EMLÉKKÖNYVBE.

Több éve már, hogy nálam van e lap,
Több éve áll ott pusztán és fehéren,
Csak olykor hullott egy-két könyü rá,
Oh titkos érzés, hõ vágy, szûz szemérem!

Világba’ járván, most bátrabb vagyok,
Elmondhatnám, hogy híven emlékszem rád,
Elmondhatnám, mit szenvedett szivem,
S mit híven õrzök, szenvedésim titkát.

Emlék köztünk ne puszta szó legyen,
Ha nem lehet oh bár egy boldog óra:
Támadjatok föl régi könnyeim,
Egy percre még, emlékül, búcsuzóra.

1851