Fejezet

  1 1 |         gyerekesen kíváncsiak rá, hogy mi fog velük történni holnap
  2 1 |              beharangoznak, mennek; és mi nem vagyunk rá többet kíváncsiak.
  3 1 |               ez már az ő színjátékuk. Mi a magunk partnereivel nagyjából
  4 1 |         magyarázni, hogy ki vagyok, és mi jusson élek. A fiatalok
  5 1 |          gondolkozni; és mindig arról: mi hogy volt, és hogyan lehetett
  6 2 |             belőle jó nagy pénzeken, a mi grószink - Zimán nagymama.
  7 2 |           nagymama. De azért még mikor mi játszódtunk benne, jó messzit
  8 2 |          alkalommal. Azt mondtuk, hogy mi valóságban mind a ketten
  9 2 |              az övé Rombertáró király. Mi csak álruhában járkálunk
 10 2 |        bástyaoldala szögellt oda, és a mi kertfalunk orma darabon
 11 2 |            ismertük: kofálkodott, és a mi szőlőnkből vette meg fáján
 12 2 |               ablakok nyíltak erre, és mi néha végigszaladtunk előttük -
 13 2 |              hogy az: az inga. De hogy mi volt tovább az ingával,
 14 2 |              frá”-nak4 szólították őt, mi pedig „tanté”-nak. A német
 15 3 |           Milyen világosan emlékszem a mi szobánkra! Ide hordtak az
 16 3 |          biztosságot jelent: ahogy ők, mi is csak megleszünk!... Most
 17 3 |             amit ott körülhordanak, és mi abból se kapunk. Félig gyerek
 18 3 |             megint.~- Mit csináltatok? Mi baja ennek? Hisz véres!~
 19 3 |               egyszerű meggyőződéssel.~Mi akkor még - anya, nagyanya
 20 4 |                félték és tisztelték, s mi, az övéi tudva és hálásan
 21 4 |               virágzott volna ki még a mi ősi asszonyosságunk - elevenkedésre,
 22 4 |               ember nem került, mint a mi vármegyénkből minden időn.
 23 4 |            távol, nagy világon, aminek mi hírét sem hallhatjuk soha
 24 4 |       bizonykodásai jutottak eszembe a mi régebb és igazibb uraságunk
 25 5 |               kebleink büszke vonalán.~Mi elébb izgatottan és ámultan
 26 5 |       velünkbánásán. Megérezte, hogy a mi módunk és minden eszközünk
 27 5 |               staffázs.21~Vacsoránál a mi asztalunknál ült, de rendesen
 28 5 |             odakinn „művész úr” volt a mi kényeztetett és kedvünkre
 29 6 |               könnyek édességéért űzi. Mi, régiek, nem ismertük az
 30 6 |                reszketeg kíváncsiság: „Mi ez? Lesz-e ez tovább?”~Másnap
 31 6 |             rokonság, sokszor van ez: „Mi lesz az én egyetlen fiamból,
 32 7 |                címezték a meghívót, és mi nem mondtunk ellent, hagytuk
 33 7 |             mennyit fogyatkozott meg a mi pénzünk nevelési költségek,
 34 7 |           figyelem én már. Megmondjam, mi bántja magát, kedves, kedves
 35 7 |          asztalhoz kellett kísérnie.~- Mi volt ma köztetek? - kérdezte
 36 7 |               de a városiak közül csak mi, Kallósak, a Reviczkyek
 37 7 |              tart. „Mit akarok vele? - Mi van most velem?” - kérdeztem
 38 7 |             Egy ideig. Nem tudom, hogy mi lesz - magam sem képzelem
 39 7 |              soha fel nem emlegetni; a mi ridegségbe és köznapi kedélyességbe
 40 8 |        hirtelen kedvetlenséggel.~- Na, mi az?~- Semmi! - feleltem
 41 8 |                és híres legyek, és hát mi egyébbel érhettem volna
 42 8 |               bizony, takarékoskodtunk mi mindig! - hagyta helyben
 43 8 |                egy estére. Azért, hogy mi, közel rokonotok, pár órán
 44 8 |              enni? És a drága boroknak mi a haszna! És virág... Grófi
 45 8 |               Apa, hagyja el, kérem... mi tudjuk ezt... mi jónak láttuk.
 46 8 |              kérem... mi tudjuk ezt... mi jónak láttuk. Én nem bírom
 47 8 |                bor is elég lett von’ a mi termésünk; de ezeribe egyszer!
