Rész

1001 6|                  könnye hullott a papírra. A bevezetésben hazája és családja
1002 6|             halálával magva szakadna, mert a koronára nem szállhat többé
1003 6|             intézményt, amely fenntartotta a magyar nemességet s vele
1004 6|                   nemességet s vele együtt a nemzetet; átok alatt meghagyta
1005 6|                csonkítatlan megvan, hacsak a Bezirkerek önkénye meg nem
1006 6|          megsemmisült, anyja után tehát se a fiút, se a leányt semmi
1007 6|                   után tehát se a fiút, se a leányt semmi sem illeti.
1008 6|  férjhezmenetelétõl számítva, tíz év alatt a jószág értéke harmadának
1009 6|                  találna meghalni, mintsem a végrendelet teljesedésbe
1010 6|                 mehetne. E gyászos esetben a protestantizmus és magyar
1011 6|              nemzetiség egyik fõ támaszát, a Bethlen Gábor fejedelem
1012 6|                amely annyi kárt szenvedett a forradalom alatt, az oláh
1013 6|                   oláh pusztítás idejében. A végrendelet hosszú volt,
1014 6|                   idõ tellett abba is, míg a fölhívatott lelkész és számtartó
1015 6|             rendben volt, lehajtotta fejét a karszékre, s hallgatta a
1016 6|                   a karszékre, s hallgatta a szobájáig hangzó zenét,
1017 6|                 zenét, föl-fölsóhajtott, s a régi napokra gondolt; elszunnyadt
1018 6|            hirtelen fölriadt, fölugrott, s a leégõ gyertyára bámult.
1019 6|              bámult. Éppen akkor oszlottak a vendégek; az utolsó kocsi
1020 6|                   elrobogott. Kezébe vette a végrendeletet és gyertyát,
1021 6|                   s vígan beszélt Erzsivel a nagy nap eseményeirõl. Radnóthy
1022 6|                 hogy sógora nem vett részt a mulatságban, amely non plus
1023 6|               beszélt Kahlenbergerrõl, aki a papának fegyverengedélyt
1024 6|              Radnóthy hallgatott; elõvette a Milánóból kapott levelet,
1025 6|                   minél több pénzt küldjön a sógor. Gézának annyi baja
1026 6|                    mint nekem, aki ezekben a rossz szobákban mindennap
1027 6|                   tudom, hogy így sem sok, a nevelés pedig, ó, az éppen
1028 6|                 van.~Aztán leült, elõvette a végrendeletet, s egész terjedelmében
1029 6|              prózában. Majd magyarra fogva a beszédet, eldühöngte, hogy
1030 6|                   hogy törik-szakad, Erzsi a Kahlenberger neje lesz,
1031 6|            vagyonából kell is érte letenni a kauciót. E nagylelkûségen
1032 6|                     több nem jutott eszébe a Wilde Rosen-ekbõl, hanem
1033 6|                Istenem, mily szépen jártad a csárdást a fõispán fiával!
1034 6|                   szépen jártad a csárdást a fõispán fiával! Szegény
1035 6|                    magadat. Ugye emlékszel a fõispán fiára? Õ nagyon
1036 6|                    nem büszke, nem nézi le a nemesembert, akinek õsei
1037 6|                  Erdélyben nincs különbség a mágnás és nemes közt. Maholnap
1038 6|                beleegyezel.~- Megbolondult a sógor, hiszen a fõispán
1039 6|               Megbolondult a sógor, hiszen a fõispán fia a tavasszal
1040 6|                sógor, hiszen a fõispán fia a tavasszal jegyzett el egy
1041 6|             erõlködése közben vendégfürtei a földre estek.~Radnóthy megvetõ
1042 6|             kiszámítva, lehajolt, fölvette a vendég fürtöt, s elébe tette
1043 6|                    az asztalra.~- Hát arra a magas, szõke fiatalemberre
1044 6|                   csapva az asztalra, hogy a Fremdenblatt egy-két száma
1045 6|                 Fremdenblatt egy-két száma a légbe röpült.~Radnóthy összehúzta
1046 6|           összehúzta szemöldökét, fölvette a leesett Fremdenblatt-ot,
1047 6|         átkozódásaira, folytatta leányával a beszélgetést.~- Hát arra
1048 6|                   beszélgetést.~- Hát arra a halvány, szemérmes kisfiúra
1049 6|                     én sohasem adtam sokat a vagyonra. Hála istennek,
1050 6|              nektek az udvarházat. Eltépem a végrendeletet, ha akarod,
1051 6|                 oly nagy zajjal, hogy most a kis fekete kutya is megbátorodott,
1052 6|                felé, ahelyett olyat rúgott a kiskutyán, hogy az egy élest
1053 6|                   és sántítva kullogott ki a szobából. Az ezredesné nagyot
1054 6|                ezredesné nagyot sikoltott, a kiskutya után akart szaladni,
1055 6|                 ajtóban, visszatartóztatva a kíváncsiságtól.~- Nagynénéd
1056 6|              legyen hova ájulnia. ‑ Kiûzni a házból engem, hátat fordítani
1057 6|              hozzám, vuklimmal csúfolódni, a kiskutyám lábát eltörni!
