sietni kellett, - Edömér tehát kamrácskájába húzódott
134 1| mezei jószágról hazahordani.~Edömér szó nélkül fejet hajtott
135 1| izgalomtól elakadó hangon.~Edömér óvatosan körültekintett,
136 1| tudott nagy boldogságában.~Edömér erre röviden elmondta a
137 1| megelőző nap délutánján Edömér a legjobb remények között
138 1| lépést sem! kiáltá szilajon Edömér, hogy mindene megrázkódott
139 1| Lehetetlen! lehetetlen! lihegte Edömér.~- Úgy bizony, cukros mandulám,
140 1| lesz mit cipelned az úton.~Edömér az eget érzé egy pillanatra
141 1| pokol, nemcsak a másvilágon.~Edömér megvetõ tekintettel fordult
142 1| hideg mosolyával felelt, de Edömér még büszkébben, még bátrabban
143 1| csapatját, melynek közepén Edömér haladt.~A piszkos, túltömött
144 1| nemzetiségû fogoly is volt, de Edömér rájuk se nézett. Elég volt
145 1| buzdította a többieket...~Edömér borzadva nézett vissza a
146 1| beeresztett csarnokok és háztetõk.~Edömér könnyû megindulást érzett
147 1| horkantott rá mérgesen, midõn Edömér alázatos szemlesütés helyett,
148 1| lesz okod örülni! felelt Edömér, de magában megdöbbent:~-
149 1| Isten kezében vagyunk! szólt Edömér csendesen és a beszélgetésnek
150 1| legkeresettebb illatszerét.~Edömér megint tegnapi társához,
151 1| vagy! kiáltá újjongó hangon Edömér és kitárt karokkal borult
152 1| édesesen-fanyar növénynedvvel és míg Edömér ivott, egy hosszúszõrû kecskebõr-bundát
153 1| barátunk is? kérdé csudálkozva Edömér...~- Az örömtõl egészen
154 1| visszaadó orvosságot...~Edömér mély megindulással ragadta
155 1| találtam...~- Azt találtál, Edömér, erõsíté ünnepélyes komolysággal
156 1| most jutott eszébe, hogy Edömér egész nap nem evett. Barlangjából
157 1| s nyugalmas éji tanya.~Edömér pár korty tejet ivott a
158 1| fekete palástjával. Dsámi Edömér vállaira terítette a hosszuszõrû
159 1| gyöngéd gondoskodással, mit Edömér meleg kézszorítással köszönt
160 1| hosszú életet átsenyvedni!~Edömér az eget érezte megnyílni
161 1| országából? kérdé egy ízben Edömér, midőn Dsámival együtt a
162 1| apó igazi atyánk volt. ~Edömér is mély megindulást érzett
163 1| Dsámi, midőn látta, hogy Edömér bánatosan maga elé meredve,
164 1| kiváltják a rabszolgaságból.~Edömér ujjongva ugrott föl. Hogy
165 1| belekötve.~Alig pillantotta meg Edömér is - nagyot dobbant a szíve,
166 1| levelemet kezedbe juttatja. Ah, Edömér, meg van törve a szívem,
167 1| sorában nyilatkozott és Edömér éveket adott volna életéből,
168 1| akadunk. Én nem hagylak el, Edömér, hanem segíteni foglak,
169 1| az éjszakába.~László és Edömér szintén szövétneket ragadva,
170 1| Szulejka te!... Nézz ide, Edömér... Oh, ezek a cudar bestiák!~
171 1| Oh, ezek a cudar bestiák!~Edömér borzadva nézett a fáklyafényben
172 1| vérnyomokon a völgy vége felé, Edömér pedig utána.~A szélsüvöltözésbõl
173 1| vetette volna magát, ha Edömér nyilgyorsan alábukva, a
174 1| pettyes párducbõrökkel, Edömér pedig elõvéve keblébõl Csilla
175 1| találunk vizet, biztatá Edömér.~Risán is többször le-leheveredett
176 1| terhet cipelni, csak Dsámi és Edömér kedveskedõ, biztató szavaira
177 1| fel akarta hasitani, de Edömér nem engedte.~- Nem, Dsámi,
178 1| Istenben! kiáltá szilárdul Edömér. Elõre, ne vesztegessük
