OKTÓBERBEN.

Merre tûntél, hova lettél
Völgyek, halmok friss virága?
Mért halványulsz, miért hervadsz
Erdõk, berkek még zöld ága?
   Sirján, kik elestek
   A véres csatákon,
   Halott-koszorúnak
   Hullatám virágom’
   S míg egy új tavasznak
   Piros fénye támad,
   Halovány szinemmel
   Gyászolom hazámat.

Fényes hajnal, vidám hajnal,
Régi arcod, fényed hol van?
Tiszta kék ég mért jelensz meg
Oly korán már gyászfátyolban?
   Fényünk villogásán
   Halt el kardotoknak,
   Szemeink a könnytõl
   Nem mosolyoghatnak
   Szégyen és gyalázat
   Ég lelkünk haragján,
   Megtagadva tõlünk
   Bosszuálló villám.

Lanyha szellõ, játszi szellõ
Merre röpkedsz szárnyaiddal?
Hova lettek kisérõid:
Enyhe harmat és madárdal?
   A harmat könnyé lett,
   A dal hattyuének,
   Társim vér, sohajtás
   És átok levének.
   És viharrá nõvén
   Járom a világot,
   Szálljon a zsarnokra
   Vér, sohajtás, átok!

1849