MAGYAR KÖLTŐK.

Szegény, szegény magyar költõk,
Hol vagytok, hol zeng dalotok?
Mint az elzüllött csalogány
Tavasz szép napjai után,
Úgy elnémúltatok.

Széttört a lant, eltört a kard,
Mély sebben vérzik a kebel;
És messzi föld vidékirõl,
És közel börtön mélyirõl.
A hang nem hallik el.

Ejts könnyet, oh nép, hogyha tudsz,
Ha adhat még a fájdalom,
S míg lelked a múltakba hal,
Zendüljön meg a régi dal,
Mint visszhang, ajkadon.

Ki meghalt, jobban nyughatik,
A rab egy percre felvidúl,
S a bujdosó megérti majd:
Bár honja rablánc közt sohajt,
De él még s nem fajúl.

1849