Fejezet

 1 2 |        a végén már nyomasztónak éreztem, kényelmetlennek. „No, most
 2 3 |       Ott maradt egy percig, és éreztem komoly nézésű, nagy szeme
 3 4 |      egy-egy zöld redőnysor, és éreztem, hogy kapcsolódnak a sarkamba,
 4 4 |      vonását, erejét én büszkén éreztem frissnek, töretlennek önmagamban
 5 4 |         azt tudok, amit akarok. Éreztem, hogy énrám sokáig lehet
 6 4 | szerettem, és büszke voltam rá. Éreztem benne a bátor fitymálást;
 7 4 |   tisztább és komolyabb színben éreztem meg egy-egy percre az asszony
 8 5 |     szemmel a többi leányt; úgy éreztem, itt én vagyok, egyedül
 9 5 |   szikrázó, aranyos tűzködön át éreztem, hogy fárad és csendesül
10 5 |    átfutó, kellemes forrósággal éreztem meg benne a férfit. „Bravó!” -
11 6 |       minden úgy, mint eleinte! Éreztem néha a furcsa szorongást:
12 6 |        különös nagy könnyűséget éreztem én is. Valami lágy szédület
13 6 |     voltunk az este. Én először éreztem életemben ilyen furcsa elkomolyodást,
14 6 |         nézni. Mintha sértésnek éreztem volna azt ma, hisz tegnap
15 6 |        valami röstelkedésformát éreztem a fellengzőssége miatt.
16 6 |        nyugodtan és nem rosszul éreztem magam a közelében, de zavart
17 7 |  elküldhet egy férfit? De miért éreztem magam is olyan felháborítónak,
18 7 |        felettünk való világ!” - éreztem meg akkor felnyílt szemmel,
19 7 |      egyszer fellobbanó szívvel éreztem, hogy még mindig az elsők
20 7 |    hirtelen.~Táncba fogtunk, és éreztem, hogy megint látványosság
21 8 |        dologhoz hamar. Robotnak éreztem a házimunkát, de a belsőmben
22 8 |          Elakadtam hirtelen, és éreztem, hogy elhalványulok. Már
23 8 |      hirtelen hűvös idegenséget éreztem akkor.~Alig vártam, hogy
24 9 |    komoly asszonyos holmi lett. Éreztem, vártam-e valamit akkor -
25 9 |    várakozás izgalmát és örömét éreztem, és tudtam, hogy őt ugyanaz
26 9 |      tökéletesen kielégítettnek éreztem magam egy ilyen néma, izzó
27 9 |      valami felszabadulás is...~Éreztem, hogy ez az alig támadó
28 10|         és homályos ijedezéssel éreztem, hogy kimaradt, elveszett
29 10| rokonaim, és valahogy fontosnak éreztem, különös szerencsének, hogy
30 10|      kedves és tiszta!” Őiránta éreztem legtöbb vérséget az összes
31 12|         érzelgős igaztalanságot éreztem ebben. Szinte ingerelt.
32 12|         fontam a két karom. Úgy éreztem, hogy minden álmom és ambícióm
33 12|   asszony; de sohasem bizalmas. Éreztem valami különös fensőbbséget,
34 14|   körülrajongottság közepett is éreztem, hogy jólesik az ő állandó,
35 14|          barna ujját súlyosodni éreztem a karperec fölött. Aztán
36 14|   összeszedtem gyors akarattal. Éreztem, hogy távolabbról is, lopva
37 14|         láttam, és a közelemben éreztem béketűrő, lágy és hódoló
38 15|       anyámnak ebből a szavából éreztem ki legelőször élesen, didergetőn
39 15|       mélyén. Különös kíméletet éreztem abban, hogy soha, heteken
40 15|       szép, nemes gyöngédségnek éreztem Horváth tartózkodását, hogy
41 15|         egyelőre támaszkodhass?~Éreztem, hogy kínosan elpirulok,
42 15|     előtt voltunk, és hosszasan éreztem a kesztyűn át ajka melegét.
43 15|    józanság, de a csókját mégis éreztem a kezem bőrén még később,
44 16|     szinte hősit és lendületest éreztem abban, hogy most meg tudtam
45 16|       szabad mozdulattal, és én éreztem, hogy elszánást, kétségbeesett
46 16|       betanultnak, automatásnak éreztem ezt abban a percben. Egyszerre
47 17|     íródott sorok; vagy csak én éreztem így! A csupa szavakból táplálkozó
48 17|         csak úgy kitaláltam, de éreztem, hogy nem járok messze az
49 17|    nézett le rám a magasból, és éreztem, hogy mögöttem összecsukódnak.
50 18|        De még mindig olyanfélét éreztem akkoriban, hogy védelmező
51 18|          Nagy fellendülő kedvet éreztem ehhez a dologhoz. Igen,
52 18|         őt. Igen, csakugyan úgy éreztem már, hogy én vagyok az,
53 18|         valahogy szégyenkeztem; éreztem, hogy nem lehet mit felelni.
54 19|          hallgatva néha magamon éreztem az erős sötét szeme tekintetét.
55 19|        volt hozzám szeretettel; éreztem, hogy nincs kedvére az ottlétem,
56 19|      összeszedettnek, városinak éreztem magam újra. Nem, lehetetlen
57 19|        szabadságot, könnyűséget éreztem ennél a gondolatnál!...
58 19|         nagy lovagod!...~Megint éreztem, hogy szorosabbra fogódnak
59 19|     senki erre a gondolatra, de éreztem, hogy ez úgy szebb, büszkébb,
60 20|        és ennek a visszaesésnek éreztem néha a melankóliáját. Mindegy,
61 20|         legfőbb bajom, hogy úgy éreztem: nem szeret már eléggé.
62 20|        felelősség, magam is így éreztem. „Én belementem, ha csak
63 20|  görcsös és fojtott sértődéssel éreztem tehetetlenül. Sokszor ki
64 21|      Sehol semmi biztonság! Úgy éreztem, a levegőben lóg az egész
65 22|    bírtam magammal többé. Pedig éreztem akkor is már, hogy ezek
66 23|       mindig gyűlölt. Én is úgy éreztem: életem rossz szelleme volt
67 23|         kis aranylábú kanapéra, éreztem halványszürke selymei diszkrét
68 24|        becsülését, részvétét is éreztem, látogattak, vigasztaltak,
69 24|     térített és meghódított. De éreztem, hogy nálam nem divathóbort
70 24|        és zavaraim. És teljesen éreztem ezt: feloldozás, megkönnyebbülés,
71 24|        csodálatos szolgája. Úgy éreztem, hogy rá vagyok szorulva,