179 1| vége volt tehát! László és Edömér szinte álomnak hitték e
180 2| fog elmulni! visszhangozá Edömér is akaratlanul, mintha saját
181 2| Veszedelmet sejtek...~Edömér úgy tett, mintha a galambokkal
182 2| nyugvó tõre után kapott, de Edömér villámgyors szempillantással
183 2| se látna, se hallana, de Edömér mélyen szemére húzott turbánja
184 2| dsibbahi oázból, felelt Edömér hideg kimértséggel.~A kancsalszemû
185 2| jobbra, te menj balra! kiáltá Edömér és indulást intett Lászlónak.~-
186 2| megindulástól remegõ karjait Edömér felé, ki leírhatatlan érzelmek
187 2| kiáltá közbe lángoló arccal Edömér, de mindenekelõtt mondd,
188 2| e névrõl emlékszel reá?~Edömér hálásan nyujtá oda mindakét
189 2| fel a multból, de azután Edömér jobbját tiszteletteljesen
190 2| tartozol, kiáltá hévvel Edömér és Bálint karjai közé tolva,
191 2| közbe mély komolysággal Edömér és feszült várakozással
192 2| megrontója volt családodnak!~Edömér a megindulástól halványan
193 2| verítékét törülgetve az öreg.~Edömér intett neki, hogy pihenjen
194 2| kiáltá az örömtõl magánkívül Edömér. Hiasszár, Hiasszár, hol
195 2| megtartja. De hallgass tovább.~Edömér csalódva ült vissza helyére.~-
196 2| már kis hugomnak? kiáltá Edömér.~- Még nem! De Isten, ki
197 2| Hastingsi csatatér.«~ ~Midőn Edömér bevégezte rabságának hosszú
198 2| egymástól! kiáltá hévvel Edömér és megölelte a renegátot.~
199 2| szüleinek, hogy kiválthassák.~Edömér ragyogó szemmel helyeselte
200 2| felszabadításán! kiáltá Edömér és László, egymás jobbját
201 2| megindulás könyei peregtek alá.~Edömér szintén az elsõ pillantásra
202 2| szeraszkiertól! suttogá Edömér.~- Hála és dicsõség érte
203 2| ismerkedés hamar megtörtént, mert Edömér elbeszélésébõl mindnyájan
204 2| tudná, hogy szabad vagy!~Edömér minden idegén villámos ütést
205 2| egy lélekzetvétel alatt Edömér.~- Az nem lehet, Szelim,
206 2| lépett hozzá vigasztalólag Edömér.~Bálint felemelé õsz fejét
207 2| te is? kérdé mély hálával Edömér.~- Hogyne, hiszen ti nem
208 2| szelidsége majd könyeket csalt Edömér szemeibe, mert hugocskájára,
209 2| is veled megyünk! mondá Edömér és László egyszerre.~- Nem!
210 2| komoly aggodalom vett erőt. Edömér és László néma aggódással
211 2| sátán! kiáltá László és Edömér.~- Valósággal az! Épp ezért
212 2| megszabadultunk tõle.~László és Edömér gondolkozva hallgattak,
213 2| szabadság után! susogta Edömér. Nem is sejti, hogy barátjai
214 2| megszabadítalak még az éjszaka. Edömér.«~Khor-khori pedig ezalatt
215 2| reszketõ örömmel fûzte karját Edömér nyaka köré.~- Te vagy, Edömér,
216 2| Edömér nyaka köré.~- Te vagy, Edömér, te? Óh, mi boldogság szabadnak
217 2| teljesítettem, Csilla! felelt Edömér eddig nem érzett örömmel,
218 2| majd elmond neki utközben Edömér. Ezzel az egyik málhából
219 2| erre hálás kézszorítással Edömér.~- Eszemadta, gyönyörûséges
220 2| szablyával megjelent közöttük és Edömér nyergébe segítette.~- No
221 2| borzongás rezdült át e szavakra Edömér és László minden idegszálán,
222 2| felelt mindnyájuk nevében Edömér.~- Úgy hát Isten nevében
223 2| fájnak a talpaid? kérdé Edömér a renegátot, midőn ez rájuk
224 2| angyali jó szíve van, szólt Edömér.~- Igen, igen! A kastélynak
