Fejezet

  1 1 |             felé nézek, elcsudálkozom, hogy az életet most élő emberek
  2 1 |              gyerekesen kíváncsiak rá, hogy mi fog velük történni holnap
  3 1 |      holnapután. És furcsa elgondolni, hogy a mostani dolgok a fiatalok
  4 1 |          látásommal nézve már világos, hogy a sokféle emberi hajszában
  5 1 |                más dologról egy időre, hogy az fontos. Mert különben
  6 1 |               verekszik a világban, és hogy dől ki. Mikor aztán végigcsinálta
  7 1 |              azelőtt; s ebből remélem, hogy a halál sem lesz közelről
  8 1 |           dolgokban érzi meg az ember. Hogy lassanként lemarad mindenről,
  9 1 |         Hagyjátok abba! Mit változtat, hogy valami így fordul vagy amúgy?
 10 1 |            maradtam.~Egészen bizonyos, hogy panasztalanul mondom ezt;
 11 1 |             van még - gondolom néha -, hogy a világ így leszokjék rólam.
 12 1 |          esztendeje. Ez is csudálatos! Hogy sok mindent szétdobáltam,
 13 1 |           senkinek elölről magyarázni, hogy ki vagyok, és mi jusson
 14 1 |               földiek.~Nem mondhatnám, hogy nem hozott nekem nagyon
 15 1 |       gondolkozni; és mindig arról: mi hogy volt, és hogyan lehetett
 16 1 |           bennem.~Így tudom megérteni, hogy az igazi, nagy dolgoktól,
 17 1 |               különös gyávaság. Tudom, hogy egypárszor nagyot lendíthettem
 18 1 |    eseményekkel is talán; és meglehet, hogy amit ma az élettörténetemnek
 19 2 |                a Hajdúvárosig; később, hogy a Megye utca jobban kiépült,
 20 2 |                hiszem - boldogan. Kár, hogy a gyerekkor gazdagságából
 21 2 |          sorsukat, visszaemlékszem rá, hogy Sándorka mindig szelídebb,
 22 2 |               alkalommal. Azt mondtuk, hogy mi valóságban mind a ketten
 23 2 |        gyökerét odalenn, és igazgatja, hogy mikor essék az eső vagy
 24 2 |        kiépítettük ezt az álomvilágot, hogy a végén már nyomasztónak
 25 2 |                sem árultam el. Tudtam, hogy majd megint visszatérek
 26 2 |         borzasztóan féltem, de kellett hogy megtegyem. Egyszer hallottuk,
 27 2 |          megtegyem. Egyszer hallottuk, hogy egy Oláh Gergő nevű haramia
 28 2 |             szomszédunk fia; és tudom, hogy én biztattam fel őket, nézzük
 29 2 |             Egyszer csak úgy tűnt fel, hogy két embertelen nagyságú,
 30 2 |            spárgára valami ólomgombot, hogy az: az inga. De hogy mi
 31 2 |       ólomgombot, hogy az: az inga. De hogy mi volt tovább az ingával,
 32 2 |               Akkor meg kell kérdezni, hogy mondják ezt vagy azt!” - „
 33 2 |              mondják ezt vagy azt!” - „Hogy kell kérdezni?” - így: „
 34 2 |               deutsch?” Ebből az lett, hogy a kérdést lassanként megszoktuk
 35 2 |             magához, és megmagyarázta, hogy ezt abba kell hagynom -
 36 2 |               felfogást, de én hiszem, hogy az akkori idők szerint igaza
 37 3 |          játsztak, és ő sokszor látta, hogy grószi piócát rak fel a
 38 3 |               holmik, emlékek, adomák, hogy összetapasztják a családot -
 39 3 |                 mennyire megéreztetik, hogy csak folytatói vagyunk az
 40 3 |     vánkosaimra könyökölve, és néztem, hogy önti el a kert holdfénye
 41 3 |             mindig arra kell gondolni, hogy ez az imádság érvénytelen.~-
 42 3 |          támadt, érthetetlen haraggal. Hogy lehet egy tizenkét éves
 43 3 |          áthívom Kallós Ágnest, nézze, hogy páholják az úrfit.~- Páholnak
 44 3 |              ha megmondom, amit tudok. Hogy miket beszélsz te Kallós
 45 3 |          Kallós Palival a méhesben, és hogy egyszer, mikor a tátott
 46 3 |             Nem igaz! Csak azt mondta, hogy a meghalt nénjének rákja
 47 3 |              volt. Szinte örültem már, hogy jön, s kikapok, és aztán
 48 3 |               Mit csináljak veled, te? Hogy megvert engem az Isten!
 49 3 |          ágyára, aki elnémultan tűrte, hogy az ingét félrehúzza.~- Csak
 50 3 |               legjobb. Ki látta előre, hogy a szerzésben, kapkodó éjszakai
 51 3 |               munkában italra kap. Jó, hogy addig vitte el az a tüdőgyulladás
 52 3 |              grószi nem vehette észre, hogy kedvetlen rángás fut végig
 53 3 |              akarok mondani. Te tudod, hogy nekem egy fiúgyermekem van.~
 54 3 |            vigyázni!~- Hát igaz volna, hogy anyám a kis Kallós leányt...~-
 55 3 |                a hármat. Azt is tudod, hogy a berei földeket azóta tisztáztam
 56 3 |               már csak azon iparkodok, hogy ti hármatokat kielégítselek.
