|
Már útnak indul gólya, fecske,
Ha szállhatnék oly szabadon!
Köddel borul reám az este
És majd megöl az únalom.
Egyetlen árva múlatságom,
Hogy elsohajtom nevedet,
S álmomban néha arcod’ látom...
Hajh mért nem lehetek veled!
Ott ülnénk csöndes kis szobádban,
S amig süvöltöz kinn a szél,
Beszélgetnénk a félhomályban,
A hamvadó tûz fényinél.
És éreznéd minden szavamnál,
Szivem mily igazán szeret,
És hallgatnád és mosolyognál...
Hajh mért nem lehetek veled!
Egyetlen mosoly szép szemedben
Föléri a napsúgarat,
Pacsirta sem szól édesebben,
Mint lelkemben a gondolat,
Hogy jó kedvem leszögzett szárnyit
Feloldád, itt a kikelet,
Kebledre szaggatnám virágit...
Hajh mért nem lehetek veled!
Szememre nem jöhetne álom,
Hajnalfény volna éjjelem;
Legédesb álom a világon,
Midõn viraszt a szerelem.
Meg-megpihennél karjaimban,
Vállamra hajtanád fejed,
Megcsókolnálak öntudatlan...
Hajh mért nem lehetek veled!
Melletted mint enyelgõ gyermek
Mosolyog, játszik a remény,
Dalolva pillangókat kerget,
És koszorút hajít felém;
S ha ébred egy-egy fájó emlék,
Csókodtól ittasúl s feled.
Oh örömemben sírni tudnék...
Hajh mért nem lehetek veled!
Ott múlatnék, mig szunnyadoznál,
Mint álmos gyermek keblemen,
Õrködném arany álmaidnál
S elringatnálak csöndesen.
Hallgatnám ajkad suttogását,
Mely mind csak engem emleget.
Még egy csók, még egy Isten hozzád...
Hajh mért nem lehetek veled!
1852
|