Fejezet

  1 1 |            hogy panasztalanul mondom ezt; a magányt úgy, mint a céltalanságot.
  2 1 |      kulcsolt kézzel; ki hitte volna ezt? Ennek a kis lakásomnak
  3 1 |              fogom soha már elhagyni ezt a kis várost, ezt a zugot.
  4 1 |           elhagyni ezt a kis várost, ezt a zugot. Itt folyt le az
  5 2 |             olyan apróra kiépítettük ezt az álomvilágot, hogy a végén
  6 2 |          kell kérdezni, hogy mondják ezt vagy azt!” - „Hogy kell
  7 2 |               és megmagyarázta, hogy ezt abba kell hagynom - nincs
  8 3 |             megmozdítani se bírtunk. Ezt tartották legrégibb darabnak
  9 3 |           imádkoztam este, ott, ahol ezt mondjuk: „Ott ül a mindenható
 10 3 |           teszik egymást! Agyonverem ezt!~Fejvesztetten felém rohant,
 11 3 |              Mert Bere a fiamé lesz; ezt előre megmondom.~Hirtelen
 12 4 |              máig okosan megtartotta ezt a félbaráti kapcsot. Tudtam,
 13 4 |           maga körében sokra tartják ezt a vén rókaképűt, az inspektor16
 14 4 |         patyolat kezével!” Úgy látom ezt! Piros meg sárga rózsák
 15 4 |         minden időn. így olvastam is ezt valahol. És mostanában sokszor
 16 4 |  tömlöcfolyosói félelmes kalandokat, ezt is és mindent csak így más
 17 5 |             majd meg leült hirtelen. Ezt még tanulnom kellett, szépen,
 18 5 |              a vizavím20. Én akartam ezt - megéreztem, hogy bájos,
 19 5 |               Lássa, az emberek csak ezt tudják nálunk! - mesélte
 20 5 |    kedvetlenséggel.~Hamar kihevertem ezt a jó, kényelmes párnák közt
 21 6 |             Lelkem, nem értettem jól ezt a nevet! Család?”~Furcsa
 22 6 |         városi dámáknak való. Ilyet, ezt a világot is ismertem én
 23 6 |           nem jobban, mint másnak?~- Ezt nem tudom.~- Nem tudja!
 24 6 |           Akkor hallottam legelőször ezt a verset, mintha tetszett
 25 7 |                        7~Vége volna; ezt sürgette, csodálkozta, tudakolta
 26 7 |     kitanulták már, hogy senkit, még ezt a Vodicskát sem tudom lekötni,
 27 7 | felháborítónak, mindennél sértőbbnek ezt a vádat? Tudtam pedig, hogy
 28 7 |          hogy másnap visszautaztunk. Ezt a dolgot oktalan, szeles
 29 7 |                gondoltam keserűen -, ezt hát megcsinálták a hátunk
 30 7 |           tán, hogy nem folytathatja ezt, mert mindenki felállt már,
 31 7 |           mind igazuk van, tudtam én ezt. Sokkal is okosabb voltam,
 32 8 |            Kifuttattátok, lelkem!...~Ezt már fojtottan és kicsit
 33 8 |           egyébbel érhettem volna el ezt? Aztán meg a túlzott, nagy
 34 8 |     esztendeig! Így el lehet ámítani ezt a szigorúskodó öregembert!~-
 35 8 |               szeretetből! Sejtik ők ezt, de kell nekik, meg is kívánhatnak
 36 8 |            Várjuk a végét!” - mintha ezt gondolta volna. Ó, a vén
 37 8 |              temetésre mennék!” - és ezt ő maga, látszott, nem felejti
 38 8 |            hogy ilyen későre hagytam ezt a próbát. Lám, grószi is
 39 8 |             hogy azt meg nekem adja. Ezt még hazulról hozta, Franciaországból,
 40 8 |        hagyja el, kérem... mi tudjuk ezt... mi jónak láttuk. Én nem
 41 9 |             Hisz ezek sablonok, hisz ezt meg lehet tanulni, színészmunkának
 42 9 |            Miért tennék? - Nem tudni ezt. Ötvenéves vagyok, és jól
 43 9 |             magam se tudva tisztán - ezt akartam, erre áhítoztam,
 44 9 |            mondta a mestere. - Hát ő ezt odahívatta magához; már
 45 9 |       lábszárán a legyet, anyád tűri ezt is és minden egyebet; Klárival
 46 10|        térdén lovagolt. Kimondani is ezt a szót: „apa”, tudta a leghamarabb.~
 47 10|          gondtól mentes. „Megbecsüld ezt a jó uradat - mondogatta