 48 9 |               fog történni többé, és a mi kicsi regényünk befejezetlen
 49 9 |               igazán boldogok vagyunk, mi, boszorkám! - nevetett Jenő
 50 9 |              én nem bírom! Mit gondol, mi vagyok én?~Hallgatott egy
 51 9 |     Hajdúvároson a harmadik ház volt a mi lakásunk. Benn tiszta volt
 52 9 |                másnap délben Jenő -, a mi Endrénk hirtelen elutazott.
 53 9 |               amit akarnak! Ők tudják! Mi közöm hozzá?...~- Hogy van
 54 9 |             ostoba! Szerelmes bele. De mi lesz a vége ennek?~- Mi
 55 9 |                mi lesz a vége ennek?~- Mi lesz?...~- Te, hát téged...
 56 9 |            lesz?...~- Te, hát téged... mi lel téged?~- Nem tudom,
 57 10|               ember a maga dolgában.~- Mi van a Kendy Péter osztályos
 58 10|                Talán te nem tudod még! Mi volna, ha egyszer rájönnél,
 59 10|             hogy elevenen feltámadunk. Mi lenne, ha megtudnád?...~-
 60 11|           nemesasszony... mihozzánk?~- Mi az, hogy „mihozzánk”? Ojjé!
 61 11|            bevádoltak és kiszínezték a mi „őrült pazarló” életmódunkat.
 62 11|              formák igazításával. Hisz mi csak gyámoltalan asszonyok
 63 11|             gyerek, színes labda után. Mi, asszonyok talpaltunk, hajladoztunk,
 64 11|             szépen mulatni az emberek. Mi kell egyéb? És aztán ne
 65 11|              fiskális.~- Rontja majd a mi dolgunkat! - mosolyogtam
 66 12|               Azt kérdi egyszer: „Apu, mi ez a kis golyó?” „Az a nap -
 67 12|             egészség legyen! Nem ogunk mi mindig ennyi költséggel
 68 12|              elkezdődik! Csak legalább mi fennmaradjunk, Magda! Mindenáron!
 69 12|       Meglátjuk most, mit tudunk!~- És mi lesz mivelünk ezért?~- Jaj,
 70 13|          alighanem gyomorrákja van. És mi nem, nem akartunk ezen törődni,
 71 13|             főhercegfogadásról, mint a mi dolgunkról; de a közel rokonokkal
 72 13|          emberük az alispánságra.~De a mi táborunk is erősen együtt
 73 13|               tisztázódik a helyzet, a mi javunkra. Minden arra mutat.~-
 74 13|               dobtam már.~- Mit írnak? Mi hatott rád? Ha nem mondod
 75 13|                Csak felzaklatnók.~- De mi lesz veled, Jenő? Mondd
 76 14|         selyemponyvás, aranyos odú, és mi piros és ráncos selymekben,
 77 14|              semmi belőle; itt van, és mi szótlanul néztük egymást.~-
 78 14|            egyszer, és megtudjuk, hogy mi volt.~- Legalább lesz mire
 79 14|              betelt, míg visszajött,~- Mi van? Hamar!~- Még semmi!
 80 14|        emlékszem, mint az álomra, hogy mi volt azután... Asztalnál
 81 15|         szemekkel lát, és ért mindent. Mi nem vétkeztünk soha őellene!
 82 15|          kezdte éreztetni jelenlétét a mi szent viszonyunkban. Ahogy
 83 15|            érdekel és aggaszt a jövőd. Mi a terved? Lehetnék-e segítségedre?
 84 15|           magam tennék a te helyedben. Mi volna, ha például megpróbálnád
 85 15|          ragaszkodol ehhez a városhoz, mi asszonyok, hidd el, mind
 86 16|           otthonos érzésekbe hozott. A mi fajtánk volt ő, bár régen
 87 16|          utolsó időben. És hogy éltünk mi abból! Mondták, hogy ezért
 88 16|         lakásért annyit fizetnek, mint mi az utolsó sokszobás, kertes
 89 16|               voltam” illúziója, mikor mi fesztelenül mulattunk zárt
 90 16|                nem tudok enélkül élni. Mi lesz velünk!?...~Szavak,
 91 16|          őnagyságának is. Ott lesztek, mi? Viszontlátásra!”... Így
 92 16|                okoskodik... okoskodunk mi, ennyit? Ilyen asszony,
 93 16|           végeztem hát magam felől, és mi a szándékom. Felzaklatott,
 94 16|              gyámoltalan zavarral. Hát mi vagyok én már? Ilyen gyorsan...
 95 16|              Ilyen gyorsan... ennyire! Mi a helyes, kire kell hallgatnom?