1058 6|                    Majd látogatást teszünk a szomszédságban; megint víg
1059 6|                    sem vagyok az, csak sok a gondom, csak pöreimet végezhetném
1060 6|             maradsz, az Isten meghallgatja a jó leány imádságát. Ugye,
1061 6|                   Erzsikém, jer velem, jer a szobámba - suttogta gyöngéden
1062 6|            gyöngéden az atya, fölemelkedve a székrõl, kézbe véve gyertyáját
1063 6|                    kézbe véve gyertyáját s a végrendeletet.~Az ezredesné
1064 6|            leányára, még egyszer megállott a küszöbön.~- Hach Triumph!
1065 6|                    az ezredesné, megölelve a karjai közé szaladó Erzsit;
1066 6|               mindketten sikoltva borultak a pamlagra, mert egy iszonyú
1067 6|                   ajtó csattanása, amelyet a szobájába tántorgó atya
1068 6|               másnap fölkelt. Sokáig aludt a terhes út és izgalmas éj
1069 6|                   mert István jókor reggel a postára ment. Oly csodálatosnak
1070 6|                csodálatosnak tetszett neki a mély csend, amely udvarházában
1071 6|                    ezredesné lármáját, sem a kiskutya csaholásait, sem
1072 6|                  kiskutya csaholásait, sem a szobaleány sürgetését. Az
1073 6|             ebédlõben sem volt senki, csak a tornác küszöbén talált valakit,
1074 6|                   küszöbén talált valakit, a kis sánta Mányit, pisszegve
1075 6|                    kezében.~Némán vette át a levelet. Az ezredesné levele
1076 6|                  megparancsolta neki, hogy a végrendeletet tüstént tépje
1077 6|                 mindenemet, nem szorultunk a maga rongyos házára, sem
1078 6|               házára, sem pörös földjeire. A panaszok és fenyegetések
1079 6|        fenyegetések hosszadalmassága miatt a levél tulajdonképpeni tartalma
1080 6|               kérleli õket.~Zsebébe gyûrte a levelet, s leült karszékébe.
1081 6|             eszterhaj fecskefészkeit, ahol a kis fecskék vígan csevegik
1082 6|              anyjokat, és sóhajtott; nézte a vidám galambokat, amelyek
1083 6|                    enyelegve repülnek szét a dúcos kapuról, és mormolt
1084 6|                   valamit foga közt; nézte a nagy komondort, amely hízelegve
1085 6|                   Maros!” - végre megakadt a szeme a kis sánta Mányin,
1086 6|                     végre megakadt a szeme a kis sánta Mányin, aki még
1087 6|                bajod? - kérdé tõle durván.~A kislány úgy megijedt, hogy
1088 6|               durvábban.~- Mikor elõállott a kocsi, átadta nekem ezt
1089 6|                    kocsi, átadta nekem ezt a levelet - szepegte lelkendezve
1090 6|             levelet - szepegte lelkendezve a kislány -, én futni kezdettem. „
1091 6|                     Hát föl akarom költeni a méltóságos urat”, azt feleltem. „
1092 6|                      Hát hogy búcsúzzék el a kisasszony, messze mennek,
1093 6|                 azt feleltem, és futottam. A kisasszony utánam kapott,
1094 6|                    baj, de elhasította ezt a szép piros kendõt; a méltóságos
1095 6|                   ezt a szép piros kendõt; a méltóságos asszony vette
1096 6|                mélyedt. - Hajh, Erzsike... a kígyó, a kígyó... - kiáltá
1097 6|                  Hajh, Erzsike... a kígyó, a kígyó... - kiáltá hirtelen,
1098 6|                hirtelen, s ellökte magától a kis Mányit, aki ijedten
1099 6|  vissza-visszanézve, vajon nem fut-e utána a szegény méltóságos úr.~Radnóthy
1100 6|                    vajon ellökte-e magától a kislányt vagy nem. Öntudatlanul
1101 6|               mikor alszom. Nem. Pofon üti a szegény árvát, ki kötelességére
1102 6|                 kötelességére emlékezteti. A kígyó!... többé nem akarok
1103 6|                   nekem még egy gyermekem. A fiúk mindig inkább szeretik
1104 6|                     és beszélni akar vele.~A számtartó végre megszólalt,
1105 6|          árjegyzéket, pénzt kért.~- Kérjen a sógornõmtõl, küldje a sógornõm
1106 6|               Kérjen a sógornõmtõl, küldje a sógornõm után. Én nem fizetek
1107 6|                   krajcárt sem. Nekem kell a pénz, nekem beteg fiam van,
1108 6|                   nincs... nincs... nincs!~A számtartó vállat vont, s
1109 6|                    az egzekúció, üssék meg a dobot, licitáljanak tetszésök
1110 6|            packázni. Ez is protestáció, ez a vis inertiae. Tudja mi az?