225 2| esztendeig várunk is! mondotta Edömér határozottan.~Ekkor kinyílott
226 2| mulattatására. Készülj, Edömér, a vadászmester csak mi
227 2| várakoztassuk a társaságot! felelt Edömér és átment a mellékszobába,
228 2| A mulatságra? kérdék Edömér és László egyszerre.~- Ah,
229 2| kivánta a szabadítókat is és Edömér ilyen formán megismerkedett
230 2| indulunk!~- Ide hívjam Edömér urunkat? Jó lenne, ha neki
231 2| Isten hozott - de nézd, Edömér el akar menni, itt akar
232 2| fõispán gróf uram! szólt Edömér tiszteletteljes meghajlással.~
233 2| vagyok, ha hallottad hiremet?~Edömér megindultan köszöntötte.~
234 2| jöttem Korláthkõre, fiú?~Edömér meglepetve nézett az agg
235 2| is maradtál a világban...~Edömér a hála és köszönet meleg
236 2| atyai pártfogóm! felelt Edömér élénken.~A tanácskozás soká
237 2| itt marad, nem ereszted el Edömér bátyánkat? Az én egyetlen
238 2| megindult volt.~- Nem, gerlicém, Edömér bátyád már holnap itt hágy
239 2| ki karjai közül és mikor Edömér Lászlóval együtt belépett
240 2| akkori állapotokról, mikre Edömér - noha már tudta és hallotta -
241 2| hadmûveletet akarnak kezdeni.~Edömér lelkesült elragadtatással
242 2| jelt adott a felállásra.~Edömér csak erre és a gróf egyidejû
243 2| viszontlátjuk egymást! felelt Edömér, a leányka remegõ kezét
244 2| kincse lesz szivemnek! felelt Edömér kigyult arccal, miközben
245 2| magas vérpad felé mutatott.~Edömér hideg borzongással tekintett
246 2| a fejetlen testből, mire Edömér szédülő agygyal kapaszkodott
247 2| látvány! szólt utálattal Edömér... Nem is maradunk itt tovább,
248 2| társait még pár napig, de Edömér nem maradt, miért a főúr
249 2| utasoknak tartsanak benneteket.~Edömér elfordította a fejét, mikor
250 2| töröknek rabszolgákul.~Edömér, László és a csatlós hadnagy -
251 2| ráüthessenek a törökre.~Edömér szeme felvillant és egyetértõ
252 2| ezredeskapitányok elé, felelt Edömér, merészen farkasszemet nézve
253 2| éles, kutató tekintetével.~Edömér erre rövid szavakban elmondá
254 2| harcra kerül a dolog! kérte Edömér, mihez a két vezér neki
255 2| bennünket, mondá boszusan Ónody.~Edömér, ki mindenütt nyomukban
256 2| hogy lesbe csalhassák.~Edömér és László a lesben álló
257 2| vetették magukat és mint Edömér elõre megjósolá, csakugyan
258 2| csapatok.~A legelsõk élén Edömér rohant, kardját villogtatva
259 2| vágással, a másikkal azonban Edömér vette fel a harcot, bekezdõül
260 2| is alig maradt belõlük.~Edömér nem üldözte a futókat, hanem
261 2| damaszkusi szablyát, melyet Edömér, alig, hogy rápillantott,
262 2| erre! szólott Ónody is.~Edömér elpirult örömében és büszkeségében,
263 2| kinálnának, se hagylak el, Edömér, felelte László hév ragaszkodással,
264 2| hév ragaszkodással, amiért Edömér meleg szeretettel szorította
265 2| barátságosan.~Az indulásnál Edömér fején már az albán vitéz
266 2| de ugyan ebben a percben Edömér, ki Lászlóval pár lépéssel
267 2| veszélyben! Jerünk! kiáltá Edömér kigyult arccal, lovát a
268 2| veled! kérdé részvéttel Edömér és nyergébõl sebesen a földre
269 2| is vagy sebesülve! kiáltá Edömér az ifjú véres alsó ruháira
270 2| viszem tán én is valamire.~Edömér élénk részvétet érzett iránta.
