Fejezet

 1 1 | játsztuk.~Az embernek nincsenek ilyenkor már kimutatott céljai, szándékai;
 2 1 |      csak szándék, magaáltatás; ilyenkor már semmi sors, semmi változás
 3 1 |   eszembe: hiszen én voltam ez. Ilyenkor megállok, és azt gondolom:
 4 2 |      kellett elmenekülnöm tőle.~Ilyenkor mindig Csabával álltam össze
 5 8 |         össze Hanikával itthon. Ilyenkor bántott és furdalt az igazságérzetem.
 6 8 |     kipusztítsák-e az üvegházat ilyenkor. Édes leányom, hallgass
 7 9 |          Nyáron sétahely az, de ilyenkor lélek se jár. Távoli, pislogó
 8 10|      mindig jókedvvel jött haza ilyenkor. Ő tegye - gondoltam -,
 9 10|       ügyes-bajos dolgaiban, és ilyenkor hozzánk szállt mindig.~-
10 11|     magában és nagyon fiatalon. Ilyenkor néha belém ütött: ez szép,
11 12|       még nem volt otthon Jenő; ilyenkor a kis kék szobában ültünk,
12 12|         igazán elememben voltam ilyenkor, sok ember közt, szemek
13 12|        is egyszer!” - gondoltam ilyenkor reménykedve, és szinte szívdobogást
14 12|     mellettem vagy mögöttem ült ilyenkor Horváth.~Ez a kép így rögződött
15 13|         a helyén, mint rendesen ilyenkor, tanácstalanul, fáradtan,
16 15|   magyarázgatott, beszélt nekem ilyenkor, az ő sajátságos fatalizmusával,
17 16|        intézni ezt a dolgot?... Ilyenkor elhallgatott, félig zavartan,
18 17|      bár nem akartam beismerni. Ilyenkor jönnek a szerelmes szemrehányások...
19 17|      asszonyért. Most persze... ilyenkor mindegyik úgy tesz, mintha
20 19|     tekintetét. Lopva megnéztem ilyenkor az arcát, borzas szemöldökét,
21 20|     testi kényelmét bolygatták. Ilyenkor néha kiütközött belőle az
22 20|         gyűlölt háborúságot. De ilyenkor annál inkább elment embereket
23 22|      álomban aludt késő reggel. Ilyenkor legjobban lehetett; mert
24 22|        már minden a fejében; de ilyenkor dúltan járt-kelt még döngő,
25 22|      nem veszi. Sírt, esedezett ilyenkor, máskor hencegve, keserűen