Fejezet

  1 1 |          ötvenesztendős; öreg és magános; de ha visszagondolok, a mostani
  2 1 |             kimutatott céljai, szándékai; de ez nem olyan nagy baj, mint
  3 1 |                világ így leszokjék rólam. De, úgy látszik, erősen elfáradtam.~
  4 1 |                   el tudok merülni benne. De tudományos könyvet, újféle
  5 1 |                   az élet berendezéséről. De költők kitalálásait, jó
  6 1 |                  megváltozik a természet! De ez a mostani mivoltom azért
  7 1 |              sorsomon, egészen másfelé... De most már úgyis mindegy volna!
  8 1 |                  van; ami volt, megvolt - de én semmit belőle újra nem
  9 1 |                 formált kép az életemről. De akkor annál inkább az enyém -
 10 2 |                grószink - Zimán nagymama. De azért még mikor mi játszódtunk
 11 2 |                 kezdetben ez a bolondság, de későbben mindjobban beleéltük
 12 2 |                      mondtam kelletlenül, de ő nem tágított; nehezen
 13 2 |                 megint visszatérek hozzá, de nekem kellett ez a megfrissülés.
 14 2 |                 vert, borzasztóan féltem, de kellett hogy megtegyem.
 15 2 |             rémülettől; a kőfalnak estem, de a két fiút küldtem: „Csak
 16 2 |            aléltan estem le a küszöbkőre: de azért hallottam a fiúk dobogó
 17 2 |             ólomgombot, hogy az: az inga. De hogy mi volt tovább az ingával,
 18 2 |                   szegénynek, gazdagnak - de a kis „polgárlányok”, az
 19 2 |                   a parancs ellen vétőt. „De hogyha nem tudunk?” - szabadkoztak
 20 2 |        helytelenítené az ilyen felfogást, de én hiszem, hogy az akkori
 21 2 |           gimnáziumába járt a két fiú is, de otthon, a kertben s az ólak
 22 2 |               akkoriban. Felöltöztettem - de aztán otthagytam őket, és
 23 3 |                 híres, legszebb asszonya! De vajon eljött-e ma Széchy,
 24 3 |                  öcsém félénken tovább. - De... szeretnék korán felébredni
 25 3 |                  korán, és segítek neked, de te meg vigyél fel engem
 26 3 |                 szerettem volna kérlelni, de éktelen, bömbölő sírásra
 27 3 |              sírni, ezerszer megcsókolni; de tudtam, most már úgyis gonosz
 28 3 |             Éjjeli lámpás volt a kezében, de a fekete selyem paletó6
 29 3 |               Fejvesztetten felém rohant, de grószi megfogta a kezét,
 30 3 |                    fiam! - mondta halkan, de keményen a csendbe, valami
 31 3 |             hittem, csak lesz már valami, de így, ebből már elég volt.
 32 3 |                volt. Négy éve idestova.~- De anyám - ez mégis az én...~-
 33 3 |               urad harmincöt akkor, igaz; de egészséges volt, módos.
 34 3 |                   a fülkeszoba sötétéből; de grószi nem vehette észre,
 35 3 |                    Járt az emberek szája, de én itt voltam, beültem a
 36 3 |                  öreg. Özvegy volt, igaz, de első földesúr a megyében.
 37 3 |                bírt a szélütött felesége, de ma is él a tolószékben.
 38 3 |            színésznőt kucsíroztatta...9~- De sok mindent tudnak! - ütött
 39 3 |                   ma helyettes közjegyző. De két évre biztosan penzióba
 40 3 |                nézve a homályban. Tűnődő, de nyugodt volt arca, láttam,
 41 4 |                   és törvényei élnek még; de ma már tudom, hogy senkinek
 42 4 |               bizony, a szája se kicsiny, de van benne valami furcsa.
 43 4 |                kifogástalan nyájassággal, de hivatalszerű éllel nyújtva
 44 4 |              gömbölyű, városias kalapját; de látnia kellett, hogy épp
 45 4 |                   egy szép fejmozdulatot; de aztán megjegyeztem és felhasználtam -
 46 4 |                    elevenkedésre, örömre; de már zavarokra is és változások
 47 4 |          mondogatta néha grószi komolyan, de ellenvetés nélkül. A külországi
 48 4 |                 Megye utca szeme rajtunk! De így jó - minekünk szabad!
 49 4 |                 más vidékről való embert, de úgy hiszem, sehol a föld
 50 4 |                tudnak minden tudományból, de eldurvultak ebben. Kertelő
 51 4 |            asszony is felejthetett azóta. De az ilyen újrakezdésben soha
 52 4 |               értelme és magyarázata tán. De foglalkozott itt a szerelmesek
 53 4 |                   valami parasztos ebben; de az egész úri módi, úri beszéd
 54 4 |                 jólétben a napos szinten. De mintha akkor, legkezdetben,
 55 4 |                 felém Csaba néha dühösen; de az iskolapajtásai közt már
 56 5 |               közelből a mások jó dolgát! De ő velünk érzett, néhány
 57 5 |                 ebben az öltözetformában; de épp azért volt finom és
 58 5 |               közül. Hat éve is volt már, de az ilyet nehéz felejteni...
 59 5 |                  ilyet nehéz felejteni... De Vodicska Jenő ott volt.