271 2| vagyok én az ilyesmiben!~Edömér és László egymásra néztek.~-
272 2| jó barátok, mondá aztán Edömér komoly hangon és ettõl fogva
273 2| akart szemükre ereszkedni.~Edömér mélázó arccal bámulta a
274 2| már-már merülni kezdett.~Edömér nem sokat gondolkozott,
275 2| vezérnek el tudjad mondani.~Edömér meghatva szorítá meg a renegát
276 2| azután kemény hangon, mire Edömér átadta Korláthkövy fõispán
277 2| majd holnap intézkedünk s Edömér és Hiasszár kivételével
278 2| uram és vezérem, felelé Edömér kigyult arccal. A minket
279 2| és õszintén, mit kivánsz?~Edömér mélyen fellélekzett:~- Engedd
280 2| nem szólt rá semmit, mert Edömér és László kiléptek a sátorból.~
281 2| hûségre intve õket.~Midõn Edömér is felesküdött a hadi zászlóra
282 3| takarodott el falai alól.~Edömér, ki szintén részt vett a
283 3| súlyos sebet kapott és csak Edömér önfeláldozó vitézségének
284 3| kibírja... No, majd meglátjuk!~Edömér csaknem feljajdult, midőn
285 3| kérte meghatottan, mire Edömér engedett és hajnaltájban
286 3| Deum-ot tartottak és midõn Edömér hazakerült az istentiszteletrõl,
287 3| Nem vagy megsebesülve, Edömér?~- Nem, László, még csak
288 3| javulni kezdett, úgy, hogy Edömér jobb kezekre már nem is
289 3| mint egy oroszlánsörény.~Edömér kötelesen szalutált a kapitányi
290 3| összefér, kerülni fogom, szólt Edömér.~- Különben megmondtam neki,
291 3| Ebben a percben lépett be Edömér, katonásan tisztelegve.~
292 3| rosszaló zúgása között.~Edömér arca elsápadt e meggyalázó
293 3| lobbant, úgy, hogy midõn Edömér nála jelentkezett, komoran
294 3| szigoruan tiltva vagyon?~Edömér hallgatott.~- És ha én,
295 3| vezérem! felelt nyugodtan Edömér.~Minthogy a viadalnak másnap
296 3| éjszakára járt már az idõ, midõn Edömér kiverte a pennáját és zöld
297 3| elfogadok!~- Én is! szólt Edömér, s midõn a segédek össze
298 3| örömmel nevetett magában, s Edömér gyakorlatlanságának rótta
299 3| harminchárom ellenfelemet megöltem?~Edömér válasz helyett könnyedén
300 3| Engem se! válaszolt hirtelen Edömér, egy körvágással úgy felcsapva
301 3| egy tapodtat se! kiáltá Edömér és eddigi védekezésébõl
302 3| keresztezé egymást, csakhogy, míg Edömér arca mozdulatlan maradt,
303 3| egyszerre csak megcsúszva, Edömér kardja fedezetlen vállát
304 3| Ez pedig az enyém! kiáltá Edömér, kardjának villámsebes sziszszenése
305 3| erõlködéssel oldalára fordult.~Edömér megrendülve sietett haldokló
306 3| mindent megengesztel. Így Edömér is lelke mélyéig meghatva,
307 3| kolonellustól tanultam! szólt Edömér.~A fordulónál az öreg Bálint
308 3| akkor olvasgatott, midőn Edömér belépett hozzá.~Mert attól
309 3| napiparancscsal távozóban, Edömér.~Egy félórát sem időzött
310 3| kiáltá el magát önkénytelenül Edömér.~Hiasszár olyanformán intett,
311 3| szobában, azután megállt Edömér előtt:~- Hadnagy uram, vállalkozik-e
312 3| Megpróbálom, vezérem! válaszolá Edömér készségesen.~- Majd segítek
313 3| Felelek embereimért! szólt Edömér s midõn kevéssel azután
314 3| azonban indulnunk kell!~Edömér hálásan szorította meg a
315 3| keze között voltak, mert Edömér embereivel a Csepel-sziget
316 3| kezébe nem adom, ajánlkozék Edömér, elértve a parancsnok aggodalmas
317 3| elébük.~Ezt a jó alkalmat Edömér agara, a Szellõ mindjárt
318 3| virgonc állatot, de legjobban Edömér, mert Csillának az ajándéka
319 3| merném rátenni, hogy õt is Edömér elvesztésére küldték ide...