 57 3 |                ruhára költöttél; igaz, hogy eleget!... Én tizenötezret
 58 3 |               hiábavaló beszéd, tudod, hogy lehetetlen. Itt én vigyáztam
 59 3 |              mindenképp... Azt akarom, hogy férjhez menj, Klári.~- Ilyen
 60 4 |            zöld redőnysor, és éreztem, hogy kapcsolódnak a sarkamba,
 61 4 |                szoknyám ráncai fölött, hogy tapogatnak végig e tekintetek,
 62 4 |            élnek még; de ma már tudom, hogy senkinek az ő világa nem
 63 4 |                igazgatja utána sebten, hogy dicséretképp is fordíthassa,
 64 4 |           kalapját; de látnia kellett, hogy épp akkor elmosolyodva,
 65 4 |             félbaráti kapcsot. Tudtam, hogy a maga körében sokra tartják
 66 4 |             önmagamban még. Éppen csak hogy én öntudattal tudtam már,
 67 4 |           tudok, amit akarok. Éreztem, hogy énrám sokáig lehet nézni
 68 4 |             lehet nézni unalom nélkül, hogy ritkán vagyok kétszer egyforma,
 69 4 |            vagyok kétszer egyforma, és hogy sok-sokféle szó kellene,
 70 4 |               sok-sokféle szó kellene, hogy valaki leírjon engem.~Az
 71 4 |        tárgyalta a fél város. És most, hogy annak vége - senki se láthatott
 72 4 |          hazajövet; mert Széchy akkor, hogy hónapok óta nem lépte át
 73 4 |     Megpróbálják; nem nyughatnak bele, hogy az asszony is felejthetett
 74 4 |              nekünk közel vérrokonunk.~Hogy elkalandoztam, lám, öregasszonyos
 75 4 |             módra... Eszembe jut most, hogy akkoriban réges-régi, gyerekleány
 76 4 |        zavartam basáskodó jóakarattal. Hogy kinőttem közülük! „Áspis!” -
 77 4 |            gézengúz!” - ütöttem hátba, hogy megbéküljön. És Sándorkának
 78 4 |          játszós kérdésre. Jól láttam, hogy Vodicska Jenő fordul be
 79 5 |                és bensőség volt abban, hogy kiemelte a ruhákat, idegen
 80 5 |          izgatottan és ámultan lestük, hogy kiszedje, aztán tapsoltunk,
 81 5 |              pompa és mesteri szépség, hogy álltunk meg némán és kiegyenesedve,
 82 5 |              velünkbánásán. Megérezte, hogy a mi módunk és minden eszközünk
 83 5 |             Drágalátos! Jaj, tulipánt! Hogy húzza majd az én öcsém a
 84 5 |               vett. Kötelességem lett, hogy hamarosan vizet zavarjak
 85 5 |         zavarjak kissé e kis világban, hogy valami történjék velem,
 86 5 |              leányéletem sikerültében. Hogy grószi akkortájt jó ösztönnel
 87 5 |              Széchy Pista. Akkor volt, hogy anyám, asszonyos gonoszkodásból-e,
 88 5 |               és filozófuskönyveivel. „Hogy kirí ebből a környezetből,
 89 5 |            naivul csudálta, és láttam, hogy büszke rá. Szokatlan volt
 90 5 |               rá. Szokatlan volt neki, hogy vele valaki ilyen dolgokról
 91 5 |            komoly bizonyosságra a hit, hogy a legelső leszek. Tán lett
 92 5 |             kételkedni: elgondolkodni, hogy ott sok-sok más, éppen így
 93 5 |           aranyos tűzködön át éreztem, hogy fárad és csendesül el körültem
 94 5 |          körültem mindenki a teremben, hogy alig táncol néhány pár,
 95 5 |                asszony, de inkább csak hogy beszéljen, csak megállapításul.
 96 5 |                Mert kizárt dolog volt, hogy valaki a rosszallását, gáncsát
 97 5 |              akartam ezt - megéreztem, hogy bájos, eredeti és jóleső
 98 5 |           megszoktuk a farsang végéig, hogy elmaradhatatlan árnyékunk
 99 5 |         táncaim közben sokszor láttam, hogy az ajtóban állva, vagy egy
100 5 |             malíciákat mondtak ellene, hogy egyszer megemberelte magát,
101 5 |           milyen rosszul állt neki, és hogy kapott gyomorbajt a negyedik
102 5 |           negyedik pohár bor után! Meg hogy táncolni csak úgy tud, hogy
103 5 |            hogy táncolni csak úgy tud, hogy otthon a komód jobb sarkától
104 5 |           sovány, barna kézen; tudtam, hogy külföldön jártában egy angol
105 5 |                majálison talán. Lehet, hogy több ilyen pillanat emléke
106 5 |            Összefogódznak és ugrálnak, hogy megengedten ölelhessék egymást,
107 5 |             magyar emberből semmi!...~„Hogy lehet most ilyeneket beszélni? -
108 5 |             fáradtan, és előresiettem, hogy ne halljam. - Miért nem
109 5 |               mondott. Eszembe jutott, hogy most csak ő kísér haza;
110 5 |               anyám, ha eszébe jutott, hogy Csaba már megint bukott
111 5 |                volt, becsületire vált. Hogy kihez menjen az unokám,
112 5 |               Vodicska fiú védelmében. Hogy a tél végén már volt valami
113 6 |              ez?”~Az volt éppen a baj, hogy már nem önmagáért a ragyogás,
114 6 |               Mind ritkábban volt úgy, hogy mulatság után egymás ágyszélére
115 6 |          lettek az élceink céltáblája: hogy nadályt ragasztottak a nyakukba
116 6 |              lápból, báli készületül. „Hogy sápadtak legyünk, lelkem,
117 6 |          mulatott rekonneszánszokon,25 hogy förmedt rá Erzsus, a hosszú,
118 6 |                volt nekem és új dolog, hogy minálunk ilyen hangos hahotával
119 6 |       mindebből egyéb is látszott; az, hogy valami kényszerű magukáltatással
120 6 |          minálunk ahhoz a gondolathoz, hogy Vodicska elfogadott kérőm
121 6 |            gondoltam néha elámultan -, hogy a jövőm, az egész sorsom
122 6 |            ennyire a véletlenen múlik! Hogy ki van éppen kéznél? Hogy
123 6 |              Hogy ki van éppen kéznél? Hogy a velem együvé való, korú
124 6 |           türelmes lenézéssel hagyták, hogy éljük a világunkat kedvünkre.
