Fejezet

1501 23|                Zsuzsanna volt a felesége, az én valamikori szakácsném.
1502 23|             éveken át a derék asszonynak, az mosott rá, főzött neki;
1503 23|              váltani. De ahogy elősorolta az életüket az urával, bizony
1504 23|              ahogy elősorolta az életüket az urával, bizony leckéztetésszámba
1505 23|             bizony leckéztetésszámba ment az. - Én kérem, alássan, elsején
1506 23|             elsején mindig magamhó veszem az egész ötven forintot. A
1507 23|                ötlet! - Petényinek írtam, az öreg hegedűművésznek, akivel
1508 23|                 kószált hajdan külföldön. Az most a Zeneakadémiában a
1509 23|                 egy szíves sorába kerülne az öreg Szinyéry grófnénak,
1510 23|                aranyszínű száraz falevél; az ősz méla napfénye mozdulatlanul,
1511 23|                      milyen keserű pohár! Az uradalmiak mind tudni fogják,
1512 23|                 hogy odamentem könyörögni az ő asszonyukhoz!~Elébem jött;
1513 23|                    gondozott, kicsi kezét az én érdes tenyerembe tette.~-
1514 23|                  vagyok - gondolja meg -, az sok, nemde?... Igen, igaza
1515 23|                 Nekünk?... Ne mondja így! Az olyan fiatalnak még, mint
1516 23|                akkor csak a vallás marad, az égben bízhatunk. Jár-e templomba?
1517 23|               megmarad még és olyan szép! Az új kis káplán a piaristáknál
1518 23|                    hogyne, magam írom meg az érdekében ma még! Mi is
1519 23|                   gazdagságukért, és hogy az élet nyers, komisz, országúti
1520 23|              érteni ezek a földi életet s az embert?...~Anyámék felé
1521 23|                kávét csinált, és megittuk az eperfa alatt. A kerti abroszra
1522 23|                   vörhenyes alkonyatfény; az őszi, halovány sugarak nem
1523 23|                 már így.~Csendesen ültünk az ablaknál, azt hittük, alszik.
1524 23|         ugyanazokat a plafoncirádákat, és az összes filozófiát, minden
1525 23|               cigarettát, kezébe adta, és az ágy fejéhez ült szótlan.
1526 23|                 szelíden, puhán simult el az arcán, szemén. Pillanatokig
1527 23|          megfordult, és lassan felém jött az ablakig: „Már hideg!” -
1528 23|               évjáradékkal biztosítva van az éhenhalás ellen. Dicsérték
1529 23|               csak cigánybandaszót hallok az utcaajtónk előtt. „Ó, az
1530 23|                  az utcaajtónk előtt. „Ó, az isten verje meg a dolgát,
1531 23|                     kiabált vissza Marcsi az ablakból, ahogy kilesett.
1532 23|             rázendíti a fiatalabbik Bankó az én régi-régi nótám:~Kékeres
1533 23|             Kékeres a szőlőlevél!...~amit az apjával húzattam hajdanában. -
1534 23|          névnapreggeleket! - rikkant bele az egyik kontrás, és megcifrázza.
1535 23|               kapubálványnak támaszkodva, az uram mellett ott állt Tabódy
1536 23|                   ha elrobogott mellettem az utcán; így szemtől szembe
1537 23|                 felcseperedtem!...~mindig az asszonyt szerettem!~Mennyi
1538 23|                   milyen borostás, tüskés az álla... megritkult a foga!...~
1539 23|              banda utánuk. Nosza, tetszik az ügy az én kis gonosz fehércselédeimnek;
1540 23|             utánuk. Nosza, tetszik az ügy az én kis gonosz fehércselédeimnek;
1541 23|       fehércselédeimnek; nóta, muzsika és az anyu régi udvarlója, ez
1542 23|            szemembe, két öklére támasztva az arcát. - Igaz-e ez, mondja?