320 3| a ránkbizottakat! felelt Edömér.~- Számítok rá! De igaz
321 3| Longfellow: »Excelsior!«~ ~Edömér mindenhol éppen csak annyi
322 3| te? kérdezte meglepetve Edömér.~- Ez egyszer hagyj engem
323 3| fõtiszt kiséretében, mire Edömér mély meghajlással átadta
324 3| villant fel, midõn kérdésére, Edömér elbeszélte, miként foglalta
325 3| tisztelegni igen fontos ügyben...~Edömér keze akaratlanul ökölbe
326 3| eléjük az íves ablakközbõl.~- Edömér! Kedves Edömér bátyám, te
327 3| ablakközbõl.~- Edömér! Kedves Edömér bátyám, te vagy! kiáltá
328 3| hogy láthatlak! kiáltá Edömér is boldogan szorongatva
329 3| párkák.«~ ~A kancellárt Edömér története mélyen meghatotta,
330 3| és titoktartás.~E napon Edömér a kancellár asztalánál ebédelt
331 3| de mélyen elpirult, midőn Edömér halkan visszasúgta, hogy
332 3| Bárcsak te is elkisérnél, Edömér bátyám, akkor nem félnék
333 3| kimértséggel üdvözölte, noha Edömér rá sem nézett.~A parancsnok
334 3| fõherceg táborából és midõn Edömér egy hétfõi nap hazatért
335 3| Bizom! felelt nyugodtan Edömér.~Behivta a szobájába, átadta
336 3| lova nem fog megbokrosodni!~Edömér válasz helyett csak egy
337 3| szapora beszéd között, hogy Edömér nem tudta mire vélni e nagy
338 3| orgyilkos haramiák! kiáltá ekkor Edömér bõszülten és karja suhintására
339 3| török cinkostársa! mormogá Edömér felgerjedten.~Most már aztán
340 3| János lengyel király hadait.~Edömér e hirre, amennyire csak
341 3| bársony-lótakarót küld számára.~Edömér szive nagyot dobbant arra
342 3| miként a parancsnok és Edömér hosszú távcsöveiken át láthatták,
343 3| csudában, vezérem! szólt Edömér, messzelátóját összetolva, -
344 3| hősiesen a bécsiek, melyekben Edömér kivivta magának a katonák
345 3| szent ügy védelmében! felelt Edömér és Bálintot elküldte érette.~
346 3| még jobban elhalványult, Edömér pedig indulatosan dobbantott
347 3| fõhadiszállásra vitette.~Edömér szívét éles fájdalom marcangolá,
348 3| Ennyit tudhattam csak meg...~Edömér sietve rohant a vezérhez
349 3| Szent-István toronyba, hogy az Edömér által igért jel után nézzen.~
350 3| fegyverzetében, tejfehér harcilován.~Edömér, kinek hõs arca az elsõ
351 3| Allah mitrei chrestinnai!«53~Edömér a harc legádázabb dühöngése
352 3| elválasztotta õket egymástól és Edömér csak azt látta még, hogy
353 3| fogadta hõs szabadítóját, Edömér pedig visszafordulva, szélsebesen
354 3| valamennyire magához tért, Edömér azzal örvendeztette meg,
355 3| végképp el van határozva?~Edömér már hallott erről valamit
356 3| Eszterházy hideg lenézéssel, Edömér ellenben szilaj haraggal
357 3| hogy három héttel később Edömér búcsuzni ment Csillához,
358 3| Anyámé és a tiéd! felelt Edömér megindult hangon.~- Hiszen
359 3| vissza! Hozd magaddal őt is, Edömér bátyám! Megigéred ezt?~-
360 3| tied. Hitted-e ezt valaha, Edömér?~- Azt már rég elfeledtem
361 3| most ég veled! - búcsuzott Edömér.~- Térj vissza mielébb,
362 3| alatti táborba érkezve, Edömér Korláthkövy Ákos után tudakozódott.
