Fejezet

 1 1 |            is csudálatos! Hogy sok mindent szétdobáltam, elvetettem
 2 2 |             Igen-igen téresek, sok mindent befogadók tudnak lenni az
 3 3 |           ne legyek én ott holnap, mindent megmondok!~- Jaj, ne! Magduska!
 4 3 |         kucsíroztatta...9~- De sok mindent tudnak! - ütött ingerülten
 5 4 |        órák nyoma! Milyen jó volna mindent visszakeresni; ifjúságunk
 6 4 |     félelmes kalandokat, ezt is és mindent csak így más által - egy
 7 8 |          ez a fő, nem ez? Nem kell mindent szóvá tenni, kimagyarázni,
 8 9 |       mondjak valamit magának, ami mindent megváltoztat. Én, két hónap
 9 9 |            anyácskám! Ne haragudj, mindent tudok! Anyám épp jókor toppant
10 9 |    lehetett volna, ha mama nem tud mindent, ha meg nem magyarázza.
11 9 |        boszorkám!~És én elfogadtam mindent némán - jótevő hazugságot,
12 10|            Nagyon értette az öreg. Mindent a grófnak! Nem, ahogy az
13 10|      vagyok avatva, és azontúl sok mindent megbeszélt velem Jenő.~Új
14 11|               Dehogy! Meglelek itt mindent, higgye el, ami az életben
15 12|         Gáchtól öltöztem, most meg mindent úgy bolondítok össze Hanival.
16 12|            meg kell próbálni velük mindent, mert így ezek még valami
17 12|   utasítást a jelölésre, a gróf is mindent megmozgat a bizottságban,
18 12|            gondoltam, egy férfival mindent el lehet érni; őáltaluk
19 13|    rokonokkal bizalmasan közöltünk mindent. Néhol, vigyázva, tudom,
20 13|            neki ez a dolog. Mintha mindent erre a kockára tett volna
21 15|       énemet, a sorsom, az életem, mindent... és azt mondani: ez új
22 15|       nekem, akik jól tudják, hogy mindent elvesztettem, önmagamat
23 15|            ha együtt kesergünk, és mindent megvallhat nekem... borzasztó
24 15|     tisztult szemekkel lát, és ért mindent. Mi nem vétkeztünk soha
25 15|            Kegyetlen isten! Mennyi mindent összehalmozott akkor az
26 15|         valami váratlan dolog, ami mindent megold; a sors néha leleményesebb
27 15|          fel egymás hátára raktunk mindent, a két kis udvari szobába,
28 16|           mindenből kihúzva magam, mindent messzi hagyva mögöttem!
29 16|            milyen jól megfigyeltem mindent; a nők mosolyos, hajló mozdulatát,
30 16|     kimondhatatlan érzések, amikor mindent, mindent akarnék, és az
31 16|           érzések, amikor mindent, mindent akarnék, és az egész, nagy
32 16|            való idegeskedésben, és mindent otthagyva, szó nélkül kimentem
33 17|          amiért megmondtam nyíltan mindent. De nem baj! Majd meglátja
34 19| összevásároltak, rendbe hoztak itt mindent; de senki sem látott a kártyájába
35 19|           utakat, elvág, megszakít mindent. Ez a nagy, halottas vakfehérség!
36 19|          felülvizsgált, szóvá tett mindent, én pedig nem intézkedtem
37 19|            volna, mert látni akart mindent a maga szemével, de az urak
38 19|       kellene fizetni, elébe dobni mindent egy dacos és büszke mozdulattal,
39 20|        Osztán elkérdeznek olyankor mindent, ami a városon hírlik. „
40 21|         láttam, figyelmeztetés; és mindent, a parasztok bélyegköltségét
41 22|      visszahatnak az érzésekre, és mindent, mindent összerombolnak.
42 22|          az érzésekre, és mindent, mindent összerombolnak. Egy-egy
43 22|     nevelését, ruháját, házicsínt, mindent. Úgy látszik, a világ elégnek
44 22|            lenni. Csak tanuljatok, mindent; ha az utolsó párnám is
45 23|       ilyen hallgatag már, azelőtt mindent elmondott, elrendezett,
46 23|         mint akik egyet gondoltak, mindent értenek már... de hát nem
47 24|          látni, egy távolságból és mindent letompítva, összemosva kissé.
48 24|          szerelmes verseket ír. Mi mindent tud és merhet egy ilyen