125 6 |         környékbeli fiatalság; tudtam, hogy jórészt az én kedvemért.
126 6 |             fölé hajolt. Ma sem tudom, hogy történt az, hogy így bódultan,
127 6 |                tudom, hogy történt az, hogy így bódultan, fájdalmasan,
128 6 |              járnak erre, tagosítanak, hogy üdvözlést hoznak nagyanyáméktól.
129 6 |               fogadta a néném, tudtam, hogy az otthoniak említették
130 6 |                nem tudom.~- Nem tudja! Hogy lehet az?~Vállat vontam,
131 6 |                 és az volt az érzésem, hogy most mind a ketten ostobának
132 6 |             azok. Csak nem találta el, hogy mit kelljen mondani nekem.
133 6 |            nélkül tudta, elmagyarázta, hogy hol szép és mit jelent.
134 6 |         fellengzőssége miatt. Megkért, hogy elküldhesse nekem leírva.
135 6 |             többiek idegensége iránta. Hogy talán lenézik és miatta
136 6 |              országba, utaztatta, csak hogy itthon ne legyen. „Tönkretette
137 6 |            sohasem értettem világosan, hogy miért és hogyan. Az öreg
138 6 |             sasszeme, ártalmas nyelve, hogy átkozva tilthassa, kitagadással
139 6 |            nekünk -, mert hírül vette, hogy az anyám, birtoktalan, háromgyermekes
140 7 |             fogásaimat kitanulták már, hogy senkit, még ezt a Vodicskát
141 7 |           Vajon sohase gondoltak arra, hogy asszony is megunhat, megelégelhet,
142 7 |             ezt a vádat? Tudtam pedig, hogy igazságtalan.~Így fogtunk
143 7 |               táncolt már, pedig arra, hogy önfeláldozó őrizőm és kísérőm
144 7 |            vesznek, megítélnek. Lehet, hogy így is volt. Egyszer hirtelen,
145 7 |               drága voltuk látszott és hogy most először, egyszer viselték! „
146 7 |             szemmel, és nem is bántam, hogy másnap visszautaztunk. Ezt
147 7 |                megett! Eszembe jutott, hogy István a napokban anyagiakról
148 7 |               felfigyeltem a számokra; hogy mennyit fogyatkozott meg
149 7 |                kevésre zsugorodott. És hogy mennyivel fogják most már
150 7 |                gyerekésszel, arról is, hogy mennyi az összes vagyon.
151 7 |               az a határozott érzésem, hogy mennyire nem eszes asszony
152 7 |                nem látom jó ideje már, hogy magát bántja valami, Magduska!~
153 7 |           hirtelen, jólesik-e most ez, hogy meghat-e, vagy feszélyez
154 7 |      türelmetlenkedett a másik énem. - Hogy mer bíráskodni a hozzám
155 7 |             majd mégis be fogja látni, hogy a legigazibb barátja én
156 7 |                 kissé kedvetlenül tán, hogy nem folytathatja ezt, mert
157 7 |            fellobbanó szívvel éreztem, hogy még mindig az elsők közt
158 7 |            Ujjongva és ámultan láttam, hogy megérzi, nyugtalan szemmel,
159 7 |            Táncba fogtunk, és éreztem, hogy megint látványosság vagyok;
160 7 |          vagyok; az emberek megállnak, hogy bennünk gyönyörködjenek.
161 7 |            szemmel, és arra gondoltam, hogy a tánc öröme máig szegényes
162 7 |           benső, csudálatos és tiszta, hogy nem lehetne nevet adni neki.
163 7 |               maga sem tudná biztosan, hogy vélekedjék a dologról.~-
164 7 |             rám! Egy ideig. Nem tudom, hogy mi lesz - magam sem képzelem
165 7 |             magam sem képzelem el még, hogy miképpen -, de megbirkózom
166 7 |                 rám néztek, és láttam, hogy rólam van szó. Amit azontúl
167 7 |           nyúlni e kérdéshez. Éreztük, hogy nagyon is gyorsan jött mindez,
168 7 |            mama komolyan intett nekem, hogy hazamegyünk. Tabódy észrevette
169 7 |                vagyonos népek, biztos, hogy nehezen engednék! És ez
170 7 |      csendesebben. - Én nem is mondom, hogy nekem nem tetszenék Telekdy;
171 7 |                Ma emlegette Vodicskát. Hogy mennyi harca volt temiattad
172 7 |                azt beszélte neki -, és hogy most már belenyugodtak...
173 8 |         hozzálátok megint a cseléddel, hogy mire visszajön délben, itt
174 8 |               gyújtott; akkor odajött, hogy megcsókoljon. De most elfordultam
175 8 |               félreálltam az ablaktól, hogy ne lásson. A havas háztetőket
176 8 |        szobákban, és rá se gondol tán, hogy én itt mennyit loholok,
177 8 |            kedvesebb unokája minálunk. Hogy odaadtak engem ennek az
178 8 |               és kényszerített valami, hogy lihegést, szenvedélyt, sietős
179 8 |             Megvolt bennem a kívánság, hogy első, kitűnő és híres legyek,
180 8 |                húszesztendős menyének, hogy a városban máris tőlem szeretnek
181 8 |    trombitáltak felhők között. Láttam, hogy tetszett neki ez a kép,
182 8 |              amit akarsz. Nem az a fő, hogy felül maradjunk a szóvitákban,
183 8 |         maradjunk a szóvitákban, hanem hogy belsőleg szabadok maradjunk,
184 8 |             simán éljünk. Azért férfi, hogy ámítsuk kicsit, szeretetből!