363 3| szolgálat! szólt búcsut intve Edömér, mire Ákos tovavágtatott,
364 3| kézszorítással sietett feléje.~Edömér őszintén örült e találkozásnak
365 3| nem lehetett látni semmit.~Edömér csendesen maga mellé intette
366 3| ütegek és csapatok állását.~- Edömér, ez több a vakmerőségnél!
367 3| ködös reggszürkületben, Edömér pedig, midőn az utolsó dobaj
368 3| felismerte s kiáltani akart.~Edömér azonban a gondolatnál is
369 3| ellenfelét legyűrni, ha Edömér mindjárt torkon nem ragadja
370 3| felriadt előtte és háta mögött.~Edömér a sűrü ködben az üldözők
371 3| majdnem egy időben ért oda Edömér is véres, megtépett ruhákban,
372 3| harckiáltásaikkal.~A küzdelem hevében Edömér és Ákos egymás mellé kerültek
373 3| kerültek a meredek partoldalon.~Edömér lova könnyű szökések közt
374 3| zuhant a hullámok közé.~Edömér egy percig se tétovázott.
375 3| ütközet után Eszterházy.~Edömér is jókedvűen nevetett vele
376 3| elbámult az öreg, midőn Edömér hevesen rákiáltott, hogy
377 3| virrasztásról és elővigyázatról.~Edömér azonban csak hallgatott,
378 3| legjobban bizonyította az, midőn Edömér úgy tíz óra tájban, mikor
379 3| Midõn visszatért az ivóba, Edömér ajkáról ijedt, de egyúttal
380 3| lezáródtak Ákos szempillái is.~Edömér keze ökölbe szorult tehetetlen
381 3| nyujtózkodott a hosszú padon, Edömér pedig székét ahhoz a folyosószerû
382 3| hangzott a benyílóból.~- Edömér! Ákos! ébredjetek! Rablók,
383 3| megvédelmezlek! csengett határozottan Edömér érces hangja, melyre kívülrõl
384 3| akart befurakodni, hanem Edömér egy pisztolylövéssel leterítette,
385 3| drága anyuskám, ne félj! Edömér megvédelmez bennünket! bátorítá
386 3| Mindjárt! Mindjárt! Várjatok!~Edömér azt hitte, a félelem zavarta
387 3| nem szabadulsz! kiáltá és Edömér borzadozva látta, hogy kalapjáról
388 3| darabon ropogva beszakadt...~Edömér azzal a kétségbeesett elszántsággal
389 3| elhaló hangon vizet kért.~Edömér, ki nagy örömében egészen
390 3| ömlõ vér majd megfojtotta, Edömér pedig borzadozva állott
391 3| halálfélelem kétségbeesésével.~Edömér sápadtan mondott néhány
392 3| érezte magára szakadni, mikor Edömér délceg alakja is megjelent
393 3| történteket és könyezve borult Edömér nyakába, hogy drágáit olyan
394 3| csak ijedten felkiáltott:~- Edömér bátyám, te meg vagy sebesülve!~-
395 3| karcolt meg kardjával, szólt Edömér, ki csak most, az izgalmak
396 3| uram! biztatá fenhangon, Edömér pedig, hogy Csillát megnyugtassa
397 3| megyünk semmire! mondotta Edömér a visszavert ostrom után.~-
398 3| fölé. Ennek leple alatt Edömér csapatjával és az ácsokkal
399 3| mikor ezek már beérték Edömér csónakjait.~- A hidat mindenáron
400 3| leterítette a vezéragát. Edömér hangos diadalkiáltással
401 3| sodort tûzhajókat. Akkor Edömér a naszád orrára állott s
402 3| tábor ácsai és hajósai, mire Edömér, az ütegeket Lászlóra bízván,
403 3| lemészárolva, bevette Érsekújvárt.~Edömér zászlóaljával a Császárfoka
404 3| halálra szánt csapatai.~Edömér zászlóalját, melyhez az
405 3| néz bennünket! kiáltott Edömér és maga véve kezébe a Szûzmáriás-országcimeres
406 3| az elsõ bástyafokra, hol Edömér megcsóválva a zászlót, erõs
407 3| egetverõ diadalordítása között Edömér letépte a zöldszinû török
