EMLÉK.

Vissza-visszagondolok rád
Sokszor, bûnös angyalom!
S lelkemen, mint tó hulláma,
Ha vihar jõ éjtszakára,
Megmozdúl a fájdalom.

Gyermekhittel, ifju szívvel
Szerettelek tégedet;
Annyi vággyal, félelemmel,
Annyi búval, szerelemmel
A szív csak egyszer szeret.

Fényes vigalmak zajába
Temetéd el álmaim’,
S büszke öröm érzésében
Tapodtál nyíló reményem
Széttépett virágain.

Egyedül, egyedûl vagyok,
Kivel legyek boldog már?
Szívem vén új csalódásra,
S eltemetett ifjusága
Szebb jövendõt sírba zár.

Vajha még könnyezni tudnék,
Megsiratva tégedet,
S csak egy percig emlékednél
Érezhetném, hogy szerettél,
S megáldhatnám nevedet!

1850