 60 5 |                 benne!” - gondoltam néha, de Klári mama naivul csudálta,
 61 5 |                   el is homályosulhatnék! De én a szememben ennek a lendítő
 62 5 |                  semmiképp sem igazságos; de bevált.~Szép, mámoros, farsangi
 63 5 |               egy-egy éles szemű asszony, de inkább csak hogy beszéljen,
 64 5 |               engedékenyen hunyorgatva -, de minden jól áll neki! Ha
 65 5 |                 elgyönyörködve néz engem. De közben másokkal is elbeszélgetett,
 66 5 |         Vacsoránál a mi asztalunknál ült, de rendesen nem énmellettem. „
 67 5 |                magát, és mulatni próbált, de milyen rosszul állt neki,
 68 5 |                   lassan Vodicska Jenő. - De nemes lélek és nagy rajongó.
 69 5 |                 bácsi, az öreg doktorunk; de hosszan és tűnődve nézte
 70 5 |                 Nagyon sok pénzbe került, de grószi maga is sürgette.
 71 5 |                  a két fiú felekezete is. De Zimán nagymama és anyám
 72 5 |             kiszolgáltatottságom éreztén. De nem lelt kifejezést; visszafojtódott
 73 6 |            fiatalemberek járták a táncot, de egy-kettő vőlegény lett
 74 6 |             szegényesebb. Uralkodtam még, de már nem mentem újdonságszámba;
 75 6 |                 tudtam a tánc szédületét, de utána már eszembe jutott
 76 6 |                   várhatnék egy-két évig! De már nincs minden úgy, mint
 77 6 |            levelezései, szerelmes dolgai, de ezekkel semmi terve, semmi
 78 6 |             rongyszőnyegek nyújtózkodtak. De azért örökös sürgős munkában
 79 6 |            mindezekből olcsóbb, jó holmi; de ők csak dolgoztak, szokásból
 80 6 |               világot is ismertem én még!~De minket, vendégeket nem fogtak
 81 6 |                így bódultan, fájdalmasan, de mégiscsak hátrább csüggedt
 82 6 |               ilyen furcsa elkomolyodást, de magam sem értettem tisztán.
 83 6 |                  nekik levélben a dolgot. De a bácsi mégis tartózkodón
 84 6 |                 barátomuramnak titulálta, de nem öcsémezte, nem tegezte
 85 6 |                   ő volna?” - gondoltam. „De én nem leszek szerelmes
 86 6 |                 között.~- Igen! Persze!~- De nem jobban, mint másnak?~-
 87 6 |                éreztem magam a közelében, de zavart egy kicsit a háziak
 88 6 |                  székben tologatták csak; de a szép, rossz, öreg feje
 89 7 |       megelégelhet, elküldhet egy férfit? De miért éreztem magam is olyan
 90 7 |                  féltékennyé tenni ezzel, de úgy látszott, komolyan megharagította.
 91 7 |                  vacsoránkra nem jött el. De Vodicska ott volt, és mellettem
 92 7 |                  katonatiszt is volt ott, de ma minden csendesebben ment,
 93 7 |                   kell írnia - mondták -, de láttam, nem érti jól. Világosabban
 94 7 |                  feszélyez a gyöngédsége. De nagyon szerettem volna elsírni
 95 7 |              komolyan, atyáskodóan még... De rögtön előtört valami gúnyos
 96 7 |               társaság három vármegyéből; de a városiak közül csak mi,
 97 7 |              kedvéért meghívókat küldeni, de mint rendesen, most sem
 98 7 |                 néhány hangadó családnál. De nem jött. „Asztallábhoz
 99 7 |           körültem csak csalóka mámorban; de most a lelkem legmélyén,
100 7 |                  el még, hogy miképpen -, de megbirkózom mindennel magáért.
101 7 |             feleltem megadóan, szomorúan. De nagyon különösen, édesen
102 7 |               magunk és egymás jövőjéről, de alig-alig mertünk nyúlni
103 7 |            Ilyenféle minden leánynak van, de nem komoly dolog. Gyerek,
104 8 |          szappantól friss az egész ember. De én láttam őt az imént, ahogy
105 8 |               odajött, hogy megcsókoljon. De most elfordultam hirtelen
106 8 |                   mint a többi asszonyok! De nem vagyok én rossz, amiért
107 8 |            Robotnak éreztem a házimunkát, de a belsőmben hajszolt és
108 8 |               szeretetből! Sejtik ők ezt, de kell nekik, meg is kívánhatnak
109 8 |              gondoltam, igaza is van tán. De rólam lerítt a hazugság,
110 8 |                   szépen, okosan hazudni. De megtanulni azt nem lehet.~-
111 8 |                     bólintott a vénember, de a mosolyában is ott volt
112 8 |               mint aki csak felfüggeszti, de fel nem adja a rosszabbik
113 8 |             kertész, egyetlen a városban. De szép volt, gyönyörű! Jenő
114 8 |                  Pesten láthatta valahol. De hogy eltanulta, lám, milyen
115 8 |                rokonság összeterelésétől. De az én kis francia anyám
116 8 |               felén, valami nagyon hamis, de szellemes kétértelműséget
117 8 |    feledékenységemért kínálkozni akartam, de Jenő gyorsan, tiltakozón
118 8 |           dicsértük.~- Honnan szedtétek - de szép! Grófi ajándék talán? -
119 8 |                 nekem a borközi élénkség, de most nem bántam volna, ha
120 8 |                      Megbocsásson, apa... de...~- Ha megtagadod a feleletet,
121 8 |                  forint volt, ha éppen... De...~- Jó! Most mennyit fizettetek
122 8 |                   Vajon van valami igaza? De így beszélni, ilyen utálatosan!