408 3| köszönetet akart mondani neki, de Edömér magánkívül rivallt rá:~-
409 3| Hol van hugom? kiáltá újra Edömér.~- Él, oh uram, él õ és
410 3| rabnõje, ki nagyon szereti õt.~Edömér a hála kimondhatatlan tekintetével
411 3| elvezette a táborba Hiasszárhoz, Edömér pedig felvette a diadalmasan
412 3| adatik a diadal.«~És mikor Edömér térdre ereszkedve, a zászlót
413 3| lépésenként történhetik, felelt Edömér, mert õ és Vihorláthy László
414 3| áruló Keveházi vallomását?~Edömér elborult homlokkal intett.~-
415 3| mindent elvégezve tér haza.~- Edömér, bizol te abban a feketelelkû
416 3| enyémmel. Szót se többet, Edömér, veled megyek!~- Úgy hát,
417 3| vacsora után lefeküdtek, Edömér pedig kiült a sátor elé
418 3| percet se késünk! szólt Edömér és mindketten bementek a
419 3| Nos, mit felelsz erre?~Edömér válasz helyett elhalványulva
420 3| oroszlán barlangjában! gondolá Edömér, kinek a fõherceg szavai
421 3| fejével a szerzetes, mire Edömér csakhamar megtudta ismeretségüknek
422 3| rábeszélhesd a szökésre.~Edömér mindkét kezével hálásan
423 3| Alig, hogy besetétedett, Edömér és Hiasszár elhagyták az
424 3| meg, kire várunk? kérdé Edömér egy idõ mulva.~- Munirra
425 3| keressz? kérdé aggodalmasan Edömér.~- Ahol az egyik Kányavári
426 3| felelték és midõn elváltak, Edömér még minden megtakarított
427 3| abban is meg fog segíteni!~Edömér hálásan nézett rá.~- Te
428 3| felelt elsötétült arccal.~Edömér nem kérdezte tovább, némán
429 3| mohos szikladarabokon...~Edömér leirhatlan megindulással
430 3| Ismersz-e, bátyád vagyok, Edömér.~Reszketõ örömsikoltás felelt
431 3| borzasztó mosolyra torzult, s Edömér riadtan kapott oldalához,
432 3| Áthurcolták a fogadóterembe. Edömér minden szál idege a dühtõl
433 3| renegátot is minden áron...~Edömér megkönnyebbülten lélekzett
434 3| Kairam! felelt csendes hangon Edömér és leülve a nyirkos kõlócára,
435 3| nyíláson.~- Ki szólít? kérdezte Edömér a meglepetéstõl fojtott
436 3| nem nagyot és puhára esel!~Edömér láncait összefogva, a nyilásba
437 3| házba, hol lefeszegették Edömér karjáról és lábáról a láncokat.~
438 3| karjáról és lábáról a láncokat.~Edömér mindenekelõtt kardját kérte
439 3| suttogá Gábor barát, mire Edömér evetkönnyûséggel felkapaszkodott
440 3| nyögte utolsó erejével, mire Edömér vérzõ szívvel, tehetetlen
441 3| Erre! Itt vagyunk! Edömér! Uram! hallatszott Bálint
442 3| felelt tompa, reszketõ hangon Edömér. Aztán Gábor barát példájára
443 3| kissé kifujhassák magukat.~Edömér szomoruan, csüggetegen léptetett
444 3| Bálint szemrehányó hangon.~Edömér megindultan nézett rájuk.~-
445 3| mondott szavaiban, hogy Edömér lelke minden erélyét, rugékonyságát
446 3| elérték a tábort és midõn Edömér másnap kihallgatásra jelentkezett
447 3| Gábor barát is résztvett, Edömér pedig ezalatt pártfogójánál,
448 3| megérdemelt büntetésüket.~Edömér a hála és köszönet szavait
449 3| cselekedhetsz tetszésed szerint.~Edömér beleegyezõleg hajtá meg
450 3| rengeteg tábor megindult volna, Edömér parancsot kapott, hogy csapatjával -
451 3| át berobogtak a szigetre.~Edömér magán kívül vágta sarkantyuit
452 3| Dávid és végre Hollókövy Edömér, kit a fõherceg egy gyalogokból
453 3| elsõ bombák be a várba. Edömér éppen akkor vonult el csapatjával,
