Fejezet

 1 1 |         míg valaki ajtót nyit rám. Szinte korán is van még - gondolom
 2 3 |           egymást!~Az anyánk volt. Szinte örültem már, hogy jön, s
 3 3 |      becsülettel.~A mama mozdulata szinte türelmetlen volt most már.~-
 4 3 |           Grószi rendíthetetlenül, szinte közömbösen nézte.~- Hát
 5 4 |       szövedéke a kisujjamban volt szinte, és ösztönszerűen rezgett
 6 5 |        percben, egyetlen színjózan szinte a pezsgős urak között, hódoló
 7 6 |        gyenge csömör.~Az idén majd szinte ugyanazok a fiatalemberek
 8 7 |    robbanás előtti, feszült csend. Szinte ellenségnek éreztük egymást.
 9 7 |  hihetetlenül friss ingmelleken, a szinte rájuk öntötten jó szabású
10 7 |            bizonytalan, meghatott, szinte jóleső lemondás volt. Semmi
11 8 |          majd egy éve így van már, szinte egyformán mindennap. Jókor
12 8 |        fogja hódítani az enyéimet. Szinte bántam már, hogy ilyen későre
13 8 |      együtt legyünk. Nézd, a torta szinte egészben maradt. Ki bír
14 8 |     hallottam az asszony könyörgő, szinte alázatos suttogását, ahogy
15 9 |        befejezetlen volt még. Sőt, szinte megegyezően akart, szándékolt
16 9 |        csókolja!~Megkönnyebbülten, szinte boldogan ültem az ebédnél.
17 11|         aki mellesleg a legkülönb, szinte sok is ide! No, és én nem
18 12|           volt vendégünk aznap, és szinte jólesett egyszer így csendben
19 12|      igaztalanságot éreztem ebben. Szinte ingerelt. Tudtam, hogy nem
20 12|         mindenképp; országos érdek szinte a magyar főurakkal való
21 12|       témái; derült közömbösséggel szinte felettük állt. Meghallgatta
22 12|            delnővé tettem magamat. Szinte örömem volt ebben a kettősségben;
23 12| Melanie-val.~Mindig nagyon kedves, szinte túl szíves és lekötelező
24 12|           ilyenkor reménykedve, és szinte szívdobogást kaptam a kétségtől
25 12|             amik később történtek, szinte elfelejtettem ezt, tán egész
26 12|            volt; most is úgy tűnik szinte, mint egy kellemetlen és
27 12|            Azért mégis meglepődtem szinte, hogy ez csak így megy,
28 12|          erjedt, édes, nehéz boré; szinte részegít!~ ~
29 13|           készült, várt, lihegett, szinte fűlt a belső eltitkolt,
30 13|          alig remélve megérkezett, szinte tálalás előtt már, a hatalmas
31 13|        korosabb néni vagy furcsán, szinte a mellőzéstől féltükben
32 13|            be a lány. Ábris bátyám szinte ordítva szónokolt már a
33 13|           uramon, mennyire komoly, szinte létkérdés neki ez a dolog.
34 14|      uniformiscsillogással; valami szinte gyerekes, ünnepi kikészítettséggel
35 14|            arc bágyadt fehérségét, szinte betegesen felpirosló ajkakat
36 14|        mennyire hat, a női érzésre szinte! Az ott fiatal Hiripy, a
37 14|    ijedelmesen szép így cigánynak, szinte túlság, nem is szabad, hogy
38 14|           Meine Zukunft!42 - kérte szinte félénk szelídséggel, majdnem
39 14|         életben azóta csudálkozva, szinte értetlenül az akkori magamra.
