Fejezet

1001 15|              szomorú kert előtt; elnéztem az elgazosodott virágágyak
1002 15|            szörnyű régen!... Akkor láttam az üres verandán végigsétálni
1003 15|                üres verandán végigsétálni az idegen őrültet az ápolójával.~...
1004 15|            végigsétálni az idegen őrültet az ápolójával.~... Végre a
1005 16|            egymást taposók. Úgy emlékszem az első perc ijedelmére!...
1006 16|                 majd, majd jön valami; fő az, hogy el bírtam jönni most!...
1007 16|           megzavarni! Bizony akkor is így az otthoniak, a szinyériek
1008 16|                egy kicsit erőt vitt belém az elhatározásra, az is csak
1009 16|                   belém az elhatározásra, az is csak asszonyos érzés,
1010 16|                 ezüstpapirosban sajtokat, az egyikben töméntelen sok
1011 16|                  Marika ajtót nyitott, és az ő hangos, hálálkodó, eleven
1012 16|              Három szobájuk volt, középen az ebédlő, ahol most hideg
1013 16|               szárnyas ajtaját, mert csak az ebédlőben volt befűtve a
1014 16|                  pénzt, mint szegény uram az utolsó időben. És hogy éltünk
1015 16|                  annyit fizetnek, mint mi az utolsó sokszobás, kertes
1016 16|           legalább! De sohase szűnnek itt az ismeretlen, alattomos neszek,
1017 16|                   vigyázva feljebb húztam az ablak vasrolóját. Lenn nappali
1018 16|             nappali fényű, mozgalmas volt az utca kocsiútja még, de a
1019 16|               szólt a zene. Most megnyílt az ajtó, és a nehéz szőnyegfüggöny
1020 16|                 egy nagy prémbundás férfi az ajtóban széttárta a kabátja
1021 16|           köpönyeges leányt. Visszabújtam az idegen szagú párnák közé.
1022 16|                ködös nap Sándorkához vitt az első utam. Az Angyalföldre.
1023 16|            Sándorkához vitt az első utam. Az Angyalföldre. És viszontláttam
1024 16|                  ez a véletlen gondolat: „Az apánk ivott már, mikor a
1025 16|            beállított grószihoz, megállva az ablakfülke-trónus előtt,
1026 16|                 úrra! Rumosflaskák vannak az irodapolcon, az aktacsomók
1027 16|       Rumosflaskák vannak az irodapolcon, az aktacsomók háta megett!”~
1028 16|          nyersposztó kórházi kabátban, és az ápoló a közelében maradt.
1029 16|             közelében maradt. Mellé ültem az agyvelőmig reszkető, elfojtott
1030 16|               volnék.~- Nem érti! - súgta az ápoló.~Akkor a kezére tettem
1031 16|                éjszaka is, és nem engedsz az ördögnek. Majd én is könyörgök
1032 16|                  kesztyű a csukló felett. Az arca tüzelt már, és a szeme
1033 16|               furcsán, hevesen szorította az ajkához, a fogaihoz, hogy
1034 16|             ösztönnel kaptam vissza tőle. Az arca szokatlan rémes és
1035 16|                    Gyorsan ki! - kiáltott az ápoló, és elébe állt. Valami
1036 16|                gombnyomásra kétfelé nyílt az ajtó, a folyosóról egy őr
1037 16|                  kituszkolt. Nem értettem az egészet, de a rémület kattogott
1038 16|               mondta részvéttel a főorvos az irodában. - De évekig elhúzhatja,
1039 16|                Segíthetsz rajta? Még csak az egészséged menjen tönkre,
1040 16|                  nektek vidékre küldenek, az mind divatjamúlt, tavalyi
1041 16|              tavalyi vagy itthon készült; az igazi párizsi holmit csak
1042 16|                    egyidős Zimán Ilkával, az unokatestvérével; de sokkal
1043 16|                 látszott.~A kormos kefét, az ajkzsírt meg a vazelint
1044 16|      bankhivatalbeli kollégája is társult az öregleány nővérével. De
1045 16|            szerepvivő és kiváltságos itt, az igazi nagyvilágban, mint
1046 16|                  nagyvilágban, mint lenn, az én elhagyott városfészkemben
1047 16|            elhagyott városfészkemben volt az, amelyiknek nemrég én is
1048 16|                gumikerekűn, aki kívül áll az előkelő és gazdag körök
1049 16|              bennfentességein! Új volt ez az érzés nekem, ingerelt, foglalkoztatott.
1050 16|                  karcsúbb vagyok nála, és az arcom jelentősebb!... És
1051 16|              mindent, mindent akarnék, és az egész, nagy élettel telítettnek
1052 16|                 mind. Ó, lehetséges volna az?... Hogy kellene ahhoz hozzáfogni?...
1053 16|                jártatta körül a látcsövét az utolsó jelenet alatt a félsötét
1054 16|                  szembe vele.~- Losonczy, az a híres! Kaszinóember, istállótulajdonos;
1055 16|                azt mondja: Pesten mindegy az, ki tudja azt itt? Csak
1056 16|                    ki tudja azt itt? Csak az elegáns világban kötelező!...
