Rész

 1 1|               Radnóthy is ámulva nézi, mintha nem volna az övé, pedig
 2 1|             amelyek oly vígan ügetnek, mintha most is a megyeházától hoznák
 3 1|              úgy kiemel az alkonyfény, mintha mondani akarná, hogy odanézzen,
 4 1|                 s úgy bámészkodik reá, mintha idegen volna. Az ösvényeket
 5 1|              fejét; úgy tetszett neki, mintha összetört címere családja
 6 1|       védelméért. Ott állott bódultan, mintha valaki arcul ütötte volna.
 7 2|               ha a múlton mélázhatott. Mintha egy gonosz tündér ütött
 8 2|               mindenre jól emlékezett, mintha most olvasná -, aztán öklével
 9 2|                kímélettel tett helyre, mintha még hasznukat venné.~Szomorú
10 2|              élénken látta mindeniket, mintha valósággal ott ülnének,
11 2|                aztán azt sem látta, de mintha hirtelen benépesülne a terem,
12 2|            kezdi, aztán nagyot sóhajt, mintha azt mondaná: „Jaj!” - s
13 2|          heregni kezd az egész épület, mintha vihart érezne, s összeomlani
14 2|          félálomban. Úgy rémlett neki, mintha szellemek látogatnák, akik
15 3|              ez volt elsõ vidám napja; mintha vesztét érezte volna, oly
16 4|           némán és mozdulatlan állott, mintha kõvé vált volna. Nem hitt
17 4|             Radnóthy, fölemelve kezét, mintha egy vármegyei egzekúció
18 4| csendõrtisztnek maga mellett az ülést, mintha ez az õ kegyébõl foglalna
19 4|               ruhája úgy állott rajta, mintha vasvillával hányták volna
20 4|              fejét. Úgy tetszett neki, mintha már nem is hasonlítana anyjához:
21 5|              elfelejtse Kahlenbergert, mintha sohasem is született volna,
22 5|       vendégszeretet, víg élet eltûnt, mintha a régi alkotmánnyal temette
23 5|           hangzott ki, összerázkódott, mintha valaki megütötte volna.
24 6|          Erzsinek, aki aztán úgy tett, mintha haragudnék. Szóval mindenki
25 6|               erõvel vonzódott feléje, mintha utoljára beszélne vele.
26 6|               leesett Fremdenblatt-ot, mintha mondani akarná az ezredesnének,
27 6|             magához szorítva az árvát, mintha Erzsit ölelgetné, s egy
28 6|             fölemelkedett székérõl, és mintha most akarna válaszolni a
29 7|    elcsöndesedett, hálásan nézett reá, mintha köszönni akarná, hogy nem
30 7|                hálának, a szeretetnek, mintha ilyesmit életében most tapasztalna
31 7|          honnan oly büszkén nézett le, mintha érte történnék minden.~Úgy
32 7|      Emlékszel-e?~- Hogyne emlékezném! Mintha most is látnám a méltóságos
33 7|            felelte kedvetlenül István, mintha titkolni akarna valamit
34 7|           hozzánk az én Jankó barátom. Mintha most is előttem állana;