V. FEJEZET
A gyilkosság vádja

Lehetetlen leírni a viharos izgatottságot, mit a fedélzetmesternek ez a kijelentése okozott. Forrongott az egész terem, s a törvényszéki elnöknek sokáig kellett csöngetnie, míg a közönség láza annyira csillapodott, hogy a tárgyalást folytatni lehetett.

Minden szem a két testvéren függött, akik halálsápadtan álltak helyükön. A váratlan, szörnyű vád súlya egészen megbénította őket, a rémület és borzalom váltakozva tükröződött arcukon s még Kip Károly, aki pedig heves természetű és bátor férfiú volt, még ő sem talált hirtelen szavakat e hallatlan vád erélyes visszautasítására.

Hawkins úr, Hobbes, Wickley, Burnes és Jim, a hajósinas, a pillanat fölháborodásában borzadva tiltakoztak e rettenetes föltevés ellen, mert ismerték a két Kip testvér szelíd, jó lelkét, de Nat Gibson, akinek tehetetlen fájdalma és könnyen érthető bosszúvágya újra föllángolt, gyűlölködő szemmel mérte végig a két szerencsétlent. Lehet, hogy már hinni kezdett a bűnösségükben.

Az izgalom csillapultával a törvényszék elnöke fölszólította a fedélzetmestert, hogy folytassa vallomását és adja elő azon bizonyítékait, amelyeknek alapján Gibson kapitány meggyilkolásával vádolja a két Kip testvért.

Flig Balt erre röviden a következőket vallotta:

- December 25-ikén, amikor már nem voltam kapitány, alkonyat felé a hajó farára mentem. A két Kip testvér kabinjának az ajtaja nyitva volt. Éppen az ajtó előtt mentem el, midőn egy hatalmas hullámcsapás félig oldalt döntötte a hajót, s a lökés kidobott a kabinból egy ládát. Ugyanaz a láda volt, melyet a Wilhelmina roncsairól szállítottunk a hajóra: a két testvér ládája. A lökés erejétől a láda felborult, úgy, hogy tartalmának egy része a földre esett. Irományok és - egész marék aranypénz hevert a földön. Megdöbbentem. Tudtam, hogy a két testvérnek nem lehetett egy fillérje sem, mert mindenük odaveszett a Wilhelmina pusztulásakor. Lehajoltam, hogy fölszedjem a pénzt és az okmányokat, de mihelyt rátekintettem az utóbbiakra, azonnal rájuk ismertem: azok az okmányok voltak, melyeket Gibson kapitány a zsebében hordott a gyilkosság napján, s amelyek soha többé nem kerültek meg!

A teremben oly halálos csönd volt, hogy még a légy röptét is hallani lehetett volna. Flig Balt nagy lélegzetet vett és vakmerően folytatta:

- Ezt látván, nagyon megijedtem. Rögtön Hawkins úrhoz akartam sietni, hogy fölfedezzem neki a szörnyű gyilkosság tetteseit; de aztán habozni kezdtem. Megállított az a gondolat, hogy hátha Hawkins úr csak az én személyes bosszúmnak tartja az egész vádat s figyelmezteti rá a gyilkosokat, akiknek ily módon idejük és alkalmuk lesz a bűnjeleket eltüntetni. Elhatároztam, hogy várok a följelentéssel addig, míg a kikötőbe érünk, de viszont egy percig sem akartam tovább e gyilkosok parancsnoksága alatt szolgálni. Ez a tervem meghiúsult és jobb érzésű barátaimmal vasra verve zártak be a hajófenékbe. Most volt tehát csak alkalmam, hogy nyilvánosan megvádolhassam a két testvért a gyilkosság elkövetésével, s ha van bűnöm, ez a bűn csak az lehet, hogy mindeddig vártam.

E vallomás jegyzőkönyvbe vétele után a törvényszék elnöke azonnal fölfüggesztette a tárgyalást. Len Cannont és Flig Baltot egyelőre visszakísérték a tengerészeti hatóság börtönébe, de az elnök azonnal elrendelte a két Kip testvér letartóztatását is, akiket átkísértek a törvényszék fogházába.

Hiába tiltakoztak és erősítgették ártatlanságukat - a közhangulat ellenük fordult... Nat Gibson már meg is volt győződve bűnösségükről, s még Hawkins úr is félrefordult, mikor a boldogtalanokat elvezették!

Még ugyanaznap különös dolog történt. A rendőrség házkutatást tartott a két Kip testvér lakásán, ahol mindent megtaláltak, ami a két szerencsétlen ember bűnösségét bizonyíthatta!

Ott voltak Gibson kapitány elveszett irományai, egész csomó piaszter, s ráadásul az a «krisz», vagy maláji tőr is, mellyel Flig Balt és Vin Mod a gyilkosságot elkövették!... S a meggyilkolt kapitány sebén, melyről Hawkins úr fényképet készített, világosan látható volt, hogy csakis ettől, vagy ehhez hasonló fegyvertől eredhetett!

