| Table of Contents | Words: Alphabetical - Frequency - Inverse - Length - Statistics | Help | IntraText Library |
| Verne Gyula A két Kip testvér IntraText CT - Text |
A Louisiada-szigetcsoportnak, ahová most ért a James Cook, igen rossz híre van a hajózás történetében. Háromszáz esztendeje fedezte föl a portugál Serano, aztán a holland Shouten is ott járt 1610-ben, de mind a kettőjüket oly nyílzáporral fogadták a bennszülöttek, hogy partra sem szállhattak. Végre 1827-ben, a francia Dumont d’Urville kartácstűzzel tört magának utat a vadak kenuraja közt, s csak életveszedelemmel szabadulhatott meg tőlük...
- Az még semmi! - szólt közbe Nat Gibson, midőn apja elvégezte ezt a rövid bevezetést és ismertetést -, a civilizáció azóta sem honosodott meg a Salamon-szigetek és Új-Guinea közt. Elég elolvasni Carteret, Hunter és az amerikai Morell utazásait, aki majdhogy el nem veszett egész hajósnépével együtt!... A szigetcsoportok egyikének Massarene a neve, ami annyit jelent, hogy „mészárlás”, de a többi is mind megérdemelné ezt a jellemző melléknevet.
- Ej, nekünk nincs mit félnünk tőlük - felelte Gibson kapitány vállat vonva. - Először is nem megyünk közel a parthoz, másodszor pedig van elég fegyverünk, sőt egy tizenöt fontos sugárágyúnk is, amellyel tisztes távolban tarthatjuk a bennszülötteket.
Ezek a bennszülöttek, a pápuák vagy negritók, afféle középfaj a malájok és a szerecsenek közt. Sem nem földművelők, sem nem pásztorok és apróbb törzsekre szakadva élnek, főnökeik vezetése alatt. Legtöbbjük még emberevő és fölötte vad; a szegény misszionáriusok közül ritkán kerül haza élve egy-egy, s az is borzalmas dolgokat tud beszélni e vadak erkölcseiről és szokásairól.
A James Cook éjszakára bevonta vitorláinak kétharmad részét, és lehetőleg távol lavírozott a partoktól, már csak azért is, mert a Csendes-óceánnak ez a része tele van zátonyokkal és korallszirtekkel.
A legénység fele talpon volt a sötét éjszakában és éber szemmel vigyázott. A Rodney-fokon túl, az egész part hosszában több nagy pásztortűz lobogott, de a tenger köröskörül csöndes volt... Csak éjféltájban rémlett úgy az őrt álló matrózoknak, hogy néhány kenu siklik tova nesztelenül a hajó mellett, de erre nem mertek volna megesküdni...
Semmi egyéb nem zavarta meg az éjszaka csöndjét, de másnap reggel, az addig elég friss szellő hirtelen elállt... A hajó vitorlái petyhüdten estek össze: a brigg mozdulatlanul vesztegelt a vizen.
Valamivel déli tizenkét óra előtt az őrt álló matróz jelentette, hogy egy piróga közeledik... Kip Károly szemügyre vette a csónakot messzelátójával, és így szólt:
- Egyenesen felénk tart... Két embert látok benne.
- Csak kettőt? - kérdezte Hawkins úr. - Nos, ha csak ketten vannak, akkor talán föl is ereszthetjük őket a hajóra.
- Annál is inkább - vágott közbe élénken Nat Gibson -, mert szeretném lefotografálni őket...
- Hát csak hadd jöjjenek - mondta Gibson kapitány vállat vonva -, ha rosszban járnak, majd elbánunk velük.
A fakéregből készült kis piróga gyorsan közeledett, s midőn vagy ötven lépésnyire volt a hajótól, az egyik pápua fölállt és hangosan odakiáltott a hajóra:
- Ez annyit jelent, hogy „madár”, ha jól tudom - mondta Gibson kapitány. - Lehet, hogy valami madarat hoztak.
Valóban úgy is volt: a pápua fölkapott a csónak fenekéről egy csodaszép paradicsommadarat és fölmutatta a hajóra.
Ez a madár talán a leggyönyörűbb valamennyi rokona közt; a tollazata bársonyos vörösbarna, a feje részben narancs színű, a szeme körül nagy fekete folt, a nyakán ragyogó aranyos öv villogó vörösréz alapon, a hasa hófehér, szárnytollainak a vége smaragd színű, farkában pedig a legváltozatosabb színpompával keverednek a sárga, vörös, fehér, zöld és aranyszínű tollak...
- Na, ezt a madarat igazán szeretném! - kiáltott föl Hawkins úr elragadtatva.
Gibson kapitány intésére Vin Mod lebocsátotta a kötélhágcsót, s a pápua, kezében a paradicsommadárral, majomügyességgel kúszott föl rajta, s a fedélzetre toppanva hangosan ismételte:
Társa lent maradt a pirógában, s rá sem hederítve a matrózokra, akik jelekkel akartak vele beszélgetni, egyre a hajót vizsgálta.