1111 6|                   tegye, amit parancsolok.~A számtartó a gazdasági ügyekre
1112 6|                   parancsolok.~A számtartó a gazdasági ügyekre vitte
1113 6|                 gazdasági ügyekre vitte át a beszédét, de Radnóthy nem
1114 6|                kérdezte: hazajött-e István a postáról, s midõn azt mondották,
1115 6|              töltött, s panaszkodott, hogy a régi jó dohányt még csak
1116 6|              kardja után pipáját veszik el a magyarnak. - Kinézett az
1117 6|                    Kinézett az útra, várta a jó hírt, ki-kiesett a pipa
1118 6|                várta a jó hírt, ki-kiesett a pipa szájából, s elaludt.~
1119 6|                 föl urát, aki mohón kapott a levélhez, s lassan bontotta
1120 6|              megkérdezni tõle, hogy mi van a levélben; nem félelembõl,
1121 6|                    bánatos sem volt, de az a buta érzéketlenség, azok
1122 6|                   buta érzéketlenség, azok a meredt, fénytelen szemek
1123 6|                karszékén, megint elolvasta a levelet, s éppen oly csodálatosan
1124 6|                    oly csodálatosan nézett a tornáchoz közeledõ lelkészre,
1125 6|                  lelkészre, mint Istvánra.~A lelkész a városból jött,
1126 6|                   mint Istvánra.~A lelkész a városból jött, s két levelet
1127 6|                 egyik Radnóthynak szólott, a másik az ezredesnének. Radnóthy
1128 6|                    kezével eltolta magától a levelet, majd hirtelen elkapta,
1129 6|               elkapta, feltörte, s odaadta a lelkésznek, hogy olvassa
1130 6|              lelkésznek, hogy olvassa fel. A lelkész elõbb az ezredesnének
1131 6|          figyelmezteti az ezredesnét, hogy a Radnóthy curialistáit illetõ
1132 6|           Kahlenberger kapitány istápolnák a dolgot befolyásukkal, ugyanezt
1133 6|                   húz-halaszt, amíg enyhül a kormányrendszer, de fél
1134 6|                    kormányrendszer, de fél a kerületi biztos s a csendõrtiszt
1135 6|                    fél a kerületi biztos s a csendõrtiszt ellenséges
1136 6|              kikérdezik, ami nagyon ártana a dolognak, mert talán nem
1137 6|                betegnek marad, ha mindjárt a legegészségesebb is. - A
1138 6|                   a legegészségesebb is. - A Radnóthynak szóló levél
1139 6|                 szóló levél rövidebb volt. A jó ügyvéd egy kis pénzt,
1140 6|                     és nem szólott semmit. A lelkész csodálkozva távozott
1141 6|              mintha most akarna válaszolni a lelkésznek, fölkiáltott:~-
1142 6|             mutatva, s ajka nyitva maradt.~A hû cseléd elkezdett hangosan
1143 7|                                   7~Teltek a napok, beállott az õsz.
1144 7|                    napok, beállott az õsz. A hanyatló természet és a
1145 7|                    A hanyatló természet és a pusztuló udvarház oly jól
1146 7|                    jól illettek egymáshoz. A szél nemcsak a fák száraz
1147 7|                  egymáshoz. A szél nemcsak a fák száraz leveleit szórta
1148 7|              egy-egy zsindelyt is lekapott a roskatag födélrõl, az esõ
1149 7|                    az esõ rútúl megviselte a bolthajtást, s itt-ott nagy
1150 7|                  foltokban ütötte ki magát a falakon; a köd megszerette
1151 7|                 ütötte ki magát a falakon; a köd megszerette tornyocskáit,
1152 7|                 megbizonyosodni: áll-e még a régi épület, mintegy kérdve:
1153 7|                  újra elfoglalta karszékét a tornácon. Azóta évekkel
1154 7|                  gondolataival. Megbámulta a templom tornyát, hallgatta
1155 7|                 templom tornyát, hallgatta a vízmorajt s a szél süvöltését,
1156 7|                    hallgatta a vízmorajt s a szél süvöltését, nézte a
1157 7|                   a szél süvöltését, nézte a vörösödõ ecetfákat és a
1158 7|                    a vörösödõ ecetfákat és a kõrisfák hulló leveleit,
1159 7|                  mindezt megunta, játszott a komondorral, amely untalan
1160 7|              Istvántól, ha volna még abból a régi jó dohányból. István
1161 7|                  erõsen, hogy nem szelelt. A szárban kereste a hibát,
1162 7|                 szelelt. A szárban kereste a hibát, szalmaszálakat vett
1163 7|                körül. Más senkije sem volt a világon; csak ez egyetlen
1164 7|                 egyetlen személy tartozott a múlthoz, amelytõl annyi
1165 7|                   és megölelte, megszakadt a régi viszony. István többé
1166 7|                  barátja, rokona, dajkája. A szeretet és fájdalom csatolta
1167 7|                  közlekedett az ügyvéddel, a számtartóval, a lelkésszel,
1168 7|                 ügyvéddel, a számtartóval, a lelkésszel, az egész külvilággal.