1057 16|            ingyenpáholyos kis népség! Hát az a nyurga, árkos szemű, érdekes
1058 16|                itt a nagy tömegben elvész az ember, itt ki voltam szakítva
1059 16|                  szinte nevetséges voltam az ezen való idegeskedésben,
1060 16|            otthagyva, szó nélkül kimentem az olyan boltokból, ahol „a
1061 16|           nagysádkám”-nak szólítottak. De az elegáns belvárosi üzletek
1062 16|                  korzóra, és végigbámulni az enyimnél sokkal szebb ruhákat,
1063 16|                  akiknek éppígy elég volt az „ott voltam” illúziója,
1064 16|              tanulni, sokszor kipróbálni, az unalom és szándékosság perceiben
1065 16|             szeret! - gondoltam -, ez hát az életemben az igazi, nagy,
1066 16|          gondoltam -, ez hát az életemben az igazi, nagy, fő szerelem!
1067 16|                 hogy egymáshoz tartozunk!~Az öreg Vodicskáné, anyósom
1068 16|               keserűség gyűlt fel bennem; az életem minden sivárságát,
1069 16|                       És nem csillapított az, hogy hiszen én tiltottam
1070 16|              akarna, nem tarthatná vissza az ilyen fájón szigorú, dacos,
1071 16|          szerelmes tilalom! De hát tud is az igazán akarni valamit?...~
1072 16|               bonyodalom mindig kitöltött az életemből egy hetet.~Mai
1073 16|               tisztán, hogy hogy lehetett az; de bizonyos, hogy még mindig
1074 16|                 sem értettem igazán át és az életnek a munkával való
1075 16|              munkával való összefüggését. Az uram idejében sohasem volt
1076 16|                    öltöztem, sétáltam. És az idő telt.~- Hát igen - tűnődött
1077 16|             szeretem a hazárdos próbákat! Az embernek ki kell szakadni
1078 16|                   úgyis tudod, húgám! Így az életben tudsz bánni az arcoddal,
1079 16|                Így az életben tudsz bánni az arcoddal, szemeddel, mindeneddel...
1080 16|                      ó, felségesen! Hanem az, persze, más egy kicsit!
1081 16|                van-e annyi energiád? Mert az ilyennek mindenestül neki
1082 16|                 pénzed eltartana odáig; s az iskolai formaságokat el
1083 16|                ficsúr hazáig kísérte őket az iskolából, a sarki fűszeres
1084 16|                    ő jött oda hozzám. „Ki az a gyönyörű szép asszony,
1085 16|                jártok gyakrabban ide-oda? Az ura öngyilkos lett?... Ó,
1086 16|          házasságos atyafiságban vagyunk. Az ilyen fertálymágnás gőgösebb
1087 16|            arisztokratánál. Igen, hát itt az a meghívó! Beszéljétek meg
1088 16|            dallamaira; egyszerre elfogott az ijedt röstelkedés meg lelki
1089 16|                   irigyelnek; ez, ez volt az én igazi levegőm. Félóra
1090 16|              kenyér; csak addig volt élet az életem, amíg ilyenből kijutott
1091 16|               Losonczy. Sorra köszöngette az ismerőseit, az apró asztalokhoz
1092 16|                köszöngette az ismerőseit, az apró asztalokhoz le-letelepült
1093 16|                  a sokféle gyors változás az életemben. Gida mondta egyszer,
1094 16|                  ráemlékezni véltem, hogy az utolsó találkozásokkor valahogy
1095 16|            fejteni a férfi hangulatát is. Az ő hozzám való illúziói egy
1096 16|                aztán amilyen suta volt ez az egész dolog, úgy is végződött.
1097 16|             jólesett valahogy mindez. Még az is (pedig görcsös szenvedélyes
1098 16|           szenvedélyes zokogás szaggatott az üldözöttség és boldogtalanság
1099 16|                hogy végre kimondja; igen, az itt élő jogász fiától hallotta,
1100 16|            ismernek, egymásnak mutogatnak az emberek az utcán... istenem,
1101 16|           egymásnak mutogatnak az emberek az utcán... istenem, hát ilyen
1102 16|                    nem igaz! Mit tudom én az ilyet? Otthon, ha megvádoltak
1103 16|                  élettől. Ez volt a sorsa az életemnek; az énszántamból
1104 16|                volt a sorsa az életemnek; az énszántamból sohasem történt
1105 16|                  visszahítt a kisvárosom, az ismerős házak figyelő ablakszemei,
1106 17|                   félállati szegénységet. Az udvarház is vedlettnek látszott
1107 17|               kályha fülleteg melegével s az avítt rongyszőnyegekkel.
1108 17|                   a változó idő. Itt csak az asszony őrlődött meg az
1109 17|                   az asszony őrlődött meg az egyhangú, terhes életrobotban,
1110 17|                életrobotban, mert őrajta, az igavonó türelmén ment keresztül
1111 17|               kéthetenként pesti postával az elemózsiás ládákat; mint
1112 17|            elemózsiás ládákat; mint ahogy az urának, annak idején, képviselő
1113 17|                 hibázott. Észre sem vette az életét; s az élet elment.~
1114 17|              Észre sem vette az életét; s az élet elment.~Mintha fölöttem
1115 17|             fölöttem is megállt volna itt az idő. Annyi robajos, nagy
1116 17|                 is igen beszéltek rólam s az életem szünetlen, zaklató
1117 17|          házigazda a szántásnál járt vagy az Üstököst olvasta, Piroska
1118 17|              lüktető, eksztázisos órák és az édes, kínos epedések becses
1119 17|            éreztem, hogy nem járok messze az igazságtól. Bizonyos, hogy
1120 17|                asszony mégiscsak kell, és az ott van közelében; alázatos,
1121 17|            tiszteltebb és nagyobb igényű; az öregedő régi szerető kényelmes,
1122 17|               Világért sem kívántam volna az ő helyzetét magaménak, de
1123 17|               külön hangja, szava, nézése az én számomra? Más szájjal
1124 17|               megmondani, miért csináltam az egészet. Csupa idegeskedésből-e
1125 17|                 Nem tudom már, mi adhatta az első gondolatot; valószínűleg
1126 17|              szóba álltam egyszer-kétszer az inácskói postamesternével,
1127 17|                unalmú arccal gunnyasztott az üvegretesz mögött. „Lám,
1128 17|                 alispánné lettem egyszer? Az már volt, nincs. Most már
1129 17|                  és egészen ki kell innom az életem poharát.~Igen, postásné
1130 17|            rubrikák fölött. Petyhüdt lesz az arcom és mogorva, unatkozó
1131 17|                tekintetem... De semmi! Ez az élet! Vagy ez az öngyilkosság...
