SZERESS ÉDES MARIM...

Szeress édes Marim, mint eddig szerettél,
Amint én szeretlek, híven, hõn, igazán!
Mindent elvesztettem, mindenem te lettél:
Vigaszom, reményem, dicsõségem, hazám.

Oh mily reményekkel léptem a világba,
Mennyit nem remélett megifjult nemzetem!
Szebb napok derûltek a magyar hazára,
Nagy jövõ határán birkozott a jelen.

S minden összeomlott... Jaj meg kelle érnem!
Óriás küzdelmet sirhalmok takarnak.
Nincs többé reménység!... Jaj végig kell néznem
Lassu pusztulását haldokló magyarnak.

Szeress édes Marim és taníts feledni,
Ha a honfibút is elfeledni lehet;
Engem csak szerelmed tud boldoggá tenni,
Ha boldog lehetne, ki hazát veszitett.

Oh lásd karjaid közt sem hagy el a bánat!
Oh hát még nélküled mi volna életem?
Mig örök bánattal gyászolom hazámat,
Enyhítsen szerelmed, édes egyetlenem!

1859