|
Ej ne búsulj, hogy öregszel,
A természet rendje az;
Ettõl ám meg nem menekszel,
Nem virúl örök tavasz.
Évszak és kor egymást váltja,
Amit bír, enyészni látja,
S bár a multért sír szeme,
Van azért új öröme.
Nem örülsz-e? Immár nem bánt
Hiú vágy és küzdelem,
Szenvedély örvénybe nem ránt,
Nem kínoz a szerelem.
Megszünt a sok össze-vissza,
Szíved nyugodt, elméd tiszta,
S vidáman megáldhatod
Õszi fényû szép napod’.
Ne bánd, hogy már hagyogatnak
A remények hûtlenül,
Szép emlékid megmaradnak
S rájok újabb fény derûl.
Hány reménynek rabja voltál,
Hányszor hittél és csalódtál!
Egy szép emlék pályabér,
Száz reménynél többet ér.
Ne erõlködj’ ifju lenni,
Vén szerelmes rút alak,
Festett hajjal bálba menni...
Jaj csak így ne lássalak!
Maradj, ami vagy, csak annak
Öreg úrnak, tisztes aggnak,
És emelje lelkedet
Az õszinte tisztelet.
Hadd lyányodnak, hagyd fiadnak
Az ifjúság örömét,
Örömid neked is vannak,
Csak kezed ne dúlja szét:
Természet s mûvészet bája
Lelked gyönyör közt himbálja,
S kit szeretsz, a hû család,
Gond mellett sok élvet ád.
Hát hazád? Egész halálig
Lelkesûl a honfi-szív;
Mássá csak a módja válik,
Maga élve-halva hív.
Érett ésszel, józan fõvel,
Lépést tartva az idõvel,
Ha a nép bölcs véne vagy,
Szavad tett és súlya nagy.
Hát ne búsulj, hogy öregszel,
Itt a bor, kocints velem!
Lánghevétõl fölmelegszel,
Ez hozzád nem hûtelen.
Bor öregnek éltetõ nedv,
Mámor helyett egy kis jó kedv
- Töltsd szinültig a pohárt -
Néha-néha meg nem árt.
1895
|