123 8 |                   és int a feleségének.~- De apám, miért ilyen hirtelen? -
124 8 |                   Nem volt igaza ebben.~- De azt másképp kellett volna
125 8 |                vállát simogatta félénken. De Jenő ebben a percben vette
126 8 |                 lett von’ a mi termésünk; de ezeribe egyszer! Jót akart!
127 9 |                 az ilyen egyszerű pátosz! De hát vannak-e külön ismertető
128 9 |                testiség!” - mondják ma -, de éppúgy lelkiesnek is lehetne
129 9 |                  jól megnéztem a világot, de bizonyos, hogy a férfiakat
130 9 |           védekezve és ijedten.~- Biztos! De én, én nem bírom! Mit gondol,
131 9 |               szóvá teszik - gondoltam -, de most ez egyszer nem bánom,
132 9 |              parkját. Nyáron sétahely az, de ilyenkor lélek se jár. Távoli,
133 9 |                 vagyok őrült, sem gonosz. De lehetetlen, lehetetlen,
134 9 |                 mint valami egész élmény. De egy pillanat feléig sem
135 9 |            meghatott, fájó és búcsúzkodó. De mintha valami felszabadulás
136 9 |                 már sok lett volna nekem. De így - ez kellett. Egy szép
137 9 |                nézd csak. Az Endre írása? De bolond az! Így búcsúzik,
138 9 |               békén! - nyögtem reszketve, de már felgerjedő dacos haraggal
139 9 |                      Ó, szegény, szegény! De megütött - és most -, és
140 9 |                   ostoba! Szerelmes bele. De mi lesz a vége ennek?~-
141 9 |                 aki lángra lobbant érted. De miért nem szóltál mindjárt.
142 10|           mondogatta doktor Jakobi bácsi. De az élet egy darabon elsiklott
143 10|                     anyuka egészségéért”. De lompos és ízléstelen kis
144 10|                    ebéd közben volt ez -, de engem nem hagyott nyugodni
145 10|                 tőle a városi pletykákat. De hát nem így tette-e éppen
146 10|         visszaadásáról, én is tudtam ezt, de mindig elfogott a düh, ha
147 10|                nem is kívánta tőlem Jenő; de ő sokszor ment együtt Lajos
148 10|            nekilendültem az életnek újra; de közben egyúttal kinőttem
149 10|              ország ez a miénk! Az egész; de ez a tájéka legkivált. A
150 10|                 ha komolyan letárgyalják. De nem is foglalkoztak vele,
151 10|                vele.~- Engedj meg, sógor, de te csakugyan nem tudsz az
152 10|                 Okos dolog lett volna az, de másképp kellett volna bizonykodni;
153 10|             elméletnél maradsz.~- Eh! Na, de hát jó, ez kis dolog! De
154 10|                  de hát jó, ez kis dolog! De itt van most a láplecsapolás
155 10|                 az mégis tisztességesebb. De hát megbuktak. Minden kormány
156 10|                 legnagyobb haszna. Hiába! De azért jutna ott a birtokosoknak
157 10|         kilátástalannak látja, visszalép; de szándéka volna, az bizonyos.~-
158 10|             beszélünk, sógor. Hírlik már, de nem hittem, hogy komoly
159 10|             elvadították a politikától.~- De a felesége családja beleviszi.~-
160 10|               néhány pohár homoki bortól, de Jenő józan és nyugodt, mint
161 10|                  szórakoztattuk volna is, de ő lesütött szemmel járt,
162 10|                  ahogy írva van?~- Magda! De hogy kérdezhetsz ilyet?~-
163 10|               megegyezés az igazságról?~- De Magda, te ezt komolyan?...~-
164 10|               hinnék. Mert igaz, azért!~- De honnét veszed a bizonyosságot?~-
165 10|         Ragaszkodni kell tudni valamihez. De nem, én nem tudok jól beszélni
166 10|               egyszerű katonája vagyok.~- De azt hiszem, értlek és igazad
167 10|                     gondoltam magamban -, de milyen jó, kedves és tiszta!”
168 11|          mágnásatyafiságon kapaszkodónak. De másképp lett. Egészen lefegyverzett
169 11|             különös hajlása emlékeztette; de az arca puha és tiszta volt
170 11|               otrombán falusiasak voltak!~De most már őróluk mondta Jenő: „
171 11|           mennyezettel és szemöldökfával; de a miénket már az új pallér
172 11|                 akarok lenni magam iránt, de biztosan tudom, hogy nemcsak
173 11|            akkorára.~- Messzi van az még! De most, jaj, mennyi dolog
174 11|                    az... nagyszerűen főz! De hát eljönne. Egy olyan Magyar
175 11|                 sora előtt visz el az út.~De az uram nagy dorgáló, intelmes
176 11|                 valami feszültség emiatt, de aztán segítettem rajta,
177 11|                  mindig megvesztegethető.~De most legalább tisztában
178 11|                   házam se volt klastrom, de ilyen sáskajárást, mint
179 11|                 Jenő nem szabadulhat már, de nem voltam tisztában, hogy
180 11|               hogy kedvére van-e a dolog. De hát miért ne? Nekünk szerepelni
181 11|                  mit fognak szólni hozzá! De Melanie előtt lehetetlen
182 11|                   mindenhol ismernek tán. De az idő tájt még Pesten se
183 11|            nemigen erőlködtem a játékkal, de társaságban levésre, szórakozásra
184 11|                 gondoltam első percekben; de később, mivel az idegen
185 11|                  és elég rokonszenvesnek; de egy kis bosszús lenézéssel
186 11|                 is, kicsit túlzott volna, de borzasztóan hatásos. Mily
187 11|             sütővas, ez mindjárt látszik; de hogy így nagy hullámosan
188 11|              volna elég. Egészen különös, de valakihez mégis hasonlít!
