EGY TAVASZI NAP.

I.

Bolygunk a  mezõkön,
Virágot szedünk,
Rezgõ lombok árnyán
Meg-megpihenünk.

Oh ily zöld az erdõ,
Oh ily kék az ég,
Ily piros a rózsa
Nem volt soha még!

II.

Virágesõ hull a fáról,
Szerelem hulló virága...
Mért búsúlnánk érte, kedves?
Rakva azért minden ága.

Könnyû-vígan, tarka-barkán
Pillangók szállnak körûlünk.
Ki tudhatja, ki mondhatja:
Pillangó-e vagy jó kedvünk?

Kakuk szól az erdõ mélyén,
Meddig élünk, kérdezgetjük;
Istenem! csak addig éljünk,
Míg egymást híven szeretjük.

III.

Mint holdfény a kék Szamos vizében,
Fürdik lelkem sötétkék szemedben,
S mint e lomb, mely virágokhoz hajlik,
Omló fürtöm homlokodra lebben.

Mint körûlünk a nyugvó vidéket,
Éj és ábránd szeliden környékez.
És szívünk, mint a madárka fészkén,
Társa mellett, boldogan fölérez.

1847