 96 17|             kérdőn felém szegült; hogy mi is lesz hát velem? Hiripy
 97 17|              ahogy ezt rejteni akarja. Mi tán el is mondtunk már egymásnak
 98 17|         magaméreztében. Nem tudom már, mi adhatta az első gondolatot;
 99 17|        legföljebb velem egyidős lehet! Mi jussom nekem többre?...
100 17|             csendesen zsongták körül a mi két szegény, csüggeteg asszonyfejünket.~-
101 17|             tovább kérdeni se mertem. „Mi van emögött?” - tűnődtem
102 17|               Hogy egy paraszthoz mék, mi van azon? Bíró fia, földje
103 17| visszaragasztottam a papírszalagot. De mi az, amikor az ember hónapokig
104 17|            tavaszodott, így mint most. Mi kell még? A nyáron éjszakahosszat
105 18|        gyerekemre gondoltam; hát abból mi lesz? De Horváth jött, és
106 19|              előszeded, majd meglátod, mi hol van! Nekem bizony így
107 19|               Láda, kettő-három kosár! Mi az istennyila van abba’
108 19|                a szobámban, és sírtam. Mi lesz már most? Mit fog szólni
109 19|                 csíkászott, halászott; mi lesz most azzal, hova menjen?
110 19|              se vették szegények, hogy mi készül. Jaj, nagy a keserűség,
111 19|     megbolondulnak, vasvillára kapnak, mi lesz itt! Ki tudja, mire
112 19|             este a debreceni vonattal. Mi lesz addig Szinyérből! Hogy
113 19|                 jóemberek? Mit tudnak? Mi égett le?~- Jaj istenem!
114 19|             utca is villódzik még. Ha! Mi az!~- A tűzoltók! A debreceniek!~
115 19|               nem mozdultunk fel, hogy mi is részt vegyünk benne...
116 19|              Mindegy! Koldusok vagyunk mi ketten, nincs nekünk mit
117 20|               virágai és gyümölcsei! A mi emberéltünk más osztódással
118 20|              az adóssága voltaképp; és mi hol van, ezt sehogy se tudtam
119 21|        álmukban szipogva a sírás után; mi némán ültünk a vacsoránál,
120 21|                efféle granszenyőr is a mi szegény házi konyhánkhoz.~-
121 21|              elrontotta az étvágyát.~- Mi baja velem, kérem? Hát már
122 21|           ember egyet-mást a világban, mi?~- Ó, de nagy sor! A báróné
123 21|            munka, ösztökés kötelesség.~Mi minden vár rám, míg ezek
124 21|                komoly emberi dologban. Mi néki a család, asszony,
125 22|               ezt az utat a lejtőn. De mi is történhet két együtt
126 22|           együtt élő ember közt egyéb, mi lehet fontosabb: mint az,
127 22|                bizony. Ők sikerültek a mi együttlétünkben! Istenem...
128 22|         Istenem... hát erre kellettünk mi ketten a természetnek, az
129 22|              akkor (megtudva, ki volt, mi volt) elkezd kísérletezni
130 23|               meg az érdekében ma még! Mi is a neve a tisztelt új
131 23|              is magát értettem alatta. Mi ehhez képest az, hogy nem
132 23|          valahol egyszer vagy többször mi nagyon együtt lehettünk
133 23|          megvénülés. Isten ments, hogy mi együtt éltünk volna!...
134 23|            szolgálóval se veszekedtem. Mi van velem, én vén bolond!~
135 23|             sírt... Ó, istenem. Sír... Mi van vele? Hát érezni tudja
136 23|               elérzékenyülést!... Nem, mi már nem közeledhetünk szavakon
137 23|             szólnának a gyerekeink, ha mi csudaképp most megpróbálnók
138 23|             meg; ebből már nincs kiút.~Mi két szegény, szerencsétlen
139 24|             Úgy szétesett, elmállott a mi családunkból az a régi,
140 24|               el nem gondolhatod, hogy mi mindenből. Ezzel a kis havi
141 24|           vagytok, lelkem egy lyányom! Mi van avval a szegény, szerencsétlen
142 24|               sokféle jóval, mikor még mi nem is ösmertük. Pedig még
143 24|               vég! Miért nem lehettünk mi jobbak egymáshoz? Valami
144 24|                menekülni; de ki tudja, mi omlott össze, micsoda néma
145 24|            akarta-e, vagy harapni tán, mi volt ez? A hűdött ember
146 24|           elcsillapodással. Hova megy, mi lesz vele? Van‑e ő most,
147 24|                 szerelmes verseket ír. Mi mindent tud és merhet egy