1132 17|                semmi! Ez az élet! Vagy ez az öngyilkosság... mindegy!
1133 17|                   a szelek; hamvas barkák az útszéli bokrokon, sok kékség
1134 17|                     mondta Tomanóczy Anna az ő rekedtes, fáradt hangján -,
1135 17|                 Sietni kellett, futni, ha az allén átmentem, mert úgy
1136 17|                  nagy, oktalan tavasszal, az összevissza virulással.
1137 17|            viselete.~- Mondja, nagy dolog az? Hogy egy paraszthoz mék,
1138 17|                   nagyba néz engem... meg az apja-anyja is... rangos
1139 17|                azér... meglehet... de hát az jobb, azt hiszi? Különben
1140 17|                   pap kezdte, majd mindig az kezdi, aztán a földesúr.
1141 17|                    hogy nem ment, elárult az anyjának, akkor nagy hecc
1142 17| visszaragasztottam a papírszalagot. De mi az, amikor az ember hónapokig
1143 17|           papírszalagot. De mi az, amikor az ember hónapokig szót se
1144 17|               pitvar közepén, én itt benn az asztalnál; úgy beszélgettünk.
1145 17|              borzasztó téli esték jöttek, az a pokoli csend, véghetetlen
1146 17|            éjszakahosszat ott ácsingózott az ablakom alatt, és én már
1147 17|                  szava is elállt előttem; az is valami! Hát most már
1148 17|                    Még jó szerencse, hogy az a kis pénzem van.~Siettem,
1149 17|                    csak a fiatalság, csak az ne múlna el soha... Igen,
1150 17|                   néha számlálgatnom kell az időt! Néha kijönnek Hiripre
1151 18|               ültünk a jégverem gádorában az egész vendégcsapattal; Piroska
1152 18|                  sok dinnye termett abban az évben; ebédhez néha tizenöt
1153 18|                  már ez a generáció, mint az én leánykorombeliek! Komolytalanok,
1154 18|             maradtam kívül már lassanként az érdeklődésen, a számbavevésen;
1155 18|              visszahívni a férfit; nem ér az semmit! Akármit inkább...
1156 18|           másnapra hozott a véletlen eset az én számomra is egy levelet,
1157 18|                fordított egyet váratlanul az én akkori, ide-oda vetődő
1158 18|                   szegény Tomanóczy Anna, az inácskói parasztbíró menye
1159 18|          szeretettel ajánlja fel a házát, az egyetlen, elhalt öccse gyermekének.
1160 18|                   őneki van szüksége rám; az ő magános özvegyi házába
1161 18|              szíves és jóságos hang ettől az embertől, akit mindenki
1162 18|                   egy csapásra eligazítja az életemet. Nagy fellendülő
1163 18|                  nevelődtem, a háztartás; az otthoni, asszonyi munka.
1164 18|                   és azóta Pórtelek nincs az Isten háta megett; három
1165 18|            építkezni akar jövő esztendőre az öreg; lám, így újít, ezért
1166 18|               éreztem már, hogy én vagyok az, akire szüksége van a másiknak
1167 18|                 semmilyenül röppent el ez az év! Csak ott van élet énnekem,
1168 18|            énnekem, hiába, ahol minden kő az utcajárdán, és minden ház
1169 18|            forintra áhítozik éppen, hanem az „elveit” akarta keresztülvinni
1170 18|                  ebben is. Egész életében az volt a bolondja, hogy minden
1171 18|                   hónapja. Zavarok voltak az életében. Ott a Délvidéken,
1172 18|                álljon”, és dolgozzék majd az apósával a gazdaságban,
1173 18|              kaucióval ők nem okoskodnak, az egyetlen szem lányukat se
1174 18|               anyámhoz írt levelekből meg az egész dologból olyasmi érződött
1175 18|              nyájaskodva kezdték kérdezni az emberek, hogy igazán jegyesek
1176 18|      patakfolyásával házról házra kávézni az ismerősökhöz, és vigasztaltatja
1177 19|                    pendelyes lánykái közt az apai nagyszülőim életében.
1178 19|                  álomra emlékeztem mindig az ősi házra, ahonnét nevem
1179 19|               mindig téresebbnek tetszett az udvar; súlyosabbnak, hatalmasabbnak
1180 19|            homlokzata, a reves lépcsők, s az ámbitus nagy, tömzsi oszlopai.
1181 19|              megkopott volna! De mégis ez az; a régi, régi ház, ahol
1182 19|             ajtókilincsek után. Emlékszem az igen-igen tágas ebédlőre,
1183 19|                  tán több száz esztendős; az idők bizonytalan messzeségében
1184 19|                   ott lesz a gyűrű örökre az ujján.~Egy másik bolond
1185 19|                  lenézzék, semmibe vegyék az elpártolt, „áruló” rokonhadat.
1186 19|                   bárónő főispánné ma!... Az ittmaradtak közt pedig lassan
1187 19|              lassan oszlott, osztályodott az ősi drága jó, gazdag föld.