189 11|                  úgy viselkedne, egészen. De így azért sokkal jobb!~-
190 11|             szeszélyes művésznatúrájához. De hogy úgy, én külön, nem
191 11|                  persze azt hittem én is, de amikor kinn jártam, és szerepeltem,
192 11|                 lustaságon az ilyenekben, de a lustaság is eredendő bűn.~-
193 11|        templomokat, múzeumot, hírességet? De meg ha látja is az ember,
194 11|                  a szavakat nem értettem, de nagyszerű volt, ahogy visongtak
195 11|                kényszeredett az, ízetlen! De bosszantja magát az ilyen
196 11|                gondolkozom! Olyan furcsa! De a híres, nagy emberek mégis?~-
197 11|                   nekik mindenki számára; de belül nagyon egyszerűek.
198 11|             megérzik azért mindenen át.~- De a sok pénz!~- Az, az, gyönyörű,
199 11|                  máig se tudtam leszokni! De nem rontom már magát ilyenekkel,
200 11|                  vontam egyet a vállamon; de ez azért szimpatikus, egy
201 12|             kicsit ellensúlyozni kellett. De hiszen én mégis többet vagyok
202 12|                   gyerek is, két beteg -, de jó, hogy átestünk.~- Baj,
203 12|           lihegtem és kacagtam az ölében; de közben eszemben járt, hogy
204 12|              társaságban fölényes voltam; de soha tíz forinton túl nem
205 12|                titkot!~- Hát ide figyelj! De aztán hallgatás!~- Persze!~-
206 12|                 Igazán? Itt, Szinyéren?~- De erről igazán csitt egyelőre!
207 12|             nemesi bandérium vagy efféle. De tudod, hogy most itt sokan
208 12|                   dörmögte előbb az uram, de mikor meglátta, felderült,
209 12|              kissé lassan, várakoztatóan; de a maga különös, lagymatag
210 12|            mostani rezsim tunyaságáról -, de ő nem akart velük semmit.
211 12|              tőlünk is, mint mindenünnét; de valahogy túl bizalmaskodó,
212 12|                 kicsit a szeretete révén, de akivel nyugodt és bizalmas
213 12|              szerűbb kliense, véletlenül; de kaputos40 ember elől elbújtam,
214 12|              velem szemben ez az asszony; de sohasem bizalmas. Éreztem
215 12|              bennem a gőg és harag ezért, de tudtam, hogy egyelőre nem
216 12|         hóbortjaival, kocsisa híján való, de azért hírhedt nagy eszével,
217 12|                 volna szerelmet vallanom, de amilyen vén bolond vagyok,
218 12|                   esztendő kellett ehhez. De Jenő nem sejti. Igaz, hogy
219 12|               szerelmes, az más, talán... de miért nem gondol erre. Bízó
220 12|                  hajszálnyival se többet, de az volna rendin, hogy ő
221 13|              összeköttetéseire a vidéken, de ő éppen akkor ágynak esett.
222 13| főhercegfogadásról, mint a mi dolgunkról; de a közel rokonokkal bizalmasan
223 13|              kikerül a gróf hatásköréből. De ezzel a kortesfogással nagyon
224 13|             hosszú Imrére, ha nem is úgy, de legalább a hiúságot legyezgetőn!
225 13|                   a hiúságot legyezgetőn! De könnyen engedett volna a
226 13|                   lesznek keresztülvinni. De hisz Tabódy maga nincs eladósodva -
227 13|                  emberük az alispánságra.~De a mi táborunk is erősen
228 13|                 bizalmas vacsorát adtunk, de nagyon fényeset, impozánsat.
229 13|                jelentett nekünk. Meghíva, de alig remélve megérkezett,
230 13|             készülő főhercegi vadászatra. De jól sejtette, hogy titokban
231 13|                 uram szekerét a megyénél, de hogy éppen ők járjanak a
232 13|                igaz vagy képzelt jussát. „De legalább függetlenek voltunk
233 13|            javunkra. Minden arra mutat.~- De... valami bánt téged mégis.
234 13|        megrágalmaznak Schererék!~- Magda! De hogy jut ilyen eszedbe?
235 13|                 forintról lett volna szó! De miért ilyen sokat? Megtagadta
236 13|               apámé! Csak felzaklatnók.~- De mi lesz veled, Jenő? Mondd
237 13|               egész, rövid idő kérdése.~- De odáig?~- Odáig ad annyit
238 14|               sokan bizony; egy impozáns, de kicsiny töredék!~Az egész
239 14|                ott volt a vidékiek közül, de szabad járása volt a városi
240 14|             vetettem, tenyérből jósoltam. De nem akárkinek és nem olcsón.~-
241 14|                legyintettem felé kacagva, de jól a szeme közé nézve -,
242 14|            nézésem komolyan. Elfordultam, de most, a nagy körülrajongottság
243 14|      díszmagyarban a táncos, cifra lovon. De így is érdekes volt még
244 14|                    Tovább, mint szeretné! De nézzük sorjába! Ami volt:
245 14|                mozgolódás, vizet zavarás, de kevésszer igaz pihenő, igaz
246 14|                  vagy minden még egyszer: de akármi is, magától jöjjön
247 14|                   fáradságos; hát hagyom, de olyan egyre megy!~Pénzt
248 14|                   mozdulattal, hosszasan, de alig lehelve rá. És elment.~
249 14|          kinyitott tenyeremmel könnyedén, de merészen alátámasztottam
250 14|              tartottam a tenyere közepén; de a szemébe néztem. Nagyon
251 14|               vállrojtja megcsillant még, de beleveszett a szemem káprázatába,
252 14|              elmegy, tán többet se látom, de szegény kis öcsémnek hasznára
253 14|            kivilágított diadalkapu alatt.~De már semmi sem történt! Mozgalmas
254 14|                   beszámolni, hogy miért; de egyszerre borzasztóan fontosnak,
255 14|                  tájékozódni az ügyekről, de senki sem tudott felőle,
256 14|                  van? Hamar!~- Még semmi! De hát ne legyen ilyen ideges!
