| Table of Contents | Words: Alphabetical - Frequency - Inverse - Length - Statistics | Help | IntraText Library |
| Verne Gyula A két Kip testvér IntraText CT - Text |
Új-Zéland szigetét 1642-ben fedezte föl Tasman hollandiai hajós, aki sok viszontagságot élt át ott. Négy emberét vesztette el ezeken a partokon, akiket a kannibálok faltak föl, és száz évvel később az angol James Cook, a világ első körülhajózója a partra küldött csónak teljes legénységét kénytelen volt föláldozni az emberevőknek, két évre rá pedig Marion du Fréne francia kapitányt tizenhat emberével együtt a legvadabb kegyetlenséggel koncolták föl és falták föl a sziget kannibáljai.
Most már, az angolok fennhatósága alatt, teljes személy- és vagyonbiztonság uralkodik a kettős szigeten, melynek északi felén épült Wellington, a főváros. A New-Zeland Land-Company 1849. januárban küldte ide az első gyarmatosokat az Aurora hajón, s ma már a két sziget lakosságának száma közel egymillió, Wellingtonban, a gyarmat fővárosában pedig negyvenezer lélek lakik.
A James Cook, mint mondtuk, az öböl közepén vetett horgonyt, mégpedig azért, hogy elejét vegye a legénység szökésének, mert az aranyláz éppúgy dühöngött Wellingtonban is, mint Dunedinben s általában Új-Zéland valamennyi kikötőjében. Gibson kapitánynak tehát, bár csak huszonnégy óráig szándékozott Wellingtonban időzni, érdekében állt, hogy még erre a rövid időre is megnehezítse legénységének esetleges szökési szándékát.
Az elsők, akiket a kapitány meglátogatott, Hawkins úr és Nat Gibson voltak. Éppen nyolc órát ütött, midőn betoppant Hawkins úr irodájába, mely a kikötőre torkolló utcák egyikének a sarkán volt.
- Apám!
- Barátom!
Az apa szeretettel ölelte meg fiát, majd Hawkins urat is, akik már alig várták megérkeztét.
Hawkins úr már szürkülő, de erőteljes, zömök férfi volt, csupa jóság és becsületesség, amellett nagyon éles szemű, szorgalmas üzletember, aki nem kapzsiságból dolgozott, mert hisz elég gazdag volt már, hanem csak azért, mert munka nélkül nem bírt élni. Most is, hogy minél jobban kiterjeszthesse munkakörét, abban fáradt, hogy fióküzletet alapít Balfour úr társaságában itt, Wellingtonban, s ennek az irodának a vezetését Nat Gibsonra akarta bízni.
Ez a fiatalember huszonegy éves volt; éles eszű, elszánt és szorgalmas, korához képest fölötte komoly ifjú, aki szülein kívül fölöttébb szerette Hawkins urat, apjának legrégibb és legjobb barátját. Egyetlen megbocsátható szenvedélye volt: a fotografálás; bármerre járt, mindenhová elvitte a gépét is, amelynek lépten-nyomon akadt dolga azon a festői, egzotikus vidéken, ahol lakott.
Miután Hawkins úr bemutatta Gibson kapitányt Balfour úrnak, az apa és fiú, Hawkins úrral együtt, bementek az iroda belső szobájába, és mindenekelőtt családi ügyekről beszélgettek. Mrs. Hawkins tegnap este írt férjének Hobarttownból, és Gibson kapitánynak is több levele volt ott a feleségétől: mindnyájan egészségesek voltak, s már előre örültek a viszontlátásnak.
- Úgy van - mondta Hawkins úr -, még csak öt-hat hét, s aztán valamennyien együtt leszünk Hobarttownban.
- Ó, valamivel tovább tart az út - jegyezte meg Gibson kapitány. - Először is az út Port-Praslinig...
- Körülbelül három hét - vágott közbe Nat Gibson.
- Aztán a kirakodás, az új teher berakása, az út Karaverába, s ott is ki- és berakodás...
- S aztán Karaverából haza Tasmániába...
- Nos? - kérdezte Hawkins úr -, mennyi ideig tart ez az út?
- Összesen tehát harmadfél hónap - bólintott Hawkins úr. - De sebaj: ez is gyorsan múlik, ha együtt leszünk!
- Sőt, már ma is együtt ebédelünk, apám! - szólt most Nat Gibson. - Hawkins úr már meg is hívta tiszteletedre Balfour urat.
- Föltéve, hogy nincs dolgod a városban - jegyezte meg Hawkins úr.
- A városban nincs - felelte a kapitány -, csak majd a hajóra kell visszamennem, hogy Flig Baltnak egynémely utasítást adjak, mit vegyen a legénység számára eleségnek.
- Meg vagy elégedve a fedélzetmesterrel?
- Nagyon! Igazán pontos és kötelességtudó ember: soha sem volt ellene egyetlen kifogásom sem.
- Az is jó. Csak azzal a négy emberrel nem vagyok még tisztában, akiket kénytelenségből vettem föl a hajóra Dunedinben. De hát nem volt más! Ha ló nincs, jó a szamár is.
