FÁRADT VAGYOK...

Fáradt vagyok, mint az üldözött vad,
Lelkem szomju, mint a mezõ nyáron!
Bájaidnak verõfénye éget,
Szerelemtõl vérzik ifjuságom!

Hagyj pihenni fürteid árnyában,
Sebeimbõl karjaid gyógyítnak,
Enyhíts csókod drága balzsamával,
S édes álmát hozd meg hajnalomnak.

Nem érzed-e a tavasz bûbáját?
Reszket a lég, szédül a pillangó,
Egyik virág a másikhoz hajlik,
S mint a hõ csók, csattog a madárszó.

Ne tagadd el, amit szíved érez,
Hogy lehetnél csak te érzéketlen?
Feledd el az emberek világát,
Isten szól az örök természetben.

1851