 48 10|         visszaadásáról, én is tudtam ezt, de mindig elfogott a düh,
 49 10|             már vittem annyira, hogy ezt nem is kívánta tőlem Jenő;
 50 10|           igazságról?~- De Magda, te ezt komolyan?...~- Csak úgy
 51 10|       sikerült, a gróf maga is tudta ezt, és külön, szép köszönőlevelet
 52 11|     felszolgálással asztal körül, és ezt Jenő is így szerette. Kedvünk
 53 11|               mióta Melanie idehozta ezt az új, franciás szót.~-
 54 11|      borzolódva.~- Ennyire érti maga ezt az asszonytudományt?~- Nem
 55 11|    szószaporítást a játszókat nézve, ezt már hallottam felőle. -
 56 11|           süssön ilyen szépen a nap, ezt nagyon szeretem.~- Már olyan
 57 11|          ment, mint amennyi jött. És ezt, ördögadta, máig se tudtam
 58 11|       megfogta már magának udvarlóul ezt a Horváthot. „Rendén van,
 59 12|              majdnem kényeztette, és ezt egy kicsit ellensúlyozni
 60 12|            egymásra nevettünk. - Te, ezt még nem is mondtam. Magdi!
 61 12|             földnél is kisebb!” „Hát ezt milyennek rajzolnák ide?” „
 62 12|              te csak olyankor kezded ezt! Hát min takarékoskodjam,
 63 12|            az urasággal szemben. Hát ezt kellene... valahogy... odáig.~-
 64 12|              tolni, ösztökélni előre ezt az embert, aki hivatva van
 65 12|             kedves valami!” Jólesett ezt így hallani tőle, csendes,
 66 12|               ellenségei és irigyei, ezt csudáltam legjobban; minden
 67 12|      történtek, szinte elfelejtettem ezt, tán egész életemben sem
 68 12|          leggondosabb családfő, és - ezt biztosan tudom - mindvégig
 69 12|         sokkal jobban mint én őt; és ezt így tudta a világ, a város,
 70 12|            attól, hogy említsem neki ezt a dolgot és számon kérjem?
 71 12|       akkoriban; mindenki észrevette ezt. Azt mondták, most lettem
 72 12|       kuckóban. És csak nézem!...” - Ezt mondta annak a nyárnak estéin
 73 13|          másra inkább; úgy gyűlöltem ezt a konok, német parasztfiút -
 74 14|             hiszem, Jenő javára, bár ezt bajos így megítélni csakugyan!
 75 14|            biztosat mondhassak. Csak ezt jöttem megmondani, és hogy
 76 15|            nyugodni, békével viselni ezt a nagy egyedülmaradást a
 77 15|        sorsomról és a gyermekeméről, ezt mondják nekem, akik jól
 78 15|           így, ma már biztosan tudom ezt. Ő, szegény, aki oly régen
 79 15|            kedves, és nagyon szereti ezt a kis ártatlant. De az öregembert
 80 15|            Nem is ismerem az életnek ezt az oldalát - a pénz értékét -,
 81 15|           hogy mennyire szeretem, és ezt a haszontalan, semmirevaló
 82 15|               teher nélkül áll most. Ezt akarom!” És szisszenés se
 83 16|            így szaladgáltam akkor át ezt a siető, sokféle, cicomás
 84 16|             ládd, nekem adta, és aki ezt viseli, azt nem engedi elkárhozni.
 85 16|    betanultnak, automatásnak éreztem ezt abban a percben. Egyszerre
 86 16|         pompás termetű asszony vagy, ezt úgyis tudod, húgám! Így
 87 16|             hogy gyönyörűen csinálom ezt, mint minden lábbal való
 88 16|            kellene-e másképp intézni ezt a dolgot?... Ilyenkor elhallgatott,
 89 17|             tegnap!” De én kiéreztem ezt: és magamon is, bár nem
 90 17|             Neki is csak mondja néha ezt: „Szeretem!”, és van-e külön
 91 17|      fanyalgó kíméleteskedést, ahogy ezt rejteni akarja. Mi tán el
 92 17|           elközönségeskedni hagynunk ezt a dolgot; legyen vége! Igazában
 93 17|             ajánlott levél a papnak, ezt megmutatom, hogy kell csinálni.
 94 17|             ámultam rá kérdve. - Hát ezt most mondja? Kisasszony!