- Eszerint minden rendben van és indulhatunk?
- Hogyne! Sőt, mindjárt holnap indulunk, mert nem szeretném, ha itt is az a baj érne, ami Dunedinben: egyszerre négy matrózom szökött meg.
- Csoda, hogy Flig Balt nem volt köztük - jegyezte meg Hawkins úr. - Emlékszel, hogy ez az ember sohasem tetszett nekem: már akkor sem, mikor Hobarttownban megfogadtad?
- Emlékszem, Hawkins: de most az egyszer tévedtél és igazságtalan vagy Flig Balt iránt. Ismétlem, hogy igen derék, kötelességtudó ember, és érti is a dolgát.
- Annál jobb, Gibson, annál jobb - felelte Hawkins úr. - Utóvégre is ez a te dolgod, s ha meg vagy elégedve vele, én csak örülhetek ennek.
Így beszélgettek még egy darabig s végre elhatározták, hogy mind a hárman fölmennek a James Cookra, ahol Flig Balt fogadta őket.
Hawkins úr, a kapitány dicséretei után, kissé barátságosabb volt Flig Balthoz, mint rendesen, s aztán egyenesen a kis Jimhez, a hajósinashoz sietett, akit szeretettel megölelt.
- No, fiú - mondta neki - édesanyád csókoltat és reméli, hogy a kapitány meg van veled elégedve!
- Mindenesetre - felelt Gibson kapitány a piruló Jim helyett.
- Azt látom - folytatta Hawkins úr -, hogy jó dolgod van: az orcád majd kicsattan az egészségtől...
- És hogy örömet szerezzek anyádnak - tette hozzá Nat Gibson -, mindjárt le is fényképezlek: hadd lássa, milyen derék fia van.
Mialatt Nat Gibson csakugyan lefényképezte a túl boldog fiút, Hawkins úr körüljárt a hajón és jól szemügyre vette a négy új matrózt. Sehogy sem tetszett neki a négy haramia visszataszító ábrázata, de egyelőre mit sem tehetett; azt azonban elhatározta, hogy mihelyt Hobarttownba érnek, azonnal partra teszi és világgá bocsátja őket.
Vagy egy óráig maradt még a hajón, s ezalatt Gibson kapitánnyal együtt átvizsgálta a hajó számadásait. Aztán mind a hárman ismét kimentek a szárazföldre, ahonnan csak este szándékoztak végleg visszatérni a hajóra.
- Holnap tehát indulunk - mondta a kapitány Flig Baltnak búcsúzáskor. - Ha tehát meg akarod nézni a várost...
- Nem, kapitány - felelte a fedélzetmester -, inkább itthon maradok és vigyázok a legénységre. Az eleséget, ami kell, majd megveszi Koa; elküldöm vele Hobbest: őt nem kell félteni; bizonyos, hogy nem szökik meg.
- Jobb is szeretem így - hagyta helyben a kapitány.
Balfour úr már várta őket az irodában, s mivel az idő már délre járt, mindjárt el is mentek ebédelni. Víg beszélgetés és poharazgatás közben ebédeltek, s mikor a gyümölcsöt behozták, Nat Gibson ünnepélyesen így szólt:
- Most pedig, apám, akár akarod, akár nem, téged is lefényképezlek.
- Valóságos mániád ez a mesterség! - kacagott a kapitány. - Legalább száz arcképem van már otthon, s neked mégsem elég?
- Ez lesz a százegyedik! - felelte Nat Gibson, s még mielőtt apja felelhetett volna, a kis gép egyet csettent... és készen volt a felvétel.
Ebéd után Hawkins úr és Nat Gibson együtt mentek el, hogy megvegyenek mindent, amire a harmadfél hónapig tartó tengeri úton szükségük lehet. Gibson kapitány pedig elvégezte hivatalos dolgait a kikötőparancsnokságnál. Aztán ismét találkoztak, s mivel már reggelig, amikor a hajó indulni fog, semmi dolguk sem volt, sétálgattak a városban.
Az utcákon lépten-nyomon találkoztak bennszülött maorikkal. A férfiak derék, marcona alakok, arcukról lerí az elszántság és bátorság; csupa erő és izom mindegyik. A nők már sokkal hitványabbak, kevesebbet adnak magukra, mint a férfiak, és sokkal szenvedélyesebben pipáznak, még a nyilvános helyeken is.
Mint Ausztrália őslakosai általában, úgy a maorik is kihalófélben vannak. Pusztulásuk első és fő oka a tüdővész, mely a bevándorló európaiak révén tört be a szigetre, és valósággal tizedeli a bennszülötteket. A másik, ezzel majdnem egyenrangú baj az, hogy a maorik hihetetlenül részegesek, és különös, hogy ez az undok szenvedély jobban elharapózott a nők, mint a férfiak közt...
Hat óra tájban Hawkins úr, a kapitány és Nat Gibson megvacsoráztak, aztán elbúcsúztak Balfour úrtól, csónakra ültek és fölvitették magukat a hajóra, melynek másnap reggel, hajnalhasadáskor kellett indulnia.