A TÁVOZÓ.

Vándor felhõk jõnek-mennek,
Ismerõsi a bérceknek;
Megyek a menõkkel,
Kik jõnek, irigylem,
Bércek, édes ismerõsim,
Nem lehet pihennem!

Virág nyílik a völgyben már,
Rajta méh és pillangó jár:
Remények virági,
Édes ajku méhem,
Kedvem játszi pillangói,
Eljöttök-e vélem?

Erdõ felett vadgalamb száll,
Megállok egy vén tölgyfánál,
Lenyuló ágai
Vissza-visszavonnak,
Messze kísér búcsuhangja
Búgó vadgalambnak.

Az országút hegyen visz fel,
Lassan lépek, fáradnom kell;
Megfordulok gyakran,
Jól esik megállnom:
Hajh de már a toronynak is
Csak tetejét látom.

Zöld vetések, szõllõs kertek
Alább-alább ereszkednek.
Tûnni kezd a vidék,
Oda van már minden...
Csak a vándorbot maradt meg,
Csak egy könny szememben!

1848