185 8 |              hiúságból eredt az egész! Hogy az ő tiszteskedő „alászolgája!”-
186 8 |               köszönt vissza az anyám, hogy nem mondta mély főhajtással,
187 8 |       nyilvánvalóan nem volt igaza. Ó, hogy gyűlöltem!...~A Jenő születésnapja
188 8 |               részről. Az uram akarta, hogy vacsorát adjunk, és illett
189 8 |         cserepestül kellett megvennie, hogy leszakítsa a bámuló kertész,
190 8 |            Pesten láthatta valahol. De hogy eltanulta, lám, milyen ízléssel
191 8 |           enyéimet. Szinte bántam már, hogy ilyen későre hagytam ezt
192 8 |                 grószi is az öregúrral hogy kedélyeskedik, kicsit nyers,
193 8 |               állna rosszul neki; kár, hogy mindjárt-mindjárt eszébe
194 8 |          mindjárt-mindjárt eszébe jut, hogy ő a köztiszteletben álló
195 8 |                sikerültek, tudtam már, hogy nem fognak rajtam gáncsot
196 8 |              inna. Akkor vettem észre, hogy a második fogás óta apósom
197 8 |               tiltakozón intett felém. Hogy nem kell észrevenni!~- Jó
198 8 |               rakott ébenfa dobozt is, hogy azt meg nekem adja. Ezt
199 8 |             telepedett a kis díványra, hogy beszélni akarna komolyan
200 8 |        többihez. Nem kényszeríthetlek, hogy meghallgass.~- Ó... hát
201 8 |                Csak egy estére. Azért, hogy mi, közel rokonotok, pár
202 8 |        utálatosan! És mikor jól tudom, hogy úgyis mindenképp ki nem
203 8 |        Elakadtam hirtelen, és éreztem, hogy elhalványulok. Már ki volt
204 8 |       gondoltam akkor dacosan. Láttam, hogy feláll, és int a feleségének.~-
205 8 |                 Egyszeriben felkeltem, hogy utánuk menjek. Kinn voltak
206 8 |           ebben a percben vette észre, hogy én kendő nélkül mentem a
207 8 |                 Ijedten lépett hozzám, hogy bevigyen.~Csabát, az öcsémet
208 8 |            éreztem akkor.~Alig vártam, hogy induljanak ők is.~- Micsoda
209 8 |       felizgatni a szegény asszonykát, hogy tudhatják, hogy nem ártalmas-e
210 8 |            asszonykát, hogy tudhatják, hogy nem ártalmas-e már? - hallottam
211 9 |               fásultsága; az ijedelem, hogy most már soha, semmi nem
212 9 |             örömét éreztem, és tudtam, hogy őt ugyanaz foglalja el.
213 9 |            marad?~- A világ úgy tudja, hogy eladó birtok után nézek
214 9 |              És feleség után?~- Lehet, hogy úgy hiszik!~- És ami igaz?~-
215 9 |                már nincsen?~- Tán csak hogy ráemlékezni tudjak jobban.
216 9 |                a világot, de bizonyos, hogy a férfiakat nem ismerem
217 9 |           ölelt meg, és fülembe súgta, hogy harmadnap meglátogat. Egész
218 9 |               nem bántam - és akartam, hogy Endre lássa, mikor megcsókol.~
219 9 |             elmenni a városból. Tudom, hogy semmit se várhatok, csak
220 9 |             csak tűrjön el egy kicsit. Hogy nézzem magát, magukat.~Bólintottam,
221 9 |              leszek, véletlenül. Kell, hogy beszéljek magával.~Félóráig
222 9 |                lehetetlen, lehetetlen, hogy egy tévedés elrontsa az
223 9 |              legyen az enyém!~- Endre, hogy beszélhet így?~- Igen, velem
224 9 |                sem voltam kísértetben, hogy követni fogom, amit mond.
225 9 |         mélyéből és hittel -, meg kell hogy mondjak valamit magának,
226 9 |           felszabadulás is...~Éreztem, hogy ez az alig támadó kis élet
227 9 |               hirtelen és erőszakosan, hogy nem védekezhettem. A másik
228 9 |              irodába jött búcsúzkodni, hogy sürgősen hazahívták. Kezedet
229 9 |              Délután a cseléd beszólt, hogy menjek ki egy percre. Valaki
230 9 |            Miért titkolódzol? Kellett, hogy oka legyen, ha tűzbe dobtad
231 9 |            jöttetek? - kérdeztem, csak hogy épp mondjak valamit.~- Grószi
232 9 |          valamit.~- Grószi nem akarta! Hogy hiábavaló költség most egy
233 9 |           költség most egy új ruha. És hogy - nem jó, ha egy fiatalasszonyt
234 9 |               néha a szemem. Jólesett, hogy nem kellett semmire gondolnom
235 9 |           tudják! Mi közöm hozzá?...~- Hogy van urad? - kérdezte nagyanyám
236 9 |           anyád kis vagyonát, tudod-e, hogy beleölték már mindenféle
237 9 |            drága gépekbe, építkezésbe! Hogy a „földmunkásnak” is - így
238 9 |            virgács nélkül kezeli. Mert hogy kár az emberi méltóságért.