1188 19|                   telek a gencsi oldalon. Az én apám volt az első, aki
1189 19|                  oldalon. Az én apám volt az első, aki elszakadt hazulról,
1190 19|                  A hármunk kis jussát meg az anyámét pár esztendő alatt
1191 19|           jóformán össze; akkor érte utol az ital mániája, tán csak éjszakai
1192 19|                 egészen. Elözvegyült rég, az egyetlen leánya Pest megyében
1193 19|              megyében volt férjnél. Ő meg az utolsó esztendőkben már
1194 19|                bolond olcsón. „Vén huncut az!” - mondogatták észbe kapva
1195 19|                   mondogatták észbe kapva az emberek, mikor egy időben
1196 19|             kedves öcsém”-ezte, látogatta az alispánjelöltsége idején.
1197 19|                   a szekérút Szinyér felé az eltisztított mély réteken
1198 19|              kompon; akkor még megkerülte az egész Szamosközt, aki Pórtelekre
1199 19|                   igyekezett.~Ábris bácsi az ámbituson csibukolt, amikor
1200 19|           jóformán mind elhordta már, ami az anyjáé volt. Én meg nemigen
1201 19|                 Nekem bizony így esik jól az aludttéj!... Csuhaj, húgám!
1202 19|               aludttéj!... Csuhaj, húgám! Az mind a te motyód? Láda,
1203 19|               Láda, kettő-három kosár! Mi az istennyila van abba’ mindbe’?
1204 19|                Hiszen ő volt vagy kétszer az én házamnál Szinyéren, látta,
1205 19|                kötöttem, csizmába valókat az öregúrnak. Szemben ült velem,
1206 19|            hallgatva néha magamon éreztem az erős sötét szeme tekintetét.
1207 19|                  Lopva megnéztem ilyenkor az arcát, borzas szemöldökét,
1208 19|                    mikor zubog, itt terem az, akit a szíve kíván, pántos
1209 19|                megint? Két hete voltál!~- Az rég volt. Fűszer kell, mosdószappan,
1210 19|               Adhatok én neki dógot! Mire az a sok furikálás? Rend az?
1211 19|                  az a sok furikálás? Rend az? Nem jó az itthon főtt szappan?
1212 19|                furikálás? Rend az? Nem jó az itthon főtt szappan? Elrontja
1213 19|               férsz a bőrödbe!... Héjnye, az akasztófáravaló istenit
1214 19|                    Nem oldták el?... Héj, az apátok hétfánfütyülő!...
1215 19|                  puszta világra, betemeti az utakat, elvág, megszakít
1216 19|                   Március elején engedett az idő, megdagadtak a messze
1217 19|            csillag van már, milyen tiszta az ég! Gyere csak, Magdi, nézd
1218 19|            Borzasztó! Én nem tudtam, hogy az ilyen korú férfiak is...~
1219 19|                  aztán odalökte egyszerre az ebédnél.~- Na, jövő héten
1220 19|               olyan, amit nem bolygatnak, az nekem kell meg a lányoméknak
1221 19|              levitethetsz. Nem rossz hely az, soknak olyan sincsen!~Keményen,
1222 19|                    A nagy tavaszi esőkben az ágyamig csurgott éjszakán
1223 19|                   víz, és egyszer befolyt az alacsony küszöb felett a
1224 19|          tapasztott padlón, és felvetette az ócska asztalt, kimustrált
1225 19|                  senkim rajta kívül abban az időben.~Májusban megérkezett
1226 19|               éreztem, hogy nincs kedvére az ottlétem, és hogy már messziről
1227 19|                  úgy megkedveltetem magam az öreggel, hogy egyszer talán
1228 19|                   Már egészen fölbiztatta az öreget. Jó, magamtól nem
1229 19|                  felcsapó füstfelhőket, s az alkonyatban szinte naponta
1230 19|               szinte naponta felpiroslott az ég alja, és lángcsóvák szikráztak
1231 19|                   a képmását temették el; az, aki Szinyéren is járt harmadéve,
1232 19|                   nyugodjék szegény, hogy az itt bujkál a nép közt, és
1233 19|               mindent a maga szemével, de az urak kimeszeltették a házak
1234 19|              lelje... Bizony csak megholt az, kérem, mesebeszéd az ilyen!
1235 19|             megholt az, kérem, mesebeszéd az ilyen! Hanem ha ezek a népek
1236 19|                  eltűnődve Horváth. - Bár az ilyet felfújják rendesen!
1237 19|                  Engem nem nyugtatott meg az ilyen bölcsesség, reszkettem
1238 19|                  állni, egy hitet vallani az elnyomottakkal, az elkeseredett,
1239 19|                vallani az elnyomottakkal, az elkeseredett, kisemmizett
1240 19|            süvöltött, kavargott a szél.~- Az... az ott?~- Szinyér ég!