1169 7|                   ballagott le alkonyatkor a templomba, hogy alamizsnát
1170 7|                  hogy alamizsnát osszon ki a szegények között, s imádkozzék
1171 7|                  hogy illik már hazamenni, a népség eloszlott, s az egyházfi
1172 7|                     s el-elmosolyodott, ha a régi jó idõbõl egy-egy tréfa
1173 7|               egy-egy tréfa jött szóba, de a mosoly csak ajkán játszott,
1174 7|                     szeme szomorúan merült a gyertyavilágba, gondolatai
1175 7|                  csak egyszer dorgálta meg a régi haraggal, midõn ez
1176 7|                 hogy valóságos szégyen ezt a régi rongyot viselnie. Nagy
1177 7|               akarná, hogy nem háborgatja. A legtöbbször csak gyöngéden
1178 7|                 Kímélni akartál, úgye? Hát a halál megkímélte-e szegényt?~
1179 7|        elérzékenyült, egész délig írta azt a néhány sort, s napokig csak
1180 7|         figyelemmel hallgatta, mint hajdan a kis Géza, midõn a hû cseléd
1181 7|                   hajdan a kis Géza, midõn a hû cseléd esténként meséket
1182 7|                   emlékét. Kímélni akartál a költségtõl, ugye? Igaz,
1183 7|            adósságaimat fizettem ki, aztán a számtartónak adtam belõle
1184 7|                  számtartónak adtam belõle a gazdaságra, s az ügyvédnek
1185 7|                    ügyvédnek perköltségre, a többit még nem fizette ki
1186 7|            megszorulunk, eladjuk az erdõt, a földet; nincs kire maradjon.~
1187 7|               nincs kire maradjon.~Hivatta a lelkészt és a számtartót,
1188 7|            maradjon.~Hivatta a lelkészt és a számtartót, amazt azért,
1189 7|                   Milánóba Géza barátjának a síremlék ügyében, a számtartót
1190 7|             barátjának a síremlék ügyében, a számtartót azért, hogy van-e
1191 7|                azért, hogy van-e jövedelem a jószágból, mert pénzre van
1192 7|                  mert pénzre van szüksége. A számtartó, aki most sohasem
1193 7|                  nincs jövedelem, sok kell a jószág beruházására, s a
1194 7|                   a jószág beruházására, s a pör is fölös költséget emészt
1195 7|             szeretné az igazság kerekét.~- A pör - sóhajtá Radnóthy elgondolkozva,
1196 7|               fölélénkült arca ‑, úgy van, a pör. Nem engedik, hogy én
1197 7|                  hogy én folytassam, régen a maga személyében is pörölhetett
1198 7|                  ügyvéd kell hozzá. Félnek a pennámtól. De azért befûtöttem
1199 7|                  megírtam tisztán, kereken a kormányzónak, a minisztereknek,
1200 7|                    kereken a kormányzónak, a minisztereknek, a királynak...
1201 7|            kormányzónak, a minisztereknek, a királynak... Megfizette-e
1202 7|                Megfizette-e számtartó uram a szász papnak a sok német
1203 7|              számtartó uram a szász papnak a sok német fordítás árát?
1204 7|            fordítás árát? Fizesse meg jól. A szász fösvény, nem csinál
1205 7|                     Jöjjön ki újra hozzám. A múltkor keveset beszélhettünk.
1206 7|                     érti! Vigyázzon!~Ekkor a síremlékrõl a pörre fordult
1207 7|             Vigyázzon!~Ekkor a síremlékrõl a pörre fordult figyelme.
1208 7|               Hosszan elbeszélte Istvánnak a pör folyamatát, s örült,
1209 7|                   Napokig csak errõl folyt a beszéd, aztán áttért az
1210 7|                aztán áttért az ügyvédre és a számtartóra, akire gyanakodni
1211 7|                 mindkettõt megvesztegette; a számtartó azért nem akar
1212 7|                 járt, azért kérdezõsködött a végrendelet felõl, mert
1213 7|              mindig magával hordá, kivette a végrendeletet, fölolvasta
1214 7|               megcsókolta kezét, úgy örült a hálának, a szeretetnek,
1215 7|                kezét, úgy örült a hálának, a szeretetnek, mintha ilyesmit
1216 7|             tapasztalna elõször. Elfeledte a pört, a végrendeletet, s
1217 7|                 elõször. Elfeledte a pört, a végrendeletet, s csak cselédje
1218 7|                   ki emlékébõl egyik tárgy a másikat, s nyújtott lelkének
1219 7|                     minden nap haldokolva.~A téli napokon folyvást tûzrakással
1220 7|                  hogy megfagy, s panaszolt a muszkákra, akik Szibéria
1221 7|               Erdélybe. Egész nap hordatta a fát, új meg új hasábot vetett
1222 7|                   új meg új hasábot vetett a hamvadó üszökre, s gyönyörködött
1223 7|                   üszökre, s gyönyörködött a nehezen síró sustorgásban,
1224 7|                 nehezen síró sustorgásban, a vígan föllobogó lángokban,
1225 7|               vígan föllobogó lángokban, s a vaskanállal meg-megütögette
1226 7|                midõn szerinte bemelegedett a szoba. Még egy pár hasábot
1227 7|                 Még egy pár hasábot vetett a tûzre, vörösen ment le a
1228 7|                   a tûzre, vörösen ment le a nap, erõs fagy lesz holnap,
1229 7|                 fagy lesz holnap, csikorog a templom kakasa, száraz szelek
1230 7|                 huszonöt szavazatot nyert, a többi mind az enyém lett.
1231 7|             éljeneztek, hogy énekelték azt a nótát - hogy is van csak?...~
1232 7|                 csináltatta volt nekem azt a szép új dolmányt, amelyet
1233 7|          alkalmakra volt szabad fölvennem. A szabó kétszer is megigazította,
1234 7|              feszesebben álljon. Hát rajta a csillogó fényes gombok!
1235 7|              hallgatóra talált. Mindketten a tisztújítási napokban éltek.
