Fejezet

 1 1 |          csak sokszor gondoltam és mondtam úgy el azóta, és már magam
 2 2 |      megint Sándor és én Magda!” - mondtam kelletlenül, de ő nem tágított;
 3 3 |       érvénytelen.~- Ó, te buta! - mondtam hirtelen támadt, érthetetlen
 4 3 |           hallatszott.~- Jól van - mondtam később -, én felkeltelek
 5 4 |           mélységét.~- Jó napot! - mondtam kifogástalan nyájassággal,
 6 5 |         benne a férfit. „Bravó!” - mondtam nagyon halkan, bólintottam,
 7 7 |    beszélve hozzám. Ki ő?”~- Nem - mondtam gyorsan, dacosan -, én sehogy
 8 7 |         Hagyjanak engem békében! - mondtam, és becsaptam az ajtót.
 9 7 |             lehetetlent képzeljek. Mondtam is zokogva: „Hiszen tudom
10 8 |      kérdek.~- Hogyne, szívesen! - mondtam, és ideges nevetés csiklandozott.~-
11 9 |      reggel már!”~- Nézze, Endre - mondtam a lelkem mélyéből és hittel -,
12 9 |           odavetőleg.~- Ilkánál! - mondtam közönybe rejtett, nagy,
13 10|           csak félig tudott céllal mondtam; tán csak úgy asszonyos
14 10|           én keveset bánom, Jenő - mondtam akkor vérszemet kapva -,
15 10|           mint rendesen.~- Tudod - mondtam neki, mikor Péter elment -,
16 10|            vagy!~- Mit képzelsz? - mondtam sértődve, és büszkén tartottam
17 10|            értlek és igazad van! - mondtam gyorsan, mert valaki épp
18 12|           háromlábú!~- Okos lesz - mondtam felderülve -, miért is ne
19 12|    nevettünk. - Te, ezt még nem is mondtam. Magdi! Tegnap benn volt
20 12|           így, hisz nem panaszképp mondtam. Majd csak... Magdi... majd
21 14|       jövendőt, Magda?~- Semmit! - mondtam valami mély, csudálatos
22 14| trónörökösnek? Valami egészen mást mondtam - hadi dicsőségről és boldog
23 15|           drágám, itthon vagyok! - mondtam szokatlanul kiáradó szeretettel,
24 15|      vasúti kocsiban ültem, és azt mondtam magamnak: „Most megválok,
25 17|          lestem, erre jön-e, s azt mondtam: „Üljön le a ládára!” Attúl
26 19|         tűzparázs.~- Ábris bácsi - mondtam fojtottan, szinte félve -,
27 19|          tovább most. Pihenjünk! - mondtam a kis Promenád akácfái alatt,
28 20|        annyi éven át mindannyiszor mondtam néha nyüzsgő bajokból, gondokból
29 20|     beleártotta magát; tudom, hogy mondtam is olyasmit szorongatásomban,
30 23|       Endre! Hűvös már a reggel! - mondtam csendesen, és én is szorosabbra