A madaras pápua közepes termetű, széles vállú, izmos férfi volt, az orra kissé lapos, az ajkai duzzadtak és kifelé fordulók, a haja durva és fölálló, bőrének színe fényes sárgásbarna, arcának kifejezése nem értelem nélkül való, de határozottan alattomos és ravasz...
Meglátván Hawkins úr szemében a csodálkozás és a vágy kifejezését, egyenesen odament hozzá, s feléje nyújtván a madarat, így szólt:
- Inni akar - mondta Gibson kapitány, s mindjárt fölhozatott egy üveg rumot.
A madaras pápua jól megnézegette az üveget, hogy tele van-e, aztán a hóna alá csapta, a madarat odaadta Hawkins úrnak, ő maga pedig elkezdett föl s alá botorkálni a fedélzeten, látszólag csak úgy találomra, voltaképpen élesen szemügyre véve mindent.
- Állítsd csak meg, apám - kérte Nat Gibson -, hadd kapom le hamar!
De a pápua nem akart kötélnek állni. Ámbár nem tudta, miről van szó, semmiképpen sem akart egy helyben és nyugodtan állni... mégis, mikor Nat Gibson bedugta fejét a gép kamrájába, ez annyira meglepte, hogy egy pillanatig mozdulatlanul maradt bámulatában - s ez az egy perc éppen elég volt, hogy Nat Gibson megcsinálhassa róla a felvételt.
Most már Gibson kapitány is eleresztette a pápuát, aki ekkor rögtön indult vissza a pirógájába... de mentében eltévedt, s először is bekukkantott a hajófenékbe, amely éppen nyitva volt, aztán pedig fölszaladt a hajó orrára, ahol megpillantotta a sugárágyút.
- Mera!... mera! - kiáltott föl hirtelen.
Ami azt jelentette, hogy „dörgés” - tehát jele volt annak, hogy a pápua jól ismeri ezt a félelmetes fegyvert. Ugyanekkor gyűlöletes, szilaj láng villant föl a szemében, de ez csak egy pillanatig tartott, aztán egykedvűen megfordult, gyorsan lement a pirógába, s a következő percben már versenyt evezett másik társával...
- Látták, hogy szemügyre vette ez a haramia a hajót? - kérdezte Kip Károly, mikor a csónak eltávozott.
- Nekem is föltűnt - felelte Hawkins úr.
- Na, efelől ugyan nyugodtan alhatunk - szólt Gibson kapitány. - Fogadok, hogy egy óra múlva holtrészeg lesz, mert ameddig a rum tart, ugyan föl nem kel mellőle.
Délután beborult az ég és finom eső kezdett szitálni. Ha ez így tart, akkor még az éjjel sem várhatnak szelet, s itt kell rostokolniuk. Az összeesküvők, akiknek malmukra hajtotta volna a vizet, ha horgonyt vetnek - mert akkor csak Gibson kapitány maga őrködik, a két Kip testvér pedig bizonyára aludni megy a többiekkel -, ki is főzték az éjszakai gaztettet ily módon:
... Midőn éjfélkor Len Cannon, Sexton, Kyle és Brice fölváltják többi társaikat, az alkalmas pillanatban megrohanják Gibson kapitányt és elteszik láb alól... Ha végeztek vele, akkor megfontolhatják, hogy mindjárt folytassák-e a munkát alvó társaikon és Hawkins úron meg a többieken is... Egyelőre elég lesz, ha a kapitánytól megszabadulnak, a többi magától következik...
Ámde az eső már hat óra tájban elállt, s a távolban cikázó villámok jelezték, hogy vihar közeledik... A kapitány tehát nem vethetett horgonyt, s viszont a felhős ég alatt oly rekkenő lett a hőség, hogy senki sem gondolt a lefekvésre.
Az összeesküvők a fogukat csikorgatták tehetetlen dühükben, látván, hogy az urak mind a hajó farán ülnek és beszélgetnek... Tíz óra lehetett... Egyszerre, amint ez a legélénkebb társalgásban is megesik, hirtelen csönd lett... Csaknem egyidejűleg Jim, a kis hajósinas, aki csupa mulatságból szellőzni mászott föl a középső árboc tetejére, ijedten sikoltott föl:
Rögtön talpra ugrottak valamennyien, s a hajókorláthoz rohantak... Az éjszaka koromsötét volt, látni alig lehetett, kivált a lámpás fényétől káprázó szemmel, de nem messze a hajótól valami halk csobogás hallatszott - a közelgő pirógák evezőcsapásai!
- Ott jönnek... hátul! - kiáltott föl Nat Gibson.
Az egyik matróz hirtelen arra fordította a lámpást, és amint a fénykéve végigszántotta a tenger tükrét, mindnyájan megdöbbenve látták, hogy egész csomó piróga tart a hajó felé, s már alig van tőle harminc lépésnyire!
- Fegyverre! - kiáltott föl Gibson kapitány.
Egy szempillantás alatt mindenki fölkapta a puskát, revolvert, a töltényeket, amiket már a délután folyamán kiosztott köztük a kapitány, s a következő pillanatban már mind ott álltak a hajókorlátnál, várván a támadást.
