Fejezet

501 24|                  térített és meghódított. De éreztem, hogy nálam nem
502 24|                 az ellenkezőjét hinné el. De ha hitünk a hegyeket mozgatná
503 24|                    sebbel-lobbal tipegve. De a régi, gyöngydíszes, viharvert
504 24|                kis öreg valóját. Úristen, de összeesett ez! Hát így elmegy
505 24|              asszony; ápolod, virrasztod; de ládd-é, meg kell szolgálni
506 24|                   magyarázat, ha lehetne! De már nem beszél, nem is ért...~
507 24|            szájaskodtak a Magyar utcában, de nyilván elsimult volna az
508 24|                   egy tiszta életű ember; de ő nem küzdött, nem állt
509 24|                 beszélhette, sajnálkozva, de elintézte ezt neki. Vajon
510 24|              annak, amit piszkos szájjal, de maguk sem híve suttogott
511 24|                 harcot, gyáván menekülni; de ki tudja, mi omlott össze,
512 24|                   harcos fiatal lélekben. De hogy elment, ez a bolond,
513 24|                túl voltam azon a koron... de nem olyan egyszerű a dolog,
514 24|                  földiesebb mederbe tért. De azért szép idő volt az!...
515 24|                  ma is, ennyi megmaradt), de a hitem nem volt többé eleven
516 24|                    bár szomorún céltalan, de szent, emberi küzdés a tudomány.
517 24|                 emberi küzdés a tudomány. De a hit és rajongás szép volt.
518 24|                  holtig azt a hangulatot; de bizonnyal nem volt bennem
519 24|                 gyökérzett mélyen bennem. De a halálom előtt - ezt biztosan
520 24|               csonka mozdulata, szándéka. De én valami hirtelen, jeges
521 24|               ember. Később megnyugodtam, de nem mentem az ágyhoz többé;
522 24|                 ember, mennyi néma titok! De mindez most olyan egyszerűnek,
523 24|                ami végigkísért az életen. De itt vannak a leanderek is,
524 24|              egy-egy jó bejárós asszonyt. De néha heteken át nem nyitja
525 24|             voltak; akkor még elleneztem, de azóta ez a „Szinyéri Szeréna”
526 24|                   jó zongoraleckékből él, de állás van ígérve neki egy
527 24|                 szeretetemre. Néha írnak, de egyre ritkábban jönnek haza.~