1241 19|                 kavargott a szél.~- Az... az ott?~- Szinyér ég! A város!~
1242 19|                szodomai ítélet a város... az én városom felett.~Az út
1243 19|                     az én városom felett.~Az út megtelt néppel; az új
1244 19|             felett.~Az út megtelt néppel; az új víziművek napszámosai
1245 19|          napszámosai jöttek Gencs felől s az Ábris bátyám kőművesei,
1246 19|             éreztük egymást. Átkarolt, és az ujjai forrón reszkettek
1247 19|                fojtó és rémületes bűzével az eleven, égő dolgoknak, fekete
1248 19|                 szélben; így jött gyorsan az alkonyborulat. A lovak horkanva
1249 19|                   láva folyt és vonaglott az egész, és lobot vetett,
1250 19|                  vetett, villámlott körül az égbolt fele. És bódult lárma,
1251 19|         letaszították őket, elmaradoztak, az öklüket rázták csak utánunk.~
1252 19|           fejekkel, mint a rémült csorda. Az állataik elkötve szabadon
1253 19|              rohamossággal, ahogy támadt. Az egész térség teli volt hordva
1254 19|                   és még nem jutottunk el az anyámék lakta házig. A Cifrasor
1255 19|                  utcáig a kis Hajdúváros, az Árokpart és azon túl már
1256 19|               mozgott a rőt félhomályban. Az egyik kar felnyúlt, és ököllel
1257 19|                  meg nem árt, a cudarnak! Az égbe sincs igazság!~- A
1258 19|              istenit! - zúdult a másik. - Az vót a barom, aki nem ott
1259 19|             Zimán-ház is?~- Igen, bizony. Az eleje! De a templomtól tízháznyira
1260 19|             boltok során ment végig. Jaj, az ott, borzasztó! Arra, nézze,
1261 19|                  is villódzik még. Ha! Mi az!~- A tűzoltók! A debreceniek!~
1262 19|                tér fáin túl még tolongtak az embercsapatok, aztán zenés
1263 19|                ott. Lestünk étlen-szomjan az éjszakában, láttuk a rémes
1264 19|            vegyünk benne... Miért? Mintha az ő fatalizmusa átragadt volna
1265 19|               vagy szekrényt rángattak ki az égő házból az enyimek közül.
1266 19|                rángattak ki az égő házból az enyimek közül. Ejh! Úgyis
1267 19|                  Úgyis csak terhemre volt az a sok lom, bár mind ott
1268 19|                   fekete utcákon át.~Ezek az emlékeim abból az országraszólón
1269 19|                    Ezek az emlékeim abból az országraszólón szörnyűséges
1270 19|                  függött össze oly erősen az életemmel. Hisz nem volt
1271 19|               maradjanak, és átkísérjenek az életen. Körültem van ma
1272 19|                 alispán tüntető jóakarata az egész országból küldött
1273 19|                káron... És épülni kezdett az én elpusztult, régi városom
1274 19|                nekilendült minden itt! De az emberek élete mintha elvágódott
1275 19|                   mintha elvágódott volna az emlékeiktől, a gyerekkoruktól,
1276 19|                nem is lehetett volna már. Az öreg elhíresztelte itt Melanie
1277 19|               igen, így kell csak nevezni az eltávozást, és különösen
1278 19|                   és romantikus színt kap az emberek ítéletében a dolog.
1279 19|                   már eleinte is fordult. Az emberek látták ki-be járni
1280 19|                  hogy rendszeresen lesnek az ablakomra idegen, alig ismerős
1281 19|          közbeszéd tárgya vagyunk megint. Az utcán tisztelettel, kíváncsisággal
1282 19|                   De én nem tehettem úgy! Az én életem zsákutcába került.
1283 19|              sikertelen volt. Lehet, hogy az én hibámból jószerint; úgy
1284 19|             Horváth másféle ember... hogy az anyagiak... ejh, majd csak
1285 19|                  majd csak lesz valahogy! Az különben sem az én dolgom!...
1286 19|                 valahogy! Az különben sem az én dolgom!... Most csak
1287 19|               akire a rossz hírem hárul), az én felháborodott sírásomra
1288 19|                 Ennek így kell történni!”~Az egész városnak izgalmas,
1289 19|                váratlan egybekelésünk!~És az emberek egyszerre nyájasak,
1290 20|                 távolság szitaszövetén át az idő szorgos mértéke, a kalendáriumi
1291 20|              holdújulás, vízár, hó, eső s az évszak virágai és gyümölcsei!
1292 20|               reggelén külön felkészültem az életre, öltöztem, beszéltem,
1293 20|               sóhajtottam nehéz közönnyel az égre: „Haj, esős nyár van!
1294 20|                megint a karácsony; ez is, az is kellene!”... Összemosódó,
1295 20|                  elsötétült színű szövete az időnek, egy hosszú, hanyatló,
1296 20|               Megőröltek, elnyűttek engem az évek! De vajon finom és
1297 20|              hibáztam el. Tán mindenkinek az élete a természete szerint
1298 20|             férjes asszony voltam megint, az én akaratommal, ahogy ezt
1299 20|                   életem megtámasztására, az ellenségeim bosszújára,
1300 20|                  azt mondja, igaz-i, hogy az a drága szép gyönyörűség,
1301 20|                   drága szép gyönyörűség, az az özvegyasszony hozzámegy
1302 20|                drága szép gyönyörűség, az az özvegyasszony hozzámegy
1303 20|                 azt beszélni rulla! Iszen az már... semmi se... csak
1304 20|              mondgya.” Hát ugyi, milyenek az ilyen ronda szájúak? Persze,
1305 20|                 vele, azután elébe raktam az eladó ócskát.~- Jaj, tekintetes
1306 20|               adja el ezt? Úgyse tudom én az árát megadni! Drága színházi
1307 20|                   kerti nádszék. Előrakta az alkalomszerű pólyakötőket,
1308 20|                 én csak aszerint mondom - az egész hóttig való életüket
1309 20|                     Csak tudom, benne van az is, hogy kilenc kedden ráböjtöl,
1310 20|                 azér csak ne tessen hinni az ilyen bolond beszédnek;
1311 20|                 Vodicska Jenő engem ebben az állapotban!... Most magamnak
1312 20|                  magamnak kellett viselni az egész lelki terhét is...