1543 23|            egymással szemközt?~- Vagy tán az nem volt igaz, Endre, hogy
1544 23|                   Pedig tán ez lett volna az igazi.~- Isten őrizz!~-
1545 23|                   kezével mellécsordított az Endre poharának. - Na, csak
1546 23|                   tornác. Csak ahogy azok az ócska vadásztrófeák el vannak
1547 23|              asszony mellett töltötted el az életed javát! - késztette
1548 23|                    ez a középső leginkább az anyja... a fehér cigányképével!
1549 23|                   meleg takarót hozott ki az apja köszvényes térdére.~-
1550 23|           Valamikor - tűnődtem magamban - az öregségre gondoltunk, ahogy
1551 23|               hogy kincsünk lehessen majd az emlékezet, hogy szépen gondolhassunk
1552 23|                 szépen gondolhassunk majd az egészre vissza. Hát most...
1553 23|                   vissza. Hát most... itt az emlékezés, itt a szép pillanat;
1554 23|                  volt mégis... Egy percre az arcomra takartam a két kezem,
1555 23|                      Magda, bizony elment az idő, elhajítódtunk egymástól.
1556 23|              tudja-e, ne nevessen, nem is az a legfőbb, Magda! Lássa,
1557 23|                   alatta. Mi ehhez képest az, hogy nem magával voltam
1558 23|                alatt huszonöt esztendeig? Az élet, egy élet nem olyan
1559 23|                   mondja. Ez szép, ez jó! Az élet csakugyan nem nagy
1560 23|              éltünk volna!... De amit így az ember mondhat egymásnak,
1561 23|                   szorgalmas népek mennek az utcán, hivatalba, piacra,
1562 23|                 el hát, Bankó, mit nézel? Az apád nagyobb bankót is zsebre
1563 23|                  Azt mondják, Magda, hogy az édesanyja megátkozta Telegdet,
1564 23|            nemsokára; végit járom. Baj is az! Majd behoztok ide a megyéhez
1565 23|                 ültek a könyveiken. Dénes az ebédlődíványon feküdt kikelt
1566 23|                  barna ripszgarnitúrával, az olcsó vázákkal és szövöttes
1567 23|                  ez gikszer, újra így, ez az igazi. Finom, lágy, kedves,
1568 23|                   Hát érezni tudja ez még az ilyeneket, vagy akármit,
1569 23|                  ilyeneket, vagy akármit, az élete nyomorúságát? Vagy
1570 23|                   nyomorúságát? Vagy csak az ital, az öregség, az esettség
1571 23|          nyomorúságát? Vagy csak az ital, az öregség, az esettség vizesíti
1572 23|                 csak az ital, az öregség, az esettség vizesíti el a szemét?...
1573 23|         végigsimítani a fejét, a kezét... Az ám! Hogy holnap, vagy még
1574 23|                  emlegessük fel egymásnak az elérzékenyülést!... Nem,
1575 23|               csudaképp most megpróbálnók az egyetértést. Már így szoktuk
1576 24|                    egyensúlyozó lehetett, az együttélésünk ürügye és
1577 24|               évtizedeken át hittük, hogy az egyetlen összetartó közöttünk.
1578 24|               Dénes különben sem volt már az, akivel komoly dolgokról
1579 24|                 Hm, veszendőben van ez!” „Az életrugó lazul, már zökkenik,
1580 24|                  elmélyedve Jakobi bácsi, az ősz fejű, csitító beszédű,
1581 24|         betegségeken.~Én pedig néztem ezt az emberi roncsot magam előtt,
1582 24|                 volt a távolság már attól az időtől; a megélhetés azóta
1583 24|               elmállott a mi családunkból az a régi, híres összetartás (
1584 24|                  igen számíthatnék sehol?~Az anyám Telekdy halála után
1585 24|              kiengedni a talpuk alól, azt az alapot, amiért szegény grószi
1586 24|             aludtak, étkezőkocsiban ettek az úton. Itt, a bőség hazájában,
1587 24|                minden tavaszkor kivonulás az egész siserahaddal a trágyaszagú,
1588 24|           utánajárás, de ha nem dolgozott az ember, az egyhangúság ölte
1589 24|                   nem dolgozott az ember, az egyhangúság ölte és butította.
