|
Kicsiny falu, oly nyúgalmas magány,
Árnyas gyümölcsös a domb oldalán;
Három diófa a földig borúl
S benn mintegy rejtve két sír domborúl.
Kemény az anyja mellett nyugszik ott,
Még ifju volt, hogy innen távozott;
Sok zordon év telt-mult el azalatt
S csak halni tért meg, honnan elszakadt.
Sok zordon év! Emlékök még erős,
Ott küzde tollal, mint csatán a hős,
S mint ősei kardja sok száz éven át
Úgy védte tolla vészben a hazát.
Mily bánat, kétség s mégis mennyi hit
Rezegte át szivét és könyveit,
Rajzolta az embert s az államot,
S a sors titkába mélyen béhatott.
Búsméla rajz! Az élet harcterén
Egymásba játszik gyakran bűn, erény
S hány jó szándék vétek szülője is:
Örök törvény a bosszús Nemesis.
A hont hiven szeretni oly nehéz,
Csordúltig a szív s elvakúl az ész;
És a szabadság önmagának árt
S új szolgaság, ha nem ismer határt.
És álla őrt egy ország romjain,
Arcán közöny, sebzett szivébe’ kín,
S ostromló bátran a kettős veszélyt:
Királyi önkényt és népszenvedélyt.
S midőn egy nap föléled, győz a
jog,
Eltiprott zászlónk újra fenlobog,
Nem érzé már a diadalgyönyört
Lélekbe’ testbe’ végkép összetört.
És elfeledték... Immár alkonyúl,
A tájra lassan köd, homály borúl,
Estcsillag fénye rezg a bérc fokán
És megzendűl bokrán a csalogány.
E dal, e fény oly édes enyhadó,
Megillet téged, fáradt szunnyadó,
S még itt viraszt hiven sírod felett
Testvéri és baráti kegyelet!
1889
|