|
Moeris. Mopsus. Menalcas. Moeris.
Pásztor,
kinek fonyod szirmos ostorodat?
Vedd elõ telekes téli bocskorodat,
Más szelek fujnak most, lemosták nevünket,
Felturták, elhánták kevés mindenünket.
Se
nyájunk, se erdõnk, a hol legelhessünk.
Nincs gúnyónk, hajlékunk a hol telelhessünk.
Eltiltotta a Pán, Pán kivetkõztetett,
A vak szerencsének balszárnyára vetett.
Mopsus.
Hallottam,
nem hittem, vallyon ki hihette,
A ki reménységét váltig le nem tette?
Szaporodik csudám, szaporodik gondom,
Nem tudom, vétek-e, nem-e, ha kimondom:
Pán haragja vége, fogyta életemnek.
Moeris.
Lézzegünk,
bujdosunk, se szelünk, se partunk,
Azt sem tudjuk: mihez, azt sem: merre tartsunk.
Ily keserves igyünk bár özönt fakaszszon,
Bát tengert áraszszon, nincsen benne haszon.
Mopsus.
Már azt
is elhiszem: szántó vizen arat,
Bárány farkast kerget, a nyul ver agarat,
A tél rózsákat hoz, a nyár kemény jeget,
A mord éjszaki szél izzasztó meleget.
Métely
juhnak, dér virágnak,
Horog halnak, tõr madárnak,
Darázs méhnek, aszal rétnek:
Pán haragja vége, fogyta életemnek.
Moeris.
Pásztorok
esetin sirtak kis virágok,
Busultak, fonnyadtak szép zöldellõ ágok,
Egymásra borulván sirtak a napaeák,
Fákkal élõ haló dryades szüz nymphák.
Magos
sugár fáknak lecsüggött tetejek,
S mint tõlök kitellett, szomorkodott fejek,
Nevezetes vizek fenekig apadtak,
Erdõ, mezõ, berek, fû, fa elhervadtak.
Mopsus.
Daphnis
megint kõvé válna, ha most élne,
Élõ pásztorokkal õ meg nem cserélne,
Sebesedne szive erdõk pusztulásin,
Legelõ hegyeknek szörnyü változásin.
Pán haragja vége fogyta életemnek.
Moeris.
Pán (ugy
hallik) alatt nem szolgált az idõ,
Gyümölcstelen, meddõ vala az esztendõ,
A gazdák is vallják: vékonnyan maradtak,
Többet vetettek be, hogysem learattak.
Mopsus.
A Pán
botja alatt a nyáj hullott, veszett,
Rosszul birta magát, egyvelesleg esett,
Sok eltéveledett, ó be keserves kár
Ó be gonosz idõk! de nincs haszna immár.
A hegyek
szentségi tõlünk elköltöztek,
Szomoru arczával tõlünk bucsut vettek.
Elkölt hirek nevek, fényes böcsületek,
Számakra elrendelt régi tiszteletek.
Pán haragja vége-fogyta életemnek.
Menalcas.
Tarka
hirrel jöttem, a Pánt eltemették,
Az uj Pánt víg szóval székébe ültették,
Kulcsos városokban már fennyen hirlelik,
A folyó posták is pofássan kürtelik.
Fele neve
Pius, felét elragadta,
Ki nagy szél fujt akkor, fülem nem hallhatta,
Pánnak termett, mondják, égig magasztalják.
Hogy onnan adatott, mindnyájan azt vallják.
Okos,
igaz, bátor, nyája megõrzõje,
Ellenkezõinek erõs ellenzõje,
Farkas gyapjat nem rug õ pálczája alatt,
Ment lészen mellette öreg s apró falat.
Nyáját és
pásztorit elõ keresteti,
Tátva hagyott aklát megint betéteti,
Tágas legelõhelyt ád a juhászoknak,
Jussát, igazságát megszerzi azoknak.
Feltámad
meginten a pásztorok napja,
Ama dicsõ névnek elborult csillagja,
Fogyott seregének kiterül zászlója,
Napkeletrül nyugtig forog lobogója.
Mopsus.
Érzi már
az erdõ, kifakad zöldsége,
Felvont sátorinak szinlik ékessége,
Futnak a patakok, csörögnek, vidulnak,
Hegy, völgy, sziget, liget szépen megujjulnak.
Thymfû
juhnak, nap virágnak,
Friss viz halnak, társ madárnak,
Fü-kert méhnek, esõ rétnek:
A kegyes és jó Pán élte életemnek.
Moeris.
Éljen,
vigasztaljon a Pán mindnyájunkat,
Gyöjtse, szaporitsa elosztott nyájunkat.
Mopsus.
Én már
hitten hiszem, megváltja sorsomat,
Azért végig fonyom szirmos ostoromat.
|