1313 20|                  téli beszerzések, amitől az első uram gyöngéd és aprólékos
1314 20|       elszoktatott.~Hiába, Dénes nem volt az ilyenekre való! Ha néha
1315 20|                 bejön egy sváb Vállajról, az majd hoz!”~Nem tudtam mire
1316 20|                 És meg lehetne élni abból az irodából egészen jól, még
1317 20|              irodából egészen jól, még ha az adósságait fizetgetnők is,
1318 20|               beosztással. De hogy mennyi az adóssága voltaképp; és mi
1319 20|                    ha nem igazodik helyre az elrontott életem!... De
1320 20|                   szót követ, és én akkor az állapotommal nagyon ideges
1321 20|                 ideges voltam. De hát nem az ő gyermekét viseltem-e,
1322 20|                 Mennyire más típusú ember az udvarlónak való meg a jó
1323 20|           Ilyenkor néha kiütközött belőle az az otthoni egyszerűbb városi
1324 20|                 néha kiütközött belőle az az otthoni egyszerűbb városi
1325 20|                   is. Lehet, hogy ezekben az első időkben már az volt
1326 20|               ezekben az első időkben már az volt a legfőbb bajom, hogy
1327 20|                   áron elérés illúzióját; az asszonynak valami versenypózna
1328 20|       nemakarással és passzivitással kell az értékét felfokozni. Tudtam
1329 20|               adta a konyhapénzt; úgyhogy az én pici vagyonkám most már
1330 20|         igényekkel.~Tavaszra megszületett az első leánygyermekem.~ ~
1331 21|               gyorsasággal. Nem úgy, mint az álom; mint valami nehéz,
1332 21|                halálosan fárasztó aluvás. Az életet éltem, a siralmasan
1333 21|             akiket jobbá, finomabbá nevel az alázat és a szenvedés. Inkább
1334 21|                  hozott ki belőlem.~Abban az időben szinte folytonos
1335 21|                    Hát jó, ez rendén van! Az enyéim, testük a testem,
1336 21|                Szépek, egészségesek, mint az élet! Lám, az én viruló,
1337 21|          egészségesek, mint az élet! Lám, az én viruló, teli gazdagságú
1338 21|                   teli gazdagságú fajtám, az én elkésett termékenységem
1339 21|            leromlani nekem? Tehettem-e én az életemről; vagy ha igen,
1340 21|                  pusmogás. - Távé!~De hol az a pesztra, a nyomorult oláh
1341 21|             hagyni a két gyereket magára, az égő lámpa a falon? Mit hebegsz?
1342 21|     csepűkontyodat, te! Jaj... hát vérzik az orra! Oda nézz! Vizet hozz,
1343 21|                 ahogy percek alatt higgad az idegrohamszerű, magamból
1344 21|             magamból kikelt dühöm, amiben az életem minden nyűgözöttsége,
1345 21|                 se ég! Indulj hát, itthon az úr!... A tűzre is tegyél,
1346 21|               osztán teríts! De ragyogjon az a pohár, annyit mondok!~
1347 21|         érdekesnek, eredetinek láttam ezt az embert!... De másforma is
1348 21|                 nincs benne úgy, mint én! Az irodája külön van, onnét
1349 21|                  éreztem, a levegőben lóg az egész életem ezzel a három
1350 21|                  három poronttyal együtt; az agyvelőmben zakatolt, hajszolt
1351 21|                  akarjak; de ez elsiklott az ujjam közt, és nem lehetett
1352 21|               keserűséggel eszembe jutott az Ábris nagybátyám halálhíre,
1353 21|            szóltam rá végre, tán rekedten az indulattól -, jó az! Néhanapján
1354 21|              rekedten az indulattól -, jó az! Néhanapján leereszkedhetik
1355 21|                   a villa.~- Semmit! Csak az a megjegyzésem, hogy tízszeres
1356 21|                 ahol ilyen jól elrontotta az étvágyát.~- Mi baja velem,
1357 21|                    a maga adóhátralékját, az ügyvédi kamara tagsági díját,
1358 21|             fajtája, mit kisebbíti?~- Már az igaz, nagyon a kegyükbe
1359 21|                magát.~- Hm! Barátnéjától, az ócskásasszonytól így értesült?~-
1360 21|                   ha százszor szoptat is, az istenit, aki bolond, menjen,
1361 21|             lenyeltem más jóvoltából...~- Az a baj éppen. Tudom, elég
1362 21|                talán én? Jaj, ne kísértse az Istent, elvetemült! Bár
1363 21|                    Megifjított!~- Meg biz az a vén csoroszlya, a drága
1364 21|                   hárpiáskodnék. Különben az is a maga rokona. Elég szégyen,
1365 21|                 miatt.~- Féltékeny magára az ördög! Hanem az igaz, hogy
1366 21|          Féltékeny magára az ördög! Hanem az igaz, hogy jól kikereste
1367 21|                  igaz, hogy jól kikereste az embereit a rokonaim közül
1368 21|              összehabzsolja, míg megzabál az esze belé. Most valami bolond
1369 21|               német pap könyvéből tanulja az egészséget, és a nagypiac
1370 21|         jegyzősegédnek, ha leissza magát, az árokszéleken szedik össze
1371 21|                 Szép koszorú a közelijei, az igaz!~- Hagyja békében őket!