454 3| döntötte be a kakas-kaput. Edömér rohamot fuvatott, csapatja
455 3| Erre a jóakaratú intésre Edömér azzal felelt, hogy éjféltájban
456 3| zeneszóval s mindkét csapatot Edömér kalauzolta kijelölt helyeikre
457 3| akkor robbantott fel, midõn Edömér jelentését tette volt a
458 3| parancsnokának a vezérlete alatt.~Edömér Starhemberg oldalán szintén
459 3| pedig könnyen megsebesültek.~Edömér halált megvetõ bátorsággal
460 3| veszett volna mindkettõ, ha Edömér mindaddig nem védelmezi
461 3| és a kardok villogásából?~Edömér lõportól fekete arcán erre
462 3| burkolt várfalak felé mutatva.~Edömér önkénytelenül összerázkódott.~
463 3| intett cinkostársainak, kik Edömér elvesztésére fel voltak
464 3| önkéntesekkel és hajdukkal Edömér osztálya szintén megkezdte
465 3| leereszkedett a várfalról.~Edömér vitte oda a herceghez.~Abdurrahmán
466 3| jobb szárnyát megkerülte, Edömér egyik felõl a Bercsényi-huszárokkal,
467 3| hires szilisztriai Amurátot Edömér vágta le, s ugyancsak az
468 3| egyszer akkorára növelte s Edömér nevét azok között a gyõzhetetlenek
469 3| nagy lakoma volt, s mivel Edömér csak nagyon mérsékelten
470 3| hinném! felelt csöndesen Edömér!~- No hát fogadni merek,
471 3| pillanatra mély csend fogadá Edömér szavát, azután valamennyien
472 3| a fogadást! tiltakozott Edömér olyan komolysággal, mely
473 3| segitségükre, midõn egyszerre csak Edömér száguldott elõ huszárjaival
474 3| hõsregékbe illõ küzdelem volt! Edömér paripája együtt harcolt
475 3| beszélhetnék... szólalt meg Edömér, midõn a haditanács feloszlatása
476 3| erre támadt zûrzavarban Edömér háromszáz gyalogharcosa
477 3| idő mutatkozott és midőn Edömér a futóárkok apró csetepatéitől
478 3| róluk beszélgettek, mert Edömér kifogyhatatlan volt a kérdezősködésben.~-
479 3| egyszerre, László! kérdezte tõle Edömér, de szavát erõs szélzúgás
480 3| fõhadiszállás egyik segédtisztjét.~Edömér szivdobogva sietett a parancsot
481 3| tüzeljenek, különben Hollókövy Edömér nevét és személyét ismeri
482 3| személyét ismeri mindegyik«...~Edömér kezébõl kihullott a vékony
483 3| brandenburgiakkal, másik felõl pedig Edömér rohant szélvészként a fõhadvezér
484 3| fel az utolsó emberig...~Edömér a legutolsót a fõherceg
485 3| mint valaha! kiáltá vissza Edömér és kardjával mintegy emlékeztetõleg
486 3| védasszonya képével lebegni... Edömér volt, aki oda feltûzte!
487 3| által kell elesned! kiáltá Edömér és a zászló védelmét barátjára,
488 3| elszakítja õket egymástól. Edömér azonban lángoló boszuszomjjal
489 3| hõsét! mondá kegyesen és Edömér még az nap útnak indult.~
490 3| így szólt a hadiparancs és Edömér, jó kardját újra kézbe véve,
491 3| csak kétfelé szakadtak és Edömér ott találta magát az eddig
492 3| seregét megsemmisítették.~De Edömér egy percig se tétovázott.
493 3| Jó Bálintom, szólott Edömér is az öröm és meghatottság
494 3| Kiket végeztek ki? kérdé Edömér összeborzadva egy polgártól,
495 3| kerülsz ide, atyám? kérdé Edömér el nem eresztve a barát
496 3| Korláthkõre hugomért! felelt Edömér kimondhatlan boldogsággal.
497 3| Bálint majd érted megy! mondá Edömér s felállott õ is, mert lovaik
498 3| utazóhintók a kastély elé.~Edömér és Vihorláthy László leszöknek
499 3| be búsongó lombjaikkal...~Edömér nemes homlokát meghajtva
|