1590 24|                  hogy felszabadult kicsit az életem, nekem is volt egy
1591 24|            embereket, életet körültem, és az egész Bere, a kinn nyaralás
1592 24|              terhemre volt bizony!” Ennyi az egész! És így érez, én látom,
1593 24|                  is, hallom, megosztoztak az apjuk halála után; nem kötötte
1594 24|               ahol felnőttek, vagy amiért az apáik verejtékeztek, csaltak
1595 24|                életbe. Még a mama is, lám az öreg fejével, milyen vígan
1596 24|                 ez a legnagyszerűbb hely! Az egész ország népe felhúzódik
1597 24|                  ne egyek egynél se, mert az biz számba jön. Ki-kiülünk
1598 24|              kocsikorzót nézni; fiam, itt az ember szeme lakik jól; odalent
1599 24|                    és üvegablakon nézheti az utcát, ahol folyton-folyton
1600 24|                megfigyelni! Hát még mikor az ember otthoni ismerőst lát:
1601 24|                 vagy harminc esztendővel. Az öreg itt újságárus, szocialista
1602 24|                   nekem, markomba nyomta. Az utolsó öt forintomból adtam
1603 24|                    hogy rosszul. Te, csak az a nagy sor, hogy annak már
1604 24|                nem tud már dolgozni. Mint az én Péteremet. Csakhogy akkor
1605 24|                 Péteremet. Csakhogy akkor az asszony nem kap utána semmit,
1606 24|                Csak imádkozz, hogy ha már az Isten csakugyan el akarja
1607 24|              független özvegy! Megérdemel az asszony is egy kis pihenőt,
1608 24|                 forintra mondták zsákját; az is valami! A boltos csak
1609 24|                ötven krajcárt ígért, mert az pakolni venné. Ölellek!~
1610 24|           alkalmazkodni... nem nekem való az már. Öregebb vagyok én az
1611 24|                 az már. Öregebb vagyok én az anyámnál!... De mit kezdek
1612 24|           életemmel, hova fordulok, ha ez az ember addig húzza ilyen
1613 24|               pipa nem ízlett már mindig, az ételben sem válogatott,
1614 24|               veszekedés. Itt őriztem ezt az élőhalottat, és jártam-keltem
1615 24|                   ábránd kezdte betölteni az én összezilált, megzaklatott
1616 24|                    Igen, ez is eljött!... Az asszonylétem átment a krízises
1617 24|                   a krízises esztendőkön, az idegességem is alábbhagyott,
1618 24|              idegességem is alábbhagyott, az emberek becsülését, részvétét
1619 24|                    Már sokat gondolkoztam az életemen, és kezdtem így
1620 24|               velem mindig, csakhogy erre az ember utólag jön rá. Miért
1621 24|               mindig ugyanazt jelenti. És az a fontos, hogy kaphatunk-e
1622 24|                 halál csak átmenet, álom; az élet nem jelentős, és mikor
1623 24|               nagyon csendes, szép estén, az ő lelkes, halk szuggeráló
1624 24|               meghódította akkor a hitnek az egész kisvárosi úri közönséget.
1625 24|               hallgatták parfümös miséken az asszonyok; mivel a kegyúri,
1626 24|        oltáregyleteket szervezett, aminek az agg grófnő, az én jótevőm
1627 24|         szervezett, aminek az agg grófnő, az én jótevőm lett védőasszonya,
1628 24|                     Emlékszem, hogy abban az időben lelkes, rohamos áhítat
1629 24|                asszony, belejutottam abba az áramlatba, mely gyöngéd
1630 24|             városom most szereplő nőivel, az egész társaságos élettel.
1631 24|                bennfentes személy lettem: az oltáregylet egyik titkárnője.~
1632 24|              hanem belső, lelki szükség. „Az Úr hív!” - mondta a pap,
1633 24|                 fölemelő volt ezt érezni. Az volt a szerencsém, hogy
1634 24|                 és friss ámulatba ejtette az én egyéb utakat járt, elfáradt
1635 24|                velem, és fontos volt neki az, hogy én megtérjek és idvezüljek.