239 9 |              nem búzát fog vetni, mert hogy az öli meg a magyar földet,
240 9 |               meg a magyar földet, meg hogy mindenki azt vet. Hát ő
241 9 |                vót nyomtatva mindenre, hogy milyen tyúk, milyen kakastól,
242 9 |          milyen kakastól, mikor tojta; hogy hát olyat tenyésszen. Ki
243 9 |       ravatalnál, maga meg fejtül ült, hogy: „Te is olyan vére vagy
244 9 |               ott tartja ingyenélőnek, hogy részeljen az apai jussból,
245 9 |            később - jó sokára talán -, hogy az ebédlő díványán feküszöm,
246 9 |               a legjobb tanácsot adta, hogy elküldjétek hamar azt a
247 9 |        magyarázza. Csak az nem helyes, hogy nem nekem szóltál; ti mindjárt
248 9 |            körültem. Nyugodtan tűrtem, hogy babusgat, becéz, gyöngélkedik
249 10|          homályos ijedezéssel éreztem, hogy kimaradt, elveszett egy
250 10|            gondoltam -, amint tehetem, hogy varrok neki Hanival szép
251 10|          uradat - mondogatta grószi -, hogy ilyen jómódban tart; mert
252 10|                is. Talán kedvére volt, hogy engem érdekel - és elmagyarázgatta
253 10|      lassanként biztossá váltam abban, hogy az uram csakugyan tehetséges,
254 10|             kezedre a dolgát; tudod-e, hogy ez nagy szó olyan gőgös
255 10|         éreztem, különös szerencsének, hogy az én „felszármazott” uram
256 10|                függök én tőle!~Láttam, hogy eltűnődik ezen, én magam
257 10|               mosolyodott el később -, hogy kedve támad politikához.~-
258 10|                kapva -, hanem tudod-e, hogy én itt, Szinyéren valaki
259 10|            tudtam elfelejteni Jenőnek, hogy az esküvőnk után engem is
260 10|                természetesnek találta, hogy szó sem lehet az ilyen látogatások
261 10|              Akkor már vittem annyira, hogy ezt nem is kívánta tőlem
262 10|           hivatalos embere. És tudtam, hogy mint az apja pajtásának
263 10|       pajtásának fiával bánik vele, és hogy sokra becsüli az eszét.~
264 10|                falu jegyzője regényre? Hogy meg van ott írva! És látod,
265 10|               égető kötelesség. Látod, hogy vajúdik esztendők óta már.
266 10|            vízszabályozásból bizonyos, hogy az uradalomnak volna a legnagyobb
267 10|             Hírlik már, de nem hittem, hogy komoly a dolog. Az apját
268 10|               Félig játszósan örültem, hogy „komoly dolgok”-ba vagyok
269 10|            volt. A család kérte akkor, hogy az uramat bízzák meg helyette.
270 10|           Piros lett a homloka tövéig, hogy megszántam. Néha elővettem
271 10|            ahogy írva van?~- Magda! De hogy kérdezhetsz ilyet?~- Csak
272 10|            volna, ha egyszer rájönnél, hogy titkos szövetkezés az egész,
273 10|             ostyáról való tanítás, meg hogy elevenen feltámadunk. Mi
274 10|               hallgatni! Ha megtudnám, hogy senki sem hisz, én akkor
275 10|               csinálni velem. Egyszer, hogy a fogam fájt, Debrecenből
276 10|               fogorvost; vége az lett, hogy idegeskedtem, sírtam, nem
277 11|             ormós elejét!” Eltökéltem, hogy igen nagyon vigyázni fogok,
278 11|             lesz rám s a barátságomra, hogy tájékoztassam itt emberek
279 11|        vendégeskedést jelentett nekem. Hogy a házam tájéka rendes, tiszta
280 11|              iránt, de biztosan tudom, hogy nemcsak én, hanem az uram
281 11|               lesz ilyen sok szobával; hogy győzöm, istenem? Igaz, hogy
282 11|            hogy győzöm, istenem? Igaz, hogy gyönyörű! Milyen szép mustrájú
283 11|                öcséidnek rendezzük be, hogy mindig itthonosan érezzék
284 11|    nemesasszony... mihozzánk?~- Mi az, hogy „mihozzánk”? Ojjé! Csak
285 11|     istállómester mondta neki egyszer, hogy volna nála két csinos póniló,
286 11|             egy kicsit, és nem bántam, hogy a tisztiházak sora előtt
287 11|                aztán segítettem rajta, hogy elmúljon. Egy asszonynak
288 11|                még inkább idegesített, hogy grószi is hűvösebb lett
289 11|             Nagyon jól mehet dolgotok, hogy ilyenekre is telik!” Meg
290 11|               ilyenekre is telik!” Meg hogy: „Az én házam se volt klastrom,
291 11|               csinálnunk itt. Szégyen, hogy ilyen nagy városban, megyeszékhelyen
292 11|             volt idáig. Úgy gondoltam, hogy ketten állnánk az élén,
293 11|              Ez a Jenő küldetése lesz, hogy előkészítse az utat nála.~-
294 11|       mosolygós kedvességével. - Kell, hogy titkára legyen az egyesületnek,
295 11|                legyen az egyesületnek, hogy mindig mellettünk legyen
296 11|         széthúzó elemeket. Lehetetlen, hogy ne rokonszenvezne ezzel!