40 14|          egykedvűség felháborított szinte. Horváth szótlanul ült,
41 15|     tehetetlenül és összetörve, és szinte nem hittem a sorsomnak,
42 15|            nem hittem a sorsomnak, szinte vártam még mindig valami
43 15|           vitt. A temetőbe jártunk szinte naponta együtt, zúzmarás
44 15|            magunkat a fájdalomnak. Szinte akartuk, szinte segítettük
45 15|       fájdalomnak. Szinte akartuk, szinte segítettük felindítni a
46 15|          szólt hozzám, vigasztalt, szinte becézett. Szelíd megadással
47 15|  kímélettel irántam az igénytelen, szinte válogatottan egyszerű szavaiban.~
48 15|          sétálgat világ csúfjára!” Szinte hallottam a gonosz, kegyetlen
49 15|            köteles látogatás, mely szinte búcsúszámba ment, és máris
50 15|  távolodott, mennyire eltávolodott szinte napok alatt tőlem az egész
51 15|           álmodozásokba ringatott, szinte fölemelt. Van valaki mégis,
52 15|         nem veszed-e rossz néven a szinte tolakodó kérdéseimet; de
53 16|                És valami komolyat, szinte hősit és lendületest éreztem
54 16|     apróság, sértett, szégyenített szinte ez a garasos, összeszorított,
55 16|       korlát bársonyának dűlve, és szinte gyerekes, repeső ámulattal
56 16|           kis semmi gazvirág. Néha szinte nevetséges voltam az ezen
57 16|      sokszor türelmetlen, haragos, szinte gyűlölködő kívánást, amit
58 17|       fekete nő volt, a szemöldöke szinte összeért, és eleven, formás
59 17|        kacajt lihegett el a végén. Szinte rám förmedt. - Csakugyan
60 18|      nyomorult, kedves fészkemben, szinte egy éve már!” - gondoltam
61 18|           öcsém ellen fordult, aki szinte otthon volt most vagy két
62 18|          szerelemmel, mint valaha. Szinte parádézott most ezzel! Sokszor
63 19|           mentem mindössze kocsin; szinte hihetetlen volt ez! Piciny
64 19|         bácsi - mondtam fojtottan, szinte félve -, holnap be kell
65 19|           csak vége lesz egyszer.”~Szinte keserű, dacos örömem telt
66 19|     füstfelhőket, s az alkonyatban szinte naponta felpiroslott az
67 19|        csipkefátyol ruhámon át, de szinte mozdulatlanul maradtunk
68 19|        oldalvást és mozdulatlanul, szinte nyugodtan feküdt el a sírkövek
69 19|       nyüzsgő emberraj és zümmögő, szinte lágy sírású panaszhang,
70 19|   rezignált és tompa hangja, amint szinte idegenül figyelték már találgatva
71 19|  különködés megszűnt a veszteségek szinte lelkes és érdeklődő testvériségében.
72 19|        rács mögül éles és különös, szinte emberi kiáltozások hallatszottak;
73 19|        most jöttek? Minden... majd szinte... hát látja! A Papszertől
74 19|           küldött segélypénzekből; szinte hasznom volt még a káron...
75 19|           elpusztult, régi városom szinte hetek múlva már; új házak,
76 19|          itthon, Szinyéren megint. Szinte a régi életem visszatérését
77 20|          ez a nagy halom esztendő; szinte elcsudálkozom; hát annyi
78 21|           belőlem.~Abban az időben szinte folytonos otthon ülésre,
79 21|          nagy kék szeme el-elmered szinte a csibuk füstjébe. „Hiába,
80 21|            így volt elrendelve!”...Szinte látom, hogy ilyesmit, mindig
81 21|           volt a szegény első uram szinte bocsánatkérő, hálás, felelős
82 22|      zagyván szenvedélyes, lihegő, szinte csudálatos kitalálásait
83 22|            magukból az ingerültség szinte testien kínos, ideges feszüléseit;
84 22|        lelki túlfeszítettségtől én szinte félőrült voltam egy idő
85 22|         vele ilyenekben.~Csak úgy, szinte magától adódott, hogy egyszer
86 22|           mindegy volna az is már. Szinte idegen volt már nekem a
87 22|            Anyám csendesen, valami szinte egykedvű, derűs türelemmel
88 22|         már itthon is borozgatott, szinte kék volt néha a kidülledt
89 23|          Pesten! - gondoltam néha, szinte elcsudálkozva és zavartan.
90 23|          lelkemben fellélegzettem, szinte, mikor megint egyedül maradtam,
91 23|        vállát a petyhüdt ingben és szinte ökölnyi, vázszerű öreg fejét.
92 23|         meg éppenséggel ne vigyék. Szinte kedvtelve foglalkozott ezekkel;
93 23|       fiatal, a volt hivataltársai szinte feledték a nyugdíjazása
94 23|           vacsorára behomlított.59 Szinte beteges már ez a farkasétvágy! -
95 24|         hetek óta már a beteg test szinte tűrhetetlen bűzeivel együtt.~