1636 24|                  tökéletesülés útja, vagy az ellenségek szeretete. Kiszikkadt,
1637 24|              ajándékoz a léleknek, mintha az ellenkezőjét hinné el. De
1638 24|                 nem érünk semmit... Minek az aggódás az életgondokon,
1639 24|                semmit... Minek az aggódás az életgondokon, kenyéren,
1640 24|                  lelki életünk független? Az első szent keresztény püspökök
1641 24|             ruházza fel a mezők liliomát? Az alázat és igénytelenség
1642 24|           hirtelen...~A szomszéd szobából az alvó ember nehéz horkolása
1643 24|                gyógyít... Hát azt hiszem, az egyház ezt jóval előbb kitalálta,
1644 24|                nélkül öntöttem ki önmagam az életem: érzéseim, tetteim
1645 24|                    gyógyította a lelkemet az Isten e csodálatos szolgája.
1646 24|               orvosra, vezetőre, támaszra az úton. Hátrahajtott fejjel,
1647 24|            nyúlánk alakján, finom vállain az egyház álmatag színű köntösei,
1648 24|             összeesett ez! Hát így elmegy az idő?...~- Hogy vagytok,
1649 24|       szerencsétlen emberrel?~- Nem ember az már, Ilka. Már nem is beszél
1650 24|                    igaz-e? Na, áldjon meg az Isten, Magda! Mégis jólesik,
1651 24|                   könnyben, vörösre fújta az orrát, szipákolt, köhögött.
1652 24|           fellélegzettem (mégis jó hozzám az Isten), és egyszerre megint
1653 24|                  mégis őutána leszek ment az éhezéstől a kis hétszáz
1654 24|                 komoly leánnyal, aki csak az áhítatnak és jótékonyságnak
1655 24|          áhítatnak és jótékonyságnak élt; az egylet másik titkárával.
1656 24|              éjfelekig magyarázta naponta az üdvösség útját... hogy (
1657 24|                bocsásd!) elkísérgette még az utcán is, végig az utcán. „
1658 24|       elkísérgette még az utcán is, végig az utcán. „Boltba, miért mentek
1659 24|        felekezetek közt, hóbortossá teszi az asszonyokat, mert egytől
1660 24|                 de nyilván elsimult volna az egész, nyilván diadalmaskodott
1661 24|                egyszerű a dolog, nem függ az oly világosan a testiektől,
1662 24|                  testiektől, és nem lehet az érzéseknek olyan merész
1663 24|           mosolyogtam néha szomorún -, és az én életem! Ki tudja, melyik
1664 24|                 nem is ismertem életemben az igazi nagy szerelmet, a
1665 24|                       Igen, mióta elment, az én lelki életem is szokottabb,
1666 24|                    De azért szép idő volt az!... Eljártam a templomba
1667 24|               hördült, rám nézett erősen, az ő bamba és kifejezéstelen
1668 24|            idegenség, érthetetlenség volt az élő számára ez a halálra
1669 24|               megnyugodtam, de nem mentem az ágyhoz többé; csak az ajtóküszöbről
1670 24|              mentem az ágyhoz többé; csak az ajtóküszöbről néztem hunyt,
1671 24|                   szelíd őszi reggel volt az is. Csendesen elmerülve
1672 24|                   elmerülve jöttem-mentem az enyhe napfényben: be-befordultam
1673 24|                   Hogy múlik el, hova jut az ember, mennyi néma titok!
1674 24|                Zsuzsi, már fel volt kötve az álla egy fehér szalvétával,
1675 24|                  kicsi sváb házban, enyim az egyetlen utcai szoba, és
1676 24|                   limlom, ami végigkísért az életen. De itt vannak a
1677 24|                   át nem nyitja rám senki az ajtót.~A leányaim rendben
1678 24|                 háziúr) leánya, Szerén is az lett, együtt vannak. Már
1679 24|             akarom, hiszen nekem elég itt az én kevesem. Klári is végzett,
1680 24|              valami nagy művészbe. Baj is az! Ő ráér erre a fényűzésre,