297 11|               Nézze, iparkodni fogunk, hogy dologgal ne terheljük, azt
298 11|                ugye, belemegy?~Láttam, hogy Jenő nem szabadulhat már,
299 11|               de nem voltam tisztában, hogy kedvére van-e a dolog. De
300 11|           szokatlan dolog volt az itt, hogy az ember ugráljon, szaladozzon,
301 11|             emlékezném most világosan, hogy milyennek láttam akkor,
302 11|             milyennek láttam akkor, és hogy hatott rám!~Azt hiszem,
303 11|              van teli ennyiért. Azért, hogy az asszonyok vannak, és
304 11|                az asszonyok vannak, és hogy szépek, gondozottak és kedvesek.~-
305 11|                az, a legritkább fajta! Hogy egészen magától göndörödik,
306 11|                ez mindjárt látszik; de hogy így nagy hullámosan és nem
307 11|                És aztán ne is mondjam, hogy itt jó aratásom kínálkozik,
308 11|              az ügyvédek panaszkodtak, hogy kevesen vannak, nem győzik
309 11|          visszatérve a gondolatomra -, hogy elhagyta a művészkedést?~-
310 11|                Nyolc esztendeje, igen, hogy csúz támadt a karomban,
311 11|             dolog egészben, ne higgye, hogy nagy kár értem! Én csak
312 11|       szeszélyes művésznatúrájához. De hogy úgy, én külön, nem volt
313 11|               már, nem érdemes! Lehet, hogy sok múlik lustaságon az
314 11|            lustaság is eredendő bűn.~- Hogy beszél maga ezekről! - néztem
315 11|              azt füllenti restelkedve, hogy érti ám egészen. Néha láttam
316 11|        mesternek elmondtam másnap úgy, hogy megkívánta. „Vigyél oda
317 11|               összerakottságukat, vagy hogy mondjam. Azontúl fáradtak,
318 11|               szégyenlősek is, félnek, hogy pojácákul akarják őket,
319 11|             ilyenekkel, nem haragszik, hogy kedvét szegtem? Megengedi
320 11|              szegtem? Megengedi nekem, hogy tisztelkedjem maguknál is?
321 11|                elébb újságolták nekem; hogy Zimán Ilka néném, az özvegy
322 11|                 Azután eszembe jutott, hogy itt, Szinyéren, mindig divat
323 12|               gyöngéd, eszembe jutott, hogy Jenő sokszor néz ellágyult,
324 12|               Szinte ingerelt. Tudtam, hogy nem vagyok hanyag vagy rossz
325 12|           folyton dicsér érte. És hát, hogy így, vendégesen élünk; én
326 12|              énrajtam! Jenő megérezte, hogy valami ilyet készülök mondani,
327 12|                mint a kisjézus! Tudod, hogy már a mö-betűt is ismeri;
328 12|              pontnak, ugye?”~Elfojtva, hogy fel ne ébresszük, soká kacagtunk
329 12|             volt. Azt hittem néha már, hogy mind a ketten itt hagytok -
330 12|                is, két beteg -, de jó, hogy átestünk.~- Baj, gond akad
331 12|                azt elérhetném egyszer! Hogy ott lehetnék asszony! Az
332 12|               de közben eszemben járt, hogy most mindjárt kezdődik valami
333 12|      gondolkozom én ezen. Mióta látom, hogy Péter apád úgy a végit járja
334 12|                annak! Anyám azt hiszi, hogy jövő őszre árvereznek. Még
335 12|        árvereznek. Még aratás előtt.~- Hogy megy minden lefelé, milyen
336 12|             meg? Leánykoromban, tudod, hogy Gáchtól öltöztem, most meg
337 12|               Hanival. Majd meglátnád, hogy tudna más asszony annyiból
338 12|               a versenyt. Hát akarnád, hogy most lemaradjak, visszavonuljunk?~-
339 12|                 kicsit biztosra venni, hogy helyettem és ellenemre is
340 12|       bandérium vagy efféle. De tudod, hogy most itt sokan dúlnak-fúlnak
341 12|                   valahogy... odáig.~- Hogy te?~- Hát én és Jolsvay
342 12|               ahogy a gróf hívja őket, hogy végin is ők vallják kárát
343 12|                két karom. Úgy éreztem, hogy minden álmom és ambícióm
344 12|            embert, aki hivatva van rá, hogy teljesítse és véghezvigye
345 12|                 meg ki is érzett ez -, hogy nem nézett ő soha semmit
346 12|                sokszor mondogatott is, hogy: „Ez a bolond élet mindenestül
347 12|                harag ezért, de tudtam, hogy egyelőre nem változtathatok
348 12|        egyhangúan zengte a dicséretét; hogy szép, jó, okos, kedves,
349 12|             csakugyan nem értettem én. Hogy tudott mindenkivel a maga
350 12|           nekem is minden külsőségben. Hogy mérgelődtem az apró asztalokon
351 12|               hódolatom, amelyről kell hogy tudjon, Melanie, és amelynek
352 12|         kényelem tartott vissza attól, hogy említsem neki ezt a dolgot
353 12|             asszonyi ösztönöm súgta‑e, hogy agyon kell hallgatni, feledésbe
354 12|              mégis meglepődtem szinte, hogy ez csak így megy, egyszerű
355 12|                fellázadva fogadkoztak, hogy be nem engednek ők a határba
356 12|               sok pokol fóliáns közül, hogy az istennyila csapna közéjük!”
357 12|             néha be is vallotta anyám, hogy nem nagyon fáj a szíve érte,
358 12|               De Jenő nem sejti. Igaz, hogy nem vagyok szerelmes, az
359 12|          Melanie?... Ezer szerencséje, hogy én mégiscsak én vagyok...~-
360 12|              nézésre, szemmel játékra, hogy semmi komplikáció ne legyen...
361 12|              lehet... Hiszen bizonyos, hogy én sohasem engednék hajszálnyival
362 12|            többet, de az volna rendin, hogy ő akarjon, törje magát,
363 13|             hozzá egész nap: volt úgy, hogy már Pityut is kiküldte,
364 13|           bácsi elszomorkodva jelezte, hogy alighanem gyomorrákja van.