1236 7|                     Radnóthy hallani vélte a hódoló nemesség zaját, István
1237 7|                zaját, István megemlékezett a nagy ebédre, amelyre ő hívta
1238 7|                ebédre, amelyre ő hívta meg a vendégeket; Radnóthy kocsijába
1239 7|                  amint ovációkkal fogadják a kortescsapatok, István pedig
1240 7|               kortescsapatok, István pedig a kocsi bakján, honnan oly
1241 7|               beszélgetések közt, feledték a korán elhunyt jó fiút, a
1242 7|                   a korán elhunyt jó fiút, a hálátlan leányt, a terhes
1243 7|                   fiút, a hálátlan leányt, a terhes pört, a fölfordult
1244 7|            hálátlan leányt, a terhes pört, a fölfordult világot, s Radnóthynak
1245 7|                   ki atillámat, kardomat s a sastollas föveget. Közgyűlésre
1246 7|                   úgy. Éppen most olvastam a körlevelet - mondá egy reggel
1247 7|               vennéd-e föl még egyszer azt a szép dolmányt? Bizony még
1248 7|                   hogy ennyire rászedhette a jó öreget.~- Ej, uram, tréfaság! -
1249 7|                    közgyűlésen megtámadtuk a csak helyettesített és nem
1250 7|                 hogy engem megcáfoljon? Az a kis fekete báró, akit cigány
1251 7|                 türelmünkkel ez az ember?” A cigány herceg ekkor beszédembe
1252 7|                  vágott, s kikérte magának a sértegetést. Én erre azt
1253 7|                 nevetés és éljen harsogott a teremben. Hej, István, szép
1254 7|          emlékezném! Mintha most is látnám a méltóságos urat abban az
1255 7|               ezüstgombos atillában, azzal a derék ősi karddal, amelyet
1256 7|                 derék ősi karddal, amelyet a tavaszon elvittek a csendőrök.~-
1257 7|                amelyet a tavaszon elvittek a csendőrök.~- Elvitték, nem
1258 7|                 óra ketyegése hallatszott. A két öreg magába mélyedt;
1259 7|                   mélyedt; ezalatt kialudt a tűz. Radnóthy fázni kezdett,
1260 7|               fázni kezdett, s ebédig mind a muszkákra panaszolt, és
1261 7|            Szibériát.~Minél beljebb haladt a tél, annál jobban rakta
1262 7|                    tél, annál jobban rakta a tüzet, minél hosszabbak
1263 7|                     mint tegnap.~Kifogyván a dicsőség és boldogság emlékeiből,
1264 7|                    emlegette, s megsiratta a földúlt nagyenyedi főiskolát,
1265 7|                volt e két város; ő is járt a nagyenyedi főiskolába, végzett
1266 7|                  alatt, mert, amint mondá, a classis praeceptorok ellenségei
1267 7|                   s lágyan ringatták, mint a bölcső a gyermeket. Mindketten
1268 7|                   ringatták, mint a bölcső a gyermeket. Mindketten annyit
1269 7|                    most is előttem állana; a legkorhelyebb diák volt
1270 7|       legkorhelyebb diák volt Nagyenyeden, a legkihágóbb jurátus Marosvásárhelyt.
1271 7|                  Diákkorában egyszer aludt a leckén, éppen revokáció
1272 7|                  ki, mert felelni szólítja a professzor. Fölkelt és kiült.
1273 7|              professzor. Fölkelt és kiült. A professzor csak nézte. „
1274 7|               tudta nekem megbocsátani ezt a tréfát - az Isten nyugtassa
1275 7|              lefekünni, uram, rég elütötte a tízet.~- Hogyisne? Hiszen
1276 7|                   ilyenkor, s mikor ütötte a tizenkettõt, boldog új esztendõt
1277 7|          Engedelmet kérek, rosszul aludtam a múlt éjjel, nyugalomra van
1278 7|               beszél urával, kitört belõle a fájdalom, sírni kezdett,
1279 7|                levelet írni. Bátorítsa föl a méltóságos úr! Az öreg István
1280 7|                   aki mindig javát akarta.~A jó cseléd gyöngéden akarta
1281 7|                volt jártányi ereje, s csak a falhoz támaszkodva tudott
1282 7|               támaszkodva tudott kitipegni a szobából. Radnóthy megfordult
1283 7|              szobából. Radnóthy megfordult a neszre, nézte a becsukódott
1284 7|                 megfordult a neszre, nézte a becsukódott ajtót; s várta
1285 7|                 becsukódott ajtót; s várta a visszatérõ cselédjét.~Azonban
1286 7|                cselédjét.~Azonban elütötte a tizenegyet, tizenkettõt,
1287 7|                   magát, és félni kezdett; a szoba kihûlt, úgy fázott,
1288 7|                   Hiányzott körüle valami, a gondos kéz, amely lefektesse,
1289 7|              gondos kéz, amely lefektesse, a negyven év óta megszokott
1290 7|                csak ragaszkodást olvasott, a dörmögõ hang, az elmúlt
1291 7|                  én rá? Hát Erzsikéért. Az a kígyó még most is mardossa
1292 7|                   azt akarta mondani, hogy a jó leány ápolni tartoznék
1293 7|             Nagyenyeden, ellenségei voltak a classis praeceptorok, ráfogták,
1294 7|                    vidáman ébredünk.~Vette a gyertyát, s István szobájába
1295 7|                azonban nagy megdöbbenésére a szoba ajtója félig nyitva
1296 7|               belölrõl az István nyögése s a kis Mányi sírása hallatszottak
1297 7|                   kis Mányikám - folytatta a haldokló István hagyakozásait -,
1298 7|            mindenemet, csak viseld gondját a méltóságos úrnak. Reggel