257 14|              Széchy maga nem is ment fel, de a pártja nagyon handabandázik.
258 14|              pártja nagyon handabandázik. De azért nincs baj, Jolsvay
259 14|                lehetett ebben a percben - de más, új - asszonyos felindultság
260 14|         Akármilyen lassan és észrevétlen, de mégiscsak haladt és kifejlődött
261 14|              annyira kitüntetett engem.~- De igen, igen, nagyon jó maga
262 14|                 már csakugyan kihirdette, de Széchyék név szerinti szavazást
263 14|                   kesernyésen filozofált, de éppúgy, mint bármikor azelőtt,
264 14|             mindig felindultnak látszott, de az előbbi pirosság most
265 15|              voltam, az megszűnt, kimúlt; de egészen újjá, mássá, más
266 15|                   másvalaki gondoskodott. De hát tudnak-e ennél a habozó,
267 15|                súlyosodott rám, névtelen, de néha álmomból is felriasztó.
268 15|               engem feleségül választott, de azért választott és kívánt
269 15|               volna elszámolni hamarosan; de istenem, egy szót kellett
270 15|        Hiripyéktől kölcsön, vagy akármit. De nem volt ereje hozzá, kényelmetlen
271 15|           borzasztó lehetett a gondolata; de kivághatta volna magát!
272 15|          lefoglalt, igazolt, összekötött, de egyúttal jótékonyan el is
273 15|         környezeténél, és többre termett, de nem volt elég az energiája
274 15|                 gyűlölve gondoltam rájuk; de már nem azzal a megvető
275 15|                 együtt mind a kettőnknek.~De enyhítő könnyekbe fakadt
276 15|              szereti ezt a kis ártatlant. De az öregembert vajon valami
277 15|               vagy elözvegyült női rokon. De most vége annak már. Ma
278 15|                már. Ma mindenki maga ura, de maga lábán is kénytelen
279 15|                    és nem szorul senkire. De tétlenül élni, ez a legnagyobb
280 15|               mint a méhköpű fölös számú, de elkorcsosult természetű,
281 15|                  mind kevesebb férfi...~- De el tudod csűrni-csavarni,
282 15|                  a felpanaszolt kenyerét! De hát itt, a tulajdon anyám
283 15|                  a szegény jó uramé volt. De hol? Horváth Dénes?... De
284 15|                 De hol? Horváth Dénes?... De hiszen ő is csak szavakkal!...
285 15|            részletkérdésekbe bocsátkozni. De milyen jó hozzám, mennyire
286 15|              szinte tolakodó kérdéseimet; de érdekel és aggaszt a jövőd.
287 15|                   Sértett a beavatkozása, de a gyors és merész kérdések
288 15|             bútorod van, ugye?~- No igen, de azt...~- Te nem lakhatnád
289 15|                  lakhatnád természetesen! De a házbér, úgy tudom, fél
290 15|                   dolgot is csinálhatnál. De nem értesz félre, ha elmondom,
291 15|                árjegyzék után, találomra. De... én most nem tudom, Magdám,
292 15|                  ő utolérhetetlen kedves, de mégis érthetetlenül ideges,
293 15|                  bennem a jeges józanság, de a csókját mégis éreztem
294 15|                   így. Akkor elkeseredve, de mégis reszketeg, félig bátortalan
295 15|              időre!” - biztatgatom magam, de az érzésem azt súgja, hogy
296 15|               árnyékai a közeli halálnak. De még búcsúzkodott, rendelkezett;
297 16|                  hát a szalon lett volna, de nekem ide hozták be a vas
298 16|                  aludni lehetne legalább! De sohase szűnnek itt az ismeretlen,
299 16|               volt az utca kocsiútja még, de a gyalogjáró csaknem néptelen.
300 16|           baloldalt állnak undok testtel. De én nem engedem; akkor bántanak,
301 16|                  engedem; akkor bántanak, de a Szűzanyáért jó vértanúságot
302 16|                  Nem értettem az egészet, de a rémület kattogott a zúgó
303 16|                  a főorvos az irodában. - De évekig elhúzhatja, és itt
304 16|             gyászruha pompásan áll neked, de egy új kalapot muszáj venni!