1372 21|                 is, józan, szorgalmas, de az olyan nem is néz magára.~-
1373 21|                volt, mint a tyúknak; mert az is kapar magának. Persze,
1374 21|                 de magára vajon néz-e meg az anyjára? Ő most nagyurakkal
1375 21|                hurcolja utazni, fürdőzni. Az a kis félszeg libaasszony
1376 21|                  már, a szeme is kinyílt, az a „derék, józan” ura meg
1377 21|               köles. Így már csak elérhet az ember egyet-mást a világban,
1378 21|                    De most bizony; hiába: az asszonyt az ura után becsülik.~-
1379 21|                bizony; hiába: az asszonyt az ura után becsülik.~- Hát
1380 21|                 egyelőre ezt a fedelet és az én léha és tökfilkó mivoltom,
1381 21|              szorgalmasan kiszedeget néha az éjjeliszekrényem fiókjából,
1382 21|             zokogással, hogy visszalépjen az ajtóból, megálljon fölöttem
1383 21|            fojtogatott a keserű sírás! Ez az én életem! Ő talál kárpótlást,
1384 21|                 párnákon, és nyávogni fog az a kis féreg egész éjszaka
1385 21|                   kis féreg egész éjszaka az izgalomtól felzavart ártó,
1386 21|                  festett képű rongy; vagy az a vén, fogatlan nőstény
1387 21|                kolonctól. De el is látott az élet, de meg is vezekeltél!
1388 21|                  Jól lehervadtam hirtelen az utolsó évek alatt; az alakom
1389 21|            hirtelen az utolsó évek alatt; az alakom szétment a sok gyerektől,
1390 21|                  gyerektől, ellomposodtam az örök szoptatásban... Hát
1391 21|             akartam őket?” - ezt kérdezte az imént is. Mikor útban voltak
1392 21|               mintha én magam volnék csak az oka, hogy lettek. Milyen
1393 21|               meghatott gyöngédsége ebben az időszakban. Jenő, az egy
1394 21|                ebben az időszakban. Jenő, az egy szent volt. Egész, igaz,
1395 21|                   elvesztett egy játszmát az élettel szemben. Ő az életet „
1396 21|            játszmát az élettel szemben. Ő az életet „vagy-vagy” formában
1397 21|               könnyű köd-ember itt inkább az „így is, amúgy is” módján
1398 21|                  Vajon igaz szerelem volt az?... De hisz most is foglalkoztat,
1399 21|                   szőke, puha hajuk (mint az apjuké), meleg, jó szagú
1400 21|                szagú kis testük ott liheg az ernyős éjjeli lámpás lankatag
1401 21|             félhomályában. Hát ezek, ezek az enyimek az életből. Asszonyok
1402 21|                 Hát ezek, ezek az enyimek az életből. Asszonyok lesznek
1403 21|                 legkevésbé is hasonlítson az enyémre. Majd teszek róla!
1404 21|             teszek róla! Erre még jó lesz az én életem!~ ~
1405 22|              Megint évek... évek!~Ezekből az időkből alig maradt bennem
1406 22|                  kizsarolásba került, míg az apjukon mindezt meg tudtam
1407 22|                   karmai közé kaparított. Az áspiskígyó... az!”~Ez mind
1408 22|              kaparított. Az áspiskígyó... az!”~Ez mind én voltam; mert
1409 22|         csendesült, zavartalan magányban, az öregség szelídülésében.
1410 22|                fokonként, lassan süllyedt az egymással bánásunk, a viszonyunk;
1411 22|              csúnyább szavak jelezték ezt az utat a lejtőn. De mi is
1412 22|                  mi lehet fontosabb: mint az, ahogyan időnként egymással
1413 22|                 de rettentőn visszahatnak az érzésekre, és mindent, mindent
1414 22|              pokolibb, még szörnyűbb lesz az ütközet.~A paraszt házaspárok
1415 22|             testileg dühöngik ki magukból az ingerültség szinte testien
1416 22|            messziről, tisztán látom, hogy az idegességtől, testi és lelki
1417 22|           állapotban; nekem húzni kellett az életigát megszakadásig.
1418 22|                  féltékeny is voltam arra az emberre; leszóltam szemtől
1419 22|                  a régi kedves... ez volt az állandó hóbortom; és ha
1420 22|                   akkor is már, hogy ezek az őrültségek okozzák, hogy
1421 22|                   firkált kusza sorokban; az asztaltársaság észrevette
1422 22|              bosszantotta őt: „Dénes, jön az ordré! Meddig kaptál kimenőt?
1423 22|                   jár itt, miért nem megy az odvába! Még látni is utálat,
1424 22|            keserves verítékit... kígyó... az életén rág, mint a pióca,
1425 22|                menekvés, a pestis...~- Ó, az Isten... az Isten verje
1426 22|                pestis...~- Ó, az Isten... az Isten verje meg a gaz lelkét!
1427 22|             mondja?... Nem ég ki a szeme! Az ártatlan gyerekei előtt!