1299 7|                 tiszta inge, varrd föl reá a hiányzó gombot, mert különben
1300 7|                     de mindig takarítsd ki a régit, s varrd meg, ahol
1301 7|         vecsernyére harangoznak, vezesd le a templomba, este sohase feküdjél
1302 7|                   öreg orvost hívasd, mást a világért se, különben nem
1303 7|             íróasztala fiókjának, amelyben a végrendelet van. Ha Isten
1304 7|                szegény urunkat, nyitsd föl a fiókot, vedd ki belõle a
1305 7|                   a fiókot, vedd ki belõle a legnagyobb darab papirost,
1306 7|                   be Vásárhelyre, s add át a fõtisztelendõ református
1307 7|                   szünet után, amely alatt a beszéd okozta lankadtsága
1308 7|                   Apám is így halt meg; ez a famíliánk természete.~-
1309 7|                    borsos meleg bort? Csak a hideg borzongatja István
1310 7|              István bácsit. Hátha megkenné a gazdasszony? Talán megcsömörlött,
1311 7|                     István bácsi - dadogta a kis Mányi, betakarva a beteget
1312 7|             dadogta a kis Mányi, betakarva a beteget s megigazítva a
1313 7|                    a beteget s megigazítva a párnát feje alatt.~- Ne
1314 7|         gondoskodjál te rólam - kezdé újra a haldokló -, gondoskodjál
1315 7|                   haldokló -, gondoskodjál a méltóságos úrról. Vigyázz,
1316 7|             Vigyázz, hogy jó legyen reggel a kávéja, meg ne kozmásodjék
1317 7|                 kávéja, meg ne kozmásodjék a tej; ezt ki nem állhatja.
1318 7|                    haragudott meg. Ó, hogy a sírba kell vinnem haragját!
1319 7|                   és tehetetlen volt, hogy a haldoklónak kellett fölemelkedni
1320 7|        fölemelkedni az utolsó kézcsókra, s a már-már elnémuló ajkaknak
1321 7|                elnémuló ajkaknak megnyílni a végbúcsúra.~Mily könnyûvé
1322 7|                Mily könnyûvé tette halálát a kézcsók s néhány búcsúszó.
1323 7|                    vett egy édes mosoly, s a homályosuló szemekbõl még
1324 7|             szemekbõl még felcsilloghatott a szeretet és hála utolsó
1325 8|                    sirathatta. Némán nézte a halottat az ágyon, a terítõn,
1326 8|                 nézte a halottat az ágyon, a terítõn, megindulás nélkül
1327 8|                megindulás nélkül hallgatta a koporsó beszegzését, a lelkész
1328 8|           hallgatta a koporsó beszegzését, a lelkész imáját, a halotti
1329 8|             beszegzését, a lelkész imáját, a halotti éneket. Még mindig
1330 8|                   István; együtt mentek ki a temetõbe is, az semmi, hogy
1331 8|                  is, az semmi, hogy István a koporsóban feküdt, õ a koporsó
1332 8|              István a koporsóban feküdt, õ a koporsó után tipegett -
1333 8|                   együtt voltak: de amikor a temetésrõl hazatért, s üresen
1334 8|                   hazatért, s üresen látta a széket, amelyet alkonyat
1335 8|              széket, amelyet alkonyat felé a hû szolga már elfoglalt;
1336 8|               elfoglalt; amikor leszállott a hosszú téli est, ködével
1337 8|        meghallgassa; amikor István helyett a kis Mányi lépett be, hogy
1338 8|                  alig ért derekáig, s csak a majorság õrzéséhez értett,
1339 8|                     de legmélyebb forrásuk a fájdalom volt. Istvánban
1340 8|                 volt az idõnek oly pontja, a szobának oly zuga, amely
1341 8|               emlékeztette volna Istvánra. A kis sánta Mányi nem tudta
1342 8|               akaratlanul is elhanyagolta. A számtartó, aki miután urát
1343 8|                   többet takaríthasson meg a maga számára a gazdátlan
1344 8|           takaríthasson meg a maga számára a gazdátlan jószágból. A gazdasszony
1345 8|             számára a gazdátlan jószágból. A gazdasszony követte a jó
1346 8|           jószágból. A gazdasszony követte a jó példát. Radnóthy mindenben
1347 8|              rosszabbak lettek, fölbomlott a rend, sokáig kellett várni
1348 8|                   kellett várni az ételre. A kis Mányi követve István
1349 8|                ételt, s néha el is ejtette a forró tálat. Radnóthy itt
1350 8|                     Mányi hiába varrta föl a hiányzó inggombot, Radnóthy
1351 8|              megszokott foglalatosságával, a tûzrakással is fölhagyott,
1352 8|              fölhagyott, mert néha füstölt a kemence, amiért aztán tejeskávéját
1353 8|                     Sokat zúgolódott, hogy a kis Mányi oly nagy parasztfoltokat
1354 8|                    varrni, mint egy szabó. A reggeli felöltöztetést sem
1355 8|                   visszásan öltötte magára a mellényt. Jó volt úgy is,
1356 8|                   nem vette észre, s midõn a kis Mányi sírni kezdett,
1357 8|                magát, és sajnálta Istvánt.~A számtartó és lelkész, akik
1358 8|                  sem tûrt maga körül, csak a kis Mányit. István végakarata
1359 8|                   mit tudott beszélni vele a kis együgyû lyányka? Emlegette
1360 8|                 együgyû lyányka? Emlegette a boldogult méltóságos asszonyt,
1361 8|                  volt, mindig számba kérte a tojást, s hogy haragudott,
1362 8|                   s hogy haragudott, mikor a gyöngytyúkokat ellopták.