305 16|                 és zavarodott voltam még, de Marika előrakta és megszemlélgette
306 16|             Ilkával, az unokatestvérével; de sokkal fiatalabbá tudott
307 16|                   az öregleány nővérével. De én elöl ültem, ékszeres,
308 16|                 Szóval kimagyarázni soha, de így gesztusok és hangárnyalások
309 16|             valami kellemesen lelkendező, de zavaros érzéssel ültem otthon
310 16|                   gyászt kellene viselni; de Marika azt mondja: Pesten
311 16|            ismerték a múltam és családom, de itt a nagy tömegben elvész
312 16|              nagysádkám”-nak szólítottak. De az elegáns belvárosi üzletek
313 16|               perceiben játszva halmozni; de mégis hatnak. Mindenki hihetetlenül
314 16|               lemondó, szerelmes tilalom! De hát tud is az igazán akarni
315 16|                    hogy hogy lehetett az; de bizonyos, hogy még mindig
316 16|                   összeg a kezemre bízva, de mindennel jól ellátott,
317 16|               odalenn nagyot néznek majd; de mondd csak, mit adnak neked
318 16|                 kisül, hogy igaza volt.~- De hát hogy lehetne, Gida?...
319 16|                  te eszes menyecske vagy, de van-e annyi energiád? Mert
320 16|              pénzt, feddett, sopánkodott; de ha lemondtam, ő kezdte emlegetni
321 16|               olvadó, csepergős idő járt; de Kuglerhez hetenként kétszer
322 16|                 vajon? Rendin van ez így? De hisz itt a nagynéném, férfi
323 16|                   lerázni, fel sem venni, de nem hagyja békén őket. „
324 16|                 oldalától el-elmaradozva. De én kelletlenül, hűvös és
325 16|               pártfogást akar. Csalódott, de már nem volt kedve abbahagyni,
326 16|                  elrémített, megríkatott; de mégiscsak jólesett valahogy
327 16|          csináltam elég ügyesen!... Pfuj! De nem, én nem akartam semmit,
328 16|             romantikás játékról volt szó, de így! Milyen ocsmány minden
329 16|                  dolognak a másik oldala! De hát hogy is vagyok én ezen
330 17|                   epedések becses percei; de ezeket a csúcsokat csak
331 17|                  Ma is úgy, mint tegnap!” De én kiéreztem ezt: és magamon
332 17|                volt, csak úgy kitaláltam, de éreztem, hogy nem járok
333 17|                 az ő helyzetét magaménak, de azért fölháborított a gondolat,
334 17|                     gondoltam akkor éles, de csudálatosan kielégülő fájdalommal. „
335 17|                 volt, erős nézésű, tüzes; de a vonásai szétmentek, elközönségesedtek
336 17|                  unatkozó a tekintetem... De semmi! Ez az élet! Vagy
337 17|                  halovány árnyaló zöldje. De korán esteledett még, és
338 17|               ritkán gyön ide ajánlott! - De várt még egy kicsit, úgy
339 17|                  most mondja? Kisasszony! De hát kihez?~- Bizony a Trájánnal
340 17|                  vóna azér... meglehet... de hát az jobb, azt hiszi?
341 17|                  körül mind házas, vén.~- De mégis!... Hogy lehet ez?...
342 17|                  kezdi, aztán a földesúr. De a fia is akart, tejfelesszájú
343 17|       visszaragasztottam a papírszalagot. De mi az, amikor az ember hónapokig
344 17|               megmondtam nyíltan mindent. De nem baj! Majd meglátja még
345 17|                   Anna? Hát bántom én?... De hát, istenem, szeretni tudja?
346 17|               egyszer Tabódy Endre régen; de rég!... Lihegve szívtam
347 17|                 rokon néni gardírozom őt. De énnekem is van jussom még,
348 18|                 Nyilván igazam is volt... de hogy akkor már meg-megrettentem
349 18|                 asszony se holt bele!...” De én nem bírtam szót fogadni
350 18|                  le is betegedett közben. De még mindig olyanfélét éreztem
351 18|                   mostohámnak szó nélkül, de rejtett megvetéssel fizettem
352 18|                  megtartották a kézfogót. De kívánták, hogy lépjen ki,
353 18|                  tehetett róla szegény... De a menyasszonya egészen vad,
354 18|             gondoltam; hát abból mi lesz? De Horváth jött, és vigasztalt,
355 19|             szerinti véreim elszármaztak; de későbbi álmaimban mindig
356 19|           megkicsinyült, megkopott volna! De mégis ez az; a régi, régi
357 19|         kutyakorbácsot suhogtatta köztük; de a nagy kolera világban minden
358 19|               kapott, jól meggazdagodott; de a valódi lápi Pórtelkyek
359 19|            elpártolt, „áruló” rokonhadat. De a világ tovább folyt, feledett;
360 19|                rendbe hoztak itt mindent; de senki sem látott a kártyájába
361 19|                 abba is hagytam rendesen. De így, hallgatva néha magamon
362 19|                borzas szemöldökét, göbös, de szép vonalú, kemény sasorrát;
363 19|                idős? Lehet vagy hatvanöt; de miért gondolok erre? A szél
364 19|         hétfánfütyülő!... Na, megájjatok!~De másnap benn voltam, és kipanaszkodtam
365 19|              miatt nem lehetett mozdulni. De legalább valami készülődés
366 19|               arcukba húzták a keszkenőt, de kuncogva vihogtak össze,
367 19|                   szégyelli magát!~- Jaj, de kényes vagy, galambom! Na
368 19|             asztalt, kimustrált székeket.~De szép, ragyogó húsvéti idő
369 19|                   Nem akartam veszekedni, de két úrnő nem rendelkezhetik -
370 19|                 Már alig beszéltem velük; de nagyon keserves, lelkemig
371 19|                  mindent a maga szemével, de az urak kimeszeltették a
372 19|                   lehetne megbosszulni... De ha így van megírva, nem
373 19|                nagypiac és a park védi... de a többi utcák. A maga bútora
374 19|                  csipkefátyol ruhámon át, de szinte mozdulatlanul maradtunk
375 19|     felkapaszkodtak hátul egy pillanatra, de mások letaszították őket,
376 19|                  a kocsis visszafordulva, de nem mert megállni a tolongásban.~-
377 19|                érdeklődő testvériségében. De elmosódtak egyéb közösségek,
378 19|              fenyegette meg a kastélyt.~- De bezzeg annak meg nem árt,
379 19|              zsidó házak közt felszaladt; de a Megyeház tűzfalát hajdúk
380 19|                   Igen, bizony. Az eleje! De a templomtól tízháznyira
381 19|                fel a szürkület hidegében; de ő takargatott a köpenyével,
382 19|                 Hideg harmat volt minden; de a nyirkos fapadok feketére
383 19|                   nekilendült minden itt! De az emberek élete mintha
384 19|                   csak nyert e csapással; de annyi sok régi, meg sem
385 19|                  volt kedvem visszamenni, de nem is lehetett volna már.
