Fejezet

 1 2 |              az anyámnak, ha bennlakó vagyok, azonkívül valakinek a megnyugtatására
 2 2 |          letelt; tíz hónap múlva kész vagyok; akkorra épül fel az új
 3 2 |          dugni szegény asszonyt. Most vagyok huszonkét éves; az még nem
 4 2 |      szegényhez, túlságosan is fiatal vagyok. Ha tudnád, milyen kedves
 5 2 |         zárdába hoztak, és már öt éve vagyok itt, és szünetben is mindig
 6 2 |           olyan született gyámoltalan vagyok; nálunk, románoknál, azt
 7 4 |             csak afféle öreg trombita vagyok, a magamét fújom. Sok mindent
 8 4 |         idejük! Én csak öreg trombita vagyok, mindig a magamét fújom;
 9 4 |           magamét fújom; de azért nem vagyok rosszabb másnál, der liebe
10 4 |             fészke, magam is tudatlan vagyok ezekben, de az orvos idõs
11 4 |              én észre, azért hogy nem vagyok olyan tanult. Jól van, nem
12 7 |              tisztelendõ úr mamájánál vagyok kosztban, tudod; és oda
13 8 |             tudom én úgyis, hogy buta vagyok! Azért nem kell mindjárt...~-
14 9 |              hit és erkölcstan” tanár vagyok a képzõben ezt gondolja?
15 9 |                  Elõször is én nem is vagyok olyan túlságosan „fiatal”
16 9 |       huszonkét éves múltam, tehát ki vagyok vénülve a szeszélyekbõl.
17 9 |           drága, én igen jó katolikus vagyok, mint a legtöbb, aki nagy
18 9 |           olyan bárgyúak. De erre itt vagyok én - no meg te! Jaj, úgy
19 9 | becsületességgel -, hiszen én már nem vagyok szabad. És egy kis hecc
20 11|               jó minden. Olyan boldog vagyok! Csak még végig se gondoltam,
21 11|             Csakhogy hát most már itt vagyok, és rajtam van ez a gallér.~-
22 11|            neki, hogy csalódott szívû vagyok. Hát még Simonea és Leona,
23 12|               már a huszonharmadikban vagyok, lássa! Isten vele, mert
24 12|            elég hõs és elég szerelmes vagyok; de a tinta, félek, hogy
25 13|                 Nem, most már nyugodt vagyok! A kegyesrendi apácák klastromának
26 13|         képzelek magamnak. Igen hálás vagyok érte.~És Virginia nõvér
27 14|       megütötték mellüket. „Uram, nem vagyok méltó, hogy hajlékomba jöjj...”
28 14|              Légy eszeden!~- Nem, nem vagyok én eszemen már! Annyit kínlódom,