Fejezet

 1 1 |     telnek, míg valaki ajtót nyit rám. Szinte korán is van még -
 2 1 |      jövevények érdeklődve néznek rám, az a néhány pedig, aki
 3 2 |       ilyesmikből, azóta verődött rám inkább hallomás, újságolvasás
 4 3 |             A gyertyatartót dobta rám, a vasat. Eltört a vállam -
 5 3 |              kérdezte mama később rám mutatva, rezignáltan és
 6 4 |        kisasszony, sietni! - tört rám sebbel-lobbal anyám. - A
 7 5 |           előtt; mindenki figyelt rám, és tudomásul vett. Kötelességem
 8 5 |         belenéztem a Bankó prímás rám ragyogó, lassú tüzű szemébe.
 9 5 |  mámortalanul és nyugodtan nézett rám meleg, okos szemével.~Most
10 5 |  nevetgélt gonoszkodva a bácsi és rám nézett élesen. - Emlékszem
11 7 |      Néhány idevaló ismerős, akik rám várva lézengtek, tréfás
12 7 |         Magda, egyetlenem, várjon rám! Egy ideig. Nem tudom, hogy
13 7 |      suttogva beszélt Telekdyvel; rám néztek, és láttam, hogy
14 9 |   gondolatban vagy álmában valaha rám rohant bizonyosan - csókolt,
15 9 |   megszorította a karom.~- Nézzen rám egyszer még!~Mikor felé
16 9 |           ártatlan csudálkozással rám nézett kérdőn.~- Tűzbe dobtam!~-
17 9 |          megmaraszt, gondot visel rám, és amíg látom, nem kell
18 11|       mennyire nagy szüksége lesz rám s a barátságomra, hogy tájékoztassam
19 11|      láttam akkor, és hogy hatott rám!~Azt hiszem, idegenszerűnek
20 14|   cigánysátorom elé a király fia. Rám ismert. Unatkozó arca felélénkült
21 14| eltöprengő, tartós nézését, ahogy rám csudálkozott egy percig,
22 15|         ami rákövetkezett, minden rám szakadt robajos, rettenetes
23 15|     homályos önvád is súlyosodott rám, névtelen, de néha álmomból
24 15|   mögöttem összesúgásaiból támadt rám, és én megriadva mentekeztem
25 15|     méltónak rá, hogy a gyermeket rám bízhassa... És most mégis,
26 15|            Ó, igen megnehezteltél rám!~- Dehogy, dehogyis... Végtelen
27 15|       vele. Régen nem súlyosodott rám valami úgy, mint most a
28 16|           gyógyulni! Nézett merőn rám és mégis messzire, átal
29 16|      téged. A te Magdád, hát nézz rám!~- Nem, nem! - mondta akkor
30 16|   egyszerre láttam, hogy mindenki rám figyel, hogy apró csoportok
31 16|            És hogy nekünk komoly, rám vonatkozó megbeszéléseink
32 16|      furcsa csodálkozással nézett rám. És attól, hogy a Marika
33 17|       lihegett el a végén. Szinte rám förmedt. - Csakugyan jó
34 17|         most már így van. Mit néz rám? Hát nem gyanította rajtam?
35 17|    sudárfák karcsú sora nézett le rám a magasból, és éreztem,
36 17|       Megálltam alatta; még hullt rám a virág, ahogy meghorzsolták.
37 18|           hogy őneki van szüksége rám; az ő magános özvegyi házába
38 18|      anyámra, amiért kikosarazta; rám is eleinte, amiért egy Vodicskához
39 19|        beszéltem, nemigen figyelt rám, abba is hagytam rendesen.
40 19|        Keményen, kitartóan nézett rám, várta, hogy felcsattanok,
41 19|        fatalizmusa átragadt volna rám. Menni és tolongni tovább
42 19|  kíváncsisággal és ijedten néztek rám, mint valami bélyegesre.~
43 21|         megint, Magda? - kérdezte rám meredve, határozatlanul,
44 21|            Persze, István nem néz rám; de magára vajon néz-e meg
45 21|         kötelesség.~Mi minden vár rám, míg ezek felnőnek! És még
46 22|      helyen”... azért fanyalodott rám, azért nyergelt meg, gonosz
47 22|          fanyar mosolyával nézett rám a betegágyból.~- Bolondéria
48 23|        haj, ki tudja, mióta! Most rám emeli vérrel futott, italtól
49 23|     valaminek következnie kellene rám ma még. És dél óta senkivel,
50 23|            Szegény, vén szerszám, rám vicsorította sárgás fogsorát.
51 24|           hóna alatt csomó újság: rám néz, elkacagja magát nagy
52 24|        még sok vóna. Hát nézd el, rám ismert!... Ti mit csináltok?...
53 24|      grófnő is tán figyelmeztette rám, felkeresett, vigasztalt,
54 24|      megszokás unalma nélkül jött rám, és friss ámulatba ejtette
55 24|  penzionálták, tekintettel voltak rám... és most már elmegy szegény...
56 24|          asszony), egyet hördült, rám nézett erősen, az ő bamba
57 24|           értelmességével, mintha rám ismert volna; megragadta
58 24|        néha heteken át nem nyitja rám senki az ajtót.~A leányaim