386 19|                  senki erre a gondolatra, de éreztem, hogy ez úgy szebb,
387 19|                emberebb és úribb volna... De én nem tehettem úgy! Az
388 19|                  függetlenségre alkalmas! De más révén, egy férfi révén
389 20|                 bizony majd a fél életem. De így egészben néha oly egyszövésűnek
390 20|              tompán nehezülő életszakasz; de mennyi alattomos, keserves
391 20|                  elnyűttek engem az évek! De vajon finom és csinos, halk
392 20|                 igazán így van? Istenkém, de hamar! De hát ez a sorja
393 20|                  van? Istenkém, de hamar! De hát ez a sorja annak. Jobb
394 20|                  csúszkál majd körülötte. De lássa, így nem is kell a
395 20|            csókolom, nem is illik bizony, de mán csak ne tessen haragudni,
396 20|                    szőke fiskálishó? Jaj, de le kéne azt beszélni rulla!
397 20|                 ne legyen jó élet köztük. De azér csak ne tessen hinni
398 20|      felelőtlenséget. A természete ilyen? De hát így nem maradhat...
399 20|                  is, egy kis beosztással. De hogy mennyi az adóssága
400 20|               tajtékcsibukot. „Eddig!”... de hisz végre is... feleségül
401 20|                   az elrontott életem!... De ha igazán jó, igazán finom
402 20|        állapotommal nagyon ideges voltam. De hát nem az ő gyermekét viseltem-e,
403 20|               kedves és gyöngéd is lenni; de ez nem volt állandó odaadás
404 20|            dallamú hangulatra, érzésre -, de időnként feledik, kényelmesen
405 20|                  ilyen is volt nyilván -, de váratlanul makacs, néha
406 20|                 se testének, se lelkének! De tán sose is voltam! Ha elmentem,
407 20|                   Tudtam volna én is ezt, de nagyon is szegény és elhagyott
408 20|                   szó, éles, haragos vád; de ő ijedt elámulással odázta
409 20|                    a gyűlölt háborúságot. De ilyenkor annál inkább elment
410 21|                mellől is dúsan kihajtott. De hát kellett-e azért így
411 21|                   lehetne így nézni soká. De a másik kettő bömbölve rugdossa
412 21|                    halk pusmogás. - Távé!~De hol az a pesztra, a nyomorult
413 21|                 is tegyél, osztán teríts! De ragyogjon az a pohár, annyit
414 21|               természetességgel megkíván, de maga hajszálnyit nem lendít;
415 21|                  láttam ezt az embert!... De másforma is volt akkor még;
416 21|             törődés, bajok, nyűgök. Igen, de ő nincs benne úgy, mint
417 21|                legyek, tegyek és akarjak; de ez elsiklott az ujjam közt,
418 21|                ki-mi volt a nagyapja még. De lezüllöttek ők is azóta,
419 21|          jöttmentre.~- Amilyen én vagyok. De hallja, most már vége legyen!
420 21|              legyen! Elnézek, amit lehet, de ha százszor szoptat is,
421 21|                  el is venné szegényeket! De bezzeg, mikor Marcsinak
422 21|                  Trézsi mondta? Héj, haj! De nagy legény is lettem én
423 21|              ember is, józan, szorgalmas, de az olyan nem is néz magára.~-
424 21|               Persze, István nem néz rám; de magára vajon néz-e meg az
425 21|           egyet-mást a világban, mi?~- Ó, de nagy sor! A báróné édes
426 21|               énutánam, mint megfordítva. De most bizony; hiába: az asszonyt
427 21|                  zegét-zugát megvetéssel, de buzgó szarka módra átkutatva.~-
428 21|                meg a Rozmaring utcától.~- De tájékozott! Bravó!~- Miből
429 21|            könnyed befejezés akart lenni. De azért lassan pakolódzott,
430 21|               hosszú és ízetlen szóvitát, de egyre enyhébb ellenvetésekkel,
431 21|           szemekkel, lihegő orrlyukakkal, de már kifújva magam, felkacagva,
432 21|                    Most már csak menjen!”~De hogy egyedül maradtam, fojtogatott
433 21|               életem! Ő talál kárpótlást, de én itt fogok vergődni idegesen
434 21|                  ettől a három kolonctól. De el is látott az élet, de
435 21|                  De el is látott az élet, de meg is vezekeltél! De hát
436 21|               élet, de meg is vezekeltél! De hát miért is, ugyan miért?...