 95 17|           rég!... Lihegve szívtam be ezt a nagy, bolondító, sokféle
 96 18|          Szinyérre, hogy ott töltsem ezt a szép őszi hónapot. A Horváth
 97 18|       Horváth levele siettetett, bár ezt magamnak sem vallottam be;
 98 18|                Rossz volt itt látni; ezt a zülleni induló, összezavarodó
 99 19|       szándékuk, és hogy megbeszélik ezt ketten ellenem. Már egészen
100 19|             akarattal, egész erőmből ezt akarjam tőle.~Igen, itt
101 20|       szebben nyílt a leander!” Vagy ezt: „Itt van megint a karácsony;
102 20|             az én akaratommal, ahogy ezt kiszándékoltam, kierősködtem
103 20|      tekintetes asszony, mér adja el ezt? Úgyse tudom én az árát
104 20|            tudtam mire vélni eleinte ezt a különös, könnyed és mosolygó
105 20|      megértetni és elfogadtatni vele ezt. Hisz egy-egy kaszinói vacsora
106 20|            voltaképp; és mi hol van, ezt sehogy se tudtam kivenni
107 20|            keserű szégyenkezés. Hogy ezt... nem vághatom a szemébe!
108 20|          lássad, hogy illek bele!” - ezt látszott mondani minden
109 20|       felfokozni. Tudtam volna én is ezt, de nagyon is szegény és
110 20|              voltam szolgáltatva, és ezt kegyetlen, görcsös és fojtott
111 21|           Mimi-mama!” Jaj, felköltik ezt a parányit!... Lesz csend
112 21|        érdekesnek, eredetinek láttam ezt az embert!... De másforma
113 21|            másokon élősdi vagyok! És ezt maga mondja nekem, Magda!
114 21|       atyafia...~- Pfuj. Szégyellje! Ezt hánytorgatni!~- Maga kezdte.
115 21|              megint a kasszírnék!... Ezt is ócskás Trézsi mondta?
116 21|         rá-rálöttyint a lábikrájára. Ezt kéne nekem is, ugye? Vagy
117 21|         elfogadja még tőlem egyelőre ezt a fedelet és az én léha
118 21|         apától! „Én akartam őket?” - ezt kérdezte az imént is. Mikor
119 21|            Milyen ember!~És én mégis ezt szerettem. Vajon igaz szerelem
120 22|             csúnyább szavak jelezték ezt az utat a lejtőn. De mi
121 22|               elemi csapásnak vették ezt is, kisiklottak, ha tehették,
122 22|            és kitűnő kosztom. Tudtam ezt is, és nem sajnáltam nagyon
123 22|        alügyészség, be kellene hozni ezt a szerencsétlen embert!
124 22|           jól és bőven ettünk. Dénes ezt kikövetelte, és erre még
125 23|           igaz-e, pajtás! Te, ha még ezt se tudod megbecsülni, ha
126 23|         magának vallok szerelmet, ha ezt a szép fiatal gyümölcsét
127 23|          szavával el találja rontani ezt a szép, csendes, halottsirató
128 23|         táncdarab, valaha játszottam ezt. Mikor is?... Ó, emlékszem,
129 23|           közeledhetünk szavakon át. Ezt a bolond, szép percet megéreztük,
130 24|             nem is figyeltem úgy meg ezt a rohamos lehanyatlást,
131 24|        betegségeken.~Én pedig néztem ezt az emberi roncsot magam
132 24|          család így van, a kor hozza ezt magával?) - már néhány hónapi
133 24|          Vasárnap kávéházba megyünk. Ezt se álmodja vidéki asszony,
134 24|         János. Ilyen rigmusokból él; ezt mindjárt fel is írta nekem,
135 24|              veszekedés. Itt őriztem ezt az élőhalottat, és jártam-keltem
136 24|      formálódott ki bennem. És akkor ezt láttam: oly sokszor nem
137 24|           rohamos áhítat szállta meg ezt a várost, mely lám, még
138 24|            örvendetes, fölemelő volt ezt érezni. Az volt a szerencsém,
139 24|            Hát azt hiszem, az egyház ezt jóval előbb kitalálta, és
140 24|        zavaraim. És teljesen éreztem ezt: feloldozás, megkönnyebbülés,
141 24|            nővel hozta összefüggésbe ezt a gyors távozást, egy harmincéves,
142 24|            sajnálkozva, de elintézte ezt neki. Vajon igazán volt
143 24|         bennem. De a halálom előtt - ezt biztosan érzem - el fogok