1363 8|                   ki is fürkészte, ki volt a tolvaj, s több ehhez hasonlót.~
1364 8|                   vagy? - kérdé egy estve, a sötétben Istvánnak gondolva
1365 8|                sötétben Istvánnak gondolva a belépõ Mányit.~Mányi nem
1366 8|                   székérõl -, hogyan vonít a komondor? Ez halálomat jelenti.~-
1367 8|                  meg Radnóthy megsimogatva a hû leánykát -, pedig még
1368 8|                     Mányi, ha meghalok is, a piros kendõ el nem marad.~
1369 8|                  piros kendõ el nem marad.~A következõ hét egyik estéjén
1370 8|                szelek fúttak. Rengett belé a vén ház, s egyik elhagyott
1371 8|             bolthajtása beszakadt.~- Ez is a halálomat jelenti - sóhajtá
1372 8|                 már nem leszek, idézhetnek a Bezirkerek, kereshetnek
1373 8|                    Bezirkerek, kereshetnek a csendõrök, a mennyországba
1374 8|                   kereshetnek a csendõrök, a mennyországba nem bocsátják
1375 8|                   nem bocsátják be õket...~A kis Mányi letérdelt, egész
1376 8|               bekövetkezendõ halálát, hogy a hét végén csakugyan rosszul
1377 8|                 lefeküdt és halni készült.~A kis Mányi megijedt, s ki
1378 8|                 megijedt, s ki akart futni a szobából, midõn urát lefekünni
1379 8|                 hívok, méltsás uram!~- Azt a vén orvost hívasd; nincs
1380 8|               egyebet is mondott István.~- A kulcsot.~- Nesze, nyisd
1381 8|                    fiókját, vedd ki belõle a legnagyobb darab papiroscsomót,
1382 8|                   be Vásárhelyre, s add át a fõtisztelendõ püspök úrnak.
1383 8|               nesze egy arany, több nincs, a többi a temetésre kell,
1384 8|                 arany, több nincs, a többi a temetésre kell, ezt számodra
1385 8|                    s többé föl sem ébredt. A vén orvos és a fõtisztelendõ
1386 8|                 sem ébredt. A vén orvos és a fõtisztelendõ püspök csak
1387 8|                csak hûlt tetemét találták. A temetés ez utóbbi rendelése
1388 8|                  készpénzben, amely összeg a végrendelethez volt mellékelve.
1389 8|                   jött el szolgálni; egyik a háznál fog könyörögni, a
1390 8|                   a háznál fog könyörögni, a másik a templomban tart
1391 8|                    fog könyörögni, a másik a templomban tart beszédet,
1392 8|                  templomban tart beszédet, a harmadik a sírboltnál búcsúztatja
1393 8|                  tart beszédet, a harmadik a sírboltnál búcsúztatja el
1394 8|                  sírboltnál búcsúztatja el a világtól. A marosvásárhelyi
1395 8|                 búcsúztatja el a világtól. A marosvásárhelyi diákság
1396 8|                    reggeltõl estig készült a nagy harmóniára. Az ebédlõt
1397 8|                festett címereket szögeztek a koporsó födelére. A kis
1398 8|              szögeztek a koporsó födelére. A kis Mányi a tavasz legszebb
1399 8|              koporsó födelére. A kis Mányi a tavasz legszebb virágaival
1400 8|            legszebb virágaival hintette be a koporsót, s egész nap legyezte
1401 8|             koporsót, s egész nap legyezte a halottat.~Végre eljött a
1402 8|                   a halottat.~Végre eljött a temetés napja. Szép tavaszi
1403 8|              délután volt, fényesen sütött a nap, és pacsirták énekeltek
1404 8|                     és pacsirták énekeltek a levegõben. Három óra felé
1405 8|                  Három óra felé megszólalt a harang, gyûlt a népség,
1406 8|                 megszólalt a harang, gyûlt a népség, megzendült az ének,
1407 8|                 megzendült az ének, sírtak a vénasszonyok, susogtak a
1408 8|                   a vénasszonyok, susogtak a férfiak, s az elhunyt érdemeit
1409 8|                     Mindenki odatekintett. A kis Mányi sírt, miért meg
1410 8|                    miért meg is pirongatta a gazdasszony, fülébe kiáltva: „
1411 8|                   történt is zavar, de nem a kis Mányi okozta. Midõn
1412 8|                  Mányi okozta. Midõn éppen a koporsó beszögezéséhez fogtak,
1413 8|           beszögezéséhez fogtak, beszaladt a féleszû bivalos, és jelentette,
1414 8|                hogy csendõrök vették körül a házat, akik el akarják fogni
1415 8|               házat, akik el akarják fogni a méltóságos urat. Úgy is
1416 8|                   közcsendet háborított, s a felsõséget több ízben a
1417 8|                    a felsõséget több ízben a legvakmerõbben megsértette,
1418 8|            sikerrel tudta húzni-halasztani a pört, s fölhasználni az
1419 8|                mindent elrontott. Szebenbe a kormányzóhoz, Bécsbe a miniszterhez
1420 8|            Szebenbe a kormányzóhoz, Bécsbe a miniszterhez küldött iratai
1421 8|                    kemény parancsolat ment a kerületi biztoshoz, hogy
1422 8|                 egyszer fegyver közt végig a falun, hajdani jobbágyai
1423 8|                   jobbágyai szeme láttára.~A temetési menet megindult
1424 8|                   temetési menet megindult a templom felé. A kis Mányi,
1425 8|                  megindult a templom felé. A kis Mányi, akinek sánta
1426 8|                    lábát rútul megviselték a múlt napok fáradalmai, el-elmaradozott
1427 8|                fáradalmai, el-elmaradozott a koporsótól, s hogy lépést
1428 8|          koporsótól, s hogy lépést tartson a többivel, belekapaszkodott
1429 8|                 többivel, belekapaszkodott a gazdasszony ruhájába, amiért
1430 8|                  Mányi volt az oka. Megint a féleszû bivalos botránkoztatta
1431 8|                 bivalos botránkoztatta meg a népséget, nagyot kurjantván
1432 8|                  kurjantván örömében, hogy a curialistákat egzekválják.