437 21|                még mindig tudok hatni rá. De több gyerek: nem, azt már
438 21|                 igaz szerelem volt az?... De hisz most is foglalkoztat,
439 21|                  lesznek valaha, mint én. De nem akarom, hogy a sorsuk
440 22|            jelezték ezt az utat a lejtőn. De mi is történhet két együtt
441 22|                  heves szerelempercek is; de egyetlen szó sem hangzik
442 22|               ezek mind csak szavak igaz, de rettentőn visszahatnak az
443 22|             elszégyellés, újra közeledés; de a következő alkalommal csak
444 22|                kínos, ideges feszüléseit; de magunkfajtánál ez sem lehet.
445 22|                szórtam felé a sértéseket; de eszeveszett izgalommal vártam
446 22|                volt már minden a fejében; de ilyenkor dúltan járt-kelt
447 22|          szemekkel, mély alvást tettetőn, de sípoló orrlikakkal, végsőkig
448 22|                   türtőztettem még magam; de robbanva tört ki belőlem
449 22|                 közelsége is förtelmes!~- De kényes!... Héj-haj, milyen
450 22|                  vagy megnyugodtak benne; de érezték, hogy minden csepp
451 22|                  került beléjük egy adag; de nagyon szerencsés keverék
452 22|                 jótehetetlen volt ellene, de bűnbakot keresett, és itt
453 22|          parasztok maradtak jótehetetlen; de azok nem kerestették már
454 22|                  ami hozott pár forintot. De nekünk itthon néha nem volt
455 22|        szobapadlólakkra, olcsó és zagyva, de mutatós, festői szobadíszekre (
456 22|               róla; a másik beállít néha, de ebben sincs köszönet. Csaba
457 22|                 erőlködve, megszakadásig. De enni jól és bőven ettünk.
458 23|               mennyi drága kottát kapnak! De azok botfülűek!”~Ők nőnek,
459 23|         stílusgyakorlatok voltak azoknál, de sem közvetlenebbek, sem
460 23|                  sem emberien melegebbek. De hát honnét is, miért kívánhatom-e?
461 23|              tragikus anyai ragaszkodást; de csak csudálkozással és hűvös
462 23|              emlékeztetett, méltán rossz, de természetes ellenérzéseimre
463 23|               érintetlenül hagyott odáig. De a lelkemben fellélegzettem,
464 23|              sziszegett néha egymás felé. De egy asztalnál ettünk, és
465 23|                   alázattal szót váltani. De ahogy elősorolta az életüket
466 23|                 felém Képíró Zsuzsanna. - De nincs is egy krajcár adósságunk,
467 23|             fiatalnak még, mint magácska! De később elmennek ők is, messzire
468 23|              adnak már nekünk, öregeknek, de ez megmarad még és olyan
469 23|                   sohasem értek hozzájuk. De vajon meg tudják-e érteni
470 23|                 csendes enyészet, a föld; de mégis óhajtja, hogy a telegdi
471 23|                   már ketten dohányoztak, de láttam, hogy anyám csak
472 23|                  ahogy kirendelődött!...”~De ő még jóízűen szortyogtatta
473 23|                 ablakból, ahogy kilesett. De már nem hallottam, mit mond.
474 23|                 miatt, hogy nem állhatja, de most ő is nekicsábul, főzi
475 23|         megvénültünk mind, ez szent igaz, de te itt ülsz a három szép,
476 23|                 legkisebb is anyányi már! De ez, ez a középső leginkább
477 23|                    mindent értenek már... de hát nem érdemes keseregni
478 23|                élet nem olyan nagy dolog, de valahol egyszer vagy többször
479 23|                 Szép vers ez mind, Endre! De jól teszi, hogy mondja.
480 23|                   együtt éltünk volna!... De amit így az ember mondhat
481 23|                  Évek óta nem játszottam. De mégis, valami csak lesz,
482 23|                  zsebkendőjét, és halkan, de zokogva sírt... Ó, istenem.
483 24|            egyetlen összetartó közöttünk. De akkor már annyira mindegyek
484 24|                szót váltottunk egymással. De a sok megszokott rossz természetünkké
485 24|                   a rohamos lehanyatlást, de ha mások, idegenek jöttek,
486 24|             tűrhetően el vannak is látva; de később is, rájuk szorulni?...
487 24|             rajongó áhítattal vett körül. De Berét, a földet kiengedni
488 24|               fényűzésnek ez a formája... De lehetetlen, hogy Berét ne
489 24|                 csupa gond és utánajárás, de ha nem dolgozott az ember,
490 24|                később, mint neked, Magda, de minden asszonynak kijut
491 24|                   Elfizetted sors-adóba.~ De meglátszik rosszba, jóba,~
492 24|              forintomból adtam oda egyet, de úgy, mintha még sok vóna.
493 24|                   bár ilyet vétek leírni, de imádságban ki lehet magyarázni.
494 24|                 vagyok én az anyámnál!... De mit kezdek majd a szegény
495 24|                 hogy ettől kell rettegni, de hát ezen múlik minden. Még
496 24|                 levonások után megmaradt.~De a házban csend volt, olyan,
497 24|                  mostam, takarítottam rá, de már nem a régi haragos,
498 24|                   Isten”, ez is csak szó, de legalább mindig ugyanazt
499 24|                 Ismeretlen, határozatlan, de szép, mesés, finomult, végtelen:
500 24|                   vagy akik meggyötörtek; de csupa egységben, feloldottságban,