1428 22|                  tudja, melyiknek ki volt az apja? A világ... az egész
1429 22|                  volt az apja? A világ... az egész világ!~- Elhallgasson
1430 22|              sújtani akart... elvesztette az egyensúlyt, és elzuhant
1431 22|             reszketett már fenn kuporogva az én ágyamon... Feltápászkodott
1432 22|                   és szepegve hozzám bújt az is.~- Drága anyucim! Csak
1433 22|               kettőnket, és elszigeteljék az ilyen jeleneteket a rendes
1434 22|                 szeressenek bennünket!... Az apjuk sokszor hetekig nem
1435 22|           akaraterővel dolgozom értük, és az egyetlen vagyok, aki gondjukat
1436 22|                   mindig számíthatnak. És az ilyen éjszakák másnapján
1437 22|              másnapján és maguk közt vagy az iskolában, egészséges, vidám,
1438 22|                   tértek fölöttünk. Igen, az apjuk könnyelműségéből is
1439 22|                 mi ketten a természetnek, az életnek vagy minek... ezeket
1440 22|        belégondolás után, át tudom érezni az ő igazát is.~Valami kényszerhelyzetben,
1441 22|                   hogy bogozódnak körülte az élet súlyos láncszemei,
1442 22|                  jól, könnyen, szépen élt az adósságai ellenére is; és
1443 22|                eldurvítottam, megkötöttem az életét, szívom a vérét,
1444 22|                 gróf kedveltje kezén volt az egész, és az (meg kell adni)
1445 22|                   kezén volt az egész, és az (meg kell adni) ügyesen,
1446 22|            hagytak csapot-papot. Hát így, az ügyvédek sorsa nehezült;
1447 22|               pedánsul terített asztalhoz az ezüstfényesre csiszolt alpakkavillákkal
1448 22|                  kötötte még valamennyire az itthonához, ez a jóleső
1449 22|               ilyen ideiglenes érzés volt az egész hosszú házaséletemben
1450 22|                  házaséletemben Dénessel. Az emberek akkor már inkább
1451 22|                  emberek akkor már inkább az én pártomon voltak: szántak
1452 22|                tisztújítás jön, üresedett az alügyészség, be kellene
1453 22|                  vele, és féltek elnyerni az utolsó forintját: most mégis
1454 22|                 mégiscsak, szegény fejem! Az élet szatírája!... Egy másik
1455 22|                  Egy másik választás járt az eszemben, régi álmok, remények...
1456 22|                     hát nem mindegy volna az is már. Szinte idegen volt
1457 22|                lám, ahol utolszor laktunk az első urammal. Hogy felnőttek
1458 22|                régi, hatalmas fák sűrűje, az erdei csend, az egyforma,
1459 22|                   sűrűje, az erdei csend, az egyforma, változatlan, előkelő
1460 22|                  nyugalom, amit nem érint az élet! Mennyi történt énvelem,
1461 22|                  helyet harcoljon magának az ivadékom legalább a világban.~-
1462 22|                 betegágyból.~- Bolondéria az! Tudatlanok mániája, minden
1463 22|                 Mindig inferióris56 marad az asszonyi állat, nem is lehet
1464 22|                  is lehet másképpen. Hisz az életideje kétharmad részét
1465 22|             állati gondok, kötöttségek, s az értelmét ösztönök igazítják.
1466 22|                   idétlen és boldogtalan. Az asszony vak eszköze a természet
1467 22|                 lény, kinek minden értéke az akaratlan báj és szépség,
1468 22|          szervezetben. Szarvasmarhakórság az, a forralatlan tejjel jutott
1469 22|                 vette túlságosan komolyan az életet. Mennyi csapás érte
1470 22|                 Mennyi csapás érte pedig. Az egyik fia az őrültekházában,
1471 22|                  érte pedig. Az egyik fia az őrültekházában, nem is tud
1472 22|              országutakon kéregetve, néha az árokban lelik meg delíriumos
1473 22|                 hónapig megy, akkor rájön az ital őrülete, megszökik,
1474 22|                  ital őrülete, megszökik, az utolsó lebujokban önti magába
1475 22|            farkasétvággyal evett. Egyszer az a hír jött, hogy valami
1476 22|              főzök, seprek, takarítok én, az én kidolgozott kezemnek,
1477 22|                   tanuljatok, mindent; ha az utolsó párnám is adom érte!”~
1478 22|               vizsgázgattak is már. Klári az apja muzsikaösztönét örökölte;
1479 23|                                        23~Az idő telését, évek, évszakok
1480 23|                   huncutkás álfigyelemmel az arcán, míg az ejtegetéssel
1481 23|               álfigyelemmel az arcán, míg az ejtegetéssel vesződik; hogy
1482 23|                  szeretnék játszani, mint az Ágnes néni lányai. Milyen
1483 23|                 nőnek; ki törődik eközben az én szürkülő hajammal, árkos
1484 23|                   régen nem vártam én már az élettől semmi olyast, amit
1485 23|               kapni; senkinek se tűnt fel az én észrevétlen megöregedésem.~
1486 23|        elcsudálkozva és zavartan. Bizony, az én István fiam, akit a nagyszülői
1487 23|            egyetlen unokáját és örökösét, az öreg Vodicska, a maga aggastyáni,
1488 23|             életem rossz szelleme volt ez az öregember, s a gyermekemet
1489 23|             bizonytalan sorsra? „Csakhogy az anyaszívvel nem lehet ám
1490 23|                  kemény igazságait. Igen, az anyaság sem csupa ösztön;
1491 23|                házasságra, s a gyermekünk az ő vére is, lénye és öröksége...
1492 23|         tevés-vevését, ami (hiába küzdtem az ellen) régi, ösztönös és
1493 23|                 apja iránt... igen, igen, az apjára hasonlított és a
1494 23|              Sírva búcsúztam tőle megint; az iránta való szeretetillúziómat
1495 23|                  megint egyedül maradtam, az enyimekkel: a lányokkal,
1496 23|              akaratom rájuk ment mind; és az én büszkeségem, az én sikerem
1497 23|               mind; és az én büszkeségem, az én sikerem voltak.~Akkor,
1498 23|     elrendezhessem számukra a jövőt. Mert az apjuk rohamosan hanyatlott,
1499 23|              vármegyeházáig, szót váltott az urakkal; néha diktált valamit,
1500 23|              tessék-lássék Kricsák úrnak, az öreg írnoknak, aki úgyis