Ez nem is késett sokáig. A pápuák fölordítottak, s valóságos nyíl- és kőzáporral árasztották el a hajót. Sokan lehettek, legalább hatvanan, a kapitánynak pedig csak tizenöt embere volt, beleértve Jimet, a hajósinast.
- Tüzet! - parancsolta a kapitány.
A fegyverek ropogva dördültek el, s a lövések nyomán fölhangzó jajgatás, sikoltozás mutatta, hogy néhány golyó jó helyre talált. A pirógák viszont második kő- és nyílzáport zúdítottak a hajóra.
- Vigyázz! - kiáltott most Gibson kapitány. - Csak akkor lőjetek, ha már kapaszkodnak fölfelé a hajóra!
Erre sem kellett soká várniuk. A pirógák hangos koppanással ütődtek a hajó oldalához, s a következő percben a pápuák gyorsan kapaszkodtak fölfelé a köteleken, egyik kezükben tartván a parangának nevezett tőrt, amellyel kitűnően tudnak bánni.
A legénység puskatussal lökte vissza a fölkapaszkodókat, vagy közvetlen közelből lőtte le őket, mihelyt a korlát fölé emelkedtek. De a támadók száma egyre szaporodott, a töltények fogytak, a sötétben nem minden lövés talált, és a sugárágyúnak sem vehették hasznát, mert a pirógák közvetlenül a hajótest alatt voltak, ahová nem lőhettek vele...
A pápuák dühe és ereje mintha megtízszereződött volna. Most egyszerre öten-hatan vad ordítozással vetették föl magukat a korlátra, melyen úgy ültek, mint a lovon, s be akartak ugrani a fedélzetre... De a legénység érezvén, hogy a bőréről van szó, a kétségbeesés roppant erőfeszítésével rohant rájuk, s a revolverek és kések csakhamar visszaverték ezt a második támadást is... A vízbe hullók közt Gibson kapitány megismerte azt, aki reggel a paradicsommadarat hozta eladni.
Ám a hajón is voltak már sebesültek: Kip Péternek a karját, egy matróznak pedig a vállát szúrták át a parangával, de szerencsére ezek a sebek nem tették őket harcképtelenné.
A harc már tíz perce tarthatott, s a pápuák még mindig nem bírtak följutni a hajóra, körülbelül tizenöt-húsz emberük már elesett vagy súlyos sebet kapott.
Egyszerre csak a madaras pápua és még két társa vad szökéssel lódította föl magát a hajókorlátra, s mielőtt a meglepett legénység meggátolhatta volna, beugrott a fedélzetre. Szilaj ordítással követték a többiek, míg négy-öt piróga gyorsan megfordult, és szinte repült a hajó hátulja felé, hogy ott kíséreljék meg a fölkúszást, ahol senki sem védte a brigget...
Kip Károly, akit a beugró főnök majd levert a lábáról, két golyóval leterítette a vadat, aztán fölnyalábolta s roppant erővel hajította a pirógák közé. A másik kettővel ugyanígy végzett Gibson kapitány és Hawkins úr, míg Nat Gibson, észrevévén a hajó fara felé sikló pirógákat, revolverének mind a hat töltényét kilőtte rájuk, s a vad sikoltozás mutatta, hogy nem eredménytelenül.
Midőn a pápuák látták, hogy főnökük elesett, elvesztették minden bátorságukat. Még egy támadást kockáztattak, de már ezt is csak lanyhán, s midőn a legénység negyedszer is véres fejjel űzte vissza őket, lélekszakadva menekülni igyekeztek.
Még féltizenegy sem volt, mikor megkezdték a visszavonulást, s a legénység még egyre lődözött rájuk, ameddig csak látta őket.
E lövöldözés közben, bizonyára egész véletlenül - aminek oka a nagy sötétség lehetett -, egy golyó horzsolta Gibson kapitány fejét, s kalapját is leütötte...
A kapitány mit sem törődött ezzel az „ügyetlenséggel”, mely kis híján az életébe került, hanem a hajó orrára rohant, a kis sugárágyúhoz.
A pirógák már kődobásnyira lehettek a hajótól, és Hobbes matróz rájuk irányította a lámpás fényét...
Gibson kapitány célzott... Az ágyú eldördült, s a lövésre velőtrázó sikoltozás felelt - ki tudja, hány pápuát ölt meg a kartács!
Az ágyút rögtön újra megtöltötték, nem azért, hogy lőjenek vele, hanem, hogy ismét készen legyen, ha esetleg szükség lenne rá.
De köröskörül csöndes és nyugodt volt minden, úgy látszik, a pápuáknak elég volt ez az egy lövés, másodszor már nem volt kedvük megkóstolni a James Cook ólomgolyóit...
Mikor Flig Balt és Vin Mod éjféltájban egyedül voltak a hajóhídon, a matróz elkeseredve csikorgatta a fogait.
- Hát elhibáztam! - hörögte fojtott hangon. - De nem is láttam jól ebben a pokoli sötétben!... Hanem esküszöm, hogy ha még egyszer módomban lesz, tudom, jobban célzok!...