365 13|                Néhol, vigyázva, tudom, hogy olyanfélét is sejteni engedett
366 13|              is sejteni engedett Jenő: hogy nem lesz azért minden az
367 13|              és küldözte az Imre fiát. Hogy őneki aratás utánra rendbe
368 13|               a költség! Vajon, vajon, hogy fog viselkedni az uram ügyében?~
369 13|               olyanformát is említett, hogy ő volna az emberük az alispánságra.~
370 13|         holdfényben, a jegenyék alatt. Hogy megforgatják az embert az
371 13|           vadászatra. De jól sejtette, hogy titokban a Jenő műve volt
372 13|                szekerét a megyénél, de hogy éppen ők járjanak a gróf
373 13|              verdeste az asztallaphoz, hogy összeroppant, és szétmállott
374 13|                 pajtás! Mert volt úgy, hogy elmentem a más ember tagja
375 13|           kihúztam négy-öt szál búzát, hogy meglássam, milyen volt arra
376 13|                az a gondolat kínozott, hogy nem tudhatom meg biztosra
377 13|            szándékát, igaz véleményét; hogy nem lehetek jelen mindenütt,
378 13|            újra-újra összeverődnek. És hogy láttam az uramon, mennyire
379 13|                az ügynököt, és tudtam, hogy pénzdologról van szó; sürgős
380 13|              is. Már tisztában voltam, hogy Jenőnek semmi készpénze
381 13|                  Jenő, lelkem, akarom, hogy megmondd őszintén nekem!
382 13|            hívta a bizottsági tagokat, hogy az ellentétek kiegyenlítődjenek.
383 13|              mégis. Ne tagadd, láttam, hogy levél jött az öregeidtől.~-
384 13|               rögtön, azt fogom hinni, hogy rólam van benne szó. Valami
385 13|               benne szó. Valami rossz! Hogy megrágalmaznak Schererék!~-
386 13|  megrágalmaznak Schererék!~- Magda! De hogy jut ilyen eszedbe? Miért,
387 13|               apád levelét. Nem tűröm, hogy titkolózz komoly dolgokban.
388 13|               dorgálásokkal. Feddette, hogy térjen eszére, ha ugyan
389 13|              és gondoljon a gyerekére. Hogy lám, előre tudta ő, mire
390 14|               hozzá és az a biztosság, hogy ennyi minden: és nem zavarhat
391 14|            Most a fogatok sora jön, ó, hogy elsurrant; az anyagrófné,
392 14|               engedelmet kért Jenőtől, hogy ott maradhasson. Pedig Zimán
393 14|                éles az emlékem felőle, hogy semmit nem feledtem annyi
394 14|          szinte túlság, nem is szabad, hogy valaki ilyen lehessen! Idegesítő,
395 14|             aztán kiadja apait-anyait. Hogy megint békén legyen fél
396 14| körülrajongottság közepett is éreztem, hogy jólesik az ő állandó, biztos
397 14|             Ami lesz...~- Nem engedem, hogy végigmondja, boszorkány! -
398 14|              volt!~- És most is tudom, hogy az igazi!~- Két bolondos
399 14|           Túlhaladtuk.~- Lesz még idő, hogy visszagondolunk mind a ketten
400 14|          fejjel egyszer, és megtudjuk, hogy mi volt.~- Legalább lesz
401 14|              visszagondolni. Azért jó, hogy ennyibe maradt. Tegyük el
402 14|              És elment.~Egy idő múlva, hogy akaratlanul kerestem a szememmel,
403 14|          kerestem a szememmel, láttam, hogy egy oszlophoz támaszkodva
404 14|                érzések, a kötelékek... Hogy hátrafordultam, megint ott
405 14|            elhallgatott; aztán láttam, hogy a szembeni emelvényről leszállnak
406 14|                ámulat hangján.~Láttam, hogy közeledik a kis csapat,
407 14|              gyors akarattal. Éreztem, hogy távolabbról is, lopva mindenki
408 14|                én is bizonnyal mondom, hogy nem nagyon érdemes!~Az utolsó
409 14|                öreg vagyok, tudom már, hogy a legrosszabb dolog sem
410 14|     legrosszabb dolog sem olyan rossz, hogy óvni és ijeszteni érdemes
411 14|               már csudáltam önmagamat, hogy idáig olyan nyugodtan és
412 14|               magamnak sem beszámolni, hogy miért; de egyszerre borzasztóan
413 14|      elhatározónak kezdtem érezni azt, hogy az uram alispán legyen a
414 14|            magát, most már lehetetlen, hogy ne sikerüljön.~Horváth Dénes
415 14|       költekezést is tán; úgy hírlett, hogy elutaznak hamarosan. Jolsvayt
416 14|               senki sem tudott felőle, hogy mit tárgyaltak.~- Tabódy
417 14|            nyíltan elővenni Horváthot, hogy mondja meg őszintén a véleményét:
418 14|            csak magát jöttem megnézni; hogy van? Most megyek, megpróbálok
419 14|           betétette az ajtókat; lehet, hogy azóta már ki is kiáltották
420 14|            hódoló szerelmét. Bizonyos, hogy értéknek kezdtem érezni
421 14|             hálás vagyok már azért is, hogy maga van, hogy létezik.
422 14|               azért is, hogy maga van, hogy létezik. Igen, most megyek.
423 14|           aláírásokkal. Sietek vissza, hogy végre biztosat mondhassak.
424 14|              ezt jöttem megmondani, és hogy megnyugtassam.~- Nem, Horváth;
425 14|            menjen vissza már!~- Miért? Hogy...~- Maradjon velem, nem
426 14|             emlékszem, mint az álomra, hogy mi volt azután... Asztalnál
427 14|                éppen; hiszen úgy volt, hogy Jenő ma közösen ebédel a
428 14|                 gondoltam, és örültem, hogy jól eszik. Mikor elszedték
429 14|          elszedték a tányért, felállt, hogy egy percre az irodába kell
430 14|               kell benéznie.~Intettem, hogy várjanak a hússal. Hallgatva
431 14|          parázsszenet hozott be éppen, hogy a kályhába tegye. Mikor
432 14|           előszobába ért vele, láttam, hogy a nyitott ajtóban összerezzen,
433 15|                nekem, akik jól tudják, hogy mindent elvesztettem, önmagamat
434 15|               látszott meg legelőször, hogy milyen szétzüllött, gyenge
435 15|            valami csodás felébredésre; hogy rossz álom volt csak az
436 15|             mentekeztem önmagam előtt. Hogy én lettem volna az oka?...
