Rész
1 1| tisztújításra csináltatott, öreg István huszárja, aki régi fontosságával
2 1| szánakozzanak rajta cselédei, kivált István huszár, aki a bakról mindegyre
3 1| mint cselédjének.~Azalatt István huszár leszállott, tartotta
4 1| is beszélt volna, azonban István, aki a poggyászt hordta
5 2| találta, és lármát ütött. István háromszor is elmondta, hogy
6 2| sokat zsémbelt Istvánra, István meg a gazdasszonyra. De
7 3| hetenként a postára, mindhiába. István mindig üres kézzel jött
8 3| alispán vagy éppen fõispán; István tábornoknak szánta; hiszen
9 3| szerencsét tehetett volna; István hozzátette, hogy egész Erdélyben
10 3| örömmel rohant be hozzá István, folyvást kiáltva: - Levelet
11 3| kiköltözött-e már lakából.~István nagy kedvvel teljesíté e
12 3| hiányában, kit amivel lehetett. István rézfokost villogtatott,
13 3| mint valami elõõrs, utána István, aki hadnagyként vezette
14 3| nagy félelembe ejté. Maga István is gondolkozóba esett, különösen
15 3| kertész kutyájával, mire aztán István jelt adott a rohamra, szívére
16 3| darabont ijedt meg, s követvén István utasítását, ledobbant a
17 3| jött, mert a többiek s maga István is megfeledkezvén a hadicselrõl,
18 3| összeszedni a csapat. Elõször István võn újra bátorságot, szörnyen
19 3| valóságos hadilárma keletkezett. István elöl birkózott a kertésszel,
20 4| aki elõször belép, azonban István elkapta elõle a kardot,
21 4| szemlélte, hogy veszik ki István kezébõl õsi kardját, hányják
22 4| s amit még írni fog. Ha István a postáról levelet hozott
23 4| folyvást pattogott és sírt. István és az ezredesné cselédei
24 5| cselédekre is kihatott. István egypárszor jól oldalba döfte
25 5| s huszonötöt veretne rá István huszárral. Erre a kegyetlenségre
26 6| Egyedül öltözött föl, mert István jókor reggel a postára ment.
27 6| azt kérdezte: hazajött-e István a postáról, s midõn azt
28 6| s elaludt.~Alkonyat felé István csakugyan hazajött, s egy
29 6| Istvánra és hallgatott. István nem merte megkérdezni tõle,
30 6| meghalt Géza úrfi? - kérdé István urához rohanva.~- Meg! -
31 7| abból a régi jó dohányból. István mindig tartogatott vagy
32 7| megszakadt a régi viszony. István többé nem cselédje volt,
33 7| gondolatai másfelé jártak, s István csak azon vette magát észre,
34 7| ütésre emelte öklét, de midõn István fölhagyott nógatásával,
35 7| szomorúság vegyült belé.~- Ugyan, István - mondá egy reggel, az õsi
36 7| Nekünk már kevés kell, István, s ha megszorulunk, eladjuk
37 7| beszédessé vált.~- Emlékszel-e, István, éppen ma négy esztendeje,
38 7| Radnóthy lesz alispánom!~felelt István dudorászva.~- Úgy, úgy;
39 7| a hódoló nemesség zaját, István megemlékezett a nagy ebédre,
40 7| fogadják a kortescsapatok, István pedig a kocsi bakján, honnan
41 7| tréfálni is kedve kerekedett.~- István, tudod-e, hogy három hét
42 7| ha! Nagy bolond vagy te, István, hogy az Isten akárhova
43 7| uram, tréfaság! - dörmögte István.~- De az nem volt tréfaság -
44 7| harsogott a teremben. Hej, István, szép idők voltak azok!
45 7| Nincs kardunk; elpusztulunk, István - sóhajtá Radnóthy lehangolva.
46 7| Csend állott be, amelyet István nem mert megzavarni. Csak
47 7| talán elfeledett, kiegészíté István. Néha István sem emlékezett
48 7| kiegészíté István. Néha István sem emlékezett valamire,
49 7| szilveszter estéjén. - Tudod-e, István, ma éppen negyven esztendeje,
50 7| igaz - felelte kedvetlenül István, mintha titkolni akarna
51 7| Nem jut eszembe. Segíts, István, te jobban tudod.~- Ideje
52 7| nekem új esztendõt kívánni?~István szomorúan nézett urára;
53 7| van szükségem - hebegte István, aztán eszébe jutván, hogy
54 7| a méltóságos úr! Az öreg István kéri, aki sohasem csalta
55 7| háládatlan vagy. Takarodjál!~István nem mert többet szólani,
56 7| s egypárszor elkiáltotta István nevét - hasztalanul.~Nem
57 7| el? Jól mondotta szegény István. Miért is haragudtam én
58 7| mardossa szívemet. Pedig István csak azt akarta mondani,
59 7| napjaiban. Jól mondotta szegény István. Félreértettem. Hiába! Nemigen
60 7| elkeseredett, kibujdosott. Szegény István! Megkérlelem, aztán lefekszünk,
61 7| ébredünk.~Vette a gyertyát, s István szobájába indult, azonban
62 7| nyitva volt, s belölrõl az István nyögése s a kis Mányi sírása
63 7| Mányikám - folytatta a haldokló István hagyakozásait -, neked hagyom
64 7| illik.~- Ne bolondozzék, István bácsi! Ugye csak tréfál?
65 7| tréfálok gyermekem! - viszonzá István szünet után, amely alatt
66 7| Csak a hideg borzongatja István bácsit. Hátha megkenné a
67 7| gazdasszony? Talán megcsömörlött, István bácsi - dadogta a kis Mányi,
68 7| haragszom, nem haragszom, István! - nyögé Radnóthy belépve;
69 8| 8~István halála oly váratlan, megfoghatatlan
70 8| éneket. Még mindig vele volt István; együtt mentek ki a temetõbe
71 8| temetõbe is, az semmi, hogy István a koporsóban feküdt, õ a
72 8| és meghallgassa; amikor István helyett a kis Mányi lépett
73 8| tudta úgy szolgálni, mint István, s akaratlanul is elhanyagolta.
74 8| ételre. A kis Mányi követve István utasítását, nemcsak jó melegen,
75 8| Radnóthy itt is érezte István hiányát, aki oly jóízûen
76 8| körül, csak a kis Mányit. István végakarata s felesége emléke
77 8| gyöngytyúkokat ellopták. István ki is fürkészte, ki volt
78 8| sírt, mint gazdája.~- Te, István, ugyan hány esztendõs vagy? -
79 8| gyertyát gyújtott.~- Vagy úgy! István meghalt. Szegény, éppen
80 8| ugyan reá, de úgy rendelte István.~- Úgy, méltsás uram.~-
81 8| még egyebet is mondott István.~- A kulcsot.~- Nesze, nyisd
|