1433 8|                   úgy is volt. Radnóthynak a curialisták elleni pöre
1434 8|               elfoglalt telkét és földjét, a csendõrök éppen az ítéletet
1435 8|                   hajtották végre, kiûzték a curialistákat lakjaikból,
1436 8|               elfogták az ellenszegülõket. A kertész most legkevésbé
1437 8|                    átkozta Radnóthyt, amin a féleszû bivalos szörnyen
1438 8|                    hogy holnap jól megveri a kertészt. Kár, hogy szándékát
1439 8|                sohasem merte végrehajtani. A kertész még többet is érdemelt
1440 8|                 felgyújtotta. E tett ugyan a nyomozásban nem bizonyosodott
1441 8|               senki sem látogatott, kivéve a komondort, amely híven leheveredett
1442 8|                   amely híven leheveredett a tornác romjaira, várta gazdáját,
1443 8|                  vonított.~Így pusztult el a régi udvarház, nem örökölhette
1444 8|                   senki. Ki fogja örökölni a jószágot? E kérdés még eldöntésre
1445 8|                kérdés még eldöntésre várt. A végrendelet újabb pört támasztott.
1446 8|                    halála esetére mindenét a nagyenyedi fõiskolának hagyta.
1447 8|                  Egész 1848-ig jól ismerte a köz- és magánjogot, ami
1448 8|                 törülték el az õsiséget, s a nemesi örökösödés szabályozását
1449 8|                   örökösödés szabályozását a következõ országgyûlésre
1450 8|                   alatt annyiszor hallotta a nemesi és nem nemesi birtok
1451 8|               lehetetlennek tartotta, hogy a fiskus jogot formálhasson
1452 8|             törvénytelenséget követett el. A fiskus rátette kezét jószágára,
1453 8|                   rátette kezét jószágára, a nagyenyedi iskola pedig
1454 8|                  indított. Ekkor elõállott a harmadik követelõ is, Kahlenberger,
1455 8|                  jószág. Érvénytelen lévén a végrendelet, mind követelését,
1456 8|                  kérését megnyerte, s hogy a nagyenyedi fõiskolának is
1457 8|                 tanuló jutalmazására, akik a német nyelvben és irodalomban
1458 8|                  tesznek. Aztán felhagyott a katonai pályával, és átvette
1459 8|               katonai pályával, és átvette a jószágot. Nemsoká híre-hamva
1460 8|                 híre-hamva sem maradt, ami a régi gazdára emlékeztette
1461 8|              emlékeztette volna az embert. A cselédek elszéledtek, a
1462 8|                    A cselédek elszéledtek, a kis Mányi Erzsi miatt nem
1463 8|                   mutatni, és elbujdosott; a komondort agyonlõtték, mert
1464 8|                komondort agyonlõtték, mert a híres apportírozó uszkárt
1465 8|                 fejében: reformálni akarta a jószágot és civilizálni
1466 8|                    jószágot és civilizálni a falut. A curiális telkekre
1467 8|                    és civilizálni a falut. A curiális telkekre néhány
1468 8|             mindent reformált, civilizált. A reform és a civilizáció
1469 8|                    civilizált. A reform és a civilizáció miatt egypár
1470 8|                    nyer. Most már nem félt a csõdtõl, s tovább folytatta
1471 8|                csõdtõl, s tovább folytatta a reformot és civilizációt.
1472 8|                   civilizációt. Egyébiránt a français-t más is járja
1473 8|                   is járja úgy, mint õ, de a polkában és valcerben keresni
1474 8|             mulatságosnak találják, kivéve a feleségét, aki gyakran sír,
1475 8|              feleségét, aki gyakran sír, s a legérzékenyebb verseket
1476 8|           legérzékenyebb verseket szavalja a Wilden Rosen-ekbõl.~1857~.