437 15|               szörnyű véletlenen múlt, hogy nem úgy ütött ki, ahogy
438 15|                 nem is voltak akkorák, hogy az életét rommá tehették
439 15|             volt benne annyi életvágy, hogy ezen túltegye magát, és
440 15|                  borzasztó elgondolni, hogy micsoda apró véletleneken
441 15|              magamat is megdöbbentett, hogy én éppen Horváth Dénessel
442 15|               kíméletet éreztem abban, hogy soha, heteken át még véletlenül
443 15|              hitbe ringattuk magunkat, hogy valahol él, és tud felőlünk,
444 15|           valahol él, és tud felőlünk, hogy tisztult szemekkel lát,
445 15|         éreztem Horváth tartózkodását, hogy az óta a szerencsétlen reggel
446 15|              mit gondol erről! Igaz-e, hogy én is... hogy én voltam
447 15|           erről! Igaz-e, hogy én is... hogy én voltam részben az oka!
448 15|              én voltam részben az oka! Hogy fényűző voltam, vagy...
449 15|              eszközei aránytalanságát; hogy különb volt itt a környezeténél,
450 15|              és bizalmat. - Milyen jó, hogy egy ilyen emberem van legalább!
451 15|            véleménye most már nem kell hogy fontos legyen nekem; mert
452 15|              arcot. Mennyire szerette, hogy tudta becézni, gyönyörködni
453 15|           becézni, gyönyörködni benne! Hogy volt lelke így itt hagyni
454 15|       fájdalommal, sírva gondoltam el, hogy mostanában én is búcsúzom,
455 15|              el ide a fia sírjához, és hogy elvigye magukhoz a kicsit,
456 15|                 Nem tehetek mást, mint hogy odaadjam, és ő, szegény
457 15|         megvetés és gyűlölség irántam, hogy nem tart méltónak rá, hogy
458 15|             hogy nem tart méltónak rá, hogy a gyermeket rám bízhassa...
459 15|            gyanakvásra, már kiéreztem, hogy rólam tárgyaltak ma együtt,
460 15|             együtt, amíg odajártam, és hogy megegyeztek valamiben ellenem.~-
461 15|            érzéssel bizonyosodtam meg, hogy ezek itt most egyezségben
462 15|                gondozás nehézségeitől, hogy egészen az emberiség közösségének
463 15|        nőstényei, a dolgozók. Kell is, hogy ez legyen a fejlődés útja,
464 15|               Ó, félnek, attól félnek, hogy a nyakukon maradok, háborgott
465 15|             otthonában mégiscsak kell, hogy helyem legyen most! Mit
466 15|            oldalát - a pénz értékét -, hogy mennyiből lehet megélni
467 15|            véve, soha nem gondolva rá, hogy amit megesznek, az is érték:
468 15|                érez, és aggódik értem, hogy szeret. Most már az egész
469 15|        rezgését, és olyan jólesett ez, hogy enyhült álmodozásokba ringatott,
470 15|                támaszkodhass?~Éreztem, hogy kínosan elpirulok, mert
471 15|                elpirulok, mert tudtam, hogy ismernie kell a hiányzó
472 15|               kérdések zavarba hoztak, hogy kényszerítve feleltem.~-
473 15|               egészséged, ez a fontos. Hogy vagy? A kicsi fiad jól van-e?~
474 15|              nélküli, olyan kegyetlen! Hogy én most kosztadóné vagy
475 15|            Inkább elbujdosni akárhová, hogy sohase lássanak!~Csendben
476 15|         szorította -, higgye el nekem, hogy minden gondolatom maga;
477 15|                gondolatom maga; tudja, hogy mennyire szeretem, és ezt
478 15|     mindnyájunknál. Ma csak azt tudom, hogy végtelen szeretem!~A kapu
479 15|           hívott fel magukhoz a télre. Hogy szórakozzam egy kicsit,
480 15|             szórakozzam egy kicsit, és hogy valami okosat gondolhassunk
481 15|                 Utóiratban hozzátette, hogy ágyneműt vigyek, és hogy
482 15|               hogy ágyneműt vigyek, és hogy a háztartáshoz a pesti viszonyokra
483 15|          harminc forinttal. Emlékszem, hogy epés keserűség és undor
484 15|         szerencsét próbálni, vagy csak hogy vonzott az ismeretlen nagyváros,
485 15|               de az érzésem azt súgja, hogy el hagytam tépni őt a szívemről.~...
486 15|            rendelkezett; felhasználva, hogy azon az estén csaknem mindnyájan
487 15|               odáig István sem tudott, hogy a végrendeletében a három
488 15|           négyszáz forintot mindössze, hogy az a biztos és elkölthetetlen
489 15|             Ezeket neked adom... most, hogy mindenki lássa, és szavuk
490 15|                Ez örült tán legjobban, hogy most elmegyek. Egy nagyon
491 16|                majd jön valami; fő az, hogy el bírtam jönni most!...
492 16|             lendületest éreztem abban, hogy most meg tudtam válni. Igen,
493 16|            Ennek elég három hatos! Hát hogy vagy, magadhoz jöttél-e
494 16|          hivatalnokos életmód. Tudtam, hogy Gida nem sokkal keres kevesebb
495 16|              uram az utolsó időben. És hogy éltünk mi abból! Mondták,
496 16|              éltünk mi abból! Mondták, hogy ezért a lakásért annyit
497 16|                próbáltam szólni hozzá. Hogy én vagyok Magda, anyánktól
498 16|               Magda, anyánktól jöttem, hogy várjuk haza, hogy meg fog
499 16|              jöttem, hogy várjuk haza, hogy meg fog gyógyulni! Nézett
500 16|      csökönyösséggel. - Én azt akarom, hogy Vulpaverga legyél még és