Fejezet

 1 2 |          légy megint Sándor és én Magda!” - mondtam kelletlenül,
 2 4 |    kedvezése: „Ni, a kis Pórtelky Magda!” - adták hírül csendes,
 3 5 |    teraszra hozzám, „Így megnőtt, Magda kisasszony! Szépen nőtt!
 4 6 |           az útra. „Igazsága van, Magda!” - mondta akkor lihegő
 5 7 |         magát, kedves, kedves kis Magda? Hát ne szégyellje a könnyes
 6 7 |    végigsétáltam a báli termen.~- Magda - súgta fülembe a vacsoránál,
 7 7 |        lesték végre egy percig: - Magda, egyetlenem, várjon rám!
 8 7 |        vele.~- Nem alszol? Sírsz? Magda! Kedves kislyányom, na!
 9 8 |       lényük, fajtájuk, életük.~- Magda - mondta grószi anyás szigorúsággal,
10 9 |      gondoltam kissé megriadva.~- Magda, ne higgye - nem vagyok
11 9 |      velem jönni! Így, ahogy van, Magda - nem bánok semmit már.
12 9 | Olvasatlanul!... Miért?~- Csak!~- Magda!...~Nagyon sápadtan, minden
13 9 |   támaszkodtam egy szekrénynek.~- Magda, hát beszélj!~Felállt, közelebb
14 10|        vallást, ahogy írva van?~- Magda! De hogy kérdezhetsz ilyet?~-
15 10|    megegyezés az igazságról?~- De Magda, te ezt komolyan?...~- Csak
16 10|         lenne, ha megtudnád?...~- Magda, az Istenre kérlek, hagyd
17 12|        legalább mi fennmaradjunk, Magda! Mindenáron! Hidd el, máris
18 12|         dolgosabb, talentumosabb, Magda, ennél a maga uránál a föld
19 13|       megrágalmaznak Schererék!~- Magda! De hogy jut ilyen eszedbe?
20 13|           akarom. Meg ne próbáld, Magda! Ő úgysem tehetne semmit,
21 14|        még nekem valami jövendőt, Magda?~- Semmit! - mondtam valami
22 14|            nagyon jó maga hozzám, Magda! - mondta sokszor és hevesen
23 15|        Még öt van hátra. Igen?... Magda, én most egészen rokonmód
24 15|      fájdalommal állt mögöttem.~- Magda - mondta hazamenet, és most
25 15|           világon. Szánjon engem, Magda, ne vessen meg ezért! Amim
26 16|      szólni hozzá. Hogy én vagyok Magda, anyánktól jöttem, hogy
27 16|         elutazom; gyere velem, te Magda, jobb lesz, annyit mondok!
28 21|   konyhánkhoz.~- Mit akar megint, Magda? - kérdezte rám meredve,
29 21|         És ezt maga mondja nekem, Magda! Meri mondani?~- Más nem
30 23|        Lássa... mond valamit! Hm, Magda! Furcsa is ez! Pedig tán
31 23|         őrizz!~- Ki tudhatná azt, Magda?~Dénes a boros üveg után
32 23|           ebben csak a régi maga, Magda. Szép, tiszta, kellemetes
33 23|           fog, megérjük bizony!~- Magda, bizony elment az idő, elhajítódtunk
34 23|    nevessen, nem is az a legfőbb, Magda! Lássa, sokszor volt, mikor
35 23|           meddig?... Azt mondják, Magda, hogy az édesanyja megátkozta
36 24|         nekem később, mint neked, Magda, de minden asszonynak kijut
37 24|          Na, áldjon meg az Isten, Magda! Mégis jólesik, látod, hogy