KENDI.

«Kedves feleségem, vess ágyat, vess ágyat,
Nyugonnám, alunnám, testem lelkem fáradt.»
«Mi bajod, mi bajod? Kendi, mondd meg nékem!»
«Ne kérdezd, ne kérdezd, kedves feleségem!
   Oh jaj beteg vagyok,
   Reggelig meghalok!»

«Vadászni ma reggel még vidáman mentél,
Jó kedvvel bucsúztál, nyájasan öleltél.»
«A gyalui várba, s nem vadászni mentem,
A szép Kamutiné, szeretõm várt engem.
   Oh jaj beteg vagyok,
   Reggelig meghalok!»

«Mit beszélsz, mit beszélsz, félre beszélsz, félre!»
«Most igazat mondok, esküszöm az égre!
Ámítálak eddig, hitemet megszegtem,
S ezt az asszonyt titkon sokáig szerettem.
   Oh jaj beteg vagyok,
   Reggelig meghalok!»

«Nem hittem, nem hittem, hogy még ezt megérjem.
Nem hiszem, nem hiszem, ha mondod is, férjem!»
«Szerettem sokáig, gonosznak találtam,
Szerelmét, személyét szívbõl megutáltam.
   Oh jaj beteg vagyok,
   Reggelig meghalok!»

«Hála Isten, hála, újra szeretsz engem!»
«Jaj mért kellett hozzá még egyszer elmennem!
Elmentem utolszor, szemrehányást tenni,
S egy két hideg szóval örök búcsut venni.
   Oh jaj beteg vagyok,
   Reggelig meghalok!

Könnyezett, marasztott, hajoltam szavára,
S ott maradtam nála színbõl vacsorára:
Jó bort töltött, kínált, mosolygott, megcsókolt
S most, érzem, most érzem, a borban méreg volt.
   Oh jaj beteg vagyok,
   Reggelig meghalok!»

«Nem lehet, hogy meghalj, nem lehet, nem lehet!»
«Ne sirass, ne költsd fel alvó gyermekimet,
Ringassa szelíden õket édes álom,
Ne lássák, ne nézzék nyomorú halálom’.
   Oh jaj beteg vagyok,
   Reggelig meghalok!

Kis fiamnak hagyom kardom’ s paripámat,
De ha felnõ s lelkén hitszegõ vágy támad:
Útja közben a ló lába megbotoljon,
S a kard éles hegye szivének forduljon.
   Oh jaj beteg vagyok,
   Reggelig meghalok!»

«Mit hagysz kis lyányodnak?» «Imádságos könyvem’,
Nem rég hullott arra töredelmes könnyem;
Könyörögjön gyakran, Istent buzgón kérje,
Atyjához hasonló ne legyen a férje.
   Oh jaj beteg vagyok!
   Reggelig meghalok!»

«S mit hagysz hitvesednek?» «Örök bút, bánatot,
Tiszta szerelemért, mit hû szived adott,
Örök bút, bánatot, hitszegõ emlékem’;
Isten megbocsáthat, de te soha nékem.
   Oh jaj beteg vagyok;
   Reggelig meghalok!»

1874