A dráma tehát teljes volt, s a valódi gyilkosoktól állított verembe ártatlanok estek... Mit használt e bizonyítékokkal szemben a két Kip testvér tagadása?... Semmit! Sőt még ártott is nekik annyiban, hogy a közvélemény még jobban meggyűlölte őket, mint oly megrögzött gonosztevőket, akik még töredelmet sem mutatnak, s nem akarnak lelkiismeretükön könnyíteni az őszinte vallomással.

Flig Balt ellenben valódi hőssé, ártatlanul meghurcolt vértanúvá lett a közönség szemében. Egész Hobart-Town egyértelműen és közös akarattal követelte a «derék ember» szabadon bocsátását, ami meg is történt, mihelyt a Kip testvérek lakásán tartott házkutatás napfényre hozta a gyilkosság döntő bizonyítékait.

Az egész városban talán csak egyetlen ember volt, aki kételkedett a két Kip testvér bűnösségében. Ez Hawkins úr volt. De még ő sem merte hangosan nyilvánítani ezt a véleményét, hanem szorongva várta az események fejlődését... Nem hitte, nem hihette, hogy a két testvér, akiket oly őszinte, becsületes embernek tudott, ily szörnyű gyilkosságra vetemedtek.

A Skydnam, amely mint tudjuk felfogadta Kip Károlyt másodkapitányának, a tárgyalás után harmadnapra a két testvér nélkül indult vissza Európába. Ugyanaznap este Flig Balt és Vin Mod a rakparton beszélgettek, nézve a távozó hajót.

- Szerencsés utat, Skydnam! - kiáltott utána Vin Mod. - Ah, Balt mester, ez a Kip Károly egyszer elvette a helyedet a James Cook fedélzetén, de most elvette másodszor is, és azt hiszem, hogy ezt a második helyet nem irígyled tőle, mi?

- Nem ám, mert alighanem akasztás lesz a vége!

- Csak a piasztereket sajnálom - sóhajtott Vin Mod.

- Voltaképpen mennyit is dugtál bele a ládájukba? - kérdezte Flig Balt.

- Valami százat.

- Ej, hisz akkor még nekünk is maradt?

- Éppen kétezer... Bőven elég arra, hogy a tárgyalás után kereket oldjunk.

- Csak az a kérdés, hogy elítélik-e őket?

- De el ám!... Hisz oly világos a bűnük, mint amilyen világos a mi ártatlanságunk! - felelte Vin Mod és durván röhögött.

S valóban: a két testvér «bűne» a napnál is fényesebben bebizonyult. Az egyetlen kétséges pont az volt, hogy a gyilkosságot csakugyan azzal a maláji tőrrel követték-e el, amelyet a két vádlott szállásán megtaláltak... De ez a kétség is eloszlott, pár nappal a tárgyalás előtt.

A «Gordon» postagőzös február 15-ikén érkezett meg Sydneyből Hobarttownba. Hawkins úrnak is hozott levelet Zieger úrtól, aki a következőket írta neki:

Kedves barátom!

E pár sorban csak arról akarok beszámolni, hogy minden kutatásunk, fáradozásunk, amit a szerencsétlen Gibson kapitány gyilkosainak kinyomozására fordítottunk, sikertelen maradt. Hamburg barátunk Keravarában, én pedig Új-Mecklenburgban lankadatlanul dolgoztunk a rémes titok földerítésén, de eredménytelenül. Most már szinte bizonyos, hogy a kapitányt nem a bennszülöttek gyilkolták meg, mert különben nyomára akadtunk volna, ha nem egyébnek, hát az elrablott pénznek, vagy legalább a kapitány okmányainak, amelyek szintén elvesztek.

Ehelyett azonban találtunk más valamit. Alig pár lépésnyire attól a helytől, ahol a gyilkosságot elkövették, ezt a mellékelt rézgyűrűt találtuk, amely valószínűleg tőr markolatáról való. Lehet, hogy a gyilkosok vesztették el, illetőleg lepattant, vagy leesett arról a tőrről, amellyel a kapitányt megölték. Mivel a gyilkos fegyver nincs meg, nem hiszem ugyan, hogy legyen valami haszna ennek a rézgyűrűnek de mégis kötelességemnek tartom elküldeni, mint bizonyítékát annak, hogy valóban fáradtam és mindent elkövettem a nyomorult gyilkosok kinyomozására.

Megígérvén, hogy kutatásaimat folytatni fogom, köszöntöm önt, kedves barátom, családjával és Nat Gibsonnal együtt, s vagyok,

őszinte híve,
R. Zieger

A derék Zieger úr nem tudta, hogy a «gyilkos fegyver» már megkerült és a törvényszék birtokában van, nem tudta azt sem, hogy ez a rézgyűrű reá illik, s a dulakodás hevében pattant le róla... S mikor Hawkins úr, kötelességéhez híven, odavitte a gyűrűt a törvényszékhez, s látta, hogy csakugyan oda való a markolatára, szólni sem tudott, mert szinte megkövült rémületében...

És midőn Nat Gibson, tudomást szerezvén erről az új bizonyítékról, odament hozzá és megkérdezte:

- Nos, Hawkins úr: kételkedik-e még most is e nyomorultak bűnösségén?...

A hajótulajdonos